Másnap csak este, a vacsoránál találkozott Hermionéval: Wippie lelkére kötötte, hogy napközben figyeljen a lányra, így volt ideje mindent megtervezni és előkészíteni.

Most itt ül vele szemben, és néha lopva rápillant. Valóban lefogyott az utóbbi időben, szinte kislányosan vékony lett.

- Igyon egy pohár mézbort, nagyon finom, és jobban fog tőle aludni - kínálta Hermionét, miközben töltött is neki.

- Csak nem eldöntötte végre, hogy megmérgez? - húzta fel a szemöldökét gúnyosan a lány.

Piton erre szó nélkül felhajtotta az italt a pohárból, majd újra töltött.

- Így elhiszi, hogy nem? - mondta, megismételve Hermione iménti fintorát.

Ugyanakkor persze nagyon is megvoltak a hátsó szándékai a borral: egy enyhe nyugtató hatású bájitalt kevert bele. Ő meg sem fogja érezni - szép is lenne, ha ilyesmi még hatni tudna rá – a lány viszont valószínűleg egy kicsit kevésbé lesz hisztérikus… Sajnos még elég élénken élt az emlékezetében az első nap lejátszódott jelenet.
Odament Hermionéhoz és a kezébe nyomta a poharat.

Érezte, hogy Granger összerándul, mikor megérintette a kezét.
„Nem lesz könnyű”- gondolta.

Hermione lassan iszogatni kezdte a bort, de zavarta, hogy a férfi nem ült vissza a helyére, hanem ott állt vele szemben, és figyelte őt. Mikor letette az üres poharat, és vissza akart indulni a szobájába, Piton megfogta a karját.

- Beszélnem kell magával - mondta rekedt hangon - ,jöjjön az irodámba.

Hermione furcsállta a dolgot, és megijedt.
„Miért nem monda el eddig, amit akart?” – gondolta.
Mindenesetre jobbnak látta követni Pitont, aki az ajtóban megállt, hogy előreengedje őt, majd szorosan mögötte belépett a helyiségbe, és egy varázslattal bezárta az ajtót - még mielőtt Hermione bármit is tehetett volna. Hiszen mikor belépett, egyből feltűnt neki a hatalmas ágy és a gyertyáknak köszönhető sejtelmes félhomály.
Egy hang sem jött ki a torkán, csak iszonyodva bámult a férfira.

- Ezt nem teheti… velem - suttogta, miközben a szemei megteltek könnyel.
Szánni való volt.
„Légy nagyon gyengéd és kedves vele” – figyelmeztette magát Piton.

- Vetkőzzön le. - Próbált nem túl parancsoló hangnemben beszélni.

- Ne is álmodjon róla! - sírta Hermione.

- Nekem így is jó. - Egy pálcamozdulattal eltüntette a lány ruháit, és magához húzta.

A teste azonnal reagált a meztelen, puha, illatos bőr érintésére… Hermione azonban rátámadt a férfira, ütötte, karmolta, ahol érte. Persze Piton könnyűszerrel lefogta a kezeit, ekkor sikoltozni kezdett.

- Feleslegesen sikítozik, Granger. Senki nem hallja rajtam kívül, engem pedig nem érdekel. Kár erre pazarolnia az energiáját.

- Hagyjon békén… kérem… bármit megteszek, csak hagyjon… - mondta egészen erőtlenül, majd összecsuklottak a lábai.

„Talán túl sok volt ez a nyugtató neki” – gondolta a férfi, miközben felkapta a törékeny testet, és gyengéden lefektette az ágyra, majd maga is megszabadult a ruháitól. Leült az ágy szélére és a lány haját kezdte simogatni, amit az halkan sírdogálva, megadóan tűrt.

- Én… én még soha… - nyöszörögte.

- Tudom - súgta neki Piton. - Ne aggódjon, nem fogok nagyobb fájdalmat okozni, mint ami elkerülhetetlen.

Hermione nem válaszolt semmit. Csak feküdt, és végtelenül kiszolgáltatottnak érezte magát.

A férfi is látta rajta, hogy nem fog tovább küzdeni; ettől kicsit megkönnyebbült, de végtelenül el is keserítette: nem akarta, hogy Grangerből eltűnjön az a tűz, az a dac, ami annyira jellemző volt rá.
Finoman simogatta a vállait, a karját, majd keze lejjebb vándorolt a feszes mellekre…
Hermionénak már csak az agya tiltakozott – az érzékeinek nagyon is jólesett a gyengéd érintés… de ahogyan eszébe jutott, ki érinti ilyen gyengéden, ismét szabadulni próbált. Piton megint lefogta a kezeit.

- Nem akarom bántani - mondta rekedt hangon - ,ne kényszerítsen hát rá.

- Gyűlölöm magát - sziszegte a lány.

Piton szíve összeszorult, a teste azonban már túlzottan is kívánta a karjaiban fekvő nőt… nem gondolta volna, hogy őt is így el tudják ragadni az érzékei.
Ajkai közé vette Hermione mellbimbóját, miközben kezével végigsimított a testén, majd becsúsztatta a combjai közé.
Meglepődött, amikor az rögtön nedves lett – nyilván a lány teste is az akaratától függetlenül reagált. Elkezdte finoman ingerelni az ujjával, és amikor látta, hogy Hermionéban az élvezet legyőzi a félelmet, a lányba hatolt vele, aki erre felsikoltott, és ismét megeredtek a könnyei; Piton az arcával törölte le őket. Észrevette, hogy Hermione mennyire meglepődött ezen a végtelenül gyengéd gesztuson.
„Nyilván valami vad, állatias dologra számított tőlem” – futott végig az agyán a keserű gondolat – „Talán mondhatnék neki valami kedveset, úgy nem élné meg akkora szörnyűségként ezt az egészet.”

- Ugye tudod, hogy hihetetlenül gyönyörű vagy? - súgta selymes hangon a lány fülébe, majd a szemébe nézett, és egy csókot lehelt az ajkaira.
Hermione nem csókolt vissza, de nem is tiltakozott. Piton a térdével óvatosan szétnyitotta a lábait és ráborult a lányra, aki összerándult alatta.

- Nem lehetne hogy… hogy mégsem…? - nézett rá esdeklőn.

- Sajnálom, de túlságosan is felizgattál - súgta a férfi, és ez részben fedte is a valóságot.

Gyengéden cirógatni kezdte a lány arcát, fejét pedig a mellkasára hajtotta - érezte, hogy Hermione szíve szinte kiugrik a helyéről – ,majd egy határozott mozdulattal beléhatolt.

Hermione hangosan felsikoltott, és próbált eltávolodni a férfitól, de az erősen tartotta a csípőjét. Azt is érezte, hogy valami nedvesség folyik végig a combján; tudta, a saját vére az.

Piton várt egy kicsit, hagyta, hogy a lány fájdalma csillapodjon. Minden erőfeszítése ellenére sem bírta sokáig a mozdulatlanságot úgy, hogy Hermione forró, szoros öle fogta körül; lassan mozogni kezdett benne, újabb fájdalmas nyöszörgéseket csalva elő belőle, amik azonban hamarosan abbamaradtak, mikor Piton megtalálta kezével az utat a lány csiklójához.
Most már teljesen átadta magát az élvezetnek. Egyre erőteljesebbeket lökött, és Hermione zihálásából tudta, hogy neki is jól esik, amit csinál. Végül teljes eksztázisban borult Hermionéra. Mikor ismét kinyitotta a szemét, észrevette, hogy a lány közben elájult.


Mire megtisztogatta a vértől magukat, és felöltözött, már Hermione is kezdett magához térni. Piton nem bírt a szemébe nézni, inkább kiment a szobából, majd két kis fiola bájitallal tért vissza.

- Előbb a lilát igya meg - mondta neki, és a kezébe nyomta az üvegeket.

Hermione nem ellenkezett; amint kiitta a második fiola tartalmát, visszahanyatlott a párnákra, és mély, álomtalan álomba zuhant.

A férfi ekkor finoman betakargatta, aztán leült az ágy szélére, úgy nézte a szelíd, alvó arcot.

„Milyen védtelen” – gondolta – „és te kihasználtad ezt” – tette hozzá a lelkiismerete. Pedig tudta, hogy nem volt más választásuk. Talán egyszer majd elmagyarázhatja Hermionénak…
"Ha ezek után még valaha szóba áll velem…"
Eszébe jutott, mi minden történhet a lánnyal a Malfoy kúriában, és szinte fizikai fájdalmat okozott neki a gondolat, hogy az az undorító féreg hozzáérhet ehhez a szépséges, törékeny testhez… Ami most történetesen itt fekszik az ágyában. Nem akarta visszavinni az alagsori szobájába: úgy érezte, ma éjjel még vigyáznia kell rá. Viszont nem is akart túlzottan visszaélni a helyzetével, így a fotelban ülve nyomta el az álom.