Reggel 7 órakor Perselus Pitont egy igencsak kellemetlen hang rángatta ki kellemes álmaiból. Óracsörgés.

- Csak tudnám, hogy kell kikapcsolni ezt a vackot. – morogta mérgesen miközben kikászálódott az ágyból és elhessegette a feje fölött köröző Hóborcot aki a férfi cuccait dobálva vinnyogta

- BOLDOG KARÁCSONYT!! BOLDOG KARÁCSONYT!! BOOOOOOOL

A befejezés Piton egy jólirányzott pálcamozdulatának köszönhetően abbamaradt.

A tanár lassan felöltözött. Fekete nadrág és fekete ing a jól megszokott – bár kicsit már kopottas – talár alá. És a cipők… a gond csak az volt, hogy sehol sem találta azokat az átkozott cipőket. Percekig kutatott utánuk félredobálva mindent, ami csak az útjába került. Mígnem a szoba már inkább egy rendetlen zsibvásárra emlékezetett mintsem hálóra. Volt ott minden. Fiolák a padlón, zoknik a lámpán, fekete könyvek a szék karfáján, rózsaszín csizma az ágy alatt.

- Várjunk csak. – morogta Piton az ismeretlen darabot vizsgálva. Majd arcára a felismerés és döbbenet fura keveréke ült ki. Idegesen morogva lezsugorította a lábbelit és elindult a nagyterem felé. Az úton azon gondolkozott, hogy tudja meg kié, lehet a cipő. Mégsem ordíthatja el magát a nagyteremben, hogy ki hagyott a szobájában egy rózsaszín csizmát…

            Hermione Granger idegesen topogott a griffendél klubhelységében és dühösen morgott az orra alatt. – Az az átkozott tudom, hogy ő volt! Ma reggel is ott idegesített a szobában…

-         Hermione szia!- lépet mellé Harry. – mi a gond?

-         Miből gondolod, hogy gond van? – nézett rá dühösen a lány.

-         Hát nem megszokott tőled, hogy karácsony reggelén mérgelődsz.

-         Igazad van. Nem is értem mért húztam így fel magam. Csak nem találok valamit ennyi.

-         Segítsek keresni?

-         Nem nem kell. Majdcsak meglesz, menjünk inkább enni. Ron már biztos lent van.

-         Abban biztos lehetsz. – mosolyodott el a srác is. És együtt indultak el a nagyterem felé.

Teltek múltak az órák. Az iskolában mindenki élvezte a szünet adta szabadságot, és odakint hógolyóztak vagy a meleg szobákban, beszélgettek. Vagy épp Hóborcot próbálták kikerülni, akinek az volt a legújabb szórakozása, hogy a konyhán lefagyasztott hógolyókkal dobálta az útjába kerülő szerencsétlen diákokat.

Csak két embernek nem volt felhőtlen az öröme.

Eljött az este és hirtelen diákok tömege indult meg a nagyterem felé a szokott karácsonyi bálra. A lányok hosszú színes ruhákban várták párjukat vagy épp vihogtak csoportosan. A fiúk pedig dísztaláraikban keresték kiszemeltüket.

      Hermione Granger pedig idegesen túrta a szobáját.

-         tudom, hogy meg kell lennie. Nem lophatták el!

-         Hermione gyere már! - Kiáltott be az ajtón Ginny – mit szöszmötölsz már annyit?

-         Nem találom a csizmám! – kiáltotta vissza a lány.

-         Próbáltad már az Invito-val?

-         Persze. De semmi.

-         Akkor hagyd. Vegyél fel másikat.

-         De csak ez megy a ruhámhoz. Direkt mára vettem. – ült le elkeseredetten az ágyra.

-         Kölcsönadok egyet ok? Csak gyere már!

 Toporgott Ginny. Majd megelégelve barátnője duzzogását magával húzta a szobájukba, ráerőszakolt egy cipőt és elég lassan haladva levonszolta a nagyterembe…

-         Perselus kérem, ne kéresse magát!

-         Mondtam, hogy nem megyek. – hallatszott a tompa válasz a zárt ajtó mögül.

-         Dumbledor minden tanárnak kötelezővé tette a bált! Amúgy magának sem fog ártani ha kimozdul egy kicsit.

-         Sosem tudhatja.

-         Óóó a… - Pördült meg idegesen Mcgalagony kollégája ajtaja előtt – csak tudnám mért nekem, kell ezt csinálnom. Mint igazgatóhelyettes felszólítom, hogy jöjjön le a bálra vagy kénytelen, leszek csökkenteni az óraszámát.

-         Nem tenné meg.

-         Ó dehogynem.

-         A francba is! – az ajtó kicsapódott és a bájitaltanár magas alakja magasodott a tanárnőre.

-         Tudja a dísztalár kötelező. – morogta még a nő, de a férfi tekintetére megvonta a vállát. – Ahogy akarja.

A nagyteremben már javában dúlt a bál mikor a két tanár belépett. Az ajtócsattanásra páran felkapták a fejüket, de hamar vissza is tértek a tánchoz vagy a beszélgetéshez. Piton lassan odasétált a tanáriasztalhoz és leült.

- Perselus. Örülők hogy Mcgalagonynak sikerült meggyőznie, hogy jöjjön el. - fordult hozzá Dumbledor. Válaszul azonban csak egy morgást kapott. – Nos talán jobb kedve lenne ha táncolna egyet, vagy inna egy kis puncsot – javította ki magát sietve az igazgató mikor kollégája ránézett. Piton felállt és a puncsostál felé vette az irányt.

- Bármit csak ne kelljen bájcsevegni. – morogta. Ám hamarosan dühösen felordított mikor Hóborc a semmiből előkerülve pár gyors kört írt le körülötte elszédítve ezzel a bájitalmestert. A diákok, de még a tanárok többsége is kacagásban tört ki. Egyedül Hermione nem nevetett.

- A csizmám! – kiáltotta el magát – majd odasietett a tanárhoz és felkapta a földre esett lezsugorított cipőt. – ez meg hogy került magához?

- Hogy mi? – Piton még mindig nem tért magához. – A szobámban találtam. – motyogta. majd összeszűkített szemmel végigmért a lányt.

- Nincs kedve táncolni Ms Granger?

- Mi? – most Hermionén volt az elképedés sora. – nos szívesen. – válaszolta pirulva miközben a férfi a táncparkettre vezette és mindenki csodálkozására keringőzni kezdtek.

            A tanári asztalnál Dumbledor szemei vidáman csillogtak, ahogy a párra nézett.

- Szép munka Hóborc.

- Nekem mondja? Tudja milyen nehéz volt becsempészni a szerelmi bájitalt a reggelijükbe?

 Szerző: Balu