Punk - Rock Portal
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Meiket szereted?
Szavazz!
Meiket szereted?

Metal
Punk
Mind2-t
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

KoRn

Ossian

Metallica

HammerFall

Aurora

Immortal

Iron Maiden

Gorgoroth

Történet

A System of a Down elődje egy 1993-ban Serj Tankian és Daron Malakian által alakított Soil nevű zenekar. Később csatlakozott hozzájuk Shavarsh Odadjian (Shavo) basszusgitáros, és akkori dobosuk Andy Khachaturian helyett John Dolmayan. Az együttes nevét Daron Malakian egyik verse ihlette melynek "Victims of a down" a címe, Serj Tankian megfelelőbbnek találta a "System" szót. Az együttes tagjai örmény származásúak, az örmény népirtás túlélőinek unokái. Leginkább szókimondó társadalmi és politikai nézeteikről ismertek, melyek dalaikban is gyakran megjelennek. Boom című számuk videoklipjét Michael Moore rendezte (Fahrenheit 9/11).

Az együttes gyakran fellép jelentős emberi jogi kérdésekben, próbálja a világ figyelmét felhívni a komolyabb, mégis sokak számára ismeretlen politikai problémákra. Bírálják, hogy a török kormány tagadja az első világháború alatt az Oszmán Birodalom által elkövetett örmény holokausztot, felléptek a szudáni Darfur régióban elkövetett népirtás, kitelepítések és embertelen körülmények ellen.[1]

Az énekes Serj Tankian alapító tagja Tom Morelloval (Audioslave) az Axis Of Justice elnevezésű non-profit politikai szervezetnek (és rádióállomásnak), ami az emberi jogok védelmét tűzte ki célul.

 
Linkek
 
.:: Számláló ::.
Indulás: 2007-08-29
 
Háttérzene
 
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
.:: Chat ::.
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.