Suavasper Piton első napja a Roxfortban...

Viszonylag gyorsan a kapu elé érkezett, majd bezörgetett. Néhány perc múlva egy nő lépett elő a kastélyból, és hamarosan felismerte benne Minervát.

- Jó reggelt.- köszönt illemtudóan a nőnek. A nevem Suavasper Piton…

- Jó reggelt… igen, tudjuk, kicsoda. Sejthettem volna, hogy Perselus egy családtagot küld maga helyett.

A nő pár pálcaintéssel kinyitotta a kaput.

- Fáradjon be.

Perselus belépett és elindult Minerva után.

- Egyébként a nevem Minerva McGalagony. Az iskola aligazgatónője és átváltoztatástan professzor vagyok.

- Örülök.- vetette oda.

- Na és mi történt Perselusszal, hogy ilyen hírtelen távozott?- kérdezte, miközben beléptek az épületbe.

- Asszonyom… talán ezt tőle kellene megkérdeznie.

- Elnézést, nem gondoltam, hogy ennyire titkos.

- Nem az, viszont nekem sincs fogalmam róla. Tegnap levelet kaptam tőle, amiben megkér, hogy helyettesítsem.

- Értem… ezek szerint az ön társaságában is olyan magánakvaló, és mogorva… Ne ijedjen meg, a lépcsők néha vándorolnak.- jegyezte meg, mikor ez egyik megbillent alattuk.

Perselust viszont ez egy cseppet sem döbbentette meg.

- Nem kifejezette… Ugyanis még soha nem találkoztam vele. Mindig levelekben értekeztünk. Viszont ezek alapján igazán kellemes társaság lehetett, nem mogorva. Nagyon jól el lehetett vele, úgymond beszélgetni… és hát, mi tagadás, ugyanaz a hobbink. Nem csodálom hát, hogy engem bízott meg a munkájával. Talán én vagyok erre a legalkalmasabb.

Minerva megrázta a fejét, és nyugtázta, hogy a Pitonoknak, bármennyire nem ismeri egymást, a vérükben van a piszkálódás.

- Nos, megérkeztünk.- lépett a kőszörny elé.

Perselus próbált megdöbbent arcot vágni.

- A jelszó tejkaramella.

Az ajtó hamarosan meg is jelent, így mindketten felsétáltak. Minerva párat koppintott az ajtóra, majd belépett, nyomában Perselusszal.

- Jó reggel, Albus…

- Minerva… és bizonyára ön az új bájitaltan professzorunk… Mr. Piton, ha jól sejtem.

Perselus hírtelen megtorpant, de végül kinyögte, amit akart.

- Honnan tudja?

- Rendkívül hasonlít Perselusra. De valamit nem értek. Tudtommal Perselusnak nem voltak testvérei.

- Igen, uram…Valójában én Tobias testvérének a fia vagyok… Perselusnak az unokatestvére.

- Az előbb azt mondta, csak levélben értekezett Perselusszal.- gyanakodott Minerva.

- Mert ez így is van. Perselusszal soha nem találkoztam. Néhány évvel ezelőtt jött tőle az első levél. Nekem fogalmam sem volt, hogy van egy unokatestvérem. Fiatal voltam, mikor anyám meghalt, így nem sokat tudtam a családomról. Az apám magántanulóként nevelt fel, és húsz éves koromban ő is meghalt. Muglik voltak mindketten, de tudtak a varázslókról. Ezért pár jó kapcsolat segítségével könnyen elintézte apám, hogy varázslásra tanítsanak. A legjobban a bájitalok nyűgöztek le. Perselus pedig igen készségesen válaszolt minden kérdésemre. Ezért mondtam, hogy talán én vagyok a legalkalmasabb erre a posztra. Amint írt, hogy szükség van rám, máris jöttem. Egy Bájital Mester nyomdokaiba lépni nem lesz könnyű.

Gondolom a diákok nehezen fogadják majd el, hogy egy ilyen mágus, mint én veszem át a posztját, hiszen neki több éves tapasztalata van a fiatalokkal. De megteszek minden tőlem telhetőt, hogy a nyomdokaiba léphessek.

- Nos, Mr. Piton… - szólalt meg Albus.

Perselus látta az elégedett mosolyt az igazgatón, így a „Kis” hazugságát sikernek könyvelte el. Elhatározta, hogy a nevéhez méltóan fog viselkedni. Nem szabad elfelejtenie, hogy „unokatestvérét” és ezt a világot csak levélből ismerte.

- Kérem, szólítson csak Suavaspernek. - ajánlotta fel.

- Rendben. Szóval, Suavasper, azt hiszem nyilvánvaló, hogy magát kell alkalmaznom. Perselus túlságosan gyorsan hagyott itt, azt hiszem mellesleg, hogy miattam, így csakis az ő szakértelmére hivatkozhatok. Bízok az ő ítélőképességében, így mától kezdve ön lesz az új tanár. Lenne viszont egy kérésem… Sajnos ma nem tudom felmenteni a tanítás alól, így kénytelen lesz már ma megtartani az órákat. Minerva, megkérhetlek, hogy kísérd őt a szobájába? És add át neki az órarendet.

- Persze, Albus.

- Köszönöm, igazgató úr. Hálás vagyok. Viszlát.- lépett ki az ajtón Perselus.

Minerva egyenesen a régi lakása felé irányította.

- Sajnálom, de egyelőre be kell érnie Perselus szobájával. Gondolom, hamarosan itt lesznek a csomagjai is… így természetesen átalakíthatja a termeket. Biztos vagyok benne, hogy ezt meg fogja tenni, mivel Perselus enyhén szólva sötét volt. Előszeretettel riogatta a gyerekeket.

-Ezt nehéz elhinni egy ilyen lángelméről…

-Az tény és való, hogy intelligens, de a viselkedése… nos, nem egy leányálom. A mardekárosok viszont nem tudom, mennyire fognak hozzászokni kedvenc professzoruk hiányához. Ugyanis annak ellenére, hogy Perselus rondán viselkedett mindenkivel, a mardekárosok valami oknál fogva valósággal istenítették. De reméljük a legjobbakat… talán magát nem csak ők fogják megkedvelni. Megérkeztünk… Ez a lakosztálya, pár ajtóval odébb a labor és vele átellenben a bájitaltanterem. A többiről egyelőre nem számolhatok be, sajnálom. Itt az órarendje. Mint látja, van két szabad órája, így körülnézhet a kastélyban, vagy felkészülhet. Sajnos mos nekem mennem kell, mert órám lesz. Ha bármi problémája akad, hívja Dobbyt. Ő egy házimanó, és készséggel fog segíteni. Viszlát, Suavasper.

-Viszlát, Minerva. - köszönt el ő is.

Magában bosszankodva lépett be a lakosztályára. Eltervezte, hogy párszor szándékosan eltéved, elkésik óráról és ide-oda rángatja majd a házimanót, hogy ne tűnjön fel senkinek, ki is ő valójában. Gyorsan átalakította régi, komor nappaliját egy valamivel kellemesebbé. A zöld-szürke árnyalatok helyét átvette egy meleg barna szín. Pár bútort elmozdított és ezzel le is tudta a nagy változásokat. A lakrésze többi helyiségét meghagyta ugyanolyannak, ugyanis azokat eddig sem látta senki. Mosolygott egy sort a gondolatra, hogy valaki, ha látná mennyire kényelmesek ezek a helységek, milyen arcot vágna... A halálmadár bájitaltan tanárnak ízlése is van, és csak a kölykök ijesztgetésére tartogatta azokat a rémisztő dolgokat.

Talárját gyorsan felfrissítette egy bűbájjal, majd az osztályterem felé vette az irányt. Néhány suhintással tisztává varázsolta. Az asztalok, a padló és a falak valósággal ragyogtak. Néhány intés után a levegő friss erdő illatú volt és sikeresen elérte, hogy a terem felvegye a kinti időjárás képét. Aztán megkordult a gyomra. Gondolt egyet, és máris hívta a házimanót, aki készségesen vezette el a nagyterembe.

Ő pedig egyre jobban dicsérte magát a színészi tehetségéért… Nem hiába volt annyi éven át kém. A manó hamarosan eltűnt, Perselus pedig mielőtt belépett volna, fekete talárját átalakította méregzölddé. A teremben már elég sokan üldögéltek a diákok asztalainál. Csacsogva falták a pirítóst, és készülődtek az első órákra. Perselus gyors lépésekkel szelte át a termet, és leült régi helyére. A tanári asztal nagyjából üres volt, egyedül Flitwick harapdálta jóízűen lekváros kenyerét. A diákok közül egyre többen felfigyeltek a jelenségre, és jó szokásukhoz híven pusmogni kezdtek. Perselus sejtette, hogy mindenki azt próbálja kitalálni, ki is ő valójában, és hová tűnt... hát ő. Miután eltűntetett egy maréknyi kekszet, Flitwickhez fordult.

- Elnézést. A nevem Suavasper Piton. Perselus Pitont helyettesítem.

- Igen, igen.- rázott vele kezet a kolléga. Albus említette a tegnap, hogy Perselusnak el kellett mennie. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar talál valakit, aki helyettesítse. Ön bizonyára rokonságban áll Perselusszal.

- Természetesen, Mr…

- Milyen figyelmetlen vagok. A nevem Flitwick.

- Semmi gond. Örülök.

- Na és hogy tetszik az iskola?

- Az az igazság, hogy nem igazán láttam még. Ma hajnalban érkeztem, így nem sok részét ismerem.

- Hát igen… eleinte nehéz lesz, de higgye el, hamarosan megszokja. Igazán kellemes hely a Roxfort.

- Ezt örömmel hallom.

- Nos, Mr. Piton, sajnos nekem mennem kell. Viszlát.- állt fel a tanár.

- Viszlát.- köszönt el Perselus is, majd végignézte, ahogy a diákok lassan kisétálnak Flitwicket követve, és elszélednek az osztálytermek felé.

Ezek után már biztos volt benne, hogy akár egy színjátszó csoporthoz is társulhatna. Aki így el tudja játszani a kedvességet, az nem semmi. Most már csak egyetlen buktató volt hátra: hogy fogja kibírni, ha a diákok megint mindent elrontanak az óráin? Szívből remélte, hogy sikerül majd türtőztetnie magát a sok tökkelütöttet látva. Visszasétált a pincébe, gondosan ügyelve arra, hogy néha tanácsot kérjen a portréktól. Kezdte egyre jobban élvezni ezt a helyzetet. Úgy döntött, megpróbálja teljesen kihasználni. Abban az esetben, ha sikerülne visszaszereznie régi alakját, egy egyszerű lódítással majd elrendezi, hogy visszakerülhessen. Most meg fog próbálni rendesen viselkedni. Talán nem is esik majd nehezére. Lehet, hogy sikerül, hogy az emberek ne meneküljenek előle, mikor csak feltűnik a színen.

Végigunatkozta szabadidejét, ami vele már elég régen nem történt meg. Végül elindult a tanterme felé. Beengedte a megszeppent diákokat, és ő is belépkedett a nyomukban. Pár lépéssel az íróasztala mögött állt, és várta, hogy mindenki a helyére üljön. Hamarosan egyik diákja kihasználva a kavarodást az asztala előtt termett.

- Piton professzor?- szólította meg.

- Igen?

- Mi történt?

- Semmi, menjen csak a helyére.

Az értetlenkedve el is helyezkedett, ő pedig felállt, és elindult a sorok között.

- A nevemmel nem lesz gondjuk, ugyanis semmi sem változik. Suavasper Pitonnak hívnak, de elvárom a Piton professzor megszólítást.

- Öööö... Piton professzor?- hallotta az előbbi diák hangját.

- Tessék?- fordult oda.

- Mi történt Piton professzorral?

- Mr. Brown, ha jól sejtem? Mardekár?

- I..igen.

- Úgy látom az unokatestvéremnek igaza volt. Vannak néhányan, akik kifejezetten kedvelik, nemdebár?

- De ige, professzor.- vágta rá gyorsan a diák.

- Helyes... De most visszatérnék az órai anyaghoz.

Perselus visszasétált az asztalához, előhúzott egy pergament és gyorsan névsort olvasott.

- Nos… még mielőtt kiadom a mai nap feladatot, szeretném figyelemztetni önöket, hogy semmi esetre se hozzanak ki a sodromból, mert esetleg rossz vége lesz. Ha Piton professzor jól értesített, amiről meg vagyok győződve, akkor ma az Élő Halott Eszenciával kell foglalkoznunk.

Hátra sem fordult, de egy pillanat alatt felkerült a recept a táblára. A diákok ámulva nézték, hogy tanáruk pálca nélkül, nonverbálisan varázsolt.

- Ez azok kedvéért került fel, akik még nem szokták meg a tanítási módszereimet, tehát mindenkiére. Vegyék úgy, hogy a következő órán nem leszek ennyire elnéző. Addig tanulják meg a receptet, mert könyv nélkül fogják elkészíteni. Remélem, ez a módszer lesz legalább annyira hatásos, mint a volt tanárotoké. És most fogjanak hozzá.

A diákok máris elindulta a bájital-alapanyagokat tartalmazó szekrényke felé. Perselus elégedetten nézett végig rajtuk. A tiszteletet legalább már megkapta. Közben mindenki visszaült a helyére és dolgozni kezdett. Mindenki a mákot darabolta, kivéve egy lányt.

- Megkérdezhetem, hogy mit csinál, Miss Kenedy?- sétált oda.

- A szkarabeuszokat porlasztom, professzor.

- Igen, azt látom. De ha jól emlékszem, ennek a főzetnek semmi köze a szkarabeuszokhoz.

- A könyv szerint valóban nincs, professzor.

- Akkor mégis minek foglalkozik ezzel?

- A főzetbe hamarosan egy holdkő kerül. Ha mellé néhány szkarabeuszt is teszünk, a kettő reakcióba lép, és…

- És gyorsabb lesz az érlelődési folyamat.- fejezte be ő a lány helyett.

- Igen, professzor.

- Helyes. Húsz pont a griffendélnek a kisasszony elmés felfedezéséért.

Perselus kissé megdöbbent. Ezt a tulajdonságot már régóta ismerte, és használta is. Viszont ő volt az egyedüli, aki élt ezzel, ugyanis ha pár szemcsével több kerül a főzetbe a kelleténél akkor az üst nyolc méteres körzetben mindenkit elborít a bájitallal.

- Megtudhatnám esetleg, hogy hány szkarabeusz használt?

- Hármat, professzor. A kisebbik fajtából.

- Tökéletes. Egy valamit azért nem értek… Piton professzor megemlítette azokat a diákokat, akik szerinte vihetnék valamire. Ön, kisasszony nem volt köztük, pedig ha jól látom, egyelőre csak ön jött rá erre a dologra.

- Nos, professzor... Piton professzor nem igazán kedvelt…

- Megtudhatnám, miért?

- Nem tudom, professzor. Talán, mert griffendéles vagyok.

- Valóban… most hogy belegondolok, azon a listán csakis mardekárosok voltak felsorolva. Érdekes észrevétel, kisasszony, bár ez nem vall Perselusra…

- Oh, dehogyisnem... - kapcsolódott be a beszélgetésbe egy másik diák.

- Mr. Proud… kifejtené bővebben?

- Piton professzor mindig is kivételezett a mardekárosokkal.

- Talán, mert a házvezetőjük volt. Nem gondolja, Mr. Proud, hogy elég nagy felelősség volt a vállán? Hány diák jár a Mardekárba? Ötven? Hetven? Ennyi diákra elég nehéz vigyázni…

- De professzor… mi köze ennek…

- Talán Mcgalagony professzor nem kivételez a griffendélesekkel?

- Nem, professzor.

- Így gondolja? Maga szerint kinek a közreműködésével került be Potter még első évében a kviddics- csapatba? Vagy miért nem tanácsolták el azt a sok kölyköt az első súlyosabb kihágás után? Higgye el nekem, ő is kivételezik. Jól sejtem, hogy minderre nem gondolt?- nézett a megszeppent diákra.

- Nem, professzor… Azt hiszem, igaza van.

- Helyes. Folytassák a munkát.

Perselus végig a sorok között sétálgatott. Azon gondolkodott, hogy talán sikerül megvédenie saját magát, és mire visszaváltozik, ezek a kölykök nem fogják magukat az üstbe ölni, ha belép az osztályba. Ettől a gondolattól annyira jó kedve lett, hogy néha belesegített a diákok munkájába. Óra végéra kivétel nélkül, mindenkinek tökéletes főzetet sikerült összehoznia. A diákok boldog mosollyal hagyták el a termet, és a következő csoport már úgy érkezett a terembe, hogy ez a Piton professzor ezerszer jobb a másiknál. Délután Dumbledore összehívta a tanárokat. Perselus a kandallón keresztül érkezett az irodába, ahol már többen is voltak.

- Jó estét, Suavasper.- köszönt az öreg, egy bujkáló mosollyal.

- Albus…- biccentett.

- Foglaljon helyet. Már csak Minervára várunk.

Hamarosan ő is megérkezett, és az arcáról ítélve elég fáradt lehetett.

- Elnézést kérek. A diákok valami miatt már néhány órája faggatnak Nem tudom mi okból kifolyólag, de valami fajta kivételezésről beszéltek. Rengeteg büntetőmunkát osztottam ki.

- Nem történt semmi, Minerva.

Megvárta, míg ő is leül, aztán folytatta.

- Nos, ma azért hívtam össze a tanárokat, mert szeretném, ha megismerkednének az új bájitaltan tanárral Perselus valami ismeretlen ok miatt távozott az iskolából.

A férfi ezután mindenkinek illedelmesen bemutatkozott, ami viszonylag hosszú ideig tartott. Kedves kollégái rengeteg kérdéssel támadták meg, és neki egyre jobban kellett koncentrálnia, hogy ne essen ki a szerepéből. Mire vége volt a gyűlésnek annyira fáradt volt, hogy legszívesebben ágyba dőlt volna.

- Suavasper… egy pillanatra… - hallotta az igazgatót.

- Igen, Albus?

- Azt elfelejettem említeni, hogy mivel Perselus elment, a mardekárosok házvezetője is lett.

- Én? De hát nem isi ismerem őket.

- Van idő, fiam. Van idő. Jó éjszakát.

Perselus egy elégedett vigyorral hajtotta aznap álomra a fejét

Következő