Imádtam Frank-kel és Gerard-dal lenni. Nagyon jó haverok voltunk és sok közös bulink volt már. Mindhárman fiatalok voltunk még, gimibe jártunk, ilyenkor kötelező hülyülni, de mi mindig is a magunk módján tettük. Nem mentünk el házibulikba, discoba, és efféle helyekre, inkább a városban mászkáltunk, hülyítettük az embereket, tönkretettünk pár mosógépet a mosodában, telefonbetyárkodtunk, vagy csak egyszerűen gúnydalokat írtunk azokról, akiket nem szerettünk. Most Gerard-ék házába voltunk, mint általában, mikor nincsenek otthon a szülei. Ők a kanapén ültek, én előtte a földön. Egy jó kis horror filmet néztünk a tv-ben, a legizgisebb jelenet jött, most fog kiderülni, hogy ki szívja ki a friss hullák vérét a temetőben, de akkor csengettek!!!

- Nem hiszem, ki az ilyenkor??? - pattant fel Frank, olyan dühvel a szemében, mintha agyon akarná verni, aki az ajtó mögött áll.

- Állítsd meg! - mondtam Gerard-nak, és reméltem, hogy nem Frank-re fogja érteni, hanem a filmre, amire igazából céloztam. Tapogatózott a kanapén, közben a tv-ből erős hörgés szűrődött ki, aztán diadalmas arckifejezéssel felmutatta a távirányítót és lenyomta a stop gombot. Rávigyorogtam, de mindketten oldalra kaptuk a fejünket, mikor hallottuk, hogy az ajtó kivágódik. Frank agresszív fejét látva a pizzafutár majdnem kiejtette a kezéből a pizzát ijedtében. Mi odabent dőltünk a röhögéstől.

- Na folytathatjuk? - kérdezte Frank visszaérve.

- Persze. - mondta Gerard és újból kezelésbe vette a távirányítót. Nagy élvezettel néztük a véres jeleneteket, és ettük a finom pizzát.

- Nem tudnátok egy kicsit halkabban csámcsogni?? Most nem hallottam, hogy kinek viszi a vért. - mondtam morcosan.

- A halott szerelmének, mert azt hiszi, hogy ezzel feltámaszthatja. - segített ki Gerard.

- Hé, Gerard, te feltámadnál, ha az ő vérével locsolnálak teliholdanként? - intett felém Frank a fejével. Kíváncsian vártam Gerard válaszát.

- A te kedvedért biztosan... - válaszolt vigyorogva Gee és közben végigsimított Frank combján. Mosolyogva megforgattam a szemem, aztán néztem tovább a filmet. Mikor a sikoltozás abbamaradt, cuppogásra lettem figyelmes a fejem fölül. Felnéztem és megláttam, ahogy Frank és Gerard smárolnak.

- Még a végén rám csöpögtök! - megállítottam a videót és kimentem a konyhába. Tudtam, hogy ha ezek egyszer elkezdik, akkor azt se tudják, hogy hol vannak, se látnak, se hallanak. Unottan kibámultam az ablakon. Arra lettem figyelmes, hogy egy pontot bámulok, és sehogy sem tudom kitalálni, hogy mi lehet az. Kinyitottam az ablakot, és akkor rájöttem: egy denevér csüngött a szárító zsinóron! Muszáj volt szólnom Gerard-nak. Visszarohantam a nappaliba, ahol a fiúkon már alig volt valami ruha.

- Gerard! Gerard, az alsógatyád mellett csüng egy szőrös állat! Kitalálod mi az?

- Én tudom... - mondta Frank vigyorogva és lecsúsztatta a kezét Gerard csípőjéhez.

- Kint a ruhaszárítón van egy denevér! - na erre már felkapta a fejét. Letolta magáról Frank-et és alsógatyában kirohant a konyhába.

- Hol?

- Ott.

- De aranyos. Fogjuk meg!

- Hogyan?

- Lőjük le csúzlival. - Frank értelmes beszólását Gerard egy elég csúnya nézéssel jutalmazta.

- Van lepkeháló? - kérdeztem reménykedve.

- Ez jó ötlet! Régen volt denevérem és akkor azzal fogdostam neki a lepkéket. A padláson van. - tehát elindultunk a padlásra. Hideg volt és sötét, de úgy tűnt, Gerard jól tudja, hol keresse. Kis híján beleborult egy dobozba, mire elő tudta kotorni.

- Mehetünk. - azzal a lepkehálóval a kezében olyan volt, mint egy kisgyerek. Leérve először megnéztük, hogy ott van-e még a denevér, aztán mikor megbizonyosodtunk erről, csendben kimentünk az ajtón. Óvatosan megközelítettük a helyet és azon gondolkoztunk, hogy hogyan lenne a legjobb elkapni.

- Útban van az a kötél... - suttogta Gerard. Volt benne valami. Nem csaphat le rá csak úgy, mert könnyen elmenekülhet a préda. Támadt egy ötletem.

- Megpróbálom leengedni. - mivel látszólag Gerard-nak sem volt jobb ötlete, a fához mentem, amihez a kötél neki volt kötözve. Szépen lassan elkezdtem kibontani a csomót. A kötél engedett, lejjebb eresztettem. Láttam Gerard arckifejezésén, hogy nagyon izgul, ezért próbáltam nem elszúrni, de valahogy megcsúszott a kezem és a kötél megremegett. A denevér kitárta a szárnyait, hogy elrepüljön (gyönyörű volt), de Gerard sem várt sokáig, elrugaszkodott, és teljesen lendülettel rávágta a hálót a denevérre.

- Megfogtam!! - jelentette ki nagy örömmel. Mellé érkezve gratuláltunk neki, aztán érdeklődve nézegettük a zsákmányunkat. Nem tűnt túl boldognak abban a hálóban, viszont mi mind a hárman nagyon örültünk neki, hogy van egy közös denevérünk. Lassan feltápászkodtunk és bevittük a házba. Kellett neki keresni valami helyet, ahol tarthattuk, mert Gerard elfelejtette, hogy hova tette az előző ketrecet, szóval mindenki elindult másfelé, előtte Gerard hálóstul az asztalra tette a denevért. Mikor visszaértünk, Frank egy kalitkát szorongatott a kezében.

- Hol találtad?

- A pincében.

- Biztos anya vitte le... Na add ide, majd én átrakom.

- Neeeem! Én akarom.

- De én jobban tudok vele bánni.

- Te fogtad meg, én rakom be.

Amíg ők veszekedtek, egy érdekes jelenségre lettem figyelmes...

- Hé, lehet, hogy már nincs is mit belerakni. - mutattam az asztalon heverő üres hálóra.

- Ez megszökött! - Gerard már majdnem sikított, kétségbeesetten pásztázta végig a plafont a tekintetével, hátha a nyomára bukkan. Hamarosan Frank és én is követtük a példáját.

- Ott. - kiáltottam föl, mikor megláttam a csillár egyik eldugott sarkában egy kis fekete valamit. Mindketten arra néztek, ahova mutattam, és hamarosan ők is meglátták. Gerard megint akcióba lendült, a csillár alá hozott egy széket, felállt rá és készenlétbe helyezte a lepkehálót. Mindannyian feszülten figyeltünk, Gerard izmai megfeszültek, emelte a hálót, és... és akkor tüsszentett. A denevér ismét kitárta a gyönyörű szárnyait és ismét elrepült. Mérgesen néztünk Gerard-ra, de amint megláttuk az arcát, máris aggódásba váltottunk át.

- Jól vagy? - kérdezte Frank, miközben segített Gee-nek lemászni a székről. Ő szipogott egyet, aztán megvonta a vállát.

- Jól. Na kapjuk el gyorsan. - Nem volt jól. A felső teste teljesen vizes volt, az arca pedig piros. De hát az előbb még semmi baja nem volt... Hát persze! Délelőtt esett az eső, ő pedig belefeküdt a vizes fűbe, amikor elkapta a denevért. Ráadásul már nincs olyan nagyon meleg odakint. Épp mondani akartam, hogy menjen és feküdjön le, mert beteg, de akkor elsuhant a fejünk fölött a denevér, Gerard pedig gondolkodás nélkül rohant utána. Alig kaptunk észbe Frank-kel, ő már a konyhába csapkodott a hálóval mindenfele. Nagyon akarta ezt az állatot.

- Gerard, hagyd, majd mi elkapjuk. Menj és feküdj be az ágyadba. Ha elkaptuk, akkor fölviszem neked a kalitkában, ha akarod. - ajánlotta fel Frank. Reméltem, hogy Gerard nem áll le makacskodni.

- Mindjárt megvan... - tényleg nagyon kevés választotta el, hogy megfogja. Előrenyúlt, még előbbre, de túl előre. Útban volt a szék és átesett rajta. Nagy csörömpöléssel landolt a felborult széken. Mi aggódva odafutottunk hozzá és felsegítettük.

- Na most már elég. Szépen felvisz Frank a szobádba, és majd én elintézem a denevért. - mondtam szigorúan, mintha csak az anyja lennék. Frank engedelmesen feltámogatta a lépcsőn, aztán már gondolni sem mertem arra, hogy mit csinálhatnak a szobában... Felvettem a földről a lepkehálót, úgy szorítottam magamhoz, mint valami fegyvert és elindultam vele a nagy bevetésre. A falnak vetve a hátam kémleltem körbe, aztán átugrottam a másik falhoz és ott is ugyan így jártam el. Jól elbújt. Legfőképp azokat a helyeket néztem, ahova fel lehet lógni, de lassan minden ilyen helyet átnéztem. Abba hagytam hát a kommandósdit, hogy a hagyományos, ’’minden sarokba benézős’’ taktikát folytassam, de gyorsan meguntam ezt is. Már mindenhol megnéztem, még az emeletre is felmentem, de sehol sem volt. Csalódottan ültem vissza az asztalhoz, és azon gondolkoztam, hogy fel kéne mennem megnézni, hogy hogy van Gerard, és mondjuk vihetnék neki teát, vagy valamit, de akkor megakadt valamin a szemem. Rögtön le is esett az állam, ugyanis a denevér ott gubbasztott a kalitkában, a nyitott ajtó mögött! Ez hihetetlen. Gyorsan rázártam az ajtót, nehogy meggondolja magát, aztán szaladtam vele föl a lépcsőn egyenesen Gerard szobájába. Biztos nagyon örülni fog neki. Benyitottam, de abban a pillanatban eszembe jutott, hogy lehet, hogy előbb kopogni kellett volna, mert mi van, ha már mindketten az ágyban vannak, én pedig csak úgy rájuk rontok? Szerencsére nem ez volt a helyzet. Frank teljesen békésen ült Gerard ágya szélén, és nézte, ahogy alszik. Rögtön csöndesebbre váltottam, halkan behajtottam magam mögött az ajtót, és nagy vigyorral mutattam Frank-nek a kalitkát a benne csüngő denevérrel. Ő visszavigyorgott, látszott, hogy ő is nagyon örül neki.

- Hova tegyük? - kérdezte suttogva.

- Szerintem ide, az éjjeli szekrényre. Hogy amikor kinyitja a szemét, rögtön megláthassa.

- Halálra fog ijedni tőle. - kuncogott Frank.

- Olyannak ismered, mint aki könnyen megijed? - de végül is igaza volt. Tényleg nem lehet a legjobb dolog reggel egy szőrös, gonosz fekete szemű állatot először meglátni.

- Tegyük a ruhás szekrény tetejére. - Frank ötlete jónak bizonyult tehát oda raktuk. Frank még adott egy búcsú puszit Gee-nek, aztán együtt lementünk, beültünk a tv elé és továbbnéztük a filmet, aminek a vége felé sikerült is elaludnunk.