Lassan elérkezett a tavaszi szünet. A diákok többsége hazautazott, hogy a családjával töltse a szünetet. Így a folyosókon és a klubhelységekben csak pár diák lézengett. Hermióne épp az üres hálószobájuk nyugalmát élvezte, és úgy döntött kihagyja a reggelit. Még a tanítás utolsó napján írt a szüleinek, hogy nem megy haza a szünetre, mert készülnie kell a vizsgákra. Ám most, hogy a szoba plafonját bámulta kezdte megbánni döntését. Az utóbbi napokban magányos volt. Mindkét barátja úgy döntött, hogy az Oduban ünnepel. Persze hívták őt is, de épp azért nem fogadta el, amiért haza sem utazott. Az utóbbi időben élénkebbek lettek a rémálmai. Lucius Malfoyt még mindig nem fogták el. Nem akarta sem barátait, sem szüleit veszélybe sodorni. Így a Roxfordban maradt. -Nem is olyan rossz itt.- gondolkodott magában, majd lassan elbóbiskolt. Álmaiban újra a tiltott rengetegben rohant. Ágak recsegtek mögötte és mellette. Majd egy hangos pukkanás, és..... -Jézusom,Doby! Mit keresel te itt? -Doby sajnálja, hogy felébresztette a kisasszonyt. De Dumledor professzor kérdezti, hogy nem óhajt-e a társasággal vacsorázni. -Vacsorázni? Jaj már ennyi az idő? Persze Doby! Üzenem, hogy megyek. -Igenis kisasszony!- válaszolta a házimanó. Majd elhopponált. Pár perccel később Hermióne belépett a Nagyterembe, ahol most egy nagyobb asztal állt. Körülötte a tanárok és néhány diáktársa volt. Ahogy végighordozta tekintetét a kis társaságon, halkan felsóhajtott.- Már tudom miért hagytam ki a reggelit. -Áh, Ms. Granger!- állt fel Dumbledor- örülök, hogy csatlakozik hozzánk. Foglaljon helyet kérem! Mr. Malfoy mellett épp akad egy üres szék. -Köszönöm igazgató úr!- válaszolta illedelmesen a lány. Majd lesütött szemmel leült. -Fáradtnak tűnik Ms. Granger.jól van?- nézett rá aggódva Mc. Galagony az asztal másik feléről. -Igen köszönöm. Csak nem alszom valami jól mostanában.- Hermióne elharapta a mondat végét, mikor látta, hogy szomszédja felkapja a fejét, majd ismét lesütötte szemét, mikor magán érezte a kutató tekintetet. A vacsora további része csendben telt el. Negyed óra múlva Hermióne felállt az asztaltól. Megköszönte a meghívást és fáradságra hivatkozva elindult a klubhelység felé. Abban a pillanatban, hogy a lány kifordult az ajtón Draco is felállt, biccentett az igazgató és a többiek felé, majd kisietett az ajtón. Még épp látta, ahogy a lány befordul egy kanyarba. Zsebéből elővett egy pergamencetlit, gyorsan ráfirkantott valamit, aztán egy papírhattyút hajtogatott belőle. Hosszú ujjai közé zárta a papírmadarat, elmormolt pár szót majd mikor szétnyitotta tenyerét a hattyú egy kecses mozdulattal kirepült a kezei közül. A fiú elégedetten elmosolyodott, majd lassan elindult a folyosón. Hermióne épp próbálta kivonni magát a vacsora hatása alól, mikor szárnycsattogást hallott a feje felett. Óvatosan felnézett- a Roxfordban töltött évek megtanították arra, hogy óvatos legyen az olyan dolgokkal, melyeket nem lát elsőre- majd elmosolyodott mikor meglátta a feje felett repdeső origamihattyút. Az leszáll a kezébe, majd pár szárnycsapás után ismét mozdulatlan lett. A lány óvatosan széthajtogatta a madarat, majd elborult arca mikor elolvasta az üzenetet. " Kérlek várj meg! Beszélnünk kell! D.M." Sóhajtva hajtogatta vissza a madarat az előbbi hajtások alapján. Majd várt. Pár másodperc múlva Draco befordult a sarkon. Majd megállt és mosolyogva nézte a papírhattyúban gyönyörködő lányt. Haja az arcába lógott és egy kicsi, fáradt mosoly játszott az ajkán. Majd mintha megérezte volna, hogy figyelik felkapta a fejét és mosolyogva bizonytalanabbá vált. De azért elindult a fiú felé. -Kedves trükk.- mondta, majd a fiú felé nyújtotta a madarat. Ám az megrázta a fejét. -Tartsd csak meg.- felelte mosolyogva.- Már megint rémálmaid vannak? -Nem. Még midnig. De nem fontos. Hagyjuk. -De igen fontos! Ha olyan szörnyűek, mint az amikor... -Draco, kérlek! Ne is említsd! Szeretném minél előbb elfelejteni azt az estét. -A rémálom miatt, vagy mert én is ott voltam? -Ne kezdjük ezt megint, kérlek! -Nem kezdem! Folytatom! Hermióne nézz rám!- a lány eddig lesütött szemmel hallgatta a fiút, de most belenézett a szürke szemébe és aggódást látott bennük.- Az a dolgom, hogy megvédjelek, nem? Mégis, hogy a fenébe csináljam, ha nem is figyelsz rám? -Á? Most hirtelen meg akarsz védeni? -Igen. Mi ebben olyan megepő? -Nem is tudom. Talán az, hogy pár napja még eléggé az apádnak szurkoltál. Vagy tévedek? -Nem. Nem tévedsz! De nem dobál, hogy azóta történt valami, ami miatt talán megváltozhatott a véleményem? Különben is! Még amikor nem is akartalak megvédeni, akkor sem akartam, hogy bármi bajod essen! -Már miért ne akartad volna? Komolyan ennyire bolondnak nézel? -Nem értelek. -A nagy Draco Malfoy. A halálfaló Lucius Malfoy fia! Meg akar védeni enegm? Egy mocskos kis sárvérűt? -Már nem a sárvérűt látom benned, és... -Óh ez megható! Remélem azért megbocsájtod, ha nem felejtem el rögtön az éveken át tartó aranyvérmániás cseszegetéseid az első kedves szó hallatán. -Nézd nem kell hinned nekem. Rendben?! Ne higyj! Gondold azt, hogy továbbra is az a bunkó vagyok, aki csak cseszegetni akar. De kérlek...beszélj Dumledorral az álmaidról. -Erre semmi szükség! -De igen van! Egyre rosszabbul nézel ki és te tudod, hogy lehet, hogy ezek az álmok nem is álmok. -Ha így lenne Dumbledor akkor sem tudna mit tenni. Draco kérlek hagyj békén, és próbáld elfelejteni azt az estét. Én is azt próbálom.- zárta le a beszélgetést a lány és lassan elsétált a fiú mellett. -Vigyázz magadra Granger!- kiáltott utána a fiú. Majd pár percnyi gondolkodás után elindult egy keskeny folyosón, azzal az elhatározással, hogy segít a lánynak.