2005 nagyon erős év volt a metal zenei albumok terén. Ez az album nem vész el ebben a mezőnyben, hanem annak élére áll! A sötét korok a Soulfly aranykorához fognak vezetni. Max Calavelra sok bőrt húzott le a Sepultura – Roots albumáról, és annak törzsies hangulatáról, de itt már nem erről van szó.
Az album nyitó intrója a Dark Ages, ami tulajdonképpen csak az utána következő Babylon-nak pár kezdőhangja. Engem egy kicsit zavar, ha az albumon az intrók szorosan kötődnek az első igazi számhoz, és ezért a kettőt nem lehet külön hallgatni. A kezdő hangok után jön az őrületes pusztítás. A Babylon a tipikus Soulfly albumkezdés. Egyértelműen a Prophecy album címadó számát idézi a gitárral való vinnyogás, és később a kemény riffelés, de ez most valahogy jobb. Feltűnik benne egy szitár hangja, és ez egy kicsit sötétebb, dühösebb hangulatot ad a számnak. Innen már nincs megállás. Igazi thrash metal riffeket, és szólókat kezdenek a nyakunkba zúdítani kisebb ellazulós, flamencós részekkel. Így megy ez egészen az Innerspirit-ig. Ez a szám is iszonyat brutálisan kezdődik, aztán felhangzik pár törzsi dob majd az előző albumról ismerős hang kezd el énekelni. Ez a hang egy bizonyos Nemanja Kojic nevű emberhez tartozik, aki már a Prophecy album Moses című dalában énekelt. Kellemes hangjával a thrash metal szörnyetegből egy kellemes reagges számot hoz ki. Amikor az utolsó pár akusztikus gitárhangnak is vége, akkor újból a nyakunkba zúdul a Soulfly súlyosabb oldala a Corrosion Creeps-el. Ennek a számnak a refrénje nekem túl rap jellegű, ezért nem igazán tetszik. A Molotov már egy korrekt szám. Gyors és energikus. Jön egy újabb érdekessége az albumnak, a Riot Starter. Akik valamennyire ismerik a Prodigy-t, azok valószínűleg kapásból levágják, hogy a Firestarter átalakításáról lesz itt szó. Ez így is van. Rendesen átformálták a saját arcképükre ezt a számot. Van benne törzsi zene rész is, meg a jól megszokott Soulfly-os riffelés, és gitárnyúzás. A dob alapon ennek ellenére nem sokat változtattak. Nagyon jó ötlet volt szerintem tőlük ez a szám, mert még színesebbé teszi ezt a változatos albumot. Sajnos az album felén már bőven túl vagyunk, és az a tapasztalatom, hogy a Soulfly albumok a vége felé ellaposodnak, de most nem ez történik. A Bleak-ben is rendesen aprítanak a srácok, úgy ahogy az album elején is, de ez itt már kicsit unalmassá válik. A (The) March-ot én egy átvezetőként kezelem, mivel ez a szám sehogy sem állná meg a helyét önmagában, de ezen kívül semmi baj vele.
Soulfly-ék még itt sem fáradnak el. A Fuel The Hate újra árasztja az energiát. Szükség is van erre, mert itt jön az album leggyorsabb száma a Stay Strong. Nem hiszem, hogy van olyan Soulfly rajongó, aki meg ne mozdulna valamelyest ennek a számnak a hallatán. Az egyetlen negatívum ebben a nótában számomra Ritchie Cavalera. Nem értem, hogy miért kell annyira beleerőltetni minden Soulfly albumba. A hangja egyáltalán nem illik bele a Soulfly világába. De lehet, hogy ezzel csak én vagyok így. A Stay Strong végén egy kellemes nyári zápor hangjai szépen átvezetnek az utolsó tételbe a Soulfly V-be. Ez a szokásos kellemes ellazulás az album végén. Ettől a számtól teljesen hipnotikus állapotba kerülök, és az élet szép dolgai jutnak eszembe. Lehet, hogy nincs sok ilyen dolog, de ilyenkor ez eszembe se jut.
Ez a Soulfy eddigi legjobb albuma, ez kétségtelen. Számomra az egyetlen probléma az album megjelenésének időpontjával volt. Az év második felében én már a sötétebb zenék felé fordulok, és ezért nem sok kedvem volt foglalkozni ezzel az albummal. Bármilyen fekete az album borítója, és néhol a hangulata is, ez az együttes mindig nagyon színes marad. De ez az, amit mi Soulfly rajongók szeretünk ebben az együttesben. Ez az album rendesen földbe gyalulja az utóbbi Sepultura albumokat is. A végén már senkit se fog érdekelni a várva várt kibékülés Max és Igor között, mert már megkapják ettől az együttestől is azt, amit a régi felállású Sepulturától várnak.
|