AJÁNLOM AZ OLDALT
- Jól vagy? – kérdezte tőle Troy.
- Igen. Csak furcsa itthon – mondta egykedvűen a lány.
- Hát két hónap nagy idő… - mosolygott rá. – De remélem nem fogunk itt ülni, míg jönnek a többiek.
- Ja, nem. – Szállt ki a kocsiból a lány, Troy is követte a példáját. Szótlanul mentek a csomagtartó felé, és lassan elcipelték a bőröndöket az ajtó elé.
- Hát… nos, itt vagyunk – nézett a lányra szomorúan. – Hiányozni fogsz, remélem azért még találkozunk egymással. És néha adj hírt magadról, például levélben.
- Oké, és Troy…
- Igen?
- Köszönöm – mosolygott rá Hermione.
- Igazán nincs mit. Légy jó, vigyázz magadra – indult a kocsi felé, de hirtelen visszafordult. – Azért kaphatok egy búcsúcsókot?
- Troy! – nevetett rá – Csak puszit – és az arcához fordította az ajkát, de a fiú cseles volt, szájon csókolta. Hermione testét bizsergés járta át, hirtelen Piton jutott az eszében. Pár másodpercig nem Troyt csókolta, mikor…
- Hé, gazember! – Ron rontott ki az ajtón és szájon boxolta a fiút. Troy elterült a földön vérző szájjal.
- Ron! – sikított Hermione. Gyorsan lefogta a dühöngő Ront, hogy elkerülje a további ütést Piton fiának. – Segítség! – kiáltozott a házban lévőknek. Abban a pillanatban egy piros fénycsóva eltalálta Ront és eszméletlenül elterült a földön.
- Bocs haver! – kiabálta le az ablakból Fred pálcájával a kezében.
- Jézusom! Mi történik itt? – rémüldözött az éppen Odúból kilépő Mrs.Weasley. Meglepetten nézte a két földön heverésző fiúkat. De hirtelen meghűlt benne a vér: Pitont látta maga előtt, húsz éves kiadásban. – Hermione! Magyarázatot kérek! – kiáltott rá mérgesen. Hamarosan Fred, George és Bill jöttek ki Mrs.Weasley után.
- Nyugi, anya. Erre nincs időnk, most lássuk el őket – javasolta Bill. Intett a George-nak, majd mindketten Ron alá nyúltak és becipelték.
- Jól vagy? – kérdezte Troytól Hermione. A fiú csak bólintott. – Egy kis nyugalmat, ellátom a sérüléseidet. - Egy-két varázsintéssel elállította a vérzését és a sebeket is eltüntette. - Bejössz?
- Nem. Inkább haza megyek. Így is kapok apámtól a történtek miatt. – Meg sem várta, a lány válaszát, beszállt a kocsiba. Beindította, felemelkedett és elrepült az ég felé. A lány csak nézte a távolodó fekete pöttyöt, majd megfordult. Ront bevitték, a többiek is vélhetően bent voltak. Lassan belépett a házba.
- Hermione, jól vagy? – kérdezte tőle George a lány sápadt arcát nézve.
- I-igen. – Leült az egyik konyhai székre, majd Mrs.Weasley vörös képével találta szemben magát.
- Nos? – kérdezte tőle idegesen.
- Hagyd őt, anya – intette le anyját Fred. Éppen Billel jöttek le a lépcsőn. – Ron elmondta; Troy megcsókolta Hermionét, az én kedves öcsikém rátámadt, én csak elkábítottam. De már jól van, nyugtatót adtunk neki.
- Így volt? – nézett mélyen Hermionéra Mrs.Weasley fiára sem figyelve.
- Igen. – Lesütötte a szemét. Tudta, hogy mi mindenre volt képes Mrs.Weasley, ha a gyerekeiről van szó.
- És valaki meg tudná magyarázni, hogy Piton mitől fiatalodott meg?
- Egyszerű a magyarázata, anya. Perselus Pitonnak van egy fia – mondta Bill.
- Micsoda? – lepődött meg. - Hogy-hogy én nem tudtam erről? – rikácsolta.
- Úgy, hogy ezt csak a Minisztériumban suttogták róla, de most már látjuk, hogy igazak a hírek. Volt szerencsénk személyesen találkozni vele…
- Elég! Adjatok nyugtatót és megyek aludni. Remélem csak álom az egész – zsörtölődött, majd egy pálcaintéssel magára mutatott, elmormolt egy varázsigét, amitől megnyugodott. Rá se nézve senkire, felcsoszogott az emeletre.
- Szegény anya – csóválta a fejét Fred. – Majd megnyugszik. Az a lényeg, hogy Hermione épségben hazatért. Megmutatjuk a szobádat – fordult a lány felé, majd felállt. Hermione is gépiesen állt fel, és lassan elindult Fred után. A többiek sajnálkozva néztek utána.
- Szegény lány. Mi mindenen ment keresztül az elmúlt két hónapban… - sóhajtozott Bill.
- Ginnyvel alszol, ha gondolod – mutatta a szobát Fred.
- Tökéletes. – A lány megkönnyebbülve elfeküdt a számára kijelölt ágyon. Fred mosolyogva nézte őt, lassan becsukta az ajtót és távozott.
Hermione csendben figyelte Fred csizmájának koppanását a lépcsőn, majd elhalkult. Teljesen magára maradt. Nézte a világos sárga plafont, elnehezedett a szeme és elaludt.
Néhány órával később lustán kinyitotta a szemét, de mindjárt észrevette, hogy nem egyedül van a szobában. Azon imádkozott, hogy ne Ron legyen, pláne ne Mrs.Weasley.
- Hermione, jól vagy? – A hang hallatán megnyugodott a kérdezett. Ginny aggódva nézett feléje.
- Jobban, csak kicsit sok volt ez nekem… - suttogott.
- Tudom, mondták – mondta szomorúan a vörös üstök.
- Hány óra van? – nézett körül a szobában órát keresve.
- Délután négy van. Nyugalom Hermione. Itthon vagy végre, csak ez számít.
- Nem! – csattant fel. – Vissza akarok menni hozzá!
- Ho-hogyan? – döbbent meg Ginny, majd óvatosan hátrahúzódott.
- Ginny… - kezdte óvatosan. – Szeretem Perselust.
- Azt hiszem, követem anya példáját. Megyek pihenni – állt fel.
- Ne! Kérlek, maradj itt. Csak te vagy nekem, kérlek hallgass meg – könyörgött Hermione szinte sírva. Ginny fogta az ajtókilincset, de nem tudta rászánni magát arra, hogy itt hagyja a barátnőjét.
- Jól van. Hadd halljam a történetedet. Már így is másfél hónapja semmit sem hallottam felőled – ült vissza a helyére, majd figyelmesen hallgatta a barna hajú lány szomorú történetét…
- Anya! Hermione nem jön ma vacsorázni. Azt üzeni, hogy nagyon sajnálja, de nem éhes. Most alszik – mondta az emeletről érkező Ginny a konyhában várakozó Mrs.Weasleynek.
- Hát kár. Azt hittem, hogy jön – mondta színlelt hangon az asszony.
- Ugye nem haragszol rá?
- Nem, dehogy. Csak…
- Sss, ne mondj semmit. Majd a lényeget elmondom neked, de addig is kérlek légy kedves hozzá. Nos, lássuk csak, mi lesz a vacsora? – dörzsölte meg a kezét Ginny, amitől az anyja elnevette magát.
Másnap Ginny otthon maradt, hogy vigyázzon Hermionéra. A férfiak elmentek dolgozni, Fleur meglátogatta az egyik barátnőjét. A barátnőjének is volt gyereke, így át szokta vinni a gyerekét hozzájuk. Mrs.Weasley elment vásárolni a férjével néhány mugli boltba (aminek nagyon örült Arthur), majd bevásároltak az ismert varázsboltokban, az Abszolúton.
- Hogy vagy? – kérdezte barátnőjét Ginny, miközben a kávéját kortyolgatta.
- Köszi, most jobban. Hála neked, hogy tegnap meghallgattál – mosolygott rá, de el is hervadt a jókedve.
- Piton?
- Igen. Úgy hiányzik – szomorodott el. – Úgy megszoktam, hogy reggelenként találkoztam vele, beszélgettünk…
- Elhiszem Hermione. De most mit fogsz csinálni?
- Nem tudom. Ha már van ennyi pénzem, elmegyek Velencébe, úgyis az minden vágyam. Még egy-két napot itt maradok, aztán keresek magamnak egy lakást…
- Nem kell – mondta titokzatosan Ginny. – Már van egy lakásod.
- Ne viccelj – nézett meglepetten a barna lány.
- Nem viccelek. Utólag kiderült, hogy szüleid sok pénzt hagytak a bankban, meg a Balesetbizottság is fizetett kártérítést a házatok miatt. És mi úgy gondoltunk, hogy ide nem akarsz jönni, ezért kinéztük neked a város legszebb lakását. – Hermione álmélkodva hallgatta a híreket. – Úgy gondoltam, hogy a mai napot szánjunk arra, hogy megnézd a lakásodat. Néhány cuccot berendeztünk, de a többire kell a te segítséged. Itt van a többi pénzed – odament az egyik fiókhoz, kihúzta a zsebéből a kulcsot, kinyitotta a fiókot és kivett belőle egy ládát, majd visszazárta azt. – Tessék, nézd meg – tolta Hermione elé a kicsike ládát. A lány remegő kézzel felnyitotta a ládát és leesett állal nézte a tartalmát. Mugli lévén tudta, hogy mennyit érnek a kötvények, amik benne voltak. Ginny vigyorogva nézte barátnője arcát. A ládából előkerült néhány varázsló arany, vélhetően a Bizottságtól kapta.
- Több is volt neked, csak elköltöttünk a lakásodra – mondta Ginny mosolyogva.
- De hisz… Mi sosem voltunk gazdagok – hebegett. – Sosem tudtam erről a pénzről.
- De most már tudsz. Na, kedvesem, fut az idő. Mire vársz? – nevetett Ginny, mire Hermione első pillanatban bolondnak nézte, majd kapcsolt neki.
- Jól van, akkor indulás! – nevette el magát ő is. Fogta a ládáját és együtt elindultak az udvarra, majd dehoppanáltak.
Este a lányok Hermione lakásában néztek körül, hogy mit kéne még elintézniük. A lakás tágas, kis konyha volt felszerelve halványsárga színű falakkal és cseresznye színű bútorokkal. Volt benne egy hálószoba, amit világos zöldre festettek, a bútorok fenyőszínűek voltak. Egy fürdőszoba - toalettel kiegészítve - égszínű volt, a kád és a szekrény hófehér. Tartozott hozzá egy világos kicsi hall, benne egy nagy tükörrel, cipős szekrénnyel és mini sminkasztallal. A nappalit virágmintás tapétával mázolták be, drapp színű fotellal és kanapékkal. Szintén drapp szőnyeggel, ami süppedős volt, mint Piton hálójában. Legalábbis Hermionénak ezt jutatta az eszében. Összességében szép lakás volt. De ami igazán tetszett Hermionénak, a nappaliból és a szobájából kinéző táj. Nagyon hasonlított Piton szobájából kitekinthető tájra.
- Nos, tetszik? – kérdezte tőle reménykedve Ginny, miután a maradék bútort is elrendezték.
- Csodálatos. Nem is akarok hazamenni – huppant le a kanapéra, és kényelmesen elnyújtózkodott.
- Hát, márpedig most haza kell jönnöd a ruháidért – nevetett a barátnője.
- De lusta vagyok – ugratta.
- Dehogy! Na, emeld fel a kicsi popsidat és gyerünk haza. Eléggé késő van, anya már most idegeskedik miattunk.
- Azt hiszem, igazad van. Akkor menjünk. – Állt fel Hermione, még utoljára körbenézett a lakásban, és Ginnyvel eltávoztak az ajtón.
- Hát ti hol a fészkes fenében jártatok? – morgott színészkedve Mrs.Weasley, de örült, hogy vendégét ismét boldognak látja. Ezek szerint tetszik neki a lakás.
- Te is tudod hol, anya – intette le a lánya.
- Jól van, nos, Hermione; tetszik a lakás?
- Annyira, hogy nem is akart hazajönni – nevetett Ginny. Hermione is mosolyogva bólintott.
- Ennek örülök, majd holnap segítek átpakolni a ruháidat. De most vacsora! – kiáltott mindenkinek, és lassan leültek az asztalhoz. Hermione egész este észre sem vette Ront, aki figyelte a lányt. Nem is tudta, hogy a fiú lelkében szörnyű érzések kavarogtak.
Másnap szintén ugyanez a cirkusz volt, mint előző nap, csak ezúttal Ginny, Hermione és Mrs.Wasley maradtak otthon. Összepakolták a lány ruháit és értékeit, majd dehoppanáltak Little Greenbe, Hermione lakásába.
- Nos, ezzel megvagyunk – sóhajtott fel megkönnyebbülve az asszony. Kitakarították a lakást, a ruhákat és az egyéb személyes dolgokat a helyükre tették. Mrs.Weasley sem fiatal már, hamar belefáradt a munkában. A lányok annyira nem, inkább elevenebbek lettek.
- Jajj, anyaaa – kérelte játékos hanggal Ginny -, hadd maradjak itt. Olyan jó ez a lakás, ide szeretnék költözni!
- Örömmel befogadnálak. Majd kapsz helyet a kanapémon – nevetett Hermione. Ezen a napon egyszer sem jutott az eszében Piton.
- Szó sincs róla! Akkor ki vezeti majd a háztartást otthon? – sopánkodott az asszony.
- Majd Fleur – ajánlotta a lánya.
- Nem is tudjátok? Billék már kinéztek maguknak egy házat Widra St. Capdel-ben, és hamarosan elköltöznek.
- Tényleg? Látszik, hogy mennyire nem vagyok a napirendben mostanában – szomorkodott Ginny. Az járt a fejében, hogy anyja egyedüli lány gyermekére akarja ráhagyni az egész háztartást. Megértette, hogy nem szabad többé!
- Az nem nagy baj, Ginny. Én már két hónapja nem tudom, hogy mi is történik valójában – nyugtatta barátnőjét Hermione.
- Na jól van lányok, elég a fecsegésből. Ginny, menjünk haza. A többiek lassan megérkeznek, és még vacsorát sem főztem nekik.
Még utoljára körbenézett a lakásban, mikor megelégedett a munkájukkal, felvette az utcai talárját és eltávozott. Ginny még kicsit maradt.
- Hát, készen vagyunk. Irigyellek, hogy ilyen szép lakásod van – mondta Ginny.
- Sose bánd, tudod, hogy mindig szívesen látlak – mosolygott Hermione.
- Akkor hamarosan beugrok. Vigyázz magadra! Ha valami baj van, vagy gond, akkor ott a telefon és a bagoly. – Átölelte a barátnőjét, majd az ajtón kilépve dehoppanált.
Így Hermione magára maradt a kis lakásában. Hirtelen egyedül érezte magát. De legalább szabad. Most minden elől elmenekült; Rontól, a fájdalmas múlttól, Pitontól, Troytól, az Odútól, mindentől. Lehuppant a kényelmes fotelébe, és elmerengve bámulta a szőnyeget. Szinte várta, hogy Piton becsengessen hozzá. De tényleg történt váratlan dolog, mert egy bagoly kopogtatott az ablakon. Hermione felállt, kinyitotta és megvárta, hogy a bagoly a lány felé nyújtsa a lábát. Kioldotta a pergament, és mindjárt látta, hogy Troy írt.
- Válaszra vársz? – kérdezte a bagolytól, mire a madár uhúzott egyet.
Kibontotta a levelet és ez állt benne:
Kedves Hermione!
Nagyon sajnálom, ami történt. Remélem te jól vagy. Nem is tudtam, hogy Ron Weasley a kedvesed volt. Apám elmesélt nekem mindent. De balszerencsémre, másnap hallotta a hírt, hogy miért kaptam Weasleytől. Őrjöngött, és azt parancsolta, hogy utazzak haza. Most is pakolok éppen. Ja, azt üzeni apám, hogy nálad maradt a Hogyan szeressük, vagy bosszuljuk meg az ellenségünket? című könyv, és kéreti vissza. Jelenleg új hírem nincs. Vigyázz magadra, remélem, még találkozunk. Ölel:
Hermione elmosolyodott az emlék hatására. Emlékezett rá, hogy hogyan lopta el tőle a könyvet, és vitte magával a szobájába. Csak kicsit olvasott bele, néhány módszere használt, ilyen például: ellenségre önteni a forró italt és kifecsegni a titkát. Persze, utólag megbánta a tetteit. Emlékezett arra, hogy a könyv leesett az ágyról és egy érdekes oldalon nyílt ki. Azon az oldalon középen nagy piros betűkkel ráírták, hogy VIGYÁZAT! KÖNNYEN BELESZERETHETÜNK AZ ELLENSÉGÜNKBE! Akkor a lány csak nevetett, de ma már igazat adott a könyvnek. Tényleg beleesett a csapdában. De nem bánta, csak fájt neki Piton hiánya. Az sem esett jól neki, hogy nem maga Piton írt levelet a könyvről, és nem tudja, hogy hogyan reagált a levelére, amit az utolsó napján az ágyára tett.
Letette a levelet az asztalra, bement a szobájába, majd a bőröndjének titkos rekeszéből kivette a könyvet, becsomagolta és visszavitte a bagolynak. Rákötötte a lábára, és útnak engedte a madarat. Nézte a távozó madarat, hogy miképpen cipeli a nehéz könyvet, majd eltűnt az egyik felhő mögött. A lány becsukta az ablakot, bement a konyhába, főzött magának egy forró csokit, hogy mugli módon ünnepelhesse az egyedüllétet. Elhelyezkedett a nappaliban a fotelba, majd zsámolyra rakta a lábait, betakarta magát és a sötétben nézte a kintről beszűrődő holdvilágot. Bárcsak Perselus is itt lehetne mellettem. De tudta, hogy erősnek kell lennie. El kell felejtenie Perselus Pitont. Tudta, hogy soha, vagy nagyon ritkán fognak találkozni, ezért nincs értelme várni rá. Szép csendben behunyta a szemét, és a férfire gondolt.
Két hónappal később…
Hermione a konyhában főzőcskézett, mikor megszólalt a csengő. A biztonság kedvéért elzárta a kályhát és ment ajtót nyitni.
- Ginny! De jó, hogy itt vagy! Éppen főztem, és gondoltam, hogy meghívlak egy vacsorára…- elhallgatott, mert látta, hogy Ginny nemet int.
- Ne haragudj, Hermione, de ma nem vacsorázhatunk. Bejöhetek?
- Persze – tárta ki az ajtót, Ginny annyira otthonosan érezte magát, hogy mindjárt a nappali felé ment és leült a kanapéra. Hermione is követte a példáját. – Nos? Mi a baj?
- Nagy baj nincs, csak nincs kivel mennem a mai estélyre. Először úgy volt, hogy Freddel megyek, de közbejött neki valami és mást kell keresnem. Van két meghívóm, egyiket csak nem dobhatom ki! Szóval, arra gondoltam, hogy te eljöhetnél velem…
- De mit csináljak a vacsorámmal? – ijedt meg egy kicsit a barna lány. Ő is hallott az aznapi estéről. Éppen a Minisztérium rendezett egy partyt, amivel megünneplik az ötödik évet, mikor Voldemort elbukott. Tudta, vagyis sejtette, hogy Piton és Ron is ott lesznek, ezért a további bajt el akarta kerülni. Meg egyáltalán nem akart szembenézni a múlttal. Szépen elfelejtette őket, de a lelke mélyén még mindig várt Pitonra. Nem tudta becsapni magát, hogy nem létezik számára többé.
- A vacsora megvár holnap is. Kérlek, gyere velem – könyörgött Ginny.
- És a többiek? – suttogta a kérdezett.
- Ne foglalkozz velük! Megismerkedhetsz új emberekkel, vagy velem leszel, azokkal pedig ne foglalkozz. Mondj igent! – Szinte parancsolta neki.
- Jól van, de mit vegyek fel? – aggódott.
- Afelől ne aggódj. Gondoskodtam rólad, ezt nézd – belenyúlt a pici táskájába, kotorászott egy kicsit, majd óvatosan előhúzott egy mélyzöld színű estélyit. Szabása és mintája nagyon hasonlított arra, amit Pitontól kapott, de ez szebb volt. A kék estélyiét egy dobozba zárta, és az egyik szekrény tetején porosodott. Hermione tátott szájjal nézte a gyönyörű ruhát.
- Na! Nem próbálod fel? – kérdezte Ginny barátnőjét.
- De…
- Na, menj már! Kíváncsi vagyok rád! – nevetett a vörös. Hermione bement a szobájába, majd kisidő múlva ki is jött a zöld estélyiben. Ginnynek is tátva maradt a szája, úgy, mint előtte Hermionénak is.
- Na? Milyen? – kérdezte kíváncsian a bemutatott.
- Csodálatos, szinte gyönyörű. Jajj te lány! Annyi pasi fog rád mászni, hogy alig győzöd válogatni őket.
- Ne túlozz – nevetett Ginnyvel. – Na, fel készülök és megyek.
- Jól teszed, de siess!
Egy órával később szembe találták magukat egy nagy épülettel. A partyt nem a Minisztériumban tartották, hanem egy vidéki kastélyban. Hermione lenyűgözve nézte a nagy épületet, Ginny már jártas volt benne. Lassan, de kecsesen léptek be a nagy vaskapun, és mindjárt elragadta őket az emberáradat.
- Gyere, megmutatom neked a kastélyt! – kiabált neki, mert olyan nagy volt a zaj. Kivezette a zsúfolt előszobából és elindultak az emeletre. A lépcsőt piros szőnyeg borította, a korlátot annyira kifényesítették, hogy az ember magát is láthatta benne. Az ódon falakat elfedték a különböző festmények, de mint a varázsvilágban, mozogtak a képlakók. Azok mosolyogva és csodálattal nézték Hermionét, némelyik integetett is neki. Elérték az emeletet, ott elragadták Hermionétól Ginnyt.
- Csak egy pillanat, mindjárt jövök! – kiáltott barátnője után Ginny.
Így Hermione magára maradt. Lassan elindult a hosszú folyosón, nézte a képeket, míg valaki megérintette a vállát. A lány szinte ijedten fordult meg, de megnyugodott.
- Troy! Csak te vagy az? – kérdezte tőle meglepve.
- Ki más? – vigyorgott. – Bocsi, ha megijesztettelek. Mondta neked valaki, hogy csodálatos vagy?
- Köszönöm – mosolygott a lány. – Hogy-hogy itt vagy?
- Hát kérem szépen, engem is meghívtak. Tudomásom szerint éppen az apám. – Hermione felkapta a fejét a mondat hallatán.
- Értem – mondta hűs nyugalommal, de szíve erősen kalapált. Hát mégis itt van Perselus?
- De azért ne foglalkozz az öreggel. Hamarosan tanúja leszek…
- Mi? Ezt nem értem – sápadt el a lány, sejtette, hogy mi következik.
- Te nem hallottad? Apám egy hét múlva feleségül veszi Rose-t.
- Nem, nem hallottam – támaszkodott meg az egyik szék karfájára. Annyira remegett, hogy a kasmírsálja lecsúszott róla.
- Jól vagy? Hermione, nyugodj meg. – Belekarolt a lányba, és odavezetett az egyik székre.
- Igen, jól vagyok. Csak kicsit fülledt a levegő.
- Menjünk ki – javasolta neki a fiú.
- Oké. – Megkapaszkodva felállt és elsétáltak a folyosó végére, a tágas teraszra.
- Jajj, de szép kert! – kiáltott fel felvidulva a lány. A terasz éppen a kert felé nézett. Néhol labirintus bokrok álltak, sok ember-állat növényi szobor emelkedett ki, máshol rengeteg féle virág pompázott, de ami a legszebb volt, a kert közepén álló szökőkút.
- Szép, ugye? – Troy is nézte, de rá nem volt annyira hatással, mint Hermionéra. Inkább az töltötte el őt örömmel, hogy mellette van a lány. Mikor az Odú előtt elválltak, félt, hogy sohasem látja őt. – Most jobban vagy?
- Igen.
- Hermione! – szólt az éppen érkező Ginny. – Hello Troy! Azért vigyázz magadra, mert itt van a bátyám.
- Jól van. Örülök, hogy találkoztunk. További kellemes estét! – és elment.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva Ginny, mert barátnője sápadtsága csak most kezdett elmúlni.
- Igen. Tudtad, hogy Piton házasodni fog?
- Igen, hallottam róla – sütötte le a szemét a fiatalabbik. – Azért nem szól…
- Jó estét, hölgyek! – köszönt nekik egy mély hang. Hermione ösztönösem megfordult és Perselus Pitonnal találta szembe magát.
- Öhm… magának is. – Zavarba jött és érezte, hogy elpirult.
- Hamarosan jövök – búcsúzott Ginny, de Piton háta mögött szemével kacsintott bíztató jeléül Hermionénak. A lány zavarában hátat fordított Pitonnak és nézte a szökőkutat.
- Hogy van az én szépséges hölgyem? – hízelgett kicsit nyájaskodva Piton. A lányban beléhasított a felismerés; Piton megint a régi tanárja volt. Nem az, akit szeretett. Érezte, hogy a férfi ujjával simogatja a karját, amitől a lány beleborzongott a hűs érintésben.
- Gratulálok a nősüléshez! – Dobott egy hátast a férfinek, amitől megrendült. Abbahagyta a simogatást.
- Kérem, nem akarja közelebbről is megvizsgálni a szökőkutat? – váltott témát ridegen.
- De.
- Akkor elkísérem.
- Egyedül is odatalálok…
- Az igaz, de csak az én engedélyemmel.
- Miért?
- Azért hölgyem, mert az egész kert az enyém. – Megérkezett a kívánt hatás, Hermione eltátogta a száját. – Akkor elkísérhetem?
- Igen – remegett bele a lány. Kettesben Pitonnak egy hatalmas kert közepén? Igazán bűn… Meg a két hónapot nem lehet csak úgy elfelejteni. Piton nem is váratta meg, gyengén megfogta a lány könyökét és elvezette a kertbe. Intett a kapuőrnek, az kinyitotta a kaput, és beléptek a kertbe. A lányt teljesen lenyűgözte az a tudat, hogy ilyen csodálatos kertben lehet.
- Nos, ami az esküvőmet illeti, nem lesz…
- De hisz azt mondták…
- Kérem, hallgasson végig. Ha már tud róla, elmondom, mi a helyzet. Rose erőszakoskodott. Ha nem veszem el, följelentett volna egy mesével.
- Például miről?
- Magáról… hogy magához értem. Érti, hogy mire megy ki a játék? Rose nagyon féltékeny nő.
- Ezt észrevettem.
- De mint mondtam, nem valósulna meg. Tudja miért? Mert az esküvő éjszakáján megszöktem volna. Jó messze Angliától. És abban bíztam, meg bízok is, hogy valaki velem jönne. Olyan ember, akit nemrég szerettem meg. És olyan helyre mentem volna, ahová a kedvesem legfőbb vágya lenne – nézett mélyen a szemébe, mire Hermione elpirult. Éppen egy kék rózsákkal teli részek mellett mentek el, mikor Piton megállt és szakított egyet belőle. Majd átadta a lánynak és megcsókolta a kezét.
- A legszebb hölgynek – súgta. Megérintette az arcát, végigsimította az ajkát és gyengéden megcsókolta. Mindkettőjükben feléledt a vágy a másik iránt. Piton gyomra hevesebb táncot járt, míg a lánynak a szíve vert erősebben. Jó sokáig álltak ölelkezve és csókolózva. Ezt az örömteli eseményt hárman látták; Ron, Ginny és Troy. Ginny táncolni kezdett örömében a teraszon, a felette lévő ablakról Troy nézett ki kicsit csalódott arccal, de az a tudat, hogy Hermione lesz a mostohaanyja, felvidította. Ron annyira féltékeny volt, hogy dühében rácsapott egy kis asztalra, ami eltörött.
Kitudja, hogy meddig voltak így, de azt tudom, hogy a Hold kibújt a felhők mögül rávilágítva a kertre. Mindazok, akik a teraszon voltak, nem kis meglepődéssel, de gyönyörködve nézték a párt…
Másnap két szomorú hír érkezett Hermionéhoz; Troy hazautazott, Ron pedig hajnalban felakasztotta magát…
Egy héttel később…
Drága barátnőm!
Most titkos, névtelen levelet írok neked. Köszönjük a kérdésed, jól vagyunk. Szerencsésen elszöktünk az esküvőről, de útközben találkoztunk a menyasszonnyal, de kedvesem elkábította. Mi csak folytattuk az utunkat, és most ide is érkeztünk a régóta vágyott helyemre. Nagyon szép itt minden, kedvesemmel sok mindenfelé néztünk már. Egyszer neked is el kéne jönnöd, megéri. És, ami a legfontosabb, épp tegnapelőtt a kedvesemé lettem… Be is fejezem az írást, mert itt türelmetlenkedik. Nem tudom, mit akar, de hamarosan megtudom. Légy jó, és vigyázzatok magatokra! Ölel:
szerző: Hogy miért türelmetlenkedett Piton, azt már a ti fantáziátokra bízom. A magamét megtartom. :)
Köszönet:
Nagyon sok köszönet illeti a bétámnak tündibogyómnak meg egy-két embernek, akik sok fáradságos munkával, de kijavították a történeteimet. Köszönet Amanda Stone-nak, aki megírta A boldogság ára c. könyvet, akitől alapötletet tőle vettem. Sok köszönet az olvasóimnak is, hogy egy éven át velem tartottatok, és egyesek felvették kedvencnek a történetemet, és lelkesen írták a véleményt. Köszönök mindent, hogy önbizalmat adtatok nekem, meg a HP-világa. Ti nem tudjátok, hogy hallássérült létemre, milyen fontos volt néznem (bétám állítása szerint) a fogalmazásom fejlődését, az olvasók örömét.
És arra szeretnék kérni benneteket, ezúttal azoknak is, akik eddig nem tették, hogy egy végső véleményt írhattok nekem.
A boldogságnak ára van…
