Luca Toni 2005 őszén egész Európa legjobb, legeredményesebb csatára volt, akinek fantasztikus gólsorozata a Fiorentina reneszánszának legfőbb hajtóerejének bizonyult, s akit alig fél év után olyan nagy szeretettel dédelgettek a lila szurkolók, mint a nyolcvanas években a két világbajnokot, Gentilét és Antognonit, vagy a kilencvenes évek elején a brazil Dungát és Roberto Baggiót.

A Pavullo nel Frignano-i születésű legényke a Modena FC-ben ismerkedett meg a profivilág és a futball alapjaival, szabályaival, s a nagyra nőtt legényke 1994-ben került fel a proficsapatba. Első szezonját két góllal zárta, a másodikat öttel, s ez elegendő is volt a másodosztályú Empolinak hogy lecsapjon rá, azonban itt kétévnyi szenvedés várt rá: a Serie B-ben mindössze három bajnokit kapott, majd egy szezont a harmadik ligás, kicsinyke Fiorenzuola együttesében húzott le, ahol mindössze kettő hálózörgetésig jutott.

Ezután bekerült ő is a fiatal olasz csatárok szokásos keringőjébe s évenként váltott klubot: először a Lodigiani, később a Treviso alkalmazottja lett, de amikor már mindenki azt hitte hogy végképp elkallódik (valljuk meg őszintén, aki 23 éves korára még csak a harmadosztályig jut, azelőtt nem áll éppen óriási jövő a professzionális futballban), az évet 15 Serie B-s bajnoki góllal zárta. Az első osztályú Vicenza fel is figyelt a fiatal tankra s leigazolták őt a Trevisótól - hogy ezt milyen jól tették, azt a megfelelőnek ítélt kilenc Toni-gól jelzi. A Zauli-Kallon-Toni-támadótriót azóta is visszasírják a piros-fehéreknél, a Biancorossiknál, ugyanis a fiatalok gyorsan elhagyták a kieső klubot - Toni a Bresciába igazolt ahol a zseniális Roby Baggióval alkothatott csatárduót.

A kék-fehérek között első szezonjában 13 gólt termelt (Itália azon részén e szám szerencsésnek számít), ám második évében már nem ment ilyen jól neki (igaz, a többieknek sem, ráadásul egy súlyos sérülés miatt sokat ki kellett hagynia), s éppen ezért is okozott nagy meglepetést, hogy 2003 nyarán a másodosztályból feljutni szándékozó Palermo hatmillió eurót fizetett érte! Toni azonban Szicíliában váratlan szárnyalásba kezdett, s a csontropogtató Serie B gólkirálya lett 30 találatával, majd a legjobbak között 21-ig jutott, amivel a szenzációs 6. helyhez segítette csapatát (sokáig a BL-helyezésre is esélyesek voltak), ő pedig a góllövő listán a negyedik helyre futott be Luccarelli, Gilardino és Montella mögött. 2004 augusztusában Lippi „nyitómérkőzésén” a válogatottban is bemutatkozhatott, sőt, a következő hónapban a norvégok ellen győztes gólt lőtt a világbajnoki selejtezőn (a Renzo Barbera stadionban, Palermóban), majd a fehéroroszok ellen mesterhármast szerzett Minszkben.

A lasagna-imádó csatár ez utóbbi idején nem a Palermo klubcsúcsát döntötte meg, ugyanis ekkor már a Fiorentina alkalmazottja volt: az egykori nagyságuk nyomában loholó lilák 2005 nyarán 15 000 000 eurót fizettek érte! Nagy meglepetést okozott egyébként, hogy az UEFA-Kupába jutott kis klub diktatórikus elnöke, Maurizio Zamparini eladta legjobbját, ám a Fiorentina azonnal vevő volt Tonira, még ha kissé sikerült is a firenzeieknek lealkudniuk a 16 milliós „kikiáltási árat”.

Maga Toni is azt nyilatkozta, hogy maradni szeretne, ám amikor a Della Valle-família bevásárolta magát a korábban a kiesés ellen küzdő Fiorentinába s óriási összegekért igazoltak sztárokat, meggondolta magát. Ám ahogyan előző klubjában, itt is óriási meglepetést, pozitív csalódást okozott: első 17 bajnokiján 17 gólt lőtt, ami természetesen óriási klub- és ligarekord! A Fiorenina valóságos reneszánszát élte, a legjobb északi csapatokat is megszorongatták, s néha már olyan jól futballoztak, mint annak idején a Batistuta-Rui Costa-féle gárda. Természetesen adta magát a Toni-Batigol összehasonlítás, a talján sajtó el is nevezte hősünket Tonigolnak…

Itáliában mégis mindenki azt számolta decemberben: hová juthat el Luca Toni, a Fiorentina gólzsákja, aki az első tizenkét játéknapon tizenöt gólt szerzett, azaz átlagosan mérkőzésenként 1.25-ször vette be az ellenfelek kapuját! A Jörgensen és Fiore által kiváló labdákkal tömött Toni elképesztő átlaga a bajnokság végére 47-48 találattal kecsegtet, amit persze különböző okok miatt – formahanyatlás, sérülés, eltiltás – lehetetlen tartani, mégis veszélybe kerülhet Gunnar Nordahl több mint fél évszázados bajnoki rekordja. A Milan svéd klasszisa az 1949–50-es idényt 35 találattal zárta, ez a húszcsapatos bajnoki csúcs. (Két érdekesség: abban az évben Nordahl mögött a második helyet a magyar Nyers István, az Inter gólvágója szerezte meg 30 góllal; a 18 csapatos rekord pedig 33 találat, ezt Valentin Angelillo tartja 1959 óta.)

Az olasz sajtó ezekben a napokban tele volt Tonit méltató írásokkal, a 28 éves csatár mosolyogott vissza számos újság címlapjáról, és még a környezetében élők – például a nála egy évvel idősebb fotómodell barátnője is – állandóan ki vannak téve a "zaklatásnak". „Nem mondanám, hogy terhes ez a nagy érdeklődés, inkább csodálkozom rajta. Néha belegondolok, milyen hosszú utat jártam be a harmadosztálytól, és mennyi embernek kell köszönetet mondanom azért, hogy ide eljutottam. A kedvenc edzőm? Nem mondhatok egyet, mert akkor a többiek megsértődnének, de az biztos, hogy nagyon sokat tanultam Guidolintól, Prandellitől és Lippitől is" – mondta Toni, akiről megtudhattuk, hogy gyerekkorában Marco van Basten volt a példaképe (a közelmúltbeli holland–olasz barátságos mérkőzés kapcsán volt lehetősége személyesen is megismerkedni vele), hogy a maiak közül Didier Drogbát tartja a legfélelmetesebbnek, és úgy gondolja, nagyon távol van még attól, hogy olyan bálványa legyen Firenzének, amilyen Gabriel Omar Batistuta volt.

2005-ös formáját mindennél jobban mutatja, hogy a Milan elleni rangadó előtt Ancelotti külön felhívta rá védői figyelmét, s természetesen testőrt is kapott a csatár, aki ennek ellenére kétszer is bevette Dida hálóját! A hollandok elleni válogatott mérkőzésen is fantasztikus gól lőtt: a félpálya környékéről elindult a labdával a lába előtt és az ellenfél középhátvédjével, Vlaarral a nyakán, majd a kirohanó kapus fölött-mellett egy elegáns bokamozdulattal pörgette át a játékszert! Magas termete ellenére nagyon gyors, jól fedezi a labdát s mindkét lábával egyformán veszélyes, ráadásul tankszerű testfelépítése és kis híján kétméteres magassága miatt a levegőben is verhetetlen, nem véletlenül hasonlítják sokan a fiatal, csúcsformában lévő Vierihez – akivel egyébként együtt játszhat majd a 2006-os világbajnokságon is, de csak ha Christian csereként beáll majd mellé! Toni remeklése a gigászok érdeklődését is felkeltette: az Arsenal, a Bayern München utána Real Madrid is bejelentette, hogy már 2005 telén le szeretnék igazolni a gólgépet.

„Nem egy szokványos karrier az övé. Korábban semmi sem utalt arra hogy egyszer itt fog tartani.” – mondta róla az egykori olasz gólkirály, az 1990-es VB-n villogó Aldo Serena. „De úgy futott be, hogy mindent elképesztő akaratának, elszántságának köszönhet. Ám nem csak befejező csatár, hanem igazi csapatjátékos – megtartja a labdát, vagy úgy fejeli le ahogyan senki sem azelőtt. Mi kell még - élete nagy formájában játszik, amihez hozzáér, arannyá válik.” – jellemezte utódját, korunk Midas királyát az Inter egykori ásza.