Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Emlékkönyv
Emlékkönyv : Új hozzászólás
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Én egyszer azt álmodtam, hogy egy lakatlan szigetre kerülök, ott találok egy házat, benn tele van minden jóval, és találok egy térképet.A térkép egy hajóhoz vezetett, a hajóban egy embert találtam, és azzal az emberrel elkezdtünk kirándulgatni, utána kiderült, hogy nem is tudja az utat, és végképp elvesztünk.De akkor megláttuk, hogy a lábnyomok vissza vezetnek a hajóhoz, a hajóban találtunk már széttépett papírt, nem volt nálam zseblámpa, és ezért hosszú órákon át gyújtootuk a tüzet, mert közben nagy szerencsétlenségünkre elkezdett esni az eső, ezért már várni kellett reggelig.Reggel viszont észrevettük, hogy a házamban vagynk, mármint egymagam, és egyszer csak benyit anyukám.Jól vagy kicsim?Este sokat mozogtál!Akkor elmeséltem neki mindent, és elmondta hogy csak álom volt!!

Ezután pedig már igazából felébredtem és akkor már reggel 10:00 volt!!Hehehehehebocsika csak vicc volt!De olyan jó volt kitalálni!!Hehehehehehehe

Bejegyzés:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
  SúgóSúgó
[3-1]

2008.01.12. 20:14

Na szép!!

Itt nem kitalálni kell, hanem az igazi álmodat megírni!!Enyém:

 


2008.01.12. 20:10

Én egyszer azt álmodtam, hogy egy lakatlan szigetre kerülök, ott találok egy házat, benn tele van minden jóval, és találok egy térképet.A térkép egy hajóhoz vezetett, a hajóban egy embert találtam, és azzal az emberrel elkezdtünk kirándulgatni, utána kiderült, hogy nem is tudja az utat, és végképp elvesztünk.De akkor megláttuk, hogy a lábnyomok vissza vezetnek a hajóhoz, a hajóban találtunk már széttépett papírt, nem volt nálam zseblámpa, és ezért hosszú órákon át gyújtootuk a tüzet, mert közben nagy szerencsétlenségünkre elkezdett esni az eső, ezért már várni kellett reggelig.Reggel viszont észrevettük, hogy a házamban vagynk, mármint egymagam, és egyszer csak benyit anyukám.Jól vagy kicsim?Este sokat mozogtál!Akkor elmeséltem neki mindent, és elmondta hogy csak álom volt!!

Ezután pedig már igazából felébredtem és akkor már reggel 10:00 volt!!Hehehehehebocsika csak vicc volt!De olyan jó volt kitalálni!!Hehehehehehehe


2008.01.12. 20:00

Azt álmodtam, hogy ez az oldal nagyon rossz!!


[3-1]

 
Létszám
Indulás: 2007-09-15
 
látogató van jelen.
 
Álmoskönyv

A - Á - B - C - D
E - É - F - G - H
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!