Szakadjon szét!

Komor fellegek nyomják vállainkat,

Remegő lábbal tartjuk még

Lehajtott fejjel éljük napjainkat

Arra várva, bár szakadna szét az ég

Segítség nélkül, sötétben támolyogva,

Gyűlölve mindent, nem tudva, miért

Vicsorgó foggal, holnapról álmodozva

Tagadva jót, ölünk az életért

Legyen vége, láthassam végre a nap fényét

(szakadjon szét az ég!)

Léphessek újra a kijelölt útra, tudva a legvégét

(szakadjon szét az ég!)

A hitünk nélkül még a nappalunk is túl sötét

(szakadjon szét az ég!)

Nyerges Attila * Leczó Szilveszter

Költők és kígyóbűvölők

Figyeltem csak a szemeket, ahogy a szél könnygázt hozott,

Ahogy a béke, no meg a szeretet lassan haraggá változott

Mint a megvetett áruló, ki az ellenséghez oson,

Úgy árult el engem is a saját szülővárosom

Hittem, hogy az igazság bizony mindenekfelett

S azért, hogy ez így legyen, az ember bármit megtehet

De pont olyan törvényszerű, ahogy a fű zöld, az ég meg kék

Lettem tiszta honpolgárból, koszos csőcselék

A kígyóbűvölők a viperát szorongatják,

A nagymamát lovakkal tapossák

Adjon Isten!

A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá,

A költők meg a kékítőt oldják az

Ágyúvízben

A hazugság akkor is hazugság, ha soha nem derül ki

És nem úgy lesz gazember valaki, hogy azzá nevezzük ki

Attól lehetsz ember majd, hogy mi az, amit megteszel

Emlékre vagy érdemes vagy a múlt ködébe veszel

Hittem, hogy az igazság bizony mindenekfelett,

S azért, hogy ez így legyen, az ember bármit megtehet

Attól lehetsz valaki majd, hogy mi az, amit megteszel

Emlékre vagy érdemes vagy a múlt ködébe veszel

Nyerges Attila * Práder Vilmos

Nagypénteken holló mossa két fiát

Nagypénteken holló mossa két fiát,

Ez a világ kígyót-békát rám kiált

Mondja meg hát ez a világ szemembe,

Mit vétettem én egész életembe’

A csillagok feketébe öltöznek,

Arc nélküli gonosztevők üldöznek

De, jó az Isten, pártját fogja a jónak,

Bizony mostan sok alja van a szónak

Édesanyám áll a ház kapujába’

Sirat engem fekete gyászruhába’

Édesanyám ne sirasson engemet

Hazámért adtam cserébe a szívemet

Nyerges Attila * Galambos Nándor * népdalfeldolgozás

Adj még!

Azt mondod, baj van – ugyan, kedvesem

Hallgass csak rám, én nem hiszem

Most nem nagyon élünk, és azt is csendesen

A felszín alatt, mint rendesen

De lent a mélyben azért én érzem, hogy hívsz

S lassan nyúlsz felém

Amit eddig adtál, már nem lesz elég,

Többet kell kapjak most, mint rég

Kínoz a szégyen, ami bennem ég,

Olvadó szívem nem oltja még

De lent a mélyben azért én érzem, hogy hívsz

S lassan nyúlsz felém

Azt mondod, könnyebb ideát nekünk,

S hogy naiv ideát kergetünk,

De ha nem hiszel bennünk, egy szálig elveszünk –

A saját fajtánk van ellenünk

De lent a mélyben azért én érzem, hogy hívsz

S lassan nyúlsz felém

Nyerges Attila * Práder Vilmos

Haza!

A semmi hátán kapaszkodva

Súgd meg nekem, miért így legyen

A hosszú útra, újra meg újra

Miért jössz velem, nem kérdezem

Persze, hogy nem kérdezem

Bárhol élsz is a nagyvilágban,

Ne áltasd magad – csak ott vagy szabad –

Az igazi rabság a hontalanság

Hát nem kérdezem, miért jössz velem

Persze, hogy nem kérdezem

Mert nekünk ott van az otthonunk,

Ahol gyermekként játszottunk

Apánk az ajtóban állt, anyánk étellel várt

Ahol ébren is álmodtunk

Ahol a harangok hangja szállt

Ahol nagyapánk háza állt

Ahol szó volt a szó, hol a rossz is túl jó

Ez az egy út, mi járható

Lehetsz gazdag, lehetsz szegény

Lényegtelen, hidd el nekem

A hazád nélkül, senki sem vagy

Nincs már helyed, nincs életed,

Jöttment lett a bélyeged

Hideg télben, az esti szélben

A szó megszakad, benned ragad

A fenyő színe, a kenyér íze

Az ősök dala, a szíved szava,

A szülőföld hív haza

Nyerges Attila

Édesanyám rózsafája

Édesanyám azt ígérte,

Velem marad, ha én véle

Vigyázza majd minden egyes lépésemet,

Amíg a föld utam végén be nem temet

Azt kérte csak: ember legyek

Idegenbe, ha elmegyek

S ha a világ körülöttem túl mostoha

Szülőhazám ne felejtsem többé soha!

Fehér galamb szállj a házra!

Édesanyám isten áldja!

Bánatának szelek szárnyán jött a híre,

Jól tudom, hogy én miattam fáj a szíve

Édesanyám sok szép szava,

Nem fogadtam én meg soha

Megfogadnám, de már késő, jaj de késő

Hull a könnyem két szememből, mint az eső

Nyerges Attila * Galambos Nándor * népdalfeldolgozás * énekel még: Tóth Lilla, hegedű: Pelva Gábor, furulya: Szepesi Rihárd

Te döntesz

Olvadj, légy te is olyan,

Olyan, mint más, pont, mint a többiek

Simulj, légy finom s puha,

Meg ne sértsd érzékeny bőrüket

Tagadj, felejts el mindent,

A szégyened és az összes bűnödet

Lapulj, múltad csak emlék,

Lassan elmarad, s egyre távolabbról követ

Bámulj, nézz mindig tévét

Eleget tudsz már, dobd félre a könyveket

Röhögve legyints rá az öregemberre

Nagyapád sírjára ne pazarolj könnyeket

Köpj rá a szent ünnepeinkre

Úgy jó, ha mindennap ünnepelsz

Bújj el, mikor valamit tenni kéne

Aztán tartsd a markod, hogy jutalmat érdemelsz

Élj csak így, hisz megvan mindened,

Boldog lesz és nyugodt az életed

De ha elalszol, és meglep majd az álom,

Nyüszítve ébredsz, és akkor már elhiszed,

Hogy a múltad nélkül nem lehet jövőd,

Mert a jövődnek értelmet a múltad ad

És neked is tenned kell valamit azért,

Hogy Magyarnak nevezhesd önmagad

Nyerges Attila

Árnyéknak lenni

Ahogy a kiskanál dermed a kávéscsészébe,

Amit kint felejtesz az asztalon

Úgy ragadtam én az egyedüllétbe

Mindenre süketen, s félvakon

Cinizmussal a félelem ellen

Ez a jó módszer, higgy nekem

Süllyedhetek, csak látnom ne kelljen

Mi az oka, hogy nem vagy velem?

Húsz éven át, csak körbe és körbe

Mindent elrontva, álmodok

Egy olyan életről, mely nincs összetörve

És többé nem visszafelé számolok

Ha tudom, hogy Te vagy, ki kezem után kap

És jobban hallom, mit súg a szád,

Elmondhattam volna, hogy nem telt el úgy nap,

Hogy az álom határán ne gondolnék rád

Míg, nem láttalak, nem fájt, hogy egyedül vagyok

Most meg az lenne jó, ha árnyék lehetnék

Úgy érzem, ha kell, hát meg is halok

De, Teérted élni, azt még jobban szeretnék

2006.01.23

Nyerges Attila * Galambos Nándor szoprán saxofon: Tánczos István