Ron nem igazán volt finomkodó ember. Általában tele szájjal evő, kviddicsrajongó fiatal srác volt. Most azonban azon kapta magát, hogy a szekrénye előtt áll és nem tudja, mit vegyen fel.

Hangosan átkozódva dobálta a földre fekete talárjait. Két rend talárja volt, mindegyik elég jó akármelyik hétköznapi eseményre. De ez nem akármilyen esemény volt, és Ron ma este különösen jól akart kinézni.

Félretolt néhány régi játékkal teli dobozt és a "Martin Miggs, a meghibbant mugli" című képregényt, és mélyebben beleásott a szekrényébe. Egy kupac büdös zokni mögül végül előbányászott valamit, ami kellően ünnepélyesnek nézett ki. De amikor kihajtotta, látta, hogy a negyedik évi karácsonyi bálon viselt dísztalárja az. Összerázkódott. Nem, azt semmiképpen nem veszi fel, soha többé.

Épp, amikor már feladta volna és mégis a fekete ünneplő talárját vette volna fel, a tekintete egy csillámló csomagra esett. Ezüstszínű volt, és villogó vörös betűk hirdették rajta: "Madam Malkin talárjai minden alkalomra". A betűk nem voltak olyan fényesek, mint néhány évvel azelőtt, de épp eléggé villogtak, hogy felkeltsék Ron figyelmét. Meg tudta volna rúgni magát, amiért erről megfeledkezett.

A negyedik roxforti tanév utáni nyáron George és Fred egy zsákot adott neki. A zsákban egy nagyon elegáns sötétzöld talár volt.

- Hogy ne hozz szégyent ránk a legközelebbi bálon - mondta neki George.

- Legalábbis ne a talároddal, a tánctudásodon úgysem tudunk változtatni - tette hozzá Fred.

Ron még mindig nem tudta elhinni, hogy a bátyjai ilyen drága ajándékot vettek neki. Ez ráadásul minden méretre illő talár volt, a viselője testalkatára illően változtatta a méretét. Most is tökéletesen illett rá, pedig Ron már alaposan megnőtt azóta.

Ron kilebegett a gardróbból, le a régi tükör elé, amit a falnak döntött. Így volt tökéletes magasságban ahhoz, hogy láthassa, hogyan illik rá a talár. Egy könnyed pálcamozdulattal kilebegtette magát a székből, és felvette a talárt. A tükör, ami nyilván bosszankodott azon, hogy ilyen sokáig tudomást sem vesznek róla, azt morogta, hogy "most még pocsékabbul festesz". De Ron nem értett egyet a tükörrel: úgy vélte, még sosem nézett ki ennél jobban. Még egyszer köszönetet kellene mondania az ikreknek. Különösen akkor, ha minden úgy alakul, ahogy tervezte.

Ron hirtelen ráébredt, hogyan viselkedik, és elmosolyodott. Most tényleg úgy viselkedik, mint egy szerelmes kiskutya, forog a tükör előtt, hogy lássa, hogy fest, és megpróbál szép ruhákkal jobb benyomást tenni Hermionéra.

Már igazán nem érdekelte, ha hülyén fog kinézni légszékével a táncoló párok között. Csak egy dologban reménykedett: hogy egy jót beszélgethet Hermionéval. Bárcsak megmutathatná neki, hogy már nem kisfiú, hogy az elmúlt hónapokban megváltozott. Akarta - nem, szüksége volt rá, hogy újra barátok legyenek Hermionéval. Egyszerűen elfogadhatatlan volt, hogy nem volt jelen az életében.

Lehet, hogy a tikos álma sohasem válik valóra. Talán sohasem lehet az a férfi, akit Hermione szeret. Nos, ezzel együtt tud élni. Nem, nem igazán, de mindent megtesz, csak hogy barátok maradjanak. Biztosan összetöri a szívét, ha más fickóval látja Hermionét, mint ahogy az is összetörte, amikor azt hitte, hogy együtt van Harryvel. De szüksége volt rá, hogy a lány a közelében legyen, hogy annyiszor lássa, amennyiszer csak lehetséges, hogy beszélhessen vele és megmosolyogtassa, néha talán meg is nevettesse. Öröm volt a számára Hermionét mosolyogni látni. És ha ma este sikerül megmosolyogtatnia, akkor mindent megkap, amiben csak reménykedhet.



Amikor Ron aznap délután a szobájába ment a napi edzésre, John Walters - a fizioterapeutája - már ott volt, az edzőbicikli mellett. Amikor Ron a biciklire akarta lebegtetni magát, John intett neki, hogy üljön vissza.

- Van valami, amit még torna előtt meg akarok beszélni veled, ha lehet - mondta John.

Ron kissé meglepődve, de visszalebegtette magát a székbe. Waltersre nézett. Általában jókedvű trénere most különösen idegesnek tűnt. A ruhájával babrált, tökéletesen vasalt talárját gyűrögette.

- Ron, attól tartok, rossz híreim vannak a számodra. Anyád elmondta nekem, hogy a Chudley Csúzlik próbajátékot kínált neked tartalék őrző posztra.

Ron elkomorodott, amikor ezt meghallotta. A Hermionéval folytatott üvöltőpárbaj után hamarosan az egész családban elterjedt a híre. De sose hitte volna, hogy az anyja idegeneknek is kitálalja. Ez volt az álma, és nem szerette volna, ha bárki is nevet rajta.

- Azt is elmondta, hogy abban reménykedsz, hogy jövőre is meghívnak, amikor már tudsz járni. - John nem nézett ki valami biztatóan. Lófarokba font hajából több fürtöt is kihúzott. Amikor jobb kezével a fejét kezdte vakarni, a frizuráját teljesen tönkretéve, Ron tudta, hogy baj van.

- Nem tudom, hogyan mondjam meg, Ron, de… szerintem soha nem leszel képes hivatásszerűen kviddicsezni. - John egyenesen Ron szemébe nézett. - Egészen jól gyógyulsz… és szerintem tavasszal már újra képes leszel repülni. De a lábad sosem lesz annyira erős, hogy ebből élj meg.

Miután megtudta, mi John véleménye Ron jövőbeli karrierjéről, a fiú egy ideig nem mozdult. Nem tudta, mit mondjon. John úgy nézett Ronra, mintha megpróbálná kitalálni a gondolatait. Elkomorodott, a homlokát ráncolta. - Sajnálom, haver.

- Pedig nem kellene - szólalt meg végül Ron. - Nézd, én még azt sem hittem, hogy újra fogok tudni járni, és tudom, hogy a hivatásos kviddicskarrier nagyon távoli álom. Én annak is örülök, hogy már tudom mozgatni a lábam. Mellesleg - tette hozzá -, túlságosan is szeretem a Csúzlikat ahhoz, hogy egy félnyomorék őrzővel örvendeztessem meg őket. Akkor aztán tényleg sohasem nyernének.

- Az nem sokat változtatna - morogta magában John Walters. Mielőtt Ron tiltakozhatott volna a kedvenc csapatát ért otromba sértés ellen, John feltett neki egy másik kérdést. Egy olyat, ami nem tetszett Ronnak túlságosan.

- És van más elképzelésed a jövőre nézve? - Ron még mindig habozott erről beszélni. Épp most foszlott szét az egyik álma. És nem állt készen arra, hogy egy másik is összetörjön. De John nagyon barátságosan nézett rá, és eredetileg lófarokba font haja szanaszét állt a világ minden égtája felé.

- Én, ö… nekem nagyon tetszik, amit te csinálsz - mondta Ron. - Ez a torna tényleg beválik, és olvastam erről pár könyvet is… Érdekes dolognak tűnik. Segíthetsz az embereken, és nem kell egy unalmas irodában egész nap papírt tologatnod. - Kicsit kínosan érezte magát a vallomása után.

- Tetszik a munkám? - kérdezte John meglepetten. - Erre sose gondoltam volna. De talán ez lesz az. - John a Ron szobájának falait ékesítő Chudley Csúzlis poszterekre meredt. Hirtelen Ron felé fordult.

- Hé, van egy ötletem - mondta. Hirtelen megint önmagának tűnt. - Tökéletes lenne. Egy barátom a Puddlemere United-nél dolgozik. Segéd fizioterapeutát keres, akit betaníthatna. A feleségével most született kisbabájuk, és több időt szeretne otthon tölteni. Belefáradt az utazgatásba. A neve Daniel, Daniel Jones. Segíthetnél neki, és dolgozhatnál is, amikor máshol játszanak. Megkérdezzem, hogy érdekel-e? Tudom, hogy nem a Csúzlik, de…

- Megtennéd? - vágott közbe Ron. - Mocskosul jól hangzik. És a csapatot is szeretem, ők a második kedvencem. Azt hiszem, a negyvenes évek óta nem nyertek bajnokságot. A múlt hónapban került hozzájuk Oliver Wood, és Harry mindig azt mondta, hogy az az ember túl fanatikus. És ismered Dumbledore-t…

Sikítás szakította félbe Ron csevegését. John órájából jött. - Késésben vagy! Hagyd abba a fecsegést, és nyomás.

- Bocs, lejárt az időnk, pedig még nem is gyakoroltunk ma. - John a vállára vette a biciklijét. - Utánanézek ennek a munkának. És sok szerencsét ma estére. Rá ne lépj a partnered lábára tánc közben. - A saját viccén nevetve és visszatérve régi, önelégült énjéhez, a fizioterapeuta dehoppanált, egyedül hagyva Ront, aki azonnal elkezdte keresni a "Puddlemere United: nem csupán történelem" c kiadványt.



Ron normális esetben utált várni. Épp elég időt vesztegetett az életéből arra, hogy korgó gyomorral a vacsorára várjon, vagy a családtagjaira, hogy azok kijöjjenek a fürdőszobából és ő bemehessen mosakodni.

De aznap, amikor az anyjára várt, hogy az elkészüljön a bálra, az ezerszer rosszabb volt. Ron a kandalló mellett ült és egy darab papírral babrált, amit időnként a zsebébe dugott, majd újra elővett.

Molly Weasley ragaszkodott hozzá, hogy kilenc óra előtt, amikor elkezdődik a bál, neki minden egyes percre szüksége van. - Mindenki titeket fog Harryval nézni, amikor megérkezünk - mondta. - Én meg közvetlenül mellettetek állok, tehát jól akarok kinézni.

Ron még mindig képtelen volt megérteni, hogy egy boszorkánynak miért tart olyan borzasztó sokáig elkészülni. Ronnak félórába került felöltözni, és ebben benne volt egy kényelmes, hosszú zuhany is. Pedig ő volt a nyomorék a házban.

Molly öltözködési mániája Harryt is megfertőzhette, mert még mindig a szobájában volt, hogy egyszer végre sikeresen megszelídítse a haját. Ennek valószínűleg ahhoz volt némi köze, hogy Ginny különleges engedéllyel elhagyhatta a Roxfortot erre az estére, hogy velük menjen a bálba.

Ron, a szülei és Harry együtt mennek majd a minisztériumba, ahol Ron találkozik a partnerével. Az apja zsupszkulcsért folyamodott erre az alkalomra, mert Ronnak még mindig gondot okozott a hoppanálás. Az anyja úgy vélte, hogy hopp-hálózattal érkezni nem lenne elég látványos Ronnak és Harrynek, akik az est különleges vendégeiként azt érdemelnék.

Ron nem értette, miért fázik a kandalló mellett ülve, és ugyanakkor miért izzad. Aznap este a vacsora elfogyasztása is nehéz feladatnak bizonyult, most pedig úgy tűnt, hogy a gyomra visszaadja azt a kevés lenyelt falatot is.

Valahányszor Ron úgy gondolta, már nem bírja tovább, elővette azt a kis darab papírt a zsebéből, hogy újra és újra elolvassa. Néhány órával azelőtt egy ismeretlen bagoly levelet hozott neki. Nem állt benne sok, de a szavak mégis azzal a reménnyel töltötték el Ront, hogy az este sokkal jobban fog sikerülni, mint akkor gondolta, amikor megkapta a meghívót.

Ez állt a levélben:

Kedves Ron!

Sajnálom a múlt hónapi vitánkat. Tegnap az Abszol úton összefutottam Lunával. Megmutatta azt a cikket a Hírverőben. Nagyon büszke vagyok rád. Azt is elmondta, hogy veled megy a bálba. Már nagyon várom, hogy ma este találkozzunk.

Szia:
Hermione

Ron Weasley sohasem hitte volna, hogy ez megtörténhet, de már alig várta, hogy elkezdődjék a bál.