-Szabad!- szólt ki Dumledor professzor az igazgatói irodából.- Áh Draco! Nocsak! Mi hozott ide ilyen késői órán? -Elnézést a zavarásért igazgató úr!- életében először Draco Malfoy zavarban volt.- Egy fontos dologról szeretnék beszélni magával. -Persze, foglalj helyet.- majd miután a fiú feszengve leült egy székre, hozzátette- Hallgatlak. -Hermióne Grangerről lenne szó uram. Ő. Nos ő nem tud arról, hogy én itt vagyok. Mindegy. Tudja elég nehéz erről beszélnem, szóval. -Azt hiszem meg tudom könnyíteni a dolgodat. Már ha te jónak látod. -Miről beszél uram? -A merengőről. Tudod ki lehet venni az ember emlékét a fejéből és aztán... -Tudom, hogy működik a merengő uram. -Remek. Nos akkor- állt fel Dumbledoraz asztaltól és tett le rá pár másodperc múlva egy kőtálat.- nos akkor had lássuk az emlékedet. Koncentrálj erősen.-mondta az öreg varázsló és a fiú halántékához emelte pálcáját, melynek tövéből egy ezüst szál húzott a merengőbe. -Gyere közelebb.- montda halkan a varázsló majd beledugta az arcát a kőtálba és teljesen eltűnt benne. Pár pillanat múlva a fiú is követte. Mikor más ismét szilárd talaj volt a lábuk alatt és körülnézhettek, egy sötét szobában találták magukat. A szoba bútorzata és függönyei is zöldek voltak. A szoba nagy részét öt baldahinágy foglalta el. Az összes ágyban feküdtek. Ám az egyikből halkmorgások, nyöszörgések hallatszottak. -Rosszul aludtál Draco?- kérdezte az igazgató. -Úgy is mondhatjuk uram.- válaszolta mogorván a jelenbeli Draco, majd felkapta fejét, mikor a múltbeli énje verejtékben fürdő arccal feküdt az ágyban és kezébe temette arcát. Majd pár pillatanat múlva csendben felállt, farmert és pólót vett magára és elindult a klubhelységbe. Fáradtan leült egy bőrkanapéra és bágyadtan meredt a tűz maradványaira a kandallóban. Majd hirtelen felkapta a fejét, mikor dübörgő lépteket hallott valamelyik távoli folyosóról. Gyorsan felállt és kirohant a folyosóra. -Tíz pont a Mardekártól- mondta mosolyogva az igazgató, majd mindketten futva indultak a múltbeli Draco után. Egy tágas folyosón érték utól, ahol egy lány után rohant, aki eszeveszetten futott. -Hermióne! Hééé! Állj már meg!- kiáltotta a fiú, majd miután az ügyet sem vetett rá, gyorsabban kezdett el rohanni és kis idő után utól is érte a lányt. Megragadta a karját és egy gyors rántással maga felé fordította. -Hermióne! Mi- ütött beléd? Így akarta folytatni, de a torkán akadt a szó, mikor meglátta a lány feldúlt, rémült, könnyáztatta arcát. -Hermióne!- szólt már csendesebben.- Mi történt? Mi a baj? -Draco.- a lány kétségbeesetten felzokogott- Jaj Draco...én..De jó, hogy élsz.- majd újra felzokogott és a fiú nyakába vetette magát. Az teljesen meglepődött. Majd miután feleszmélt, szorosan átölelte a lányt, majd a karjába vette és leült vele egy közeli padra. Percekig ültek így. A fiú egy ideig próbálta csitítgatni, de utána hagyta, hogy sírja ki magát. Mikor már csak szipogott csendesen megszólalt. -Jobban vagy? -Igen- jött az elhaló válasz valahonnan a fiú válla felől. -Nem szeretnéd elmondani, mi a baj? -Én.- Hermióne hirtelen elszégyelte magát.- Rosszat álmodtam és.. -Rosszat álmodtál?! -Igen! -Nem olyannak ismerlek, aki megijed egy egyszerű rémálomtól. -Olyan élethű volt. Aztán felébredtem és ott volt az az alak a hálószobában és... és nem tudtam, hogy mit csináljak és... -Milyen alak? -Nem tudom. Mikor felébredtem állt valaki az ágyamnál. Én meg kirohantam, és nem tudtam, hogy követ-e vagy... Lehet, hogy csak álmodtam. De olyan valósághű volt. Megijedtem...és- a lány hangja elcsuklott. -Jól van! Nyugodj meg.- szorította magához erősebben a fiú.- Nincs semmi baj. Már itt vagyok.- választ nem kapott. Helyette a lány csak kényelmesebben elhelyezkedett karjaiban. A fiú elmosolyodott és ő is elhelyezkedett a padon és csitítgatta a lányt. Az emlék itt véget ért. Draco és Dumbledor hamarosan újra az igazgatói irodában találta magát. Az igazgató érdeklődve nézett a fiúra, de a szája sarkában egy kis mosoly játszott. -Kedves volt tóled, hogy megvígasztaltad Ms. Grangert. -Ez a dolgom uram.- feszengett Draco. -Ms. Granger elmondta neked, hogy mit álmodott? -Csak részleteket mondott belőle. Meg, hogy folyton változik benne valami. Azt mondta, hogy csak az az állandó, hogy apám üldöz minket, és megöl engem. Majd utánna őt is megátkozza, de mielőtt elérné az átok felébred. -Akkor már értem miért örült annyira, hogy élsz.- mosolyodott el az igazgató. -Igen. De mostanában egyre fáradtabb. Szerintem egyre rosszabbak ezek az álmok. -Tudom. Én nem csak az álmai miatt aggódom. -Attól tartok nem értem uram. -Arról az alakról nem mesélt neked? -Nem. De miért olyan fontos ez? -Nos attól félek, hogy az alakot nem csak álmodta.- az öreg varázsló habozott pár percig, majd elhatározta magát- Pár napja egy reggel észrevették, hogy feltörték a védővarázslatokat az iskola körül. -Micsoda?! -Azt gondolom tudod, hogy milyen erős varázslatok védik a Roxfordot. Tehát... -Csak egy erős varázslat törhette fel.- folytatta Malfoy. -Méghozzá egy fekete mágus. Ugyanis a fehér mágusokat be szoktuk engedni. Már ha kérik. Draco nagyot sóhajtott.- Úgy gondolja, hogy az apám volt, ugye? -Igen Draco. Feltételezhetjük, hogy az apád törte fel az átkokat. -Úgy gondolja, hogy meg akarta támadni Hermiónét?- a gondolatra elszorult a fiú torka. -Sajnos igen. Draco komolyan meg szeretnélek kérni valamire. -Igen uram? -Tudom, hogy nem igen igyekeztél megvédeni Ms. Grangert a kérésem ellenére.- Draco lehajtotta a fejét- Most meg szeretnélek kérni, hoyg legyél Hermióne mellett. Azt gondolom, hogy az álmai nem csak álmok. Megtennéd, hogy tényleg megvéded? -Igen uram.- majd Dumbledor gyengéd kétkedő tekintetét látván folytatta- ígérem, hogy megvédem, ahogy csak tudom. -Rendben Draco! Bízom benned. Ha bármilyen segítségre van szükséged, fordulj bátran hozzám. Rendben? -Rendben.- Dumbledor elmosolyodott. -Jól van Draco. Köszönöm. Most menj feküdj le. Elég késő van már. -Igen! Jó éjt uram. -Jó éjt Draco.- válaszolta az igazgató. Majd immáron a zárt ajtónak hozzátette- Vigyázz magatokra