Epilógus

Kedves Piton professzor!

Mit is írhatnék magának annak tudatában, hogy többé már nem lesz alkalmam helyesbíteni, vagy akár csak megmagyarázni a szavaimat?

Először is tudnia kell, hogy nem haragszom önre semmiért. Tudom, hogy mindent a mi – legfőképp az én – érdekünkben tett.

Sokat gondolkoztam magán az utóbbi pár hétben. Olyan sokat, hogy végül… de a folytatást már biztosan kitalálta. Azt hiszem, egy kicsit szerelmes lettem. Azonban nem ez a legfőbb oka annak, amit tenni készülök. Szeretném, ha sikerülne legyőznünk Voldemortot, és merem remélni, hogy így sokszorosra nőnek az esélyeink. Önt, aki szinte mindent tud róla, halottnak fogják hinni: egy kicsit elváltoztatott külsővel szabadon mozoghat majd a varázsvilágban, nem kell bujkálnia.

Legyőzheti Voldemortot, és új életet kezdhet, talán boldogabbat, mint ez a mostani.

Ha úgy gondolja, hogy erre ilyen áron nem képes, tudnia kell: úgy érezném, az áldozatom veszi semmibe, ha nem él a lehetőséggel. Emlékszik? Azt mondta, néhány mosoly kevés, hogy kiszakítsa magát a sötétségből. Remélem, ezúttal sikerrel járok, mert ennél többet nem tudok adni...

Bocsásson meg a múlt éjszakáért; bocsásson meg, amiért nem tudtam úgy elmenni, hogy ne nyerjek valami bizonyosságot az érzései felől. Bár még a saját érzelmeimmel sem vagyok teljesen tisztában – most különösen sok minden kavarog bennem -, remélem, hogy nem értettem félre az önéit. Tudom, hogy magában is elkezdődött valami, de tudom azt is, hogy a rengeteg keserűség miatt sosem engedné ezt az érzést kibontakozni. Én viszont nem tudnék így élni; mindig látom magát, de sosem lehet igazán az enyém. Inkább elmegyek, és magammal viszem ezt keserűséget is. Nélküle most már igazán szabad lehet.

Nyilván már ön is eljutott a felismerésig (talán előbb, mint én), hogy az egyikünknek meg kell halnia, hogy a másik új életet kezdhessen. Nos, én nem akarok maga nélkül új életet kezdeni.

Végül, el szeretném mondani: ha valaki, hát Ön megérdemli ezt az áldozatot, és ezzel még egy esélyt.

Sok szerencsét.

                                                                                           Hermione

U.I: Kölcsönvettem a Százfűlé-főzetét. Ja, és kérem, ne haragudjon a Petrificus Totalus miatt.

-         Perselus…? De hát egyszer már megöltelek…ezt nem értem.  -  A máskor halálosan nyugodt hangba most félelem vegyült.

-         Sok minden van, amit te nem értesz, Tom.  -  Ahogy Piton kimondta a halálos átkot, az emlékei közül eléúszott egy kócos, barna hajú lány képe, amint csillogó szemekkel lendíti magasba kezét az óráján. Önkéntelenül is elmosolyodott.

                                                           VÉGE