AJÁNLOM AZ OLDALT
Draco alig aludt valamit egész éjjel. Idegesen várta, hogy Hermione adjon valami hírt az eseményekről, elvégre a helyzet alakulása őt is érintette. Hajnaltájt sikerült elaludnia, és akkor még nem hallotta megérkezni a keresztapját. Mindent összevetve ezt jó jelnek vette…
Reggel már az ablakpárkányon toporogva várt rá Hermione baglya, és ő azonnal éberré vált, amikor felismerte a madarat. Eloldozta a lábára erősített levelet, és miközben kitekerte a pergament, a bagoly egy halk huhogással ismét szárnyra kelt.
Gyere be az irodába, amint tudsz!
Hermione
Izgatottan sietett a fürdőszobába, hogy mielőbb indulhasson a lányhoz. Néhány perccel később már az étkezőben volt, és Lizzyt hívta.
- Lizzy, a keresztapám itthon van? – kérdezte a felbukkanó manót.
- Igen, Úrfi, gazdám itthon van, de még alszik – válaszolta élénken bólogatva.
- Nem tudod, mikor ért haza?
- Nem, uram, Lizzy nem tudja. Valami baj van, Úrfi?
- Fogalmam sincs, Lizzy, de hamarosan kiderül, sikerrel járt-e a mi kis akciónk – felelte Draco.
- Lizzy aggódik, uram, hogy gazdám mérges lesz Lizzyre, ha megtudja, hogy elvette a bájitalt – mondta aggodalmas hangon a manó. – Mi lesz, ha gazdám ruhát ad Lizzynek?
- Ne aggódj, Lizzy, nem kapsz ruhát – nyugtatta Draco. – Most mennem kell, de ha Perselus kérdezi, hol vagyok, te nem tudsz semmit!
A házimanó félve bólintott, Draco pedig sietve a kertbe ment, és hoppanált a VTI irodájához.
- Szóval sikerült? – kérdezte hitetlenkedve Luna, miután barátnője befejezte az előző nap eseményeinek mesélését.
- Igen – bólintott boldogan Hermione. – Komolyan mondom, még most se merem elhinni. Nagyon úgy indult az egész beszélgetés, hogy nem lesz belőle semmi. Már ott tartottam, hogy nyitom az ajtót, hogy menjen haza.
- Tudtam én, hogy a professzor nem adja olyan könnyen – nevetett a szőke lány, és átölelte Hermionét.
- Jó, hogy legalább te bizakodtál, még ha titkon is – mosolygott barátnője. – Velem nem közölted, ha jól emlékszem.
- Azért voltak kételyeim… Na, és hogyan tovább? Mik a terveitek?
- Hát… Perselus megkérdezte, hogy nem költöznék-e vissza hozzá – felelte Hermione szemlesütve.
- Tényleg? – Luna elkerekedett szemmel nézett a lányra. – És mit válaszoltál? Ugye, igent?
- Igen – felelte Hermione, majd sietve hozzátette –, de természetesen megtartom a saját házamat is.
- Meg tudom érteni… nem lesz könnyű vele – bólogatott mindent tudó pillantással Luna. – Ki tudja, ha összevesztek valamin, legalább lesz hová menned.
- Nem lesz könnyű, tudom. És hogy az egyik kedvenc szerzőmtől idézzek: „Egy ilyen pasas mellett nem fenékig tejföl az élet. De ahol tejföl, ott nagyon.”*
A két lány felnevetett, és ebbe a vidám hangulatba toppant be Draco. Először értetlenül nézte a két kacarászó lányt, aztán sejteni kezdte, hogy mi is történhetett. A következő pillanatban a nyakába zúdult Hermione az összes vidámságával együtt.
- Jaj, Draco! – nevette a lány a nyakába.
- Ezek szerint sikerült? – kérdezte Draco magához szorítva a boszorkányt.
- Igen, sikerült – válaszolta Hermione. – Gyere, sétáljuk egyet, elmesélem, mi minden történt.
A közeli kávézóig sétáltak, és Hermione közben folyamatosan mesélt. A teraszon leültek az egyik asztalhoz, és egy-egy tejeskávét kértek. A boszorkány elmondta az előző este történteket, beavatta a fiút, hogy hogyan igyekezett magát lebuktatni. Draco ennek hallatán csak mosolyogva csóválta a fejét, majd rákérdezett a megjelenése után történtekre.
- Majdnem elküldtem – vallotta be Hermione szemlesütve.
- Elküldted? Miért akartad elküldeni? – kérdezte értetlenül a fiú.
- Azt hittem, csak azért jött el hozzám, hogy a szemembe vágja, hogy leleplezett, és hogy mindent hiába csináltam. Alaposan leszidott a bájital miatt, és miután elmentél, úgy éreztem, felesleges tovább erőlködni. Ha nem akar tőlem semmit ezek után se, akkor nem akaszkodok a nyakába.
- És ő erre hogyan reagált? – kíváncsiskodott tovább Draco.
- Először meglepődött – felelte a boszorkány –, aztán elmondta, hogy igazából ő nem akar elmenni, mert szeret. Ez volt a lényege legalábbis.
Nem akarta elmondani Dracónak a teljes történetet, elvégre Perselus titkai nem tartoznak senkire, még a keresztfiára sem.
- Akárhogy is történet, de legalább belátta, hogy igazunk van – sóhajtotta elégedetten a fiú. – Azt hiszem, én sem fogom megúszni a prédikációt attól függetlenül, hogy összejöttetek.
- Szerintem sem, de talán nem lesz olyan kemény veled – mosolygott rá a lány bíztatóan.
- Majd kiderül, bár ha komolyan elkap, nem nagyon tehetsz semmit a város másik végéről.
- Várj csak, a legjobbat még nem meséltem – intette le széles mosollyal Dracót. – Perselus megkért, hogy költözzem vissza hozzátok.
- Ez aztán a jó hír! – vigyorgott a fiú. – Remélem, igent mondtál!
- Igen, visszamegyek – bólogatott Hermione is széles mosollyal. – Hamarosan megyek is haza, hogy összepakoljam a szükséges dolgaimat és Csámpást, aztán majd estefelé Perselus átjön, és levédi a házat. Ebből nem engedett, bárhogyan is próbáltam meggyőzni, hogy én is ki tudom helyezni a megfelelő bűbájokat.
- Nem lep meg, de hát ő már csak ilyen. – Draco átnyúlt az asztal felett, és megfogta a lány kezét. – Örülök, hogy sikerült rendeznetek a dolgokat…
- Én is örülök – szorította meg a kezét Hermione. – Köszönöm, hogy segítettél, nélküled nem hiszem, hogy most itt tartanánk. Ha te nem lettél volna olyan szigorú, én biztosan annyiban hagytam volna. Hálás vagyok, Draco…
- Hagyd ezt – intette le a fiú. – Ne menjünk bele, mert én sokkal többet köszönhetek neked. Inkább menjünk vissza az irodába, hogy el tudj indulni haza csomagolni.
- Rendben – egyezett bele a boszorkány.
Miután fizettek, visszasétáltak az irodába, ahol Luna éppen egy új ügyféllel beszélte meg a hirdetési feltételeket. Draco búcsút intett a lányoknak, és hazament, hogy elújságolja Lizzynek a híreket.
Néhány perccel később már a kertjükben állt, és éppen a házba indult, amikor keresztapja megszólította.
- Draco! Velem tartanál a laborba?
- Persze – felelte, majd nagyot nyelve követte a férfit. Sejtette, hogy most fogja megkapni a fejmosást, és csak remélni merte, hogy nem nagyon dühös a keresztapja.
Beléptek a helyiségbe, és ő várta, hogy kitörjön a vihar. Nem történt semmi… Perselus a munkaasztalhoz lépett, és dolgozni kezdett.
- Segítenél előkészíteni azokat a gyökereket? – kérdezte a férfi hátra sem fordulva. – Két óra múlva bele kell tenni őket a főzetbe.
- Máris felaprítom – felelte készségesen a fiú. Jobbnak látta, ha nem ad okot a bosszúságra.
Draco magára kanyarított egy munkatalárt, és ő is odaállt az asztal mellé, majd csendben dolgozni kezdett. Nem tudta mire vélni, hogy a férfi nem szól egy szót sem, és nemcsak a bájitallopással kapcsolatban. Máskor szoktak beszélgetni, de ez a csend furcsa volt, és nem sok jót ígért…
Kissé szorongva dolgozott tovább, és igyekezett úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Eltelt már legalább egy fél óra, mire a keresztapja letette a kezéből az ezüst tőrt, és felnézett.
- Nincs semmi mondanivalód a számomra, Draco?
- Mire gondolsz, Perselus? – kérdezte a legártatlanabb hangján.
- Nagyon is jól tudod, hogy mire gondolok – felelte a professzor nyugodtan. – Arra, ahogyan összefogtál Lizzyvel és Hermionével… Esetleg azt gondoltad, hogy szó nélkül hagyom ezt az apróságot?
- Hiú ábránd lett volna részemről – nézett fel Draco beletörődve az elkerülhetetlenbe.
- Valóban – bólintott Perselus szigorúan, majd várakozva nézett a keresztfiára.
- Igen, tudom – kezdte a fiú –, hiba volt, méltatlan hozzám. Tiszteletlenség veled szemben, meggondolatlanság és felelőtlenség a részemről. Belerángattam Lizzyt is, bár remélem, hogy őt nem fogod megszidni…
- Lizzynek nincs félnivalója, elvégre én mondtam neki, hogy a te utasításaidat is követnie kell – szakította félbe a férfi türelmetlenül. – Benned viszont csalódtam…
- Nekem van félnivalóm? – kérdezte szemtelenül Draco.
- Nem az a lényeg – mondta Piton valamivel hangosabban. – Félrevezettél, rávetted Hermionét egy őrölt terv megvalósítására, belepiszkáltál a személyes dolgaimba.
- Ez mind igaz – bólintott vidáman Draco, akit szemmel láthatóan nem ijesztett meg keresztapja növekvő indulata. – Ellopattam a bájitalt, és addig noszogattam Hermionét, amíg bele nem ment, hogy tegyünk valamit azért, hogy kibéküljetek. Mindent megtettem, amit csak módomban állt, hogy eltitkoljam előled, miben is mesterkedünk. Végig Hermione mellett álltam, és tegnap este is elmentem hozzá, hogy megtudjam, mi újság, ha esetleg vár még ránk további tennivaló.
- Tudom, hogy ott voltál – mosolyodott el kicsit gúnyosan a keresztapja. – Hallottam a hangodat, és Hermione is elmondta. Sejtettem, hogy nem akartál velem akkor találkozni… Viszont nem értem, hogy mitől van ilyen jó kedved.
- Folytatnám, ha nem bánod – mosolygott Draco, és hősiesen állta keresztapja átható tekintetét. – Szóval folyamatosan a hátad mögött szervezkedtem, és megpróbáltam minél több fontos információt megtudni tőled a levelekkel és a randevúkkal kapcsolatban, hogy aztán továbbadjam Hermionének. Azt is mondhatnád, hogy elárultalak, viszont… – Draco elhallgatott egy pillanatra, és mosolya kiszélesedett. – Viszont azt el kell ismerned, hogy igazából nem haragszol sem rám, sem pedig Hermionére. Ha én mindezt nem teszem meg, ha nem veszem rá Lizzyt a lopásra, ha nem viszem bele Hermionét, akkor nem békültetek volna ki, nem jöttetek volna újra össze, és nem költözne vissza ma este!
- Úgy látom, valakinek eljárt a szája… – morogta a férfi, de látszott rajta, hogy megenyhült kissé a gondolatra, hogy Hermione aznap este visszatér a házba.
- Ugyan már, Perselus! Ismerd el, hogy Hermione elég mardekárosan csinálta – vigyorogta a fiú, amikor látta, hogy már nem kell tartania keresztapjától.
A férfi csak ránézett, és elhúzta a száját. Draco felnevetett, és nem is volt szüksége több megerősítésre. Már tudta, hogy keresztapja is erre a megállapításra jutott. Ismét felvette a kést, és mielőtt visszatért volna a munkájához, felnézett a férfire.
- Szerintem ideje elmenned érte, már biztosan összecsomagolt.
- Még korán van – válaszolta Piton, és ő is felvette az ezüst tőrt.
- Azt ne mondd, hogy képes vagy itt ülni, és kivárni a megbeszélt időpontot – mondta a fiú még mindig mosolyogva. – Amilyen izgatott volt délelőtt, már biztosan készen van. Ha meg nem, biztosan örülne némi segítségnek.
- Még nincs itt az…
- Menj már! – szólt rá Draco, és kezével hessegető mozdulatot tett.
- Szemtelen kölyök – morogta Perselus, de letette a tőrt, és az ajtó felé indult, hogy elmenjen Hermionéhez.
- Az lehet, de ilyennek szerettek – szólt utána vigyorogva, és visszafordult a gyökerekhez, amint becsukódott a labor ajtaja.
Megvárta, amíg a főzetbe kell tenni az előkészített hozzávalókat, megkeverte a bájitalt, majd csökkentette az üst alatt a tűz erősségét. Összepakolt maga után, és elhagyta a labort. A nappaliba érve halk, pukkanó hangot hallott, és azonnal tudta, hogy Hermione és Perselus megérkeztek.
Vidáman kiáltotta el magát:
- Lizzy!
Abban a pillanatban megjelent az apó házimanó.
- Mit parancsol, Úrfi? – kérdezte lelkesen.
- Meglepetésem van, Lizzy! A kisasszony visszatért…
Amint kimondta, a manó kerek arcán határtalan boldogság ragyogott fel, és tekintete már nem Draco arcát fürkészte, hanem a nyíló ajtóra szegeződött és a belépő lányra, majd a gazdájára. Közelebb lépett, illedelmesen meghajolt, és félénk mosollyal nézett az érkezőkre.
- Kisasszonyom hazatért!
* Az idézet természetesen VF.
