És még nincs vége a napnak... Miramax, azt hiszem örülni fogsz ennek a fejezetnek :)

Viszonylag gyorsan leért a pincébe. Már épp belépett volna a lakosztályába, mikor meglátta, hogy az osztályterem előtt áll egy csoport diák. Magában szitkozódva indult el órát tartani.

- Elnézést a késésért.- vetette oda, és betessékelte őket. Kérem, nyissák ki a könyveiket a négyszázhuszonharmadik oldalra, és tanulmányozzák a receptet.

Perselus leült a katedra mögé, majd hírtelen gondolt egyet, és felállította saját üstjét. El akart készíteni a javasasszonynak egy adag sebgyógyító főzetet, hátha szüksége lesz rá.

Begyújtott az üst alatt, közben felaprított néhány pitypang levelet. Öntött pár csepp vizet az üstbe, hogy megbizonyosodjon, elérte-e a kívánt hőfokot. A cseppek egy sistergéssel elpárologtak. Megfogott hát egy kancsót, teletöltötte vízzel, és azt is beleöntötte. Várt pár percet, és még mielőtt forrni kezdett volna beleszórta a leveleket. Előszedett néhány szárított varrépát és apró kis kockákra vágta őket. Magához intett egy kőedényt, beleszórt pár összemorzsolt tisztítófűt és néhány csepp menta-kivonattal összekeverte. Az üst fölé hajolt, megállapította, hogy a lé kezd sárgává változni. Fölé emelte a kezét, amire a gőz nyomban le is csapódott. Lassan maga felé legyezte, már csak megszokásból ellenőrizte a főzet illatát.

Levette a tűzről és egy másik üstöt helyezett fel. Beledobott néhány ezüstkét, és felhigította az ezekből előjövő szürke folyadékot néhány csepp citromlével. Ezt is lekapta a tűzről és felhelyezett egy harmadik üstöt. Beletett egy sárkánymájat. Ráöntötte a pitypangos levet, és párszor megkeverte az óramutató járásával ellentétes irányba. Megfordult, és összekeverte az ezüstkével az addigra összeállt masszát. Kapott egy sűrű folyadékot, és félretette. Beleszórt pár szemet a mandragóra terméséből az üstbe, és megint kavart rajta egyet. A lé lassan barack-színt öltött. Visszatért az ezüstkés tálhoz, és ezt is megkavarta még egyszer. Közben egyre jobban kezdett el terjengeni az üstben rotyogó főzet kellemes illata. Beleszagolt a levegőbe. Még várnia kellett harminc másodpercet. Addig előhúzott egy kávéskanalat az egyik fiókból. Hamarosan az illat kezdett egyre csípősebbé válni. Szedett egy kiskanálnyit a tálból és beletette az üstbe. Kavart rajta kettőt jobbra.

 Szedett még egy kiskanálnyit, és ezt is beletette. Most kettőt kevert balra. A főzet kezdte felvenni kezdetleges állagát és színét. Még beletett egy kiskanálnyit, mire a bájital zöld színűvé vált. Egyet kevert még rajta, és az annyira besűrűsödött, hogy kenőcsként lehetett használni. Eloltotta a tüzet az üst alatt, egy pálcamozdulattal lehűtötte a főzetet, és kitette őket dobozkákba. Ekkor tűnt fel csak neki, hogy az osztályban mekkora csend van. Felnézett, és döbbenten tapasztalta, hogy a diákok egy csoportba verődtek körülötte és tátott szájjal nézik.

- Igen?- húzta fel a szemöldökét.

Az egyik tanuló füttyentett egyet.

- Professzor… ezt én is meg akarom tanulni.

Egy mágikus csengő jelezte az óra végét. A diákok kelletlenül fordultak az ajtó felé.

- Jövő hétre kérek mindenkitől egy kéttekercses dolgozatot a ma olvasott bájital gyenge pontjairól.- kiáltott utánuk.

Míg azok kisétáltak az ajtón még elcsípett pár mondatot.

- Láttátok az arcát?

- Észre sem vette, hogy figyeljük.

- Kevesebb, mint egy óra alatt készítette el a főzetet.

- Semmi varázslatot nem használt.

- Nem is gondoltam, hogy a bájitaltan lehet érdekes is.

- A vén denevér soha nem említette, hogy ilyen elképesztő az egész.

Perselus megrázta a fejét. Alig hitte el, hogy néhány ilyen aprósággal akár meg is kedveltetheti a diákjaival a bájitalfőzést. Már csak egy dupla órája maradt hátra, az is délután, így magához vette az elkészített sebgyógyítót és bezárta maga mögött az ajtót. Felsietett a gyengélkedőre, átadta őket a javasasszonynak, majd úgy gondolta, jó lenne sétálni egyet.

Körülnézett az épületben, kiosztott pár büntetőmunkát, levont néhány pontot, majd visszasétált a nagyterem felé. Sajnos semmi haszna nem volt ebből az útból, hacsak az nem, hogy így kevésbé gyanakodnak majd rá, ha valahova véletlenül túl gyorsan eltalál. Ebéd közben kénytelen volt elbeszélgetni Minervával, aki arról faggatta, hogy milyen módszerekkel tanít. Végül megtartotta az utolsó órát is, ahonnan a diákok megint feldobva mentek el.

Pedig most semmi érdekeset nem csinált. Kiadta a feladatot, válaszolt néhány kérdésre, ő is feltett párat. Ezekre érdekesképpen sikerült is jó válaszokat kapnia. Most már teljesen meg volt győződve róla, hogy az első benyomás nagyon fontos. Suavasperként pedig már az első benyomás nagyon jó volt. Albus ajánlatára elindult a mardekáros klubhelység felé. Az igazgató azt mondta, jó lenne, ha megismerkedne a diákjaival. Kikerülte a Véres Bárót és befordult a sarkon, de meg kellett állnia.

- Perselus! Perselus!- hallotta a negédes hangot, majd egy jó hosszú sétapálca került a vállára.

A rajta levő kígyót éátva nyomban felismerte Malfoyt.

- Hova sietsz így, Perselus?- kérdezte.

Perselus megfordult, és nyelt egyet. Most egyik barátját kellett félrevezetnie. Mikor szembe került vele, látta a férfin, hogy meghökken.

- Mi történt veled, Perselus?

- Elnézést, de nem Perselus vagyok. A nevem Suavasper. Perselust csak helyettesítem.

- Értem. Lucius Malfoy vagyok.

- Igen, hallottam már önökről. Ha jól sejtem, a Sötét Nagyúr ellen harcoltak.

Malfoy összehúzta a szemöldökét.

- Mit akar ezzel mondani?

- Csak annyit, hogy dicséretes volt, amit tettek. Hogy belátták tévedésüket. Én meg őszintén örülök annak, hogy találkoztunk.

- Szintúgy. Elárulná, kérem, hol találom Perselust?

- Jelenleg nincs Roxfortban. Én helyettesítem, mint mondtam.

- Nem tudni, hova ment?

- Nem, sajnos nem.

- Nagy kár. Pedig ez nem rá vall… Hogy csak így eltűnik…

- Nos, ezt én nem tudnám megmondani. Ön bizonyára jó barátja volt.

- Talán. Bár már nem állítanám ezt. Igazán szólhatott volna, hogy elmegy. Gondolom, egyhamar nem is jön vissza, ha helyettesítő tanárt hívott Albus helyette.

- Kivételesen engem ő bízott meg.

- Kicsoda? Perselus?

- Igen.

- Furcsa. Nem említette önt nekem soha.

- Önt sem nekem. Ha említette volna, hogy ismerik egymást, korábban felkeresem. Hallottam arról, hogy önök ketten Voldemort ellen elég erős kis csapatot állítottak össze. Bátor dolog volt. Csoda, hogy túlélték…

- Most hízelegni próbál, Suavasper?

- Dehogy… Csak a tényeket állapítom meg.

- Értem. A Mardekár klubhelységébe készült?

- Igen. A házvezetőjük vagyok.

- Remek. Magával tartok. Úgyis beszélnem kellett az unokaöcsémmel.

Kettesben sétáltak tovább, Perselus kimondta a jelszót, és máris benn álltak.

- Jó estét, professzor… Mr. Malfoy.- köszönt egy hetedikes.

- Mr. Terry, lehívná, kérem Mr. malfoy unokaöccsét?

- Természetesen, professzor.

Hamarosan egy jóképű, barna, hosszú hajú fiatal fiú lépegetett lefele a lépcsőkön.

- Jó estét, Piton professzor.- köszönt a tanárnak, majd félrevonult Luciusszal.

Perselus körülnézett a klubhelységben. A legtöbben összezavarodva nézték új házvezető tanárukat.

- Minden rendben idebenn?- kérdezte végül.

A fiatalok buzgón intettek igent.

- Helyes. Ha bármi problémájuk akadna csak nyugodtan forduljanak hozzám. Megpróbálok mindenben segíteni.

- Köszönjük, professzor.

- Ha betartják a szabályokat, akkor különlegesen jó kapcsolatunk lesz. Megértették?

- Igen, professzor.

- Tökéletes válasz.

Közben Lucius átadott egy nagyobbacska csomagot a fiúnak, és visszatért a tanárhoz.

- Benjamin említette, hogy ön még Perselusnál is jobban végzi a munkáját. –mondta, miközben mindketten kiléptek a klubhelységből. Jól hallottam, hogy Mr. Pitonnak szólította? Talán rokona Perselusnak?

- Igen. Perselus az unokatestvérem.

- Nem csoda hát… Furcsáltam is a hasonlóságot önök között. Ráadásul ha Benjamin azt mondja, hogy még Perselusnál is jobb, akkor csakis megtisztelő, hogy megismerhettem.

- Szintúgy, Mr. Malfoy.

- Szólítson csak Luciusnak. Hamarosan itt a karácsony. Megtisztelne vele, hogy nálunk tölti az ünnepeket? Tudja, minden évben rendezünk egy kisebb ünnepséget.

- Köszönöm a meghívást. Azt hiszem, elfogadom.

- Remek. Draco biztos örül majd, ha megismerheti.

- Igaz is… fogadja részvétemet a felesége miatt.

- Köszönöm. Bár már két hónap eltelt, Draco még mindig nem heverte ki.

- Majd az idő…

- Pontosan, Suavasper. Az idő mindent begyógyít. Nos akkor, a viszont látásra.

- Viszlát, Lucius.

A szőke varázsló megragadta sétapálcáját, és elindult a kijárat felé. A fáklyák fényében néha megcsillantak már-már fehér hajszálai. Perselus becsukta maga mögött az ajtót. Leült fotelébe, és elővette szokásos „búfelejtőjét” Töltött magának egy pohárkával, és jóízűen ízlelgette, miközben a vidáman pattogó lángokba bámult. Ülve nyomta el az álom.

 Következő