Teltek, múltak a napok. Hermióne és Draco kapcsolata egyre erősebb lett. A két fiatal pedig egyre fáradtabb, mivel csak éjszakánként tudtak találkozni egy-két órára. Ezt még tetézték Hermióne rémálmai, melyek miatt a lány végképp nem tudta kipihenni magát. Így egyre idegesebb és feszültebb lett. Már barátai is észrevették, hogy jobb ha nem akasztják ki a lányt... -Ó nézzétek csak! Itt van görényke.- szólt hangosan Harry, mikor épp a folyosón sétálva szembetalálkoztak Dracoval. -Na igen. Itt van a rókaképű csaja is- gúnyolódik tovább Ron. A két barátnak sem volt épp jókedve. Újabb szökésről írtak az újságok, úgy gondolták, hogy ezek mögött már Draco áll. Hiába próbálta visszafogni, vagy meggyőzni őket Hermióne, a két fiú úgy döntött, hogy mérgüket az ifjabb Malfoyon vezetik le. Egyre többször kötöttek bele, és még azt sem vették észre, hogy célpontjuk megváltozott. Pedig Draco próbált egyre kevesebbet egy légtérben lenni velük. Nem akart kockáztatni. Tudta, hogy ha Harryék belekötnek nem fogja szó nélkül hagyni, és annak újdonsült barátnője nem biztos, hogy örülne. Ám most nem tudta elkerülni a vitát. - Nocsak Potty, és a kis Vízlipatkány! Micsoda meglepetés. Csak nem aprót kerestek a padlón?!- vigyorgott. Pansy elkezdett mellette vihogni. -Ez jó volt Draco cica!- röhögött és átkarolta Dracot. A fiú tekintete összetalálkozott Hermiónéval, és rögtön lefejtette magáról a csaj karjait. -Mi is örülünk, hogy látunk görényke! Mi az? Kis pihenőt tartasz két gyilkolás között?- vágott vissza Ron. -Kuss csórókám! Inkább próbálkozz a tanulással, hátha később átveheted az apád undorító munkáját. -Ó! Fogd be Malfoy! Mert a te apád munkája jobb, ugye? Mond csak mennyi jár manapság a gyilkolásért? Vagy a kínzás többet kóstál? -Fogd be Weasly!- nyafogta Pansy válaszképp. -A helyedben én nem erőltetném a beszédet, Pansy. Még megerőlteted magad!- mindenki meglepődten bámult Hermiónéra. Pansy pedig előkapta a pálcáját, de addigra Hermióne is elővette a sajátját és a lányra szegezte. -Ne kapkodj így.- nevetett rá- Most pedig menjetek innen. -Úgysem mersz megátkozni- mondta Pansy, de a szemében félelem volt. -Ne reménykedj! -Menjünk Draco cica.- határozta el magát a lány, majd hátatfordított a pálcának és elindult. Draco viszont nem mozdult. Pár pillanatig Hermióne szemébe nézett. Egy mosoly kíséretében elismerően bólintott és ő is elment. -Szép volt Hermióne!- vágta hátba Harry. De rögtön elkapta a kezét, mikor meglátta a lány villámló tekintetét- Most meg mi bajod? -Mi bajom? Szerinted? Miért kellett Dra...Malfoyt az apjával cseszegetni? -Nekünk? Ő jött először az én apámmal.- ordította Ron. -Tudom. De nem kellett volna folytatnotok. Különben is. -Különben is?- emelte fel hangját Harry is- Mi a jó fenének véded? Ha? -Nem védem. -Dehogynem! -Nem igaz!- már mind a hárman ordibáltak- Elegem van belőletek!- sírta el magát és elrohant a fiúktól. -Mégis mi baja van?- nézett utánna Harry. -Kit érdekel. Menjünk innen. Tőlük nem messze Draco Malfoy épp időben nézett ki az ablakon, hogy lássa szerelmét, amint a tiltott rengeteg felé rohan. Rögtön utána eredt és még az erdő szélén elkapta. -Hermióne mi a baj? -Még kérdezed? Miért kell nektek folyamatosan veszekedni? -Mi? Mindig is veszekedtünk. -Igen, de eddig mi nem... Én nem. A francba, hisz érted nem?- fakadt ki a lány. -Értem. Azt várod tőlem, hogy azért mert veled vagyok már dobjam el mindazt, ami eddig voltam? -Nem. Csak azt, hogy....nem tudom. -Hermióne ez vagyok én.- tárta szét a srác indulatosan a kezét- így szerettél belém. Vagy nem? -Nos. Ha tudni szeretnéd, azt a Draco Malfoyt, aki Ron apját szapulta nem szeretem. -Oh persze! Ne haragudj, hogy nem voltam kedves egy olyan emberrel, aki évek óta cseszeget. -Persze! Mintha te szent lennél. -Nem. De nem várhatod el, hoyg teljesen megváltozzak. -Nem várok el semmit.- kiáltott a lány és elrohant. -Most meg hova mész? -Mi közöd hozzá? -Semmi- szólt vissza Draco. -Helyes! Pár perc múlva Hermióne már mélyen az erdőben sétált és keservesen sírt. Nem tudta mit kéne tennie, hogy össze tudja illeszteni baráti és szerelmi életét. Nagyon szomorú volt. Elkeseredésében lerogyott egy kidőlt fatörzsre és eltakarta arcát, így nem vette észre a sötét alakot, mely mögé lopakodott. A magas, sovány férfi arcán mosoly játszott, hosszú, szőke haját pedig csukjája alá rejtette. A férfi előrelépett, lába alatt megreccsent egy ág. De mielőtt a lány ijedten megforulhatott volna, a férfi elkapta csuklóját és taszított rajta egy nagyot. -Nocsak, nocsak! Hermióne Granger! Ha tudnád milyen régóta várom ezt a pillanatot! -Lucius Malfoy!- állt fel a lány- Maga,...hogy? -Érdekel hogy kerültem ide? Megszöktem az Azkabanból. Ahova a te átkod juttatott. Te mocskos kis sárvérű! Most pedig megfizetsz ezért. Crucio!- az átok nem érte váratlanul a lányt, ám még így is éles sikoly hagyta el ajkait. Az erdő szélén egy fatönkön ülve Draco Malfoy teste hirtelen összerándult. Pillanatokkal azelőtt, hogy egy éles sikoly hatott volna el a füléhez. -Hermióne!- feltámaszkodott és berohant az erdőbe. Futás közben kiabálást és sírást hallott. A hangok irányába indult és nemsokára elért egy tisztásra. A látványtól földbe gyökerezett a lába. A tisztás közepén Hermióne feküdt zihálva. Fölötte pedig apja állt és a lányra szegezte a pálcáját. -Á fiam! -Apám!- Draco dermedten nézett a párosra.- Mit keresel te itt? -Amint látod elintézem egy függőben lévő ügyemet.- mosolyodott el a férfi. Draco erősen próbálta lezárni elméjét,de érezte, hogy apja belelát a gondolataiba, -Ugyan fiam! Sosem voltál jó a degimenciában. Ne is próbálkozz!- nevetett Lucius. Ám mikor Draco tekintete Hermiónéra tévedt elállt a hangja fia gondolataitól.- Undorító!- morogta- Hogy voltál képes beleszeretni egy undorító kis sárvérűbe? De ezt Draco már nem hallotta. Kétségbeesetten rohant a lány felé és térdre zuhant mellette. -Hermióne! Hermióne nézz rám!- leült és az ölébe húzta a lányt. Az több vágásból vérzett és nem volt eszméleténél. Draco gyengéden megrázta, mire a lány szeme lassan kinyílt. -Draco? Tényleg te vagy az? Én... -Cccs! Ne beszélj. Minden rendben lesz. -Ebben ne legyél olyan biztos!- állt meg mögötte az apja- Állj félre fiam! -Nem. -Hogy mondtad? -Nem!- ismételte meg határozottan. -Azt mondtam félre!- emelte fel pálcáját az apja- Petrificus totalus!- ordította, mire fia vagy fél métert repült és megdermedt. -Most pedig rajtad a sor.- állt Hermióne fölé- Crucio!- a lány felüvöltött fájdalmában és kúszni kezdett a pálcája felé. Lucius csak nevetett rajta és újabb átkokat küldött rá. A lány végül elérte pálcáját. Felemelte fejét és megpillantotta a földön fekvő, tehetetlen Dracot. Rászegezte pálcáját és elmondott egy varázsigét- finite sucantatem- majd összerogyott. Draco viszont felpattant, a lány felé közeledő apjára szegezte pálcáját és elkiáltotta magát: -Crusio! -az átokban ott lángolt az összes gyűlölete az apja iránt. A gyerekkora miatt, az elvei miatt és, hogy szerelmét kínozta. Apja az átok hatására összeesett. A srác felkapta a földről Hermiónét és elkezdett vele a kastély felé rohanni. Negyed úton Hermióne felébredt és ránézett szerelmére. -Tegyél le Draco, tudok menni. -Felejtsd el! -Draco! Így csak lassulsz. Tegyél le és... -Nem! Ha megállunk apám utólér. -Ha összeesel akkor nem? -Bírlak.- válaszolta a fiú, de megbotlott egy faágban és elesett. Hermióne nagy nehezen feltápászkodott és ránézett Dracora. -Jól vagy?- majd mikor látta, hogy a fiú sántít, felkiáltott:- Jaj Draco! A bokád! -Ne törődj vele! Fuss!- Hermióne elkezdett rohanni. De azért hátra- hátrapillantott, hogy Draco jön-e mögötte. A fiú mögötte rohant botladozva, majd lassan beérte őt. Hermiónénak ekkor eszébe juottak rémálmai. S megütközve megállt. Draco immár teljesen beérte és meglepődten, lihegve nézett rá. -Mi a baj? Miért álltál meg?- a lány nem válaszolt. Lázasan gondolkodott.- Hermióne!- ordította el magát Draco. A lány felkapta a fejét és megpillantotta a Roxford tornyait. -Dumbledor.-suttogta.- Majd behunyta a szemét és suttogva hadarta:- Bízom Dumbledorban! Bízom Dumbledorban! -Hermióne mi a fenét csinálsz?- kiabálta erélyesen a srác. Ám ekkor egy vörös fény repült a toronyból és szállt feléjük. -Draco!- Lucius Malfoy beérte őket és fiára szegezte pálcáját. -Fiam! Te áruló fattyú! Most láthatod, hogy végzek az imádott kis sárvérűddel.- Hermióne jól emlékezett álmára. Előkapta pálcáját és Luciusra szegezte.- Petrificus totalus- kiáltotta. De célpontja egy pálcaérintéssel kivédte az ákot. -Gyenge vagy te ehhez!- mondta elégedetten. A lány azonban nem figyelt rá. Szeme sarkából látta, hogy Draco botladozva megindult feléjük és megriadt. -Ne Draco!- mondta határozottan- Maradj!- ekkor egy vörös villámlást látott és odakapta fejét. -Fankes!- kiáltotta el magát boldogan és odafutott Dracohoz. -Gyere gyorsan!- kapta el a fiú csuklóját. A másik kezével pedig a főnixet kapta el. Az pedig felrepült és egyenesen a kastély felé szállt. Lucius Malfoy még dühösen utánuk küldött egy átkot, mely eltalálta Hermiónét. A lány fogása lazult a főnix testén, ám Draco megragadta és tartotta még a madár le nem szállt az igazgatói előtti folyosón. A fiú ekkor felkapta az immáron ájult lányt és berontott az igazgatóhoz. -Igazgató úr!- kiáltotta, ám az félbeszakította. -Tudom Draco. Gyere.- mondta, majd megfogta a fiú csuklóját és elhopponált vele. -Hol vagyunk uram? -A Gámbuald téren. De most ne ezzel foglalkozz. Tedd le Hermiónét arra az ágyra.- Draco óvatosan letette a lányt és letérdelt mellé. Csak fáradtan érzékelte, hogy Dumbledor elhopponál és pár pillanat miatt Madam pomferay-al tért vissza. Az asszony azonnal a lányt kezdte ápolni, s a két varázslót kiküldte a szobából. -Rendbe fog jönni?- kérdezte aggódva Draco. -Ne félj! Madam Pomferay érti a dolgát.- válaszolta Dumbledor.- Nekünk viszont beszélnünk kell. -Hallgatom uram! -Úgy gondolom pár napig itt kellene maradnotok. -Mi lesz apámmal? -Ne aggódj. Már elküldtem pár rendtagot és a dementorokat. El fogják kapni.- a fiú csak bólintott. -Tehát pár napig itt maradtok. Rendben? Míg Hermióne fel nem épül. Aztán majd meglátjuk. -Rendben uram.- válaszolta Draco, majd felkapta a fejét, mikor Madam Pomferay kilépett a szobából. -Hogy van? -Nos még nem tudom. Nagyon sok Cruciot kapott. Ha az éjszaka nem romlik az állapota rendbe jön. De én nem tudok estére itt maradni, hogy ápoljam. -Én itt leszek.- mondta Draco. -Én is itt maradok Poty!- szólt Dumbledor. -Rendben. Mr. Malfoy bemehet hozzá, ha óhajt. De ne fárassza ki. -Persze.- mondta a fiú, majd csendesen benyitott a szobába. A lány egy nagy ágyon feküdt, az arca pedig szinte világított a sötétben, olyan sápadt volt. draco csendesen leült az ágy szélére, mire Hermióne kinyitotta a szemét és lágyan elmosolyodott. -Hé!- mosolygott vissza. -Szia! -Hogy vagy? -Megvagyok. A bokád? -Semmiség. De most ne beszélj. Inkább pihenj. -Rendben- suttogta a lány és lehunyta szemét. Draco egész este mellette virrasztott. Éjfél környékén Dumbledor benyitott a szobába és elmondta neki, hogy a dementorok megtalálták az apját. Ám mivel ellenállt, nem sikerült elkapni. A menekülés közben meghalt. A fiút nem hatotta meg a hír. Túlzottan aggódott a lányért és már túlzottan gyűlölte az apját. Így csak bólintott. Másnap reggel a lány lassan kinyitotta a szemét és rámosolygott Dracora, aki az ágya mellett szunyókált. Óvatosan felemelte a kezét és megsimogatta az arcát. Mire az felébredt és felemelte a fejét. -Szia!- mosolygott rá a lányra. -Szia. -Á Ms. Granger- lépett be Dumbledor és Madam Pomferay a szobába- örömmel látom, hogy jobban van. -Igen, köszönöm. -Úgy gondoltuk Mr. Malfoy-jal, hogy pár napig itt maradhatnánakmég maga teljesen fel nem épül. -Mi történt Mr. Malfoy-jal?- kérdezte halkan. -Meghalt.- válaszolta halkan szerelme. -Jaj Istenem. Draco.- Hermióne megfogta a fiú kezét és megszorította. -Csak azt ne mond, hogy sajnálod.- mosolygott gúnyosan. -Az apád volt. -Meg is ölhetett volna.- emelte fel a hangját. Majd kicsit nyugotabban hozzátette- Ne sajnáld! -Mr. Malfoy nem érdelmi meg, hogy sajnálja.- tette hozzá Madam Pomferay- De mi most megyünk. -Pár rendtag kívülről figyeli a házat.- mondta Dumbledor és itt hagyom Fawkest is. -Köszönjük uram. -Viszát.- köszöntek el, majd elhopponáltak. A két fiatal még pár napig a házban maradt. De eljött a nap, mikor vissza kellett térniük a Roxfordba. -Hogy tervezed a Roxfordban a kapcsolatunkat?- kérdezte az indulás előtt Draco Hermiónétól. Napok óta félt, hogy a lány le fogja tagadni őt, mert az apja megpróbálta megölni. -Majd meglátod.- mosolyodott el a lány. Mikor beléptel a Nagyterembe a diákok ujjongva fogadták őket. Hermióne megállt az ajtónál és körbenézett. Ő is sokat gondolkodott a kapcsolatukon. Úgy gondolta könnyen és egyszerűen el lehet intézni a dolgot. Persze, ha leszámítjuk a következményeket. Így, mikor megállt az ajtóban megfogta a mellette álló Draco kezét, összekulcsolta ujjaikat. A másik kezével pedig lehúzta magához és lágyan megcsókolta. A Nagyteremben egyszerre nagy csend lett. A diákok, de még a tanárok többsége is megütközve nézett a párra. A teremben öt embert nem lepett meg váratlanul a csók. Dumbledort, aki csillogó szemekkel nézett a párra, Madam Pomferayt, aki fejét csóválva evett tovább, Giny Weasley, aki boldogan, mosolyogva csapta össze a kezét,és persze a két érintettet, akik a csók után mosolyogva vetették bele magukat a kérdések özönébe.