|
5.fejezet
lidercke 2007.09.01. 19:23
5. fejezet
- Messze vagyunk még? - kérdezte Hermione fáradtan.
- Nem - hangzott a kurta felelet.
- Miért gyalog megyünk?
- Elkeserítő, hogy néha a legintelligensebb diákok is milyen ostoba kérdéseket tudnak feltenni - forgatta a szemeit Piton, ami persze a sűrű sötétség miatt egyáltalán nem látszott. - Használja a fejét, Miss Granger! Ha bármiféle varázslatot igénybe vennénk, annak nyoma maradna, Voldemort pedig könnyűszerrel ránk találhatna. Egyébként már itt is vagyunk.
Egy vadszőlővel benőtt kőház előtt álltak meg, több órányi gyaloglás után, mélyen bent az erdőben, valahol Észak-Írországban. A férfi ment előre, pálcájával világítva meg az utat.
- Minden rendben, bejöhet.
Hermione körülnézet a pislákoló fény által megvilágított házban – vagy inkább csak házikóban. Amilyen kicsi, olyan kényelmesnek tűnik,állapította meg; a jobb sarokban volt a konyha, középen kandalló és előtte két pihe-puha ágy. Balról egy ajtó nyílt, Hermione ott sejtette a fürdőt.
- Gondolom, enne valamit? – érdeklődött Piton.
- Nem, nem… Inkább aludnék, ha nem bánja. - Már végig is dőlt az ágyon, úgy, ahogy volt, felöltözve, és lehunyta a szemeit.
- Jó éjt - súgta a férfi, mikor Hermione egyenletes szuszogása jelezte, hogy a lány már az álomvilágban jár.
Piton az éjszaka közepén kiabálásra ébredt. Néhány másodpercig feszülten figyelt, mielőtt rájött volna, hogy Hermione kiabált álmában:
- Eresszen el!… Segítség…. segítsen valaki….
- Ébredjen, Miss Granger - rázogatta gyengéden volt diákja vállát, hasztalanul. A lány nem ébredt fel. Sőt, egyre vadabbul dobálta magát az ágyban; a párnáját már teljesen eláztatták a könnyei.
- Hermione, kérem, keljen fel! - Átkarolta a lányt, és úgy próbálta felültetni. Ez hatásosnak bizonyult: Hermionénak riadtan felpattantak a szemei, melyek még mindig könnyben úsztak.
- Olyan borzasztó volt - tört ki belőle a zokogás ismét - Lucius Malfoy holtteste… de nem volt igazán halott… engem nézett, és azután elindult felém, és hideg volt a bőre és nyirkos és megragadta a kezeim és… - elcsuklott a hangja.
- Ssss, nem kell elmondania, ha az fájdalmat okoz magának - súgta Piton a lány fülébe, miközben előre-hátra ringatózott vele.
- Szeretném… Megkönnyebbülnék.
- Azt álmodta, hogy Lucius erőszakoskodik magával?
- Igen…
- Épp, ahogyan én tettem – vágott közbe a férfi. Hangja tele volt fájdalommal és megbánással.
- Nem, egyáltalán nem! - tiltakozott hevesen Hermione. - Maga csak azért tette, mert nem volt más választása. Mert nem volt más választásunk.
- Azután az egészet feleslegessé tettem azzal, hogy megöltem Luciust. Nem tudtam uralkodni magamon, és ezzel mindkettőnket életveszélybe sodortam.
- Lehetséges, hogy… hogy csak azért vesztette el a fejét, mert…
- Mert Lucius a szemem láttára kínozta magát - fejezte be helyette a mondatot Piton. - Igen. Lehetséges. - Mereven maga elé bámult a sötétségbe. - De ez akkor sem mentség arra, hogy úgy viselkedtem, mint egy ostoba Griffendéles.
- Ezt inkább meg sem hallottam.
- Próbáljon visszaaludni - mondta a férfi, és felkelt az ágyról.
- Nem merek… Mi lesz ha megint előjön ez az álom? Annyira rettenetes volt...
- Akkor azonnal felébresztem - válaszolta Piton, és egy öblös fotelt húzott a lány ágya mellé.
- Professzor úr?
- Igen, Miss Granger?
- Köszönöm…
Néhány perc múlva elaludt, de hamarosan megint halk nyöszörgések törték meg a szoba csendjét. A férfi ekkor finoman megsimogatta Hermione arcát, aki erre azonnal elcsendesedett, azonban kezével foglyul ejtette Pitonét. Ahogy ki akarta szabadítani, a lány egyből mocorogni kezdett.
Végül feladta a küzdelmet, és viszonylag kényelmesen elhelyezkedett a fotelben. Sokáig nem jött álom a szemére: bár a lelkiismerete még mindig kínozta, jóleső érzéssel töltötte el, hogy a lány nem őt hibáztatja, és éles különbséget tud tenni Lucius és közte… Vagy inkább Lucius és az ő érintése között…
Valahogy mindennél fontosabbnak tűnt számára, hogy Hermione jól érezze magát; ennek pedig alapvető feltétele, hogy ne rettegjen a férfitól, akivel összezárva kell élnie.
Sosem hitte volna, hogy ekkora felelősséggel jár egy élet megmentése. Azóta az éjszaka óta minden dologért, jóért – rosszért, ami Hermionéval történt, magát tette felelőssé.
Új volt neki ez a helyzet – azelőtt csak magára kellett gondolnia, és a maga bőrét vitte a vásárra. Most kettőjük számára kellett valami kiutat találnia. Ezen a lehetséges kiúton törte a fejét hajnalig, míg végül elnyomta az álom.
Már a harmadik éjszakáját töltötte egy fotelben alva, ráadásul most különösen kifacsart pozícióban. Nem csoda, hogy reggel kialvatlanul és morcosan állt neki kávét és reggelit készíteni – két főre.
- Tulajdonképpen milyen hely ez? - érdeklődött Hermione reggeli közben.
- Tudja, nem árt, ha egy halálfalónak, aki mellesleg kettős kém is, van egy titkos rejtekhelye. Arra az esetre, ha magányra vágyna - ironizált Piton.
- Oh, óhajtja, hogy elmenjek? - mosolyodott el Hermione.
- Igen, és ha már úgyis arra jár, mondja meg Voldemortnak, hogy küldjön egy kis dzsemet a pirítósomhoz. - Piton sem bírta mosoly nélkül megállni, de aztán egyből megint elkomorodott. – Sajnálom, de kénytelen lesz még egy darabig elviselni a társaságomat. Ígérem, minél hamarabb megpróbálok megoldást találni a helyzetünkre.
- Nem kell sietnie... - mondta félénken Hermione.
Piton gyanakodva nézett rá. Már csak ez hiányzott! Hogy Granger gyengéd érzelmeket kezdjen táplálni iránta!
- Nagyon is sietnem kell, Miss Granger!Ahogy magát elnézem, nem ártana egy kis időt eltöltenie a Szent Mungóban. Ezek a rémálmok... na és a tegnapi és mai kijelentései.... Nyilvánvalóan a Stockholm–szindróma tünetei. - Piton hangja hidegebben és gúnyosabban csengett, mint mikor még a Roxfortban alázta porig griffendéles diákként.
- Stockholm–szindróma?! Az mi?
- Azt nevezik így a mugli lélekgyógyászok, mikor a fogvatartott beleszeret a fogvatartójába. Meglehetősen gyakori jelenség az ilyen esetekben, mint például a miénk - adta meg a magyarázatot megint csak nem kevés gúnnyal a hangjában a férfi. - De figyelmeztetem, nem szeretek tizenéves fruskák vágyálmaiban szerepelni.
Hermione fülig vörösödött. Meg tudta volna fojtani a férfit.
- Maga azt hiszi, azt hiszi, hogy én....?!
Piton végigmérte a lányt.
- Nem tudom - válaszolta lassan - , mi motiválja, hogy ilyen kijelentéseket tegyen. Mindenesetre én figyelmeztettem.
Felállt az asztaltól és elvonult a ház másik felébe. Hermione érezte, ahogy a könnyei végigfolynak az arcán.
Aznap már nem szóltak egymáshoz.
Éjjel megismétlődött ugyanaz a jelenet: Hermione rémálma, a kiabálásra felriadó Piton, aki aztán felébresztette a lányt. Egy pohár hideg vízzel.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
