Hát nem valami bőbeszédű. De mi az, hogy használjam belátás szerint? Hm...Akkor úgy látom be, hogy ma fogom használni. Már csak a kíváncsiság miatt is. Felnyársalom Hádeszt, s beadom a szomszédba, hogy ügyeljenek rá. Szerencsére van gyerek, úgyhogy nem okoz problémát. Felkapom egyik legszexisebb fekete szerelésem, s máris indulhatok. Kissé elbambulok...Az éjszaka hatása. Na, megérkeztem. Felsétálok a könyvtárig. Most jut eszembe, hogy az egész épület üres volt. Mire készülsz, Michael? Összerándul a gyomrom. Ilyesmi még nem történt velem, ha férfival kellett találkoznom. Most már biztos, hogy szeretem. Na de miért is? Fogalmam sincs. Minek a hatására szerettem belé? Egyszerűen csak megtörtént. De akkor használjam ki minden szempontból. Manipulálnám? Eddig úgy gondoltam...De a tegnapi után, az az érzésem, hogy végig az orromnál fogva vezetett. Nem játszhattam annyira jól, hogy magam is elhiggyem...Közben megérkeztem a könyvtárhoz. Benyitok. Sehol senki. Akkor hát, ez  van. Ha már itt vagyok, használjuk ki. Körülsétálok a polcok között. Tényleg üres a helység. Leülök, s belemélyedek egy könyvbe. Talán már egy órája is olvashatok, mikor Michael áll meg előttem. Mosolyog...Micsoda változás...egészen megszépül az arca tőle. Leül mellém, s még mindig néz.

-Azt hittem, nem tartod helyesnek, hogy nálad maradjon a bérlet.-szólal meg.

Szóval innen fúj a szél...Akkor játszunk.

-Honnan tudsz róla? A könyvtárosnő elárulta, mi volt a levélben?

-Valahogy úgy.

A kis hazug...

-Pedig megkértem, hogy ne tegye.

-Tévedsz. Arra kérted, hogy ne szóljon nekem arról, hogy a te javaslatodra tűntettek ki.

-Na és akkor ezt honnan tudod?

-Sejtettem.

-Aha. Hogyhogy beszélgetsz velem? Tegnap nem voltál valami bőbeszédű.

-Viszont voltam valami más.

Sikeresen elpirulok. Fenébe!

-Hol van mindenki?

-Miért?

-Furcsa, hogy üres az egész épület.

-Kötelező gyűlés a bentlakás vezetőinek, a lakók pedig lassan hazautazgatnak.

-Hát jó.

-Gondoltam, hogy nem tudsz ellenállni a könyvtárnak. –mondja, miután én visszatérek a könyvhöz.

Arra gondolok, hogy egyáltalán nem a könyvtárnak nem tudok ellenállni. De meg sem szólalok. Úgy teszek, mintha olvasnék. Pedig igazán nem is érdekelnek azok a lapok. Kíváncsi vagyok, mit akar. Közelebb húzódik.

-Mit olvasol?

Megfordítom a könyvet, s mutatom a címet.

                -A szem? Nem olvastam még. Milyen?

                -Igazán érdekes.

                -Ki írta?

                -Stephen King.

                -Furcsa...

                -Mi?

                -Hogy ez a könyv elkerülte a figyelmemet. Kingnek minden itteni könyvét olvastam. Igazán jó író.

                -Az. Szerintem is.

                -Tulajdonképpen mit keresel itt?-kérdezi hírtelen.

                Leteszem a könyvet. Ez a kérdés...Most mit mondjak?

                -Hogy érted?

-Ahogy hallod. Nem hiszem, hogy Sylviát jöttél meglátogatni.

-Miért?

-Ahhoz túl kevés időt töltöttetek együtt, és túl sok időt töltöttél a könyvek társaságában. Valamint az is közrejátszik, hogy csupán egy hét után kaptál egy házat, s három nap alatt berendezted, és még kutyát is vettél. Szóval?

Hát ez van...Mégsem játszottam túlságosan jól. De ha tudja, akkor mit keres még mindig itt? Miért faggat? Vagy csak sejt valamit? És tőlem akarja megtudni? Na jó...akkor itt az ideje bevallani az igazat. Végül is semmi szőrnyű nincs benne, nem? Most mit mosolyog? Mi vicceset lát rajtam?

-Szóval?

-Szóval mi?

-Ki, vagy mi volt az oka, hogy itt töltöttél egy hetet?

-Őszintén?

-Igen.

-Te.

-Köszönöm. Ennyit akartam hallani.

Hát ez meg mi volt? Furcsa észjárás. Na de térjünk át kellemesebb dolgokra . Vajon meddig tart az a gyűlés? Hangosan felnevet. Még mindig nem értem, mi olyan vicces.

Viszont vonzó. Ha biztos lennék benne, hogy nem jön vissza a könyvtárosnő, helyben leteperném. Feláll, s elsétál a kijárat felé. Kár. Nagy kár. De azért, kis idő múlva meglátogathatnám a szobájában. Miért is ne? Akár most is mehetnék...Elindulok az ajtó irányába. Félúton találkozok vele. Mégis visszajött? Furcsa. Most ennek nem örülök. Közelebb jön, s megcsókol. Ez izgis lesz. De azért figyelnem kell az ajtóra is, nehogy rajtakapjanak. Elkapja a fejét.

-Ne aggódj. Nem tör ránk senki. Bezártam az ajtót. Állítólagos ebédszünetem van. Mondtam, hogy tudom, mit csinálok. Bízz bennem!

Bízok én, hogyne bíznák. És ez igazán perverznek számít. Tudtam, hogy szereti a könyvtárat, de hát ennyire? Na, nem mintha az előbb nem támadtam volna le én is majdnem.

Megint nevet. Majd megtudom én, hogy mi olyan vicces. Legalább többszőr rá tudom majd venni, hogy nem legyen olyan komor. Felkap, s hátravisz a legtávolabbi asztalhoz. Ebből aztán lesz ám valami...Ráültet, s megint megcsókol. Közben benyúl a pólom alá, s a melltartommal babrál. Sikerült kikapcsolnia. Óvatosan lehúzza rólam. Fogalmam sincs, hogy sikerült ez ilyen elegánsan, s a póló még mindig rajtam van. De legalább nem kell lecibálnom a nadrágomat. Még csak harisnyát sem húztam a szoknya alá. Most már értem, hogy mi ez a dolog. Nem akarja, hogy veszély esetén sokáig kelljen kapkodnunk a ruháinkkal. Odakapok a nadrágjához, hogy lehúzzam róla. Az egyik kezét kikapja a pólom alól, s ellöki az enyémet. Úgy látom, az tetszik neki, ha teljes egészében uralhat. És őszintén megmondva...engem sem zavar. Belenevet a számba. Méltatlankodva becsukom a szemem.

-Elmondanád, mi olyan vicces?-kérdezem kissé nehézkesen, mert kezei roppant érzékeny ponton tapogatoznak. Remélem nem akarja megismételni a tegnapi eseményeket. Azt akarom, hogy itt és most, ebben a pillanatban legyen az enyém megint. Vajon tud a gondolataimban olvasni? Most meg miért állt meg? Gyerünk már...most akarom! A fenébe is...ennél jobb már nem is lehetne. Csak ha még egy kicsit jobbra...Igen! Megint sikerült neki. Michael, te egy isten vagy! A feleséged akarok lenni...Most azonnal! Vagy ha nem is ez, akkor még egy kört. Az is majdnem ugyanolyan jó.

Most miért bámul rám olyan meglepetten? Ja, hát persze...rajta a sor.

-Ülj le arra a székre.- mondom neki, s közben odalökdösöm. Maradj itt. Meg ne mozdulj.

Inti, hogy jó. Odamegyek a könyvtárosnő asztalához. Felkapom a ragasztószalagot, s már megyek is vissza. Na lássam csak, most mi lesz. Odaragasztom a kezeit a székhez. Mégcsak nem is védekezik. Vajon tudja, hogy ez jár a fejemben? Fú...ha látna valaki... Most aztán ő is elégedett lesz. Remélem. Lehúzom végre a sliccét, s gyorsan kiszabadítom. Nem lehetett valami kényelmes. Szépen leülök az ölébe és kényszerítem hogy végignézze. Én másodszorra is elélvezek, úgy látom még így, lekötözve sem hagy cserbe. Pár perc múlva ő is követ. Ezzel viszont sikerül elérnie, hogy harmadszorra is az orgazmus szélén álljak. Néhány mozdulat, és vége. Nem állok fel, mivel még nem tudnák. Lihegek egy darabig, s közben arra gondolok, hogy micsoda páros vagyunk mi ketten...

Bárki megirigyelhetne minket. Ki kellene engednem. Igazán kényelmetlen lehet megkötözve üldögélni egy székben. De valahogy nem sajnálom. Megmozdulok, de visszahúz. Szóval már kiszabadult. Ezért még számolunk. Megcsókol, majd inti, hogy ideje lenne menni.

Összeszedem a dolgokat a földről, s felkapkodom magamra. Az ajtóban álldogál, s vár. Teljesen megváltozott ezalatt a két nap alatt. Csakis a javára. És mindez nekem köszönhető...

Gyerünk...mondd ki hangosan Nora...mondd ki! Nem megy...Mondd ki, hogy szeretlek. Mondd már ki! Szeretlek. Szeretlek, Michael, érted?

-Én is.-szólal meg.

-Mit te is?-rökönyödök meg.

-Én is szeretlek.

-De...mi...

-Nem értem, hogy mit akarsz mondani.

Akkor olvasd ki a gondolataimból. Érted, nem? Hallod, amit gondolok? Ha igen, vezess a szobádba.

Ezzel megfogja a kezem, s kinyitja az ajtót.

 Következő