---

Férfi.
Nő.

Miért?
Miért gyötör, hétről hétre
és napról napra?

...

A háborúnak vége.
Elbuktunk.
Győzött a sötét oldal,
élén Voldemorttal.

Szüleim és
legjobb barátaim meghaltak.

Csak én maradtam.
De bárcsak én is meghaltam volna.

Akkor most nem lennék itt.

Bezárva.
Kiszolgáltatva.
Megaláztatva.

Egy halálfalónak,
egykori tanáromnak,
Perselus Pitonnak.

Gyűlölöm.
Tiszta szívemből gyűlölöm.

Amikor csak rám néz.
Amikor hozzám ér.

Minden áldott nap,
amióta idehurcolt.

...

Sötétség.
Fájdalom.
Könnyek.
Félelem.

Nyikorogva nyílik az ajtó,
majd valaki belép a szobába.

Ki maga, és hol vagyok? -
kérdezem bizonytalanul.

De nem érkezik válasz.
Helyette csak egy varázslat hangzik el.

- Lumos! - hallom az oly ismerős hangot.

És akkor már tudtam,
a sorsom megpecsételődött.

...

- Hagyja abba! - könyörgök sírva.

Egy újabb este.
Egy újabb könyörgés.

Hiába.

- Ejnye, Granger! - feleli gúnyosan.
- Azt ne mond, hogy te nem élvezed? - kérdezi
rekedten, miközben a testével
erőteljesen a falhoz nyom.

- Rohadjon meg! - suttogom dühösen.

Csatt!
Szájon vág, olyan erővel,
hogy elesem tőle.

Odalép hozzám,
a hajamnál fogva felránt a földről.

És erőszakosan megcsókol.

Végül rálök az ágyra.

Rám fekszik, egyik kezével
kezemet a fejem fölé szorítja.

Míg a másikkal durván
végigsimít a testemen.
Először a mellemen,
végig a derekamon,
le a combomig.

Könny és fájdalom.

Egy durva lökéssel belém hatol.

- Nézz rám! - sziszegi halkan.
- Nem hallod? Azt mondtam, nézz a szemembe! -
suttogja vészjóslóan.

Tovább nem merek ellenkezni.

Már csak túl akarok lenni ezen az estén.

Hangtalanul tűröm,
ahogyan megerőszakol,
csak a könnyeim folynak megállíthatatlanul.

Vége.

- Mikor tanulod meg végre, hogy
nincs értelme ellenkezned - kérdezi halkan.
Az enyém vagy, Granger! - suttogja rekedten.

- Miért? - kérdezem a szemébe nézve. - Miért én?

Nem felel,
csak gúnyosan mosolyog.

És ettől a mosolytól a hideg is kiráz.

Válasz nélkül hagyja el a szobát.

Egyedül maradtam,
legalábbis addig,
míg el nem jön a másnap este.

...