Piton kissé késve érkezett a vacsorára, a kollégái közül egyedül Dumbledore ült az asztalnál. Mogorván köszönt az idő professzornak, aztán gyorsan falatozni kezdett. Mikor azonban a hagymás mártás felé nyúlt, az igazgató rácsapott a kezére.

- Mégis mit művel, Dumbledore? – kérdezte felháborodva, bár látszólag senki nem vette észre az incidenst.

- Inkább az a kérdés, hogy te mit művelsz! Azt akarod, hogy Miss Granger elájuljon a leheletedtől? A rossz szájszagot egy bűbájjal sem lehet teljesen megszüntetni!

Piton dühös fintort vágott, de szó nélkül folytatta az evést.

- Perselus, mindjárt 8 óra! Nem várakoztathatod meg Hermionét! Gyere, induljunk!

- Azt már nem, én egyedül megyek! – felelte ingerülten a férfi.

- Ugyan, még egy csomó mindent meg kell beszélnünk – azzal karon ragadta fiatal kollégáját, és húzni kezdte a pince felé.

- Ne felejts el mosolyogni rá, dicsérd meg, ha valamit jól csinál, akármilyen apróság legyen az. Végig tartsd rajta a szemed, hátha megmentheted őt egy kisebb balesettől, és akkor te lehetsz a hőse. Esetleg a munka végeztével marasztald egy kis beszélgetésre, és ha úgy érzed, te is tetszel neki, bevallhatod az érzéseidet…

- AZT MÁR NEM! – kiáltott fel Piton, de rögtön el is hallgatott, mert észrevette, hogy már a laborjához vezető folyosóra értek, ahol a diákok már várták őt.

A közeledtére a diákok gyorsan felsorakoztak a labor ajtaja előtt, a férfi csak ekkor vette észre Hermionét. A látvány hatására hirtelen megtorpant, érezte, hogy a szíve a torkában dobog, az agyából pedig kiszáll a vér. Ilyen öltözékben még soha nem látta a lányt, végre lehetősége nyílt bepillantani a bő talár alá, amit Hermione kivételesen kigombolva felejtett. Eddig csak az intelligens, tehetséges fiatal lányt látta Hermionéban, most azonban a nőies ruhák láttatni engedték a szépségét. A lány is eltátott szájjal bámulta a professzorát, bár ő eddig is tisztában volt vele, hogy a férfi kifejezetten vonzó, de meglepte, hogy Piton ilyen hirtelen dobta le magáról a zsíros hajú denevér álarcát. Hosszú másodpercekig nem történt semmi, végül Dumbledore oldalba bökte kollégáját, ennek hatására már Piton is magához tért.

- Kövessenek - mordult rá a sorban álló diákokra, és sietve belépett a laborjába. A kiválasztott segítői meg sem mertek mukkanni, pedig Hermione és a professzor kivételével mindenkinek feltűnt az a furcsa arckifejezés, amivel egymásra néztek. A lány utolsóként lépett be a helyiségbe, a többiek már körbeállták a munkaasztalt, csak a tanárral szemben levő helyen maradt egy embernyi hely, amit a szíve mélyén Hermione nem is bánt annyira. Az egyetlen zavaró tényező az volt, hogy így Malfoy mellett kellett dolgoznia, csak reménykedett benne, hogy a fiú a saját házvezetőtanára előtt normálisan fog viselkedni.

Miután becsukódott a labor ajtaja, a két idős professzor egymásra mosolygott.

- Albus, hogy került ön ide?

- Nos, tudja, hogy van ez, kedves Minerva. Belemélyedtünk a beszélgetésbe Perselusszal, és észre sem vettem, merre visz a lábam. És ön hogyhogy erre járt?

- Én Miss Grangert kísértem le, volt egy kis megbeszélnivalóm vele.

- Nagyon barátságos, kedves lány… - puhatolózott az igazgató. – Hirtelen nem jut eszembe, ki is az udvarlója?

- Nincs neki… Nagyon okos és csinos, de egy kissé félénk – McGalagonynak esze ágában sem volt beavatni Dumbledore-t Hermione szerelmi életébe, tudta, hogy ennyi erővel Pitonnak is elárulhatná a lány érzelmeit.

- Minerva, miért fagyoskodunk itt, ebben a hideg pincében? Nincs kedve az irodámban folytatni a beszélgetést? Pont most érkezett egy csomag citromporom, igazán megkóstolhatná végre!

A tanárnő végül bólintott, remélte, hogy talán pár hasznos információt megtud a bájitaltantanárról, amiket aztán továbbadhat a kedvenc diákjának. Nem is sejtette, hogy az igazgató invitálása sem mentes a hátsó szándékoktól.

A mai estén Piton egy nagyon bonyolult bájitalt gyakorolt a diákjaival, egy nagyon erős sebhegesztőt kezdtek el készíteni, a tanár már az óra elején bejelentette, hogy a munkájuk után a főzetnek egy hétig pihennie kell, és az utolsó lépéseket csak akkor lehet rajta elvégezni.

- Jövő hét pénteken már karácsonyi szünet lesz. Van maguk közül valaki, aki itt tölti az ünnepeket? Az lejöhet befejezni a bájitalt – mondta flegmán a férfi.

Egyedül Hermione emelte fel remegve a kezét, aminek hatására Piton szeme furcsán csillogni kezdett.

- Remek, Miss Granger, akkor, ha lesz kedve, a karácsonyi lakoma előtt lejöhet segíteni… Akkor vágjunk is bele!

Már vagy félórája dolgoztak a főzeten, amikor Hermione észrevette, hogy a mellette álló Malfoy csak ímmel-ámmal darabolja a hozzávalókat, helyette inkább őt méregeti. Egy kicsit oldalra fordult, hogy a szőke mardekáros semmiképpen ne láthasson be a blúzába, de innentől kezdve végig magán érezte a fiú pillantását. Épp az egyik hollóhátas kevergette az üst tartalmát, amikor Malfoy óvatosan a lányhoz hajolt, és a fülébe suttogott.

- Jól nézel ki, Granger – azzal megfogta a griffendéles fenekét.

A megdöbbenéstől egy másodpercre meg sem tudott szólalni a lány, a következő pillanatban azonban a tenyere már az ellensége arcán csattant. Biztos volt benne, hogy Piton meg fogja ezért büntetni, csak azt nem vette észre, hogy amíg ők dolgoztak, a professzor körbe-körbe járt az asztalnál, és látta a történteket.

- Malfoy! Mégis mit képzel magáról? Egy mardekáros sem bánhat tiszteletlenül egy hölggyel! Húsz pont a Mardekártól! – ordította vörös fejjel, miközben úgy nézett a fiúra, mintha darabokra akarná átkozni.

A laborban tartózkodó diákok mind döbbenten bámultak rá, még soha nem fordult elő, hogy a tanár a saját házától vont volna le ilyen sok pontot, főleg nem egy griffendélest ért sérelem miatt. Hermione is ragyogó szemekkel bámult vágyai tárgyára, mikor azonban találkozott a tekintetük, mindketten gyorsan elfordultak. Hamarosan készen lettek az eltervezett munkával, így a diákok lassan elkezdtek összepakolni, aztán elhagyták a labort.

- Miss Granger, egy pillanatra!

Hermione ijedten vette észre, hogy kettesben maradt a professzorával, idegesen egyik lábáról a másikra billegett, és félősen pillantott a férfi arcára.

- Sajnálom, hogy a saját diákom ilyet művelt önnel. Remélem, nem vette túlságosan a lelkére.

„Micsoda? A lelkemmel foglalkozik? De aranyos…”

- Se… Semmi baj, professzor.

- Rendben, akkor várom jövő héten, addig még látjuk egymást a tanórákon.

Hermione elmosolyodott, majd az ajtó felé indult, amikor a férfi hangja újra felcsendült mögötte.

- Öhm, Miss Granger… Remekül áll önnek a rózsaszín – nyögte ki végül a férfi.

Hermione nem volt benne biztos, hogy nem csak a szeme káprázott, de egy pillanatra úgy látta, hogy a tanára máskor sápadt arca egy kissé elpirult. Zavartan suttogott egy köszönömöt, aztán sietve távozott. A történtek után mindketten kalimpáló szívvel tértek nyugovóra…