Egy puccos étterembe készülődtem, hogy egy újabb lemezszerződés ajánlatot hallgassak meg. Az utóbbi időben felváltva járkáltunk ilyen találkákra, mert minden nagyobb cég velünk akart dolgozni. A harmadik nagylemez hatalmas sikerei után most még nagyobbra számítottak, ami több pénzt is ígért. Semmi bajunk nem volt a mostani kiadónkkal, de nem árt tájékozódni, hátha valami jobbra bukkanunk.
Már egy jó ideje bajlódtam a nyakkendőmmel. Ma reggel valahogy sehogy sem akart normálisan kinézni, de ez nagyrészt rajtam is múlt, hisz a gondolataim folyton elkalandoztak a tegnapi koncertre, mikor is Gerarddal csókolóztunk a színpadon. Ez önmagában nem is lenne annyira meglepő, hisz már máskor is megesett, de Gerard azóta nem közeledett felém, mióta Lyn-Zvel együtt van. Túlságosan szerette és teljesen megváltozott miatta. Lemondott a vámpírokról, a démonjairól és rólam is. Bár Lyn-Z egy szóval sem mondta neki, hogy választania kéne köztem és közte, vagy hogy ezentúl nem közeledhet felém, Gerard mégsem akart kockáztatni. Nem akarta, hogy ezen múljon bármi is. Emellett már túl öregnek érezte magát az ilyesmihez. Tudom ezeket, mert elmondta nekem. Leültünk és átbeszéltünk mindent. Nem vetettem a szemére, hogy én kockáztattam a kapcsolatomat Jamiával, csak őérte, csak azért, mert legjobb barátok vagyunk, és mert szeretem. Belenyugodtam, hisz ha így akarja, akkor legyen így. Megérdemli azt a lányt és megérdemli, hogy boldog legyen vele. Mindketten nagy áldozatot hoztunk az ügy érdekében. Meg kellett tanulnunk kontrollálni magunkat a koncerteken, ezúttal lemondanunk az igazi élvezetről, arról, hogy elengedhetjük magunkat. Más szemszögből kellett élveznünk a koncerteket, mert feszültség levezetésre már nem volt jó. De ezt is megbeszéltük. Leültünk a szobájába, elmondta, hogy ez neki mért fontos, én elmondtam, hogy megértem őt, aztán azt mondtuk, hogy ’’Nincs több frerard!” és az egyezséget egy csókkal pecsételtük meg. Azóta egyszer sem ért össze az ajkunk, azóta egyszer sem kerültünk közelebb egymáshoz a kelleténél, és egyszer sem kerültünk félreérthető helyzetbe. Egészen a tegnap esti koncertig. Békésen gitározgattam, már nem is kellett figyelnem arra, hogy ne pörögjek túl, mert már megszoktam. Egy jó ideje már csak álltam egy helyben a koncerteken. Most is így volt, mikor Gerard hirtelen előttem termett, egy rövid pillanatra a szemembe nézett, aztán magához húzott és megcsókolt. Megijedtem attól a tekintettől. Túl tudatos volt. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki elvesztette a kontrollját és csak a feszültséget akarja levezetni úgy, hogy valami őrült dolgot tesz. Ezért sem értettem, hogy mi történhetett így hirtelen. A koncert után nem tudtam vele beszélni, mert végig Lyn-Zvel volt, és nagyon nem úgy nézett ki, mint aki egy percet is el akarna tölteni nélküle. Megpróbálkoztam azzal, hogy félrehívom, de mindig valami dolga akadt, vagy azt mondta, hogy már túl fáradt, majd holnap megbeszéljük. Hát eljött a holnap, én pedig kaptam az alkalmon, és azzal az ürüggyel, hogy nem bírom megkötni a nyakkendőmet, átmentem hozzá. Megálltam az ajtó előtt, vettem egy nagy lélegzetet és kopogtam. Odabentről egy erőteljes ”gyere be” hallatszott. Ha nem válaszolt volna, akkor hagytam volna az egészet, hisz biztos voltam benne, hogy együtt aludtak és semmi pénzért sem akartam volna rájuk nyitni, de így határozottan lenyomtam a kilincset és reménykedtem, hogy ezúttal Lyn-Z nincs a szobában.

Gerard az egyik fotelben ült, a TV-t nézte. Lyn-Z sehol. Ahogy meglátott, kikapcsolta a TV-t és egy öleléssel üdvözölt.

- Lyn-Z?

- Koncerten. Fél órája ment el. Jó koránra rakták nekik.

- Én is lassan indulok, csak ma reggel valahogy sehogy sem tudom bekötni a nyakkendőmet. Segítenél? - kérdeztem, miközben meglengettem az agyon gyűrt nyakkendőmet az orra előtt. Ő elmosolyodott és közelebb lépve nekilátott a kötögetésnek. Bár már eszem ágában sem volt menni sehová. Ez tökéletes alkalom volt arra, hogy megbeszéljük azt a koncertet, akármeddig tartson is. Lehet, hogy pár szóval meg tudja magyarázni az egészet, de lehet, hogy egész délelőtt beszélgetni fogunk erről. Végignéztem az arcán, ami határozottan megváltozott tegnap óta, de nem tudtam pontosan megérteni, hogy miben változott. Annyiban biztos voltam, hogy még egy lépéssel távolabb került a régi önmagától. Lassan rám nézett. Ahogy feljebb emelte a fejét, az előre álló tincsei hozzáértek a homlokomhoz, és csikiztek. Hirtelen egy erőteljes húzást éreztem a nyakamon, ahogy a nyakkendőmet megrántotta, méghozzá maga felé. A száján kötöttem ki, és már éreztem is az előre sikló nyelvét. Miatta megint átjárt az az érzés, amit olyan régen nem éreztem, azért mert nem engedte, hogy érezzem. Az érzés, amit csak ő tud okozni azzal, ahogy hozzám bújik, ahogy bármit is tesz, mikor megérint.  Összezavarodtam. El akartam lökni magamtól és kideríteni végre, hogy mi ez az egész, de nem engedte. Makacsul szorította a nyakkendőmet, biztosíték képpen még a hajamba is belemarkolt, úgy szorított magához. Nem értettem, mi ütött belé. Így még sosem viselkedett. Csak koncerteken volt mindig ilyen erőszakos, de azt az adrenalin túltengés miatt csinálta. Mikor nyugodt körülmények között ültünk kettesben egy szobában és közel kerültünk egymáshoz lelkileg, úgy éreztük, hogy ezt fizikailag is ki kell fejeznünk, de az is más volt. Akkor gyenge volt, simogatta az arcomat közben, és lassan csókolt. Akkor is más volt, mikor be voltunk rúgva, és gondolkodás nélkül egymásra másztunk. De ez, amit most csinált teljesen különbözött mindegyiktől. Mivel nem nagyon volt lehetőség mást tenni, visszacsókoltam, hátha akkor előbb elenged. De ő mintha csak erre várt volna, nekinyomott a falnak és elkezdte mohón kibontani a nyakkendőt, amit az előbb kötött meg nagy gonddal. Amint ezzel végzett, félig kigombolta az ingem és puszikat nyomott a mellkasomra. Nem mintha én nem akartam volna, mert teljesen a hatása alá volt ezzel, de egy másik részem viszont igenis tiltakozott. Tudnom kellett, hogy mért csinálja. Máskor nem érdekelt volna, de most más volt a helyzet. Most rajtam volt a sor tehát, hogy megfogjam a haját, és így próbáljam meg leszedni magamról, de ettől csak még jobban felbuzdult, ugyanis elkezdett markolászni odalent.

- Gerard... légy szíves... - nem akartam durva lenne, ellökni magamtól aztán ordibálni, hogy mégis mit képzel, mert mi van, ha tényleg baj van, és ezzel megbántanám. De ha baj van, akkor nem ez a megoldás, hanem hogy megbeszéljük. Megfordult a fejemben, hogy mi van, ha Lyn-Zvel összevesztek, és most így próbálja feldolgozni? Szóval kíméletesnek kellett lennem. Hamarosan sikerült elérnem, hogy rám nézzen. A tekintetében annyi érzés kavargott: düh, várakozás, öröm, szerelem és még ki tudja mi.

- Gerard... mondd el jó? Beszéljük meg, hogy mi van. - mondtam halkan és bizalmasan, hátha ettől észhez tér.

- Csak téged akarlak és kész! Mért kell neked mindent tudnod??

- Azért kell tudnom, mert a barátod vagyok, és nem a kurvád! - ordítottam neki, miközben erősen ellöktem magamtól. Feldühített, és egyben megijesztett is, mert még sosem csinált és mondott ilyesmit. Mindig mindent megbeszéltünk. Lesütötte a szemét. Sóhajtottam egy nagyot, megfogtam a kezét, az ágyhoz húztam és leültettem magam mellé.

- Szóval, mi van? - kérdeztem türelmesen. Ő csak ült és bámult maga elé, néha kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de mindig meggondolta magát.

- Figyelj... - szólalt meg végre - holnap mindent elmondok neked és a többieknek is, de ma téged akarlak. Frank, szeretnék lefeküdni veled. Kérlek, tedd meg nekem, hogy nem kérdezel semmit. - nos, köpni, nyelni nem tudtam attól, hogy ilyen nyíltan megmondta. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, hogy mi válthatta ezt ki belőle. Már tudtam, hogy akármi történt, komoly és fontos lehet neki. Csak éreztem, hogy amit most kért, azt nem véletlenül kérte, és nem csak szórakozik, hanem igenis komoly dologról van szó. A tekintete is erről árulkodott. Bólintottam.

- Lyn-Z mikor ér haza? - kérdeztem, miközben akaratlanul is az ajtóra néztem és elképzeltem, ahogy Lyn-Z belép és meglát minket együtt.

- Miatta ne aggódj. - nyomaték képpen az ajtóhoz sétált, majd kétszer ráfordította a kulcsot. Lassan közeledett felém, egyik kezét végighúzta a felsőtestén, majd az ágyékánál állapodott meg. Nyelvével végig végigfutott az alsó ajkán, közben pedig megmarkolta magát. Átadtam magam az érzésnek, megszűnt körülettem minden, csak mi maradtunk: én, és a legjobb barátom. Elém ért, egyik kezét a vállamra helyezte, a másikkal továbbra is markolászta magát. Direkt hangosan szedte a levegőt. Nem nyögött, csak hangosan lélegzett. Tekintetem a dolgozó kezét figyelte. Éreztem amint a másik keze a vállamról a nyakamra siklik, és gyengén cirógatni kezd. Az egész testem lassan lüktetni kezdett. Ő megérezte ezt, beleült az ölembe, két térdével a derekamat szorította, vontatottan mozgott, kezével pedig tovább bontotta az inggombjaimat, amit az előbb félbehagyott. Mikor rátért az övem kibontására én is beszálltam kigombolni az ingjét. Az utolsó gombokkal sehogy sem tudtam megbirkózni, mire ő egy hirtelen mozdulattal letépte először magáról, aztán rólam is az inget, majd fölpattant az ölemből, hogy a legtakarékosabb mozdulatokkal megszabadítson mindkettőnket a fölösleges ruháktól. Így már mindketten készen álltunk. Újból az ölembe ült, de ahelyett hogy engedte volna, hogy beléhatoljak, még egy csókot lehelt az ajkaimra, aztán a szemembe nézett. Még akkor is meredtünk egymás tekintetébe, mikor megemelkedett, így beléhatolhattam. Ekkor felszegte a fejét és ütemes mozgásba kezdett. Én a csípőjénél fogva irányítottam, ő pedig a tarkómat simogatta, hamarosan a lihegése is nyögésekké változott. Betegesnek tűnt, hogy két legjobb barát ezt csinálja, de mi tudtuk, hogy mért fontos ez. Szerettük és tiszteltük egymást, ahogy másokat nem. Lyn-Z és Jamia csodálatos feleségek voltak, de a mi szerelmünk más volt. Imádtam őt, a testét, a barátságát, a gondolkodását, a hibáit, a hangját. Végigsimítottam a hátán. Viszonzásképp közelebb hajolt, a száját az arcomnak nyomta, és így lihegett tovább. Éreztem a forró leheletét és a keménységét a hasamon, ahogy le-föl mozog. Kis idő múlva a fülemhez hajolt, nyögött bele néhány erőteljeset, aztán a nyögések szavakká formálódtak.

- Szeretni foglak... örökké. Ígérem. - elélvezett. A hasamra folyó váladék izgató halmazállapota és hőmérséklete miatt és is hasonlóan reagáltam. Ez a mi kémiai románcunk. Hanyatt dőltem, ő pedig rám feküdt. Fejét a nyakamba fúrta, így lihegett tovább, közben a kezével a mellkasomat simogatta. Én mindkét tenyerem a hátára fektettem, így szorítottam magamhoz. Mikor már mindkettőnk légzése visszaállt normálisba, felemelte a fejét és ismét megcsókolt. Hosszan és szenvedélyesen. Éreztetni akarta, hogy szeret. Amint befejezte lemászott rólam, de még maradni akartunk, szóval szembe fordultunk egymással, nagyon közel, tekintetünket a másik tekintetébe fúrtuk. Simogattuk egymást, és élveztük egymás közelségét. Egy idő után Gerard elaludt, én pedig jobbnak láttam menni. Nyomtam egy puszit az arcára, aztán összecuccoltam és visszamentem a szobámba.
Eszembe jutott, hogy tulajdonképpen mért is mentem át Gerardhoz. Megforgattam magam előtt az elgyötört nyakkendőt. A találkát már úgyis lekéstem és hamarosan megérkezik Jaima is. Szóval felhívtam az emberkét a lemezkiadótól és megbeszéltünk egy másik időpontot holnaputánra. A nap innentől átlagosan telt: mindenki a barátnőjével vagy feleségével sétálgatott a környező parkokban és sétáló utcákon, hisz gyönyörű volt az idő. Fel sem tűnt, hogy Gerardot és Lyn-Zt egész nap nem látta senki.

Másnap mikor felébredtem, egy levelet láttam meg az ajtó előtt. Éjszaka csúsztathatta be valaki. Felvettem és elolvastam.

10kor legyetek a hall-ban. Van egy fontos bejelenteni valónk.

         xoxo

               Gee&Lyn-Z

- Mi az drágám? - kérdezte Jamia miközben felült az ágyban. Odavittem neki, hogy ő is elolvassa.

- Szerinted mi lehet az? - kérdezte kíváncsian.

- Nem tudom. - válaszoltam nyugodtan, pedig igazából hevesen kapált a szívem és legszívesebben kiugrottam volna az ablakon. Akárhogy próbáltam kiverni a gondolatot a fejemből, egyszerűen nem ment.

- Nem mondott semmit Gee? - szólalt meg ismét Jamia.

- Nem... - próbáltam nyugodt maradni, de úgy éreztem, hogy szétvet az idegesség, ha csak arra gondolok hogy...

- Nade mégis. Nem is célzott semmire? Elvégre legjobb barátok vagytok, és neked mindent elmond.

- Mondtam már, hogy nem tudom! - kiabáltam. Nem akartam kiabálni, de túlságosan felkavart ez az egész. ”legjobb barátok vagyok, és mindent elmond” hát pont nem. Le akart feküdni velem. Utoljára. Következmények nélkül. Mert tudta, hogy többször nem lehet. Tudtam, hogy mit akar bejelenteni: azt hogy normális életet akar élni Lyn-Zvel ezután, ezért feloszlatja a bandát. Mért pont most? Tudta, hogy ha elmondja nekem, akkor kiakadok, és nem fekszem le vele. Nem akartam, hogy vége legyen. Nem most, még nem.

- Mért vagy ilyen zaklatott? És ha valami jó dolgot akarnak bejelenteni? - megsimogatta a hátam. Jól esett, hogy itt van mellettem, és hogy tudja optimistán is látni a dolgokat. Úgy döntöttem, hogy lenyugszom. Adok esélyt még annak, hogy jól süljön el ez az egész. Végül is annyi mindent be lehet jelenteni még a banda feloszlatáson kívül. Magamhoz öleltem Jamaiát.

- Ne haragudj, hogy kiabáltam. Csak most épp a legrosszabb jutott eszembe. - a szemembe nézett és megsimogatta az arcom.

- Nem lesz semmi baj. - mosolygott.

10kor megindultunk lefelé. A folyosón összefutottunk a többiekkel, akik szintén a hall felé igyekeztek.

- Ti tudtok valamit? - kérdezte Mikey. Mindannyian ráztuk a fejünket. Mikor leértünk, Gerard és Lyn-Z már ott voltak. Egymás mellett álltak, fogták egymás kezét és mosolyogtak. Köréjük gyűltünk és nagy érkelődéssel vártuk a bejelentést.

- Mint tudjátok, Lyn-Zvel már több mint egy éve együtt vagyunk. Ez elég idő volt ahhoz, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy együtt akarjuk leélni az életünket, és hogy... - egyre hevesebben dobogott a szívem, és szerintem mindenkié. Egyre közelebb kerültünk ahhoz a pár szóhoz, amik örökre elválaszthatnak minket. Nem bírtam levegőt venni addig, amíg ki nem mondja...

- És hogy megfelelő hátteret tudunk biztosítani egy gyereknek. - fejezte be Lyn-Z Gerard mondatát. Még több levegőt szívtam a tüdőmbe, már amennyire ez lehetséges volt. A többiek körülöttem örömujjongásban törtek ki és gratuláltak nekik. Ez... akkor jó? Persze, hogy jó, hisz nagyszerű, hogy kisbabájuk lesz, de akkor most feloszlik a banda, vagy nem? Félrehívtam egy kicsit Gerardot.

- Gee... szívből gratulálok, komolyan. De... fog menni a gyereknevelés a banda mellett? Úgy értem, biztos sokat akarsz majd a picivel lenni, meg persze Lyn-Zvel. - alig bírtam a szemébe nézni, úgy rettegtem attól, amit mondani fog. Ő a vállamra tette a kezét.

- Ne félj. Egy ideig még biztosan nem szállok ki. És ez nem csak rajtam múlik. Ameddig ti akarjátok csinálni, addig én is fogom. Menni fog a magánélet és a munka is egyszerre. - rám mosolygott, nekem pedig hatalmas kő esett le a szívemről. Magamhoz öleltem, és egyszerűen nem bírtam elég szorosan ölelni.

- Sok boldogságot kívánok nektek és a kisbabátoknak. - mosolyogtam

- Köszi Frankie. - és ő is mosolygott.