Na meg a férfi szempont, és most megint ugyanaz a karika...

Itt vagyok. Becsengetek.

-Rögtön jövök!-hallom a kiabálását. Nyílik az ajtó, s megjelenik...Apám...micsoda látvány...

-Mennyivel tartozom?-kérdezni, majd meglepődötten álldogál az ajtóban.

Nem engem vártál, ugye? Na szép....

-Nos? Mi lesz? A pizzát hoztad, nem?

(Nagyon jól tudom, hogy nem a pizzát hozta...)

Úgy...játszani akarsz? Meglesz...

-Mit bambulsz?

Még kérdi? Feltűnően bámulom végig.

-Élsz még?

Nem...meghaltam, s a mennyben vagyok. Úgy látom, megérkezett az, akit várt. Átveszi a pizzát, fizet, s indulna befelé. A gond csak az, hogy én az útban állok. Megtorpan.

-Michael a neved, ugye?-kérdi.

Persze...mintha nem tudná...

-Igen.-válaszolom

-Bejössz?

Még jó, hogy bemegyek.

-Hát...jó.

-Szűkszavú vagy.

Mert nem kapok szavakat.

-Aha.

Betologat a házba.

-Úlj le. Kérsz pizzát?

Nem...most mindenen jár az eszem, csak épp az evésen nem.

-Nem, kösz.

-Nem haragszol meg, ha én eszek, ugye?

De...

-Egyél.

Magába töm két szeletet. Gyorsan végez velük...Elég éhes lehetett.

-Szóval? Mit akarsz?

Már nyitnám a számat, hogy mondjam...téged akarlak.Most és itt. De aztán észbekapok.

-Igen? Honnan tudtad, hogy itt lakom?

Most valljam be? Nem...

-Telefonkönyvből.

-Te hívtál a múltkor? Amikor Nem vette fel a telefont.

Nem? Milyen nem? Mi?

-Aha.

-Jó...Akkor mi a gond? Talán a könyvtárosnő küldött,

Nocsak...A könyvre gondolsz? Nem...Nem ő küldött...

-Nem.

-Elmondod? Mert még meg kell etetnem Hádeszt, és le akarok feküdni.

Oké...meglesz, meglesz...

(Támadjam le én?)

Hohó...mi jár a fejében...

-Kimegyek Hádeszhez, mert nem akarom, hogy cirkuszt rendezzen. Addig gondold meg, mit akarsz.

Kilejt a szobából...Kérlek...nem kell meggondolnom. Ugyanaz akarom, amit te.

(Nem húzhatom tovább az időt)

De én igen.

(Csak tudnám, mi hozza ki belőle a férfit)

Majd megtudod. Hamarosan. Visszasétál a szobába. Közben én kinézek az ablakon. Csak, hogy lenyugodjak.

-Szóval?-jön közelebb,

Provokálni akarsz? Majd meglátjuk, hogy ki jön ki ebből győztesen.

(Úgy kell látszódjon, hogy ő teszi meg az első lépéseket)

Szóval erre megy ki a játék...Vajon meddig halad a tűrésvonala?

-Bocsi az öltözetemért. Nem vártam vendéget.

Nem hát...De azért nem fárasztod magad, hogy felöltözz. Remek.

-Semmi gond.

Még szép, hogy semmi gond. Megkapja, amit akart. Késöbb.

-Szóval?-kérdi megint.

(Fene a nehéz felfogását)

Nem nehéz a felfogásom. Cseppet sem. Csak jó, hogy most te függsz tőlem.

-Megkínálhatlak valamivel?

Aha...mondjuk magaddal.

-Nem, köszi.

-Akkor ülj le. Lazulj már, és bökd ki. Ennyire rossz hírt hoztál?

Nem tudom, mit ért a rossz hír alatt.

(Ha öt percen belül nem csinál valamit, akkor majd én)

Kíváncsi leszek rá...Szeretném látni, hogy mit fog csinálni. Elindulok a kanapé felé. Ha már meginvitált, akkor kihasználom. Közben úgy teszek, mintha véletlenül érinteném meg. Valósággal kiráz a hideg. Nem fordul hátra. Én meg nem ülök le.

(Azt hiszem, sinen vagyok)

De még mennyire...Végre megfordul.

(Nem is olyan szörnyű, ugye, kedves?)

Miért lenne az? Felveszi az értetlenkedő arcát.

(A mai nap folyamán meg fogom rontani ezt a pasit)

Vagy fordítva....Jócskán megbámulom megint.

(Meddig kell ezt játszani?)

Ráérek egész reggelig.

(Mi a nyavajára vár? Kérvényre? Kezdem elveszíteni a türelmem)

Á...csak arra, hogy elpattanjon az első húr.

-Sokáig hallgatsz még? Mert ha...

Jó lenne, ha elhallgatna. Odanyulok a szájához, s intem, hogy fogja be. Lassan veszem el előle az ujjam. A fenébe. Nincs határa a fecsegésének.

-Mit kell hallanom? Késő van. Mi lenne ilyenkor olyan fontos?

Nem felelek. Végre befogta. Kérdő tekintettel bámul rám.

(Ez már tényleg kínos)

Számomra egyáltalán nem az.

(Gyerünk már...csinálj valamit)

Persze, hogy csinálok...ülök. Elmozdul.

(A lányeg, hogy most teljes egészében végigbámulhatom)

Azt megtehetted volna máskor is.

(Mit takarnak a ruhái)

Érdekel? Tegyél érte.

-Áruld már el, mit akarsz, vagy távozz.

(Remélem nem a második variáns válassza)

És mi van, ha mégis? Felállok a kanapéról, s elindulok az ajtó felé. Utánam jön.

-Hát igazán kellemes társaság vagy.-mondja, s elmegy mellettem, hogy ajtót nyisson.

És még nem is tudsz semmit...Mikor elmenne mellettem magamhoz rántom.

(Na végre! Ennyire nehéz volt? Csókolj már meg! Gyerünk!)

Fogadunk, hogy tovább tudom ezt fokozni...Pár miliméterre állok előtte, s gyönyörködök benne.

(Ha ez most egy csapda, akkor én szépen bele fogok esni)

Már rég beleestél, kislány.

(Gyönyörű szépek a szemei)

Kösz...örököltem.

(Ez már abszolúte nem játék)

De...valójában az...kirázza a hideg.

(Vagy fél, vagy túlságosan ért ehhez.)

Választhatok? A második. Becsukja a szemeit.

(Csókolj már meg! Nem bírom tovább...Gyere már!)

Oké.. Felőlem indulhat  lavina. Eljátszadozok vele. Úgy teszek, mintha nem tudnák csókolozni. Na, mi lesz? Most mit fogsz lépni? Elhúzodok, hogy lássam a reakcióját.

(Az első lépés megvolt, nem? Akkor hát azt hiszem, szabad a pálya)

Hát, őszintén megmondva, már szabad volt azóta, mióta becsengettem. Odajön, s megcsókol. Ennyi? Ennyi kellett ahhoz, hogy az enyém legyen? Viszonzom.

(Hú...az előbb nagyon melléfogtam)

Ennyire jól csókolok? Nem gondoltam volna. Gondolatait a reakciója is alátámasztja. Még jó, hogy nem vagyok egy nyápic alak, s meg tudom tartani. Abbahagyom, hogy magához térjen. Felnyitja a szemeit.

(Miért hagyta abba?)

Hát nem is sejted? Utánamkap, de elfordulok. Ahhoz, ami most következik, képes kell legyen járni. Nem fogom ölben cipelni a szobáig. Azt hiszem, felfogta, miután még egyszer a szemeibe néztem. Megfogja a kezem, s visszavisz a nappaliba. Lassan halad, azt hiszem tudom, miért. Belépünk. Visszafordul hozzám.

(Szerelmes lennék? Életemben előszőr?)

Az vagy...Garantálom neked. Megint megcsókol, de csak röviden. Tovább halad...A nyakam veszi kezelésbe...Megremegek az érintésétől. Elkezdi az ingemet kigombolni, majd az övemtől is megszabadít. Végül a nadrágom is csatlakozik hozzá. Végignéz rajtam.

(Azt hiszem, ennél tökéletesebb már nem is lehetne)

Elismerés? Örülök....De nem engedhetem meg, hogy folytassa. Előbb nekem kell kielégítenem őt, mert ha csak hozzám érne, annyi lenne nekem. Leveszek róla abszolút mindent. Lassan kényeztetem. Ha már idáig eljutottam, hadd élvezzük ki. Még néhányszor megcsókolom. Egyre nehezeben veszi a levegőt. Eljutok a nyakáig, s közben kezeimmel végigsimítok a mellein.

(Szőrnyen jól csinálja)

Ennek még jobban örülök. Felsőteste minden kis porcikáját bebarangolom. Néha egy-egy hangosabb sóhaj segítségéval rátalálok az érzékenyebb pontjaira.

(Ha így folytatja, elélvezek még mielőtt rendesen lefeküdnék vele)

Jól van...Hát az úgyis be fog következni. De azért lassítok picit a tempón. Óvatosan lefektetem a földre, s megcsókolom. Közben kezeim megint útnak indulnak. Végigsimítok combjainak belső, érzékenyebb felén, mire fészkelődni kezd.

(Már rég készen állok erre)

Ezt elhiszem. De türelem-nézek a szemébe.

(Ha nem tesz valamit, most rögtön, magam végzek)

Erre kíváncsi lennék. Tovább feszítem a húrt. Erre elindul a keze, hogy beváltsa a fenyegőzését. Visszarántom. Még nincs itt az idő. Elmosolyodok. Mit hoztam ki belőle...Egyik kezemmel lefogom az övéit a feje fölött, a másikkal meg végigsimítok a mellei között. Elengedem, hogy közelebb jussak hozzá. Ismét a combjait cirogatom. Közeledek hozzá...majd hírtelen visszafordulok. Pillanatra visszatartja a lélegzetét, majd mikor rájön, hogy nem történt semmi, kiengedi. Még egyszer. Most még közelebb...és vissza. Jó látni, hogy kínlódik. Még egyszer. Úgy látom, most nem készül rá...Szóval nem ismétlem a játékot. Összerándul a teste, megfeszül, s pár hangos sikítással elélvez.

(Hát ez csodálatos volt)

Örülök neki, hogy így gondolja, de közben figyelmemet másra irányítom. Nem könnyű visszatartanom magam. Egy darabig liheg, aztán megcsókol. Tejószagúszentisten.....megint a nyakamnál van. Miért nem zár be egy égő házba? Talán ott kevésbé kínlódnák. Már alíg kapok levegőt, s egyre lejjebb halad. Most következne...és kikerül. Kínozni akar. Visszaadja, amit én csináltam vele. Megrezdülök, ahogy hasonlóan, mint én, végigsimít a lábamon. Könyörgök...ne csináld...kérlek...Elmozdul. Megcsókol, s közben megpróbál hozzám sem érni. A fenébe is. Ne húzd tovább. Becsukom a szemem. Most, kérlek. Most, mert ha nem...Ennyi kellett nekem. Egy egyszerű kis érintés. Felpattan a szemem, s elhomályosul a világ. Üvölteni tudnék. Miután csökken a gyönyör, egy elnyújtott sóhajjal jelzem, hogy vége. Hálával tartozok neki. Magamhoz húzom, s megcsókolom. Néhányszor végighúzom az ujjam a hátán.

Következő