Rendszertani hely: osztály: emlősök (Mammalia); rend: párosujjú patások (Artiodactyla); család: zsiráffélék (Giraffidae)

Leírás: Földünk legmagasabb jelenkori állata, fejbúbmagassága akár 5,4 m is lehet. Testtömege mintegy 1200 kg, de a nőstények ennél gyakorta könnyebbek, a nagytestű bikák viszont, szélsőséges esetben 1600 kg-nál is nehezebbek lehetnek. Szőrzetének alapszíne fehér vagy sárgás, foltjai pedig jobbára sárgásbarna, vörösesbarna, néhol egészen sötét feketésbarna színűek.

Elterjedés, élőhely: A nyílt akácialigeteket, fás szavannákat kedveli. Elterjedési területe még ma is viszonylag nagy, a Szaharától délre eső övezetben éppúgy előfordul, mint Dél-Afrikában. Ez az elterjedési terület azonban csak Kelet-Afrikában összefüggő, más vidékeken csak szórványos, illetve szigetszerű. E nagy területen az egyes populációknak némileg eltérő környezeti viszonyokhoz kellett alkalmazkodniuk, ami számos alfaj kialakulását eredményezte. A természettudósok manapság nyolc, némelyek kilenc alfaját különböztetik meg.

Életmód, táplálkozás: Változó létszámú csordákat alkot, ahová néha csak 3-4, máskor 30-40 egyed tartozik, de olyan csordát is megfigyeltek már, amelyben legalább 70 egyed élt együtt. A csordák jellemző egyedszámát általában az adott terület eltartó képessége határozza meg. Tápláléka főként az akáciák és más fák leveleiből áll, amelyeket hosszú nyelve segítségével nagy ügyességgel szakít le. Hosszú nyaka segítségével a fák koronáját is eléri, s emiatt nemigen kényszerül megosztani táplálékát a szavanna többi nagypatásával.

Szaporodás, egyedfejlődés: Vemhességi ideje egy évnél is hosszabb, mintegy 450-460 nap. Az újszülött kiszsiráf a születését követő 30 percen belül már igyekszik lábra állni, s az esetleg többségében - még ha reszkető lábakkal is - sikerül neki. A kiszsiráf 10-13 hónapig anyatejen él, felcseperedve pedig a 25 éves kort is megérheti.

Érdekességek: A zsiráf rendkívül hosszú nyakában csak hét nyakcsigolyát találunk, hasonlóan az emlősállatok többségéhez. Emiatt a zsiráf csak kis mértékben tudja nyakát görbíteni. Bár a hosszú nyak és lábak a táplálkozáskor nagy segítségére vannak, iváskor azonban problémát jelentenek. A legtöbb zsiráf ilyenkor azt a módszert követi, hogy mellső lábait szétterpeszti, nyakát pedig a víz fölé hajtja. Ebben a testhelyzetben a zsiráf nagyon sebezhető, mert nem tud rúgni, vagy gyorsan elszaladni, ha pedig megcsúszik, szinte biztosan nyakát szegi. A zsiráfbikák hosszú nyakukat védekezésre is használják, a nyak erőteljes lendítésével ugyanis nagyokat tudnak ütni. Így verekszenek meg egymással a zsiráfbikák is. Emellett veszedelmes rúgásokkal is védik magukat.

A Budapesti Állatkertben először 1868-ban volt látható ez az állatfaj. A zsiráftehén, aki Erzsébet királyné közbenjárására a császár ajándékaként május 13-án érkezett Schönbrunnból, már vemhesen került Pestre, és még abban az évben, augusztus 18-án megszületett a kiszsiráf. Ezzel a Budapesti Állatkert lett a világ harmadik olyan állatkertje, ahol kiszsiráf született. Külön érdekesség, hogy az újszülött az első olyan zsiráfborjú volt, amelynek már az anyja is fogságban látott napvilágot. A múlt században több zsiráf is élt az Állatkertben, s néha szaporodtak is. 1912-ben két pár zsiráf érkezett, de őket nem sikerült szaporodásra bírni, csak kérőbb, 1934-ben született újból budapesti zsiráf. Ez a zsiráfborjú azért is különleges, mert ő volt az első fogságban született masszai zsiráf (Giraffa camelopardalis tippelskirchi). Jól szaporodó zsiráfállományunk a második világháborúban odaveszett, s csak 1965-ben sikerült újabb példányokat szerezni. Azóta folyamatosan láthatók zsiráfok a Budapesti Állatkertben.