És itt a férfi szempont...

Végre, itt a reggel! Hála az istennek. Elég szőrnyű volt ez az éjszaka. A mellett, hogy az utolsó előtti esélyes barátnőm is kikosarazott, az a két tökfilkó még belém is kötött. Ilyen az én szerencsém. Az egyedüli, ami tíz percnél többet bír ki a közelemben, az a könyv. Szép kis társ, nem mondom. De még mindig okosabb, mint az a sok fruska együttvéve, aki próbálkozott. Igaz, hogy most már bánom, hogy nem fogadtam el bár egyet közülük. De egyszerűen idegesítenek azok a libák. Mást sem akarnak, mint lefeküdni velem. Hát teszek én rájuk! Addig, míg nem próbálnak el felnőtt módjára viselkedni, tőlem ne várjanak el többet. Mi is állt a mai programomban? Reggeli, könyvtár, séta, ebéd, séta, könyvtár, vacsora. S mindeközben megkörnyékezni az utolsó esélyest is. Furcsa, hogy azok, akiknek kellek, nem kellenek nekem, és akik nekem kellenek, nem vonzódnak hozzám. Viszont nem leszek hajlandó egész életemet azzal tölteni, hogy mondjuk Candynek a szexuális vágyait kielégítsem. Léteznek ám annál fontosabb dolgok is. És az utolsó, aki szerintem egy alacsonyabb szinten, de mégis fontosnak tartja a kultúráltságot, az Sylvia. Viszont, ha nem sikerül becserkésznem, fogalmam sincs mi legyen. Mondjuk olvastam már egy-két dolgot, de hát az nem a valóság. Inkább megyek reggelizni. Rögtön kilyukad a belem. Hát, mit ne mondjak...nem valami bőséges kaja...De legalább nem hízok el. Most gyorsan, fel a könyvtárba. Hm...egész jó kis hely ez. Igazán jó gyűjtemény van a legjobb könyvekből. Lassan már mindegyiket kiolvastam. Mi következik most? Na, majd a könyvtárosnő kisegít. Ő legalább bír engem. Nem mintha egy nálam 20 évvel idősebb nő lenne a zsánerem. De ő az egyedüli, aki örül, ha felbukkanok. Talán a könyvek iránti kíváncsiságom lenne ebben? Biztosan...Viszont egyelőre nem keresek magamnak állást. Pedig igazán jól jönne egy kis pénz... De akkor ki is költözhetnék, viszont akkor nem lenne több bejáratom ide...Ördögi csapda. Végül is, meggondolni való. Ha egy hét múlva sem történik semmi, munka után nézek. Ki kéne lépnem a világba. Akkor nem csak ezek a hülye libák lennének körülöttem, s talán találnék valakit. Elég rég rájöttem, hogy nem sok ilyen ember van, mint én...Talán épp ez az. Fogalmuk sincs, milyen is vagyok én és nem is akarják megtudni. Esetleg ha pár napot képesek lennének úgy eltölteni, ahogy én, egy részem rájuk ragadna. Már megint elfilozófáltam az időt...

Túl nagy itt a csend. Inkább sétálok egyet. Úgyis benne volt a programomban.

Séta letudva. Az udvar üres, senki nem köt belém...Szuper. Délütán itt fogok olvasni. Tényleg jó lenne kihasználni az időt.

Gyorsan felszaladok, bekapok néhány falatot, magamhoz veszem Verne Tizenöt éves kapitányát, s indulok is. Az udvar még mindig üres. Hát ez mennyei. Megkeresem a legfélreesőbb padot. Na lássuk csak...Furcsa...az előbb mintha valaki megbámult volna. De mikor lejöttem, senkit nem láttam...

(Ki kéne deríteni mit olvas)

Mi a fene? Már hangokat is hallok? Kezdek bedilizni. Vissza a könyvre... Hát ez meg ki? Muszáj úgy állnia, hogy ne lássam a naptól az arcát? Pont a szemembe süt. Az öltözetéből ítélve csakis egy újabb liba lehet.

-Mi van, kis ribanc? Talán nem voltam elég érthető, mikor azt mondtam: nem kérek belőletek?

Arrébb mozdul...Hát ezt ellőttem. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Sylvia áll előttem. Idejön, én meg beszólok neki...A fenébe is.

Kikapja a kezemből a könyvemet. Mit akarhat? Bosszút? Most meg visszaadja. Hát ez röhejes. Ha tudnám, mi volt ezzel a célja...Elmegy. Elszalasztottam az utolsó esélyemet is. Jövő héttől dolgozni fogok.

(Felizgatott)

Már megint képzelődök. Méghogy én felizgattam. Ha-ha. Viszont mást nem látok. Csak ő mondhatta. Ellenkező esetben bajom lenne. Felsétálok a kantinhoz. Valamivel el kell vonnom a figyelmemet Sylviáról.

(Azt hiszem pár napon belül megint ki leszek elégítve)

Még jó, hogy van egy üveg piám. Ez már beteges. Inkább kihagyom a kajálást.

(Végre, reggel van)

-Tudod, ezt hívják úgy, mikor kint világosság jön a sötétség után. –magyarázom. Érdekes, hogy még így félálmomban is vissza tudok mondani valakinek...De ha hallottam a hangját, az azt jelenti, hogy itt van.

Felugrok az ágyból. A szoba üres. Hát ez igen. Azt hiszem, pszichológushoz kell fordulnom. Lesétálok az udvarra. De kár...nem valami üres. Leülök a szokásos helyemre.

(Mindenki engem bámul)

Nem, ezt nem hallottam. Meg fogok őrülni. Remélem nem valaki szívat...

(Meg akarom szerezni Michaelt)

Micsoda? Hülye vagyok....Viszont Sylvia sétál errefelé. Egy ismeretlen nővel. Nem hallhattam őt...Túl messzi van.

Egyre közelebb jönnek. Valamiről jól eldumálnak. Mintha észre sem vennének...

-És tudod mit? Szerintem a legjobb a Tizenöt éves kapitány.-hallom az új csajt.

-Furcsa. Épp a tegnap láttam egyik fiúnál ezt a könyvet.

Jól hallottam? Épp most célzott rám?

-Nem csoda. Az egy remekmű. Normális, hogy olvassák. Habár igazán nem a srác érdekel. Mesélj magadról.-hallom még, aztán eltűnnek.

Most mit tegyek? A kis Sylvia tényleg el akar csábítani? És ehhez még egy ismeretlen nőt is felhasznál?

(Ha jól látom, a kedvenc színe a fekete. Jó lesz megjegyezni. Ezentúl én is csak azt fogok hordani.)

Jé...nekem tényleg a fekete a kedvenc színem. De azért kíváncsi vagyok, hogy rajta hogy állna. Eddig mindig csak színes és rikító ruhákat viselt. Felmegyek a szobámba. Már csak erre a gondolatra is az a pár újság jut eszembe, amit a szobámban hagytam. Még jó, hogy a piásüveget kidobtam.

És én hülye! Nem zártam be az ajtómat. Sietnem kell, még mielőtt valaki látogatást tenne ott. Tökéletes...minden a helyén. Senki nem volt benn.

(Holnap elintézem a bérletet)

Fogalmam sincs milyen bérleről beszélnek itt nekem. Alszok inkább egyet.

Még egy nap. Kihagyom a reggelit. Egyre kevesebbet eszek.

Könyvtárba megyek. Ez a legjobb megoldás. Még szerencse, hogy alig lézengenek itt páran. El lehet bújni. Most jut eszembe, hogy nem csináltam meg a mindennapos fekvőtámaszaimat. Gyorsan bebújok két magas polc közé, s egyhuzamba elvégzek 20 darabot. Megfogom az első könyvet, ami a kezem ügyébe kerül, s leülök az asztalhoz. Nocsak...Megjelenik az új csaj is. Nem áll neki rosszúl ez a fekete cucc. Látom, tényleg ismeri Sylviát. Ő sem veti meg a könyveket.

(Jobb, ha rá sem nézek. Olyan kell lennem, mint ő.)

Hát ez nem igaz. Mi is történik valójában? Ránézek a lányra. Nem úgy tűnik, mintha ő mondta volna, de más nincs itt. Kezdem elveszíteni a józaneszem. Vajon Sylvia miatt? Ma még nem is láttam. Megyek, s körülnézek. Hmm...furcsa. Tegnap azt mondta, hogy feketét fog hordani. Most mégis virító zöldben álldogál. Kissé elhagyatott szegény. Az a barátnője pedig valahol fenn üldögél a könyvtárban. Rögtön sötétedik. Enni kéne valamit.

(Egész nap ott üldögéltem)

Ezt már végképp nem értem. Mi folyik itt? Azt akarja, hogy én menjek oda hozzá?

(Belefeledkeztem ebbe a könyvbe)

Ezen nincs mit tovább gondolkodnom. Valaki biztosan hülyül velem. Alvás!

Ma később keltem fel...pntosan öt perc negyvennégy másodperccel. Mi lehet ennek az oka? Mindegy... Húsz fekvőtámasz...Pár falat kaja...Indulás. Nocsak... a drága helyemen ott üldögél az új csaj. Tetőtől talpig feketében. És olvas. Mit bámulom úgy? Igaz, hogy nem ronda...de Sylvia...Mindegy. Leülök, s olvasok. Miért nem szóltam rá? Már rég rá kellett volna üvöltenem. Tessék...elmegy? Ez van. Talán a hírek, amik rólam terjengenek. Mégis visszaül. Most meggondolta magát, vagy mi?

(Máris közelebb kerültem hozzá)

Feláll, s végleg elhúzza a csíkot. Nem érdekel...

Lehetséges volna, hogy? Nem...hülyeség...Ilyesmi nem létezik.

Utána bámulok. Hm...fekete szoknya, fekete felső...ő az? Nem Sylia? Még séta közben is olvas. Nekimegy egy sácnak. Még én is hallom, hogy miről folyik a duma köztük.

-Mi van, kislány? Nem tudsz ellenállni nekem?

-Talán, ha néznél néha tükörbe, szembetalálnád magad egy igazi kislánnyal.

Ezzel odébbáll. Hát ez fantasztikus volt....Frappáns válasz, tökéletes időzítés.

(Felmegyek a könyvtárba)

Nocsak...azt hiszem, kihasználom új adottságomat. Én is fölmegyek. Igazam volt! Tényleg hallom pár gondolatát...szuper. Ott álldogál a sorok között. Elkezd ugrálni valami könyv után. Közelebb megyek, hogy lássam, mi az.

(Ugrálhatok itt napestig)

Hát, azt hiszem, hogy éppenséggel segíthetnék...Késöbb. Leveszek egy könyvet, s úgy teszek, mintha olvasnák.

Micsoda szórakozás...Aranyos, ahogy itt ugrál...meg sem fordulna a fejében, hogy segítséget kérjen...

(Hogy akadna meg valami a torkán)

Na, ez durva volt. Elmegy. Itt az idő. Lekapom a könyvet a polcról, s elsietek vele. Útközben kiválasztok találomra még néhányat, s leülök egy asztalhoz.

(Na, ez disznóság volt tőle)

Az biztos, hogy nem szép dolog...De nem fog túljárni az eszemen. Azt hiszem, ezentúl egy lépéssel mindig előtte állhatok.

(Szuper. Most mi legyen? Nem fordulhatok vissza. Furcsa lenne.)

Szórakoztató, ahogy próbálgatja a játékait. A könyvét direkt félretettem, hogy lássa. Oda is ül az asztalhoz. Van ám benne kurázsi. Elkezd olvasni.

(Láttam azt a könyvet, amelyik nekem kellett. Ott van az asztalon.)

De még mennyire, hogy ott van...És bármennyire gondolod, hogy legyőzhetsz, úgyis én nyerek. Fél szemmel néha odanéz, aztán visszafordul a könyvéhez. Üldögél még egy darabig, s közben valamin gondolkodik. Feláll, s elmegy.

(Ez tényleg nehéz eset)

Remélem, rám gondolt. Vajon miért akar ennyire elcsábítani? Jó lenne tudni, hogy mi a célja. Már csak azért is, mert igazán érdekes ember. Talán jobban megközelíti az esetemet, mint Sylvia. Tényleg egy ugyanolyan stílusu emberre lenne szükségem, mint amilyen én vagyok? Jó ötlet ez? Apám....micsoda napok ezek...Máris vége még egynek. Nem hiszem el.

Következő