Életrajz

Törékeny gyermekkor

Helena sohasem volt felhőtlen, vidám gyermek. A sápadt, törékeny kinézetű, vézna kislány családjában komoly gondok és problémák voltak. Pszichiáter édesanyja a munkája során felhalmozódott stressz következtében 1971-ben idegösszeomlást kapott, majd ezt követően hosszú évek teltek el, míg teljesen felépült. Miután édesanyja meggyógyult, bankár apjánál rosszindulatú agydaganatot diagnosztizáltak. A tumort később megműtötték, de a beavatkozás nem járt sikerrel, ezért a férfi részben megbénult (1979). Ezután apját egy ideig kórházban tartották, de később otthon ápolták anyjával.Mindezek ellenére a fiatal lány nem vesztette el életkedvét. Tinédzser korában az iskola mellett szabadidejében verseket írt. Ennek eredményeképpen 15 évesen (1981-ben) megnyert egy irodalmi versenyt. A díjjal járó pénzösszeget arra költötte, hogy hirdetést adott fel egy magazinban, melyben fiatal tehetségekről írtak. Nem sokkal ezután, egy megyei ügynök segítségével megindult bámulatos karrierje.

Pályája elején eleinte sokat nélkülözött, mivel nem akart elfogadni semmilyen támogatást sem családja részéről. Viszont nagyapja, Herbert Henry Asquith (Anglia Miniszterelnöke volt 1908-1916-ig) mégis ragaszkodott hozzá, hogy gyémánt készletét a fiatal lánynak adhassa.  Helena az ajándékot arra akarta fordítani, hogy Főiskolai tanulmányait finanszírozza, viszont a felvételi nem sikerült neki, mert nem találták elég jónak tanulmányi eredményeit.  Az elutasítás miatt bizonytalan, elkeseredett és ironikus lett. Nagyanyja, Violet Bonham-Carter - aki híres politikai szónok és az Élet Főrend alapítója volt - elérkezettnek látta az időt, hogy a fiatal lányt bevezesse a társasági életbe, ebben segítségére Liliane de Rothschild bárónő, aki Helena nagynénje volt.

A fiatal lány gyakran vett részt ünnepélyes és előkelő rendezvényeken, bálokon. Mindenkit elbűvölt visszafogott, de mégis felsőbbrendűséget sugárzó fellépése miatt. Fehér bőre, mely kiemelte sötét barna, szinte már fekete szemeit, göndör, fürtös haja és szivalakú arca előkelő megjelenést biztosított számára. Ezek a szerencsés külső adottságok voltak azok, melyek hozzásegítették élete első főszerepéhez.

A klasszikus hősnő

1984-ben James Ivory egy jótékonysági bálon találkozott a mindössze 17 éves Helenával. A fiatal nő elmondta a rendezőnek, hogy minden álma az, hogy igazi színésznő lehessen, de sajnos még csak egyetlen kisebb szerepet kapott egy tévéfilmben (A Pattern of Roses). A rendező, látva Helena lelkesedését felajánlotta neki, hogy menjen el új filmjének szereplőválogatására. A próbafelvételen lenyűgözte az egész stábot, és ennek eredményeképpen megkapta Lucy Honeychurch szerepét a Szoba kilátással (1985) cimű romantikus filmben. Ez az alkotás E. M. Foster regénye alapján készült, mely szilárdan megalapozta a fiatal színésznő további pályafutását.

Fiatal kora ellenére nagyon tehetséges volt, és megfelelt a szakmai követelményeknek. Felsőbbrendűséget sugárzó fellépése és ártatlan tekintete alkalmassá tette a tragikus sorsú Lady Jane Grey megformálására. Trevor Nunn filmje a balsorsú Tudor Monarchia 16 éves tagjának hatalomra jutását, rövid uralkodását és bukását mutatja be. 
Ezután a szerep után, a kritikusok elnevezték Helenát "Edward-kori hősnőnek". Ennek következtében lehetőségei szinte csak a kosztümös filmek műfajára szűkültek le. Ebben a periódusban készült egy kevésbé ismert történelmi film Assisi Szent Ferenc életéről, akit érdekes módón Mickey Rourke formált meg, Helena pedig Klárát játszotta (Francesco - 1989). Szintén ebben az évben készült a Getting It Right cimű alkotás, melyben egy vénkisasszonyt, alakít, aki nem tud megbirkózni azzal a ténnyel, hogy lehet, hogy sohasem találja meg a párját. Ebben az alkotásban a szinésznő energikus játéka lenyűgözte a kritikusokat.

1990-ben Franco Zefirreli rendezésében részt vett William Shakespeare Hamlet adaptációjában. Az alkotásban partnere volt Mel Gibson (Hamlet), Glenn Close (Gertrúd), ő pedig a tragikus sorsú Ophéliát formálta meg.

Következő kosztümös filmje egy E. M. Forster adaptáció volt Where Angels Fear to Tread (1991) címmel. A mozizás mellett gyakran elvállalt TV és rádió szerepeket is. Ezután Emma Tomphson és Anthony Hopkins oldalán mutatkozott a Szellem a házban cimű alkotásban (1992). A film három család viszonyát mutatja be, a megélhetésért folytatott küzdelemben. Helen Schlegel megformálásért BAFTA díjra jelölték a Legjobb női mellékszereplő kategóriában. 1993-ban egy angol tévéfilmért, a Dancing Queen-ért ismét nagy elismerésben volt része, majd szintén ebben az évben Marina Oswald karakterét formálta meg az NBC filmjében, a Fatal Deception: Mrs. Lee Harvey Oswald-ban. Az utóbbi munkájáért Golden Globe díjra jelölték.

Szívtipró Helena

1994-ben ismerkedett meg Kenneth Branagh-val, akivel együtt játszottak Mary Shelley klasszikus regénynek, a Frankensteinnek a feldolgozásában. A filmnek külön érdekessége volt, hogy maga Branagh rendezte és a producer pedig Francis Ford Coppola volt. Az alkotásban olyan nagyszerű színészek játszottak még, mint Robert de Niro, Ian Holm, Aidan Quinn és John Cleese. Az alkotást mind a kritikusok, mind a nézők nagy elismeréssel fogadták. Ennek ellenére mégis kellemetlen pletykák kezdtek el terjedni. Egyes szemfüles újságírók azt állították, hogy a két főszereplő titokban találkozgat és viszonyt folytat. Branagh eleinte tagadta a vádakat, de később bebizonyosodott, hogy az összes állítás igaz, ami napvilágra került. Nem sokkal ezután a színész elvált feleségétől - Emma Tomphsontól - és Helenával közös házba költöztek.  Öt évvel később kapcsolatuk ugyanolyan gyorsan és viharosan ért véget, ahogy kezdődött. A szakítás oka, az volt, hogy Helena egy rövid románcba bonyolódott Steve Martinnal.

A nagy átalakulás

A színésznő a 90'-es évek közepére megunta, hogy egy skatulyába kényszerítik, ezért úgy döntött változtatni fog, eddigi megítélésén, és merőben más szerepeket fog elvállalni.  Ezt az átalakulást a Margaret múzeuma cimű filmmel kezdte meg (1995). Ebben a filmben egy szénbányász lányát formálja meg, aki nem tud beilleszkedni a társadalomba különc viselkedése és heves érzelmi kitörései miatt. Ezért az alakításért számos díjat kapott, de ennek ellenére sajnos csak nagyon kevesen ismerik a filmet. Szintén ebben az évben szerepelt a Hatalmas Aphrodité cimű filmben, melyben Woody Allen a partnere. Ezután egy alkotás erejéig ismét visszatér a kosztümös filmekhez, a Vízkereszt cimű alkotás kedvéért, melyben Trevor Nunn rendező Olivia szerepét osztotta rá.

1997-ben nagy fordulatot vett karrierje, és innen számítható igazán az új kezdet számára. A galamb szárnyai cimű alkotásban Kate Croyt formálja meg, aki érzelmek és szenvedélyek között vívódva, felejthetetlen és különös kalandokba keveredik Velencében. A színésznő aprólékosan dolgozta ki a karaktert, mely elszántság, kétségbeesés és hedonizmus között sodródik. Kreatív szerepmegformálásának köszönhetően Oscar és Golden Globe díjra is jelölték, a kritikusok pedig az év színészeként emlegették egymás között.

Ezután a lompos vénkisasszonyt formált meg Keep the Aspidistra Flying cimű filmben. 1998-ban  A repülés elméletében egy súlyosan beteg tolószékbe kényszerült fiatal karakterék alakítja. Jane azt szeretné, hogy mielőtt az elkerülhetetlen halál utolérné, elveszíthetné szüzességét. Richard (Kenneth Branagh), akit a bíróság gyógyíthatatlan betegeket segítő szociális munkára kötelezett, eleinte nem foglalkozik ezzel a kívánsággal, de ahogy múlik az idő, megtetszik neki a lány élni akarása és elhatározza, hogy keres neki egy profi szeretőt. Szintén ebben az évben szerepelt az NBC egyik produkciójában a Merlin cimű fantasztikus kalandfilmben, melyben ő formálta meg Morgan Le Fey-t, a boszorkányt.

Az igazi Helena

1999-ben a színésznő egy extravagáns szerepválasztással sokkolta addigi rajongóit.  A Harcosok klubja cimű filmben, az alsószoknyában és esküvői ruhában flangáló drogos és neurotikus Marla karakterét játszotta. Helena lassan vált Marla-vá, de a végső eredmény lenyűgöző volt. David Fincher, a rendező, azt mondta róla, hogy a színésznőnek nem kellett szerepet játszania, mert ez is a személyiségének egy része, amit csak elő kellett csalogatnia magából.  Jellemábrázolása tökéletesen visszaadta a durva, frusztrált, eltorzult nő személyiségét.

A következő "nagy szerep" a Majmok bolygója modern feldolgozásában adatott meg neki. Röviddel a film befejezése után elkezdett találkozgatni Tim Burton rendezővel. A kezdődő szerelemről a színésznő azt mondta "Fontos volt számomra, hogy megszerezzem őt, mert mi teljesen összeillünk. Mindkettőnknek nehezére esik felnőni, és magunkba hordozunk egy kis darabot Peter Pan-ból." Nem sokkal ezután 2001. októberében összeházasodtak.

Ugyanebben az évben befekteti pénzét egy alacsony-költségvetésű Ausztráliai misztikus filmbe Míg hangod, nem ébreszt cimmel.  Az alkotás két főszereplője Helena és Guy Pierce volt. Eztán Steve Martinnal játszik a Novocain cimű krimiben.

Az elkövetkező években szinte csak férje alkotásaiban vállalt szerepet. Ezek az alkotások voltak a Nagy hal, Charlie és a Csokigyár és a Halott menyasszony. Mindezek mellett ő adta a Wallace és Gromit, és az elvetemült veteménylény cimű gyurmafilmben Lady Campanula Tottington hangját. 2006-ban a Magnificent 7 azután pedig 2007-ben a Shantaram cimű filmben láthatják a rajongók majd a színésznőt.

A modern nő

Helena szerencsés szerepválasztásainak köszönhetően egy tucat híres filmben játszott. Nagyon szereti őt egész Anglia, és ezen kívül nagy sikereket ért el Amerikában is és a világ szinte minden táján. A színésznő állandóan keresi a varázslatos újjászületést szerepeiben, melyeket nagy beleéléssel formál meg. Hihetetlen kitartása és exhibicinozmusa jutatta el oda, ahol most tart, és a rajongók szemfülesen várják mi lesz az angol hölgy következő nagy dobása.

A thriller királynője és az újdonsült anya

A következő felkapott film a Harry Potter és a Főnix Rendje volt, amelyben az elmebajos és rasszista Bellatrix Lestrange szerepébe bújt. A filmmel sok ember figyelmét hívta fel, de ez után következett csak a hab a tortán, ugyanis bejelentette, hogy kisbabát vár. Terhessége ellenére folytatta a munkáját, és férje, Tim Burton híres filmjének szereplőjeként, a Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya (2007) című zenés thrillerben csillogtatta meg egyaránt színészi és énektudását is, Mrs. Lovett szerepében. A film angol premierje előtt néhány nappal pedig megszületett Helena és Tim kislánya, Nell.
2009 év is nagyszerűen kezdődött. Először a Terminátor – A megváltás című filmben mutatkozott be, Serena szerepében.
2009 nyarán ismét a boszorkány, Bellatrix Lestrange bőrébe bújt, a Harry Potter és a Félvér Herceg című fantasyben, s már javában készítik Timmel, Johnny Deppel és még jó pár nagyszerű színésszel közösen, a 2010-re várható Alice in WonderLand című filmet, melyben a dívánk a Red Queen szerepébe bújik.
Minden esetre bármi is kerekedik ki az Alice Csodaországban-ból, Tim Burton és Helena Bonham Carter közös filmje csak jó lehet. Menjen hát el a premierre, mi ott leszünk!

 


Szevasztok! ;) - már ha még jár ide valaki...
Elismerem, hogy szégyenletes formában hagytam itt ezt az oldalt és ezt a hiányosságomat most igyekszem pótolni figyelembe véve hogy az Intörnet mostmáraztán nagyon modern! Az oldal ezért az elkövetkezendőkben meglehet hogy átmenetileg okádék lesz - bár annál nagyobb nem, mint amilyen volt. S elképzelhető, hogy a továbbiakban bővülni fog még egy boszorkánnyal, aki történetesen nem a Potter-világ tagja, valamint más ötleteim is vannak. Addig is... öh... hát most nem írok többet.

M

 

 
Volt Nincs szekrény
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A szerkesztő blogja frissek
Friss bejegyzések
A blogban még nem található bejegyzés.
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Archívum
A blogban még nem található bejegyzés.
 
Horcruxes

  

→ cserebere -  óhajsóhajt fogalmazz a Vendégkönyvbe.

 
Black Ház
Indulás: 2007-05-25
 

                                           


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre