- Kérem, üljön csak le – szólt neki Piton a papírra nézve. Még nem nézett rá az érkezőre.
- Köszönöm – válaszolt a lány, és leült a Perselusszal szembeni székre.

Piton még öt percig a pergamenre írt, rá se nézve a lányra. Hermione türelmesen várt, közben körbenézett a szobában. Tágasabb volt, mint a csarnok. Az egyik falon végig polc húzódott tele könyvekkel. Hermionéban kíváncsiság gyúlt, ha egyedül lett volna, odament volna megnézni a könyveket. A padlót végig vörös szőnyeg borította, a bútorok modern szabásúak voltak, a falat halvány kékre festették.
Utána Pitont kezdte figyelni, és meglepődött, hogy milyen sokat változott. Furcsa volt neki, hogy nem az egykori tanárát látja, hanem egy tökéletes férfit. Szénfekete zsíros haja nem volt többé féloldalasra elválasztva, hanem egyenesen hátrafésülte. Arca sem volt már annyira fakó, Hermione mintha egy kis színt látott az arcán, fekete talár alatt kékes barnás inget vélt felfedezni. Nocsak, már nem is fekete annyira? – gondolta a lány. Mégsem tudott neki megbocsátania. Haragudott rá a múlt miatt, meg amiért elvállalta őt. Ő nem holmi baba, akit meg lehet vásárolni.

Hamarosan Piton végzett a munkájával és ránézett a lányra. Hirtelen nem tudott megszólalni a látványtól. Hermionén kék blúz volt, ami kiemelte a karcsúságát, térdig érő sötétkék szoknya alól kivillantak a formás lábai. Haja sem volt már a régi. Nem volt többé az a bozontos haj, akire emlékezett, hanem hosszú hullámos szinte majdnem egyenes. A barna szempárra még mindig emlékezett, de abban most gyűlöletet látott.
- Nos, Miss. Granger, tudja, miért vagyunk itt – mondta Perselus.
- Természetesen, uram – válaszolt közömbös hangon a lány.
- Jelen helyzetben a baleset miatt nem lakhat egyedül. Ezért a felépülés érdekében két hónapig nálam kell élnie. Ugyanúgy mehet az Aurorképzőben, mint régen. Késő estig dolgozom, ezért nemigen lesz alkalmunk találkozni a házban. De arra kérem még, hogy a házimunkát végezze el. Nincs senki, aki elvégezheti helyettem. Ígérem, nem zaklatom, nem bántom önt, ez a szerződésben is benne van. Az iskoláját két hónapig fizetem, ételt mindig talál otthon. Megértette a szándékomat?
- A szándékát igen, de az okát nem – felelte mérgesen Hermione. Nem volt egyáltalán ínyére az ötlet. Inkább maradt volt az Odúban. Piton mintha olvasta volna a gondolatát válaszolt is a kérdésére.
- Megértem, hogy az Odúba maradt volna, de tudomásom szerint nem tudott, vagy nem akart a barátainál lakni. Mivel más jelentkező nem volt, ezért vállaltam el magát – felelte Piton. Remélte, hogy könnyebben fog menni ez a beszélgetés, de sajnos csalódnia kellett.
- Mikor kell beköltöznöm? – kérdezte Hermione, hogy minél előbb túljusson ezen a kínos beszélgetésen.
- Ma este hamar végzek, és elmegyek magáért az Odúba. Este hétkor megfelel?
- Igen – válaszolt meglepetten Hermione. Azt, hitte, hogy csak pár nap múlva kell költöznie.
- Akkor megegyeztünk. Most távozhat, és este találkozunk – köszönt el Perselus.
Hermione köszönés nélkül felállt, majd az ajtóhoz ment és visszanézett a nagy, fekete szempárra és azt mondta:
- Nem felejtettem el a múltat – és távozott.



Hermione hoppanált az Odú előtt, és egy sóhajtással benyitott a házba. Meglepetten látta, hogy nincs senki otthon. Főzött egy teát, majd kezében egy csészével lehuppant az egyik fotelba és a kandallóba nézett, mintha onnét várna segítséget, de nem történt semmi. Nagyon sajnálta, hogy minden időnyerő összetört a Minisztériumban pár éve. Ha visszafordíthatná az időt…
Hosszú idő múlva Hermione neszt hallott az emeletről. Kicsit megriadt, de nyugodt léptekkel felosont az emeltre. Körbenézett, az egyik szobáról a másikra, de eddig nem látott semmit. Benyitott Ginny szobájában és meglepetten lépett hátra. Ron aludt az ő ágyán és párnáját ölelgette. Hermione kicsit elmosolyodott, és lassan becsukta az ajtót. Újra lement a nappaliba és elkezdett újságot olvasni. Fél óra múlva lépteket hallott az emeltről és látta, hogy Ron jött le a lépcsőn.- Hát te? – kérdezte tőle zavartan Ron.- Hello, Ron. Itt vagyok már egy órája. Hogy-hogy nem vagy a munkában? – kérdezte tőle Hermione, kicsit mérges ábrázattal.- Hát, szabadnapom van – hebegett a fiú. Nem is tétovázott, odament az asztalhoz, egy pálcaintéssel elkészítette magának a teát és felment az emeletre.
- Hm… mi lelte őt? – gondolta magában Hermione.



Eljött a vacsora ideje. Mindenki az asztalnál ült, Ron tartózkodó volt Hermionéval szemben, Ginny halkan beszélgetett Freddel, a többiek némán ették a vacsorát. A vacsora végeztével Mrs. Weasley egy pálcaintéssel lepakolta az asztalt, miközben a többiek szétszéledtek. Hermione teát ivott Ginnyvel a konyhában, amikor kopogtak. A lány szíve nagyot dobbant. Jön a hóhér – gondolta magában. Ginny meglepetten nézett a barátnőjére, majd ránézett az órájára. Hét óra. Nem is tétovázott, beengedte a vendéget. Hermionét megbabonázta Perselus külseje. Drága sötétkék öltönyt viselt, amit az irodában nem vette észre. Magassága, férfiassága Ginnyt nem hatotta meg, hiszen ő már többször is találkozott vele a Minisztériumban.
- Jó estét, hölgyeim! – köszöntötte lányokat Perselus.
- Anya! – kiáltott az emeletre Ginny. Hamarosan Mrs. Weasley lejött a lépcsőn, majd, hirtelen megállt.
- Ó! Jó estét, Perselus! – köszönt neki hunyorított szemmel.
- Akkor indulhatunk? – kérdezte a férfi Hermionét, látva ládákat a sarokban állítva.
- Öhm… – zavarodott meg a lány, – persze – válaszolt nyersen.
Perselus egy pálcaintéssel kilebegtette a lány ládáit, közben Ginny és Mrs. Weasley aggódva nézett Hermionéra. A lány szomorúan kinézett az ablakon Perselust figyelve, majd a többiekhez fordult, és lassan elbúcsúzott tőlük.
- Minden rendben lesz! – bíztatta Mrs. Weasley, nem túl meggyőzően.
- Majd meglátogatlak! – ígérte Ginny mosolyogva.
Egyikük sem sejtette, hogy Ron az ablakából figyeli őket féltékenyen.

Perselus kinyitotta az autó csomagtartóját, és betette Hermione ládáit. A lány lassan kiballagott az Odúból és meglepetten nézte az autót. Teljesen lenyűgözte a sötétkék Toyota, ami előtte állt. Hermione tudott arról, hogy a háború után Mr. Weasley elintézte a Minisztériumban, hogy a repülő autók forgalomba hozhatóak legyenek. Nagy sikert aratott az ötlet, így a Weasley család nem volt olyan szegény, mint hajdanán.
Hermione ránézett a férfira és kedvetlenül beült az autóba. Lassan Perselus is utána ült, majd beindította az autót, és elrepültek. Hermione még egyszer visszanézett az Odúra és a többiekre, de erőlködnie kellett, hogy el ne sírja magát.
Egykori professzora London túlsó végében lakott, így hosszú ideig autóztak, mire leszálltak a villanegyed egyik impozáns építménye előtt.
- Megérkeztünk – szólalt meg hosszú idő után Piton.
Hermione a házat kezdte figyelni. Két emeletes ház, a fala halvány sárgára volt színezve, előtte egy kis virágos kert. Nem tűnt nagyon ridegnek a hely, sőt, inkább igazi luxuspalota volt.
- Szép – szólta el magát Hermione.
- Hát igen, keményen megdolgoztam az utolsó szögért is.
- El tudom képzelni – ámuldozott a lány, de közben nem felejtette el, hogy kié ez a ház.
- Szálljon ki! Vagy itt akar éjszakázni? – kérdezte tőle kedvesen.
- Az ajtót nem nyitja ki? – kérdezte tőle mugli stílusban a lány.
- Nem. Ha a feleségem vagy a barátnőm lenne, megtenném, de maga csak letétben van nálam.
- Gyűlölöm magát! – sipítozott Hermione. Úgy érezte, hogy egy napnál tovább nem bírja ki e férfi mellett. Inkább meghalna, minthogy ki kelljen bírnia a két hónapot.
- Csak nyugodtan, joga van hozzá – felelt teljes nyugalommal a férfi.
- Hm… – mormogott a lány. Hát megint vesztett. Dühösen bevágta a kocsi ajtaját, és egy varázsigével házba röpítette a cuccait. Elindult Perselus után, aki elsőként lépett be a házba, ahol egy tágas nappali várt rájuk.
- Kér egy pohár frissítőt? – kérdezte tőle Perselus.
- Magától semmi sem kell – hangzott a válasz.
- Két hónap hosszú idő…
Piton a fürdőszoba melletti gardróbszobába ment, és levette a zakóját. Kigombolt inggel jött vissza. Hermione még mindig az ajtó mellett álldogált.
- Nem ül le? – kérdezte tőle meglepetten.
- Nem. Mutassa meg, hol a szobám, aztán hagyjon békén! – morgott a lány.
- Rendben – elindult az emeletre, Hermione követte őt. Egy hosszú folyosóban találta magát. Elegáns, de szolid kinézetű volt tele ajtókkal. Majd megálltak az egyik szoba előtt. – Ez az – nyitotta ki az ajtót. – Ez pedig az enyém – mutatott a szemközti szobára Piton.
- Hol a kulcs? – kérdezte férfitől a lány.
- Milyen kulcs? – kérdezte vissza meglepetten.
- Az ajtó kulcsa. Hogyan fogom bezárni, ha nincs kulcs?
- Feleslegesnek tartottam. Ebben a házban nem szokás bezárkózni. Nem fogok magára törni, ha emiatt aggódik!
- Nem is ajánlom!
Hermione leült az ágyra, és körülnézett. A szoba berendezése szolid eleganciát sugárzott; tulajdonképpen barátságos volt, de a lány durcásan összefonta a karjait.
- Mit áll még itt? – vágott a férfinek. – Szeretnék egyedül maradni!
- Itt a szoba mellett van egy zuhanyzó, tusoljon le, és egy óra múlva legyen készen – mondta Piton meg sem hallva a kérdést.
- Minek?
- Vacsorázni megyünk.
- Tessék? Hogy érti azt, hogy vacsorázni megyünk? – nézett rá értetlenül.
- Hogyan lehet ezt másképpen érteni még? Elviszem egy étterembe. Én az utóbbi hónapban szinte sosem vacsorázom itthon. Aztán elmehetünk táncolni, ha lesz kedve.
- Nem lesz!
- Úgy is jó. Akkor hazajövünk és alszunk.
- Mégis… milyen helyre akar vinni? Mert nincs nálam olyan ruha. Jobb lenne, ha egyedül menne.
Perselus az ágyon heverő dobozra mutatott.
- Bontsa ki és próbálja fel! Remélem, jó lesz a méret.
Mire Hermione magához tért, egyedül volt a szobában.