HORSEFUN - Minden, ami lovas játék!
 Kértétek néhányan, hogy írjak magamról pár sort... Hát, tessék, itt van :)

 A teljes nevem B. Dóra Krisztina (alias LD, Moly és még miegymás...:)), 1991. április 5ikén, a kos jegyében születtem. Mindig is imádtam az állatokat, 5 éves korom óta pedig kifejezetten érdekel az állatorvosság, és a paleontológia (őslénytan). És persze a lovak :D Legelőször, úgy lovaglás tanulás céljából 2001-ben ültem lovon, de megjártam már jópár lovardát, és volt, hogy több hónap is kimaradt... Aztán 2006 tavaszán rátaláltam a Tétényi Dunapart Lovasklubbra, ahová most is járok, és imádok ott lenni!:) 
 Eddig még csak egy versenyen vettem részt, egy díjlovagló háziversenyen, ahol 25-ből 6ik lettem ^^ Szerintem ez első versenynek egész jó eredmény XD
 Mint említettem, imádom az állatokat: van 2 macskám, 2 zebrapintyem, jelenleg 2 akvárium üzemel (volt, hogy egyszerre 6 is), voltak/vannak halaim, tűzhasú gőtéim, kubai kék rákjaim, karmosbékáim és még sorolhatnám...És remélem egyszer lesz egy lovam is!:)
 Szabadidőmben szeretek rajzolni, olvasni, üvegfestékezni, gyöngyöt fűzni, hegedülni, horgászni, búvárkodni, úszni, biciklizni, (jég)korizni, utazgatni a nagy világban, fotózni és még sorolhatnám sokáig... Egyszóval sosem unatkozom.:) Általában jókedvű vagyok, és ha jó kedvem van, akkor sokat beszélek, viszont ha rossz... Hát, ha rossz, akkor ne akarjon senki sem 10 m-nél közelebb lenni hozzám XD Na jó neem, azért természetesen mindenkivel jófej vagyok, akit kedvelek, azonban akit nem, azt képes vagyok vérig sérteni. Hát, ez van :P
   Az oldalba 2006. 08. 08ikán kezdtem. Egyszerűen csak jött egy ötlet, hogy mi lenne ha összegyűjteném egy helyre a lovas játékokat. Mert hogy van egy pár belőlük. Persze, tudom, hogy nem akkora a népszerűségük, és leginkább csak azt a szűk lovas, állatszerető kört fogja meg, de akkor is, miért ne próbálnám meg? És, úgy érzem, valamennyire bejött az ötletem!:) A gportálon nem sok hasonló témájú oldallal találkozni, ezért is gondoltam, ha bejön, akkor érdemes csinálnom, végre nem egy tucattéma. És hát ez lett belőle:) De persze emellett még működik a HubertusLPK, és a Horse's Club is egy jó ideje.
 Egyébként jelenleg a lovas játékaim száma valahol 25 körül van - hosszú gyűjtői munkának köszönhetően az újabb és régebbi PC-s játékokat is sikerül beszereznem - merthogy nem egyszerű dolog megszerezni a legtöbbet.:) De természetesen nem csak lovas játékokkal játszom; kedvenceim közé tartozik a Prince of Persia sorozat, Test Drive Unlimited, DiRT, és még jópár játék:)
 Hát, asszem ennyi lenne rólam, és az oldalamról. Ha kellek valamiért, megtalálsz itt, a chatben, meg megpróbálok válaszolgatni a vendégkönyvben/ittkérdezben, meg a többi helyen feltett kérdeséitekre. Fórumozgatok a PonyClub fórumtopicjaiban is, Lovas_dori néven. Meg ott az MSN és E-mail címem is, úgyhogy elérhettek, bármikor szívesen segítek mindenkinek! ;)

 
 
Regisztrálj!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Lovas számláló
Indulás: 2006-08-08
 

 

 

 

 

 

× Főmenü
× Lovas PC játékok
× Online lovas játékok
× Horse Sim Games

× Extras Coming soon...
Best Online games:
×
Howrse
 

 

 

 

 

 

GY.I.K                                  
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
×Játékokkal kapcsolatban
×Oldallal, egyébbel kapcs.

Quick links                         
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙ 
  [
Főoldal] [V.k.] [Help!]
          [
Itt hírdess!]
 [
Mi hiányzik az oldalról?]

    [HorseGame News]

My buttons                          
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙

                     [More?]

 

Site info                                
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Page name: HorseFun
Lovas PC-k: 37 db.
Online games: 72 db.
Regisztráltak: 952
 tag

Ajánlott felbontás: 1280x1024
Böngésző: Google Chrome
Webmiss: LD
Kapcsolat
I 
Elindultunk: 2006 08. 08.
Látogatók
online

 

.......................................
News
2016. 07. 05.

...

 

 

 

 

Chatbox                                
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙

        Ne hírdess, és normális
       hangnemben beszélgess!
              Bannolok, ha kell...

 
 

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!