A májusi fény gyönyörűen megvilágította a klubhelyiséget. Harry és a barátai boldogan tervezgették a jövőt, miközben néha-néha belesandítottak a bájitaltan vagy átváltoztatástan jegyzeteikbe. Ron és Lavender halkan beszélgettek egy sarokban, majd elhallgattak, amikor árnyék vetődött rájuk.

Felnézve Hermione alakját vették észre.
- Sziasztok! Bocsi a zavarásért, Ron, beszélhetnék veled? – mosolygott le rájuk a lány.
- Persze. Bocsáss meg, kicsim – puszilta meg barátnőjét a fiú, majd felállt.

Arrébb sétáltak egy kicsit, majd Hermione egy borítékot nyújtott át Ronnak.
- Mi ez? – értetlenkedett a vörös hajú.
- Ez… A meghívód az esküvőmre – mondta lassan Hermione.
A fiúnak elkerekedett a szeme. Eltátotta a száját, majd becsukta, és megint kinyitotta.

- Tessék? Esküvő? Kivel? És mikor? – hápogott.
- Június végén lesz, a nevét pedig a borítékból fogod megtudni. Csak egyet szeretnék kérni: ne akadj ki, mert ez tényleg igaz, és hiába leszel mérges, attól még össze fogunk házasodni.

- Rendben – bólintott komolyan Ron.
Átvette a borítékot, és félve kinyitotta. Elolvasta, majd elsápadva nézett a lányra. Látszott rajta, hogy elszámol lassan tízig, mielőtt megszólalna.
- Mikor történt ez? – bukott ki belőle végül a kérdés.
- Év közben. Tehát, eljössz?
Ron nyelt egy nagyot, majd bólintott. Utána Harryre sandított.
- Ő már tudja?
- Igen, és eljön. Örülök, hogy te is eljössz, azt hiszem, tényleg megkomolyodtál – mosolygott Hermione.

Ron halványan viszonozta a mosolyt, majd biccentett.
- Akkor én most visszamegyek Lavenderhez. Egyébként ő tudhatja?
- Sajnálom, de nem mondhatod el neki, mert nem szabad, hogy a tanárok megtudják. Igaz, a bálon láttak minket egy páran, de megkértük őket, hogy ne terjesszék. Lavender pedig egy kicsit pletykás, ezért majd csak év végén mondhatod el neki, rendben? Találj ki valamit, hogy miről beszéltünk. Köszönöm még egyszer, most pedig megyek. Szia!

Hermione boldogan szaladt ki a portrén. Nem vette észre, de a bent maradók közül ketten titokzatosan összemosolyogtak, valamint most már Ron is tudta, hogy hova siet ilyen nagy örömmel.

*

A verőfényes napsütésben a Roxfort udvarán ott volt az összes tanár és a hetedéves diákok. Mindannyian dísztalárban voltak. A rikítóan zöld pázsiton egy kis barna asztal állt, amin bőrkötéses könyvecskék hevertek. A diákok ház szerint csoportosulva álltak, és már alig várták, hogy elkezdődjön az ünnepség.

Egy pár perc múlva Dumbledore professzor jelent meg sötétkék talárban. Rámosolygott az immár felnőttekké váló gyerekekre, majd odaállt az asztal mellé.

- Eltelt egy újabb tanév – nézett körbe. – De ez nektek mást jelent, mint eddig. Ezután az ünnepség után ugyanis véglegesen összepakoltok a hálószobátokban, és elhagyjátok a hét éven át otthonotoknak gondolt kastélyt. Azt kívánom minden jelenlévő úrnak és hölgynek, hogy továbbra is ilyen sikeresen teljesítsenek, és találják meg azt a helyet a világon, ahol olyan boldogok lehetnek, mint amilyenek gyerekként itt voltak.
Most pedig a bizonyítványosztás következik. Megnyugtatásul közlöm, hogy senki sem bukott meg – mosolygott a diákokra az öreg.

- Kitűnő eredménnyel végzett Hermione Granger kisasszony, a RAVASZ-ai mind a lehető legjobbak, büszkék vagyunk rá. Jöjjön, Hermione – intett lánynak az Igazgató.

Hermione meghatódva és örömmel lépkedett a varázsló felé. Boldog és szomorú érzések vegyültek benne. Egyrészt örült, hogy sikeresen zárhatta ezt az évet is, másrészt szomorú volt, hogy már nem lehet többé az iskola diákja.

Kezet fogott az Igazgatóval, majd átvette a bizonyítványát, és rámosolygott a száz százalékos eredményére. Ezután minden tanárral kezet fogott. Pitonnál egy kicsit többet időzött, mert rámosolygott a tanárára, ő pedig kezet csókolt neki. Erre természetesen elindult a sustorgás a tömegben, de nem foglalkozott velük, odaállt a következő tanár elé.

Alig tudta kivárni, míg az összes diák megkapja a bizonyítványát. Utána rögtön odasietett kedveséhez. Belekarolt Pitonba, majd együtt besétáltak a kastélyba.
- Gratulálok, kisasszony. Az egyetemek versengenek érted – mondta Piton.
- Köszönöm. Az egyetem még ráér, előbb egy fontosabb dolog jön.
- Nocsak, micsoda? – húzta fel játékosan a szemöldökét Piton, hiszen mindketten tudták, hogy miről van szó.
- Előbb összeházasodok életem szerelmével – vigyorgott Hermione.
- Tényleg? És az kicsoda?
- Majd elmondom a lakosztályodban, rendben? – szorította meg kedvese kezét Hermione.
Piton csak bólintott, majd szó nélkül folytatták az útjukat.

*

A hegyek között az egyik kis völgyben egy eldugott kunyhó húzódott meg. Itt lakott egy leendő házaspár: Hermione Granger és Perselus Piton. Épp aznap volt az esküvőjük, Hermione pedig Ginny segítségével díszítette a házat. Ezzel együtt be is mutatta neki, mivel még sosem járt itt.

A ház nem volt éppen egy kastély, de kényelmesen elfértek benne, két embernek talán még sok is volt, amit Hermione majd bizalmasan közölni is akart a leendő férjével, de egyelőre még nem ott tartottak.
Ginny elcsodálkozott a bútorok finomságán, a berendezéstől, amiről azért sejtette, hogy nem a ház urának köszönhető. Fából készült szekrények, ágyak voltak a hálószobában, valamint volt egy külön szoba a könyveknek is, amit a pár könyvtárszobának hívott. Ezen meg sem lepődött a vörös, hiszen tudta, hogy egy ilyen intelligens házasságban elengedhetetlen ez a szoba.

Hermione nem sok embert hívott meg az esküvőre, csak a legközelebbi barátait, valamint a szüleit. Nem akart nagy felhajtást, mert tudta, hogy kedvese sem szeretné. Megelégedett egy szerényebb esküvővel, persze nem a menyasszonyi ruha terén.

Miután végeztek a díszítéssel, Hermione elkezdett készülődni az esküvőre, amit naplementénél tartottak. A ruhája egyszerűen csodálatos volt. Nyakba akasztós pántja volt, valamint strassz kövekkel díszített mintázata volt, amin a kövek egy virágot formáztak.

Miután felvette a ruhát, Ginny megcsinálta a haját. Most nem félkontyot készített, mint a háború utáni bálon, hanem a feje tetején tincsekbe csavarta be a haját, és a leomló hullámokat szabadon hagyta.

Egy kis diadémot is varázsoltak neki. Amikor meglátta magát a végén a tükörben, büszkén elmosolyodott. Már nem is kellett sminkelnie, mert így is tökéletesen nézett ki.
Délután négy körül aztán meg is érkeztek a vendégek.

Perselus ekkor még nem volt otthon, mert Hermione megmondta neki, hogy csak ötre jöjjön, nehogy meglássa őt az esküvő előtt, hiszen az szerencsétlenséget okoz.
Egy idő múlva szülei is megérkeztek, akik le voltak nyűgözve attól, ahogy a lányuk kinézett. Rég nem látták őt, nem is sejtették, hogy mennyit változott az elmúlt időkben, főleg lelkileg. Boldogak voltak, hogy végre megházasodik, bár azt sosem sejtették, hogy már tizennyolc éves korában be fog ez következni.

Hermione nem aggódott egyáltalán az esküvő miatt, kedvese már találkozott egyszer a szüleivel. Nagyon előkelő volt a találkozáskor, ráadásul olyan udvarias volt, hogy a lány meglepetésében először eltátotta a száját. Meg is mondta neki a találkozó után, hogy többször kéne ezt az arcát idegenek felé mutatnia.

Természetesen a válasza nemleges volt, hiszen ő nem szokott kedves, megértő lenni másokkal, a szülei csak kivételek voltak.

Alkonyat körül aztán Perselus is megjelent, ő is beszélgetett egy pár emberrel, pontosabban eggyel, Draco Malfoyjal. A többieket vagy nem tartotta érdemesnek arra, hogy beszéljen velük, vagy csak nem akart értelmetlen fecsegésekbe bonyolódni.

Sokat nézelődött a ház előtti téren, de sehol sem látta Hermionét. Tudta, hogy a lány direkt nem jön ki, de azért reménykedett benne, hogy elfelejti ezt a butaságot, elvégre ez egy mugli hiedelem.

Végül csak az esküvőn látta meg, amikor is az apja kíséretében megjelent a gyönyörű, fehér ruhájában. Attól a pillanattól kezdve, hogy meglátta őt, le sem tudta venni róla a szemét. Természetesen eddig is szépnek látta a lányt, de most még gyönyörűbb volt, szinte káprázott.

A lemenő nap sugaraiban a csöndes völgyben a szertartás végén egy szót lehetett hallani, amit két ember mondott ki egyszerre: Igen.

A lakodalomban Perselus és Hermione táncolgattak, de az este nagyobb részét azzal töltötték, hogy fogadták a gratulációkat. Hermione majdnem elnevette magát, amikor Ron és Harry jöttek oda, de végül kibírta, hogy komoly maradjon. A fiúk is zavartak tűntek, hiszen ki hitte volna, hogy végül egyszer a félelmetes bájitaltan tanáruknak gratulálnak, ráadásul a legjobb barátnőjük miatt.

Éjfél körül aztán elmentek a vendégek, Perselus és Hermione pedig végre egyedül maradhattak. Mindketten boldogan mosolyogtak, és visszasétáltak a ház felé. A küszöb előtt Piton aztán hirtelen felkapta újdonsült feleségét, és bevitte a házba, de természetesen nem a könyvtárszobába…

- Azt hiszem, van valami szokás az esküvő után… – mormogta Piton Hermionénak, miközben már simogatta le róla az estélyi ruháját.
- Nocsak, és mi lenne az? – nevetgélt Hermione, de már alig bírt magával.
- Mindjárt elmagyarázom…

Az estéjük tökéletesre sikerült. Még sokáig nem aludtak, de természetesen beszélgettek is. Hermione rávette magát, hogy elmondja az ötletét a ház tágasságának megoldására.
- Perselus, tudod mire gondoltam? – simogatta kedvese mellkasát a lány.
A férfi egy mordulással jelezte, hogy figyel.
- Ez a ház túl tágas kettőnknek, nem gondolod? Arra gondoltam, hogy esetleg…
- Az egyik szobát átnevezhetnénk gyerekszobának? – kérdezte hirtelen Perselus.

Hermionét meglepte a közbeszólás, először nem is tudott rá mit mondani. A csöndet Piton félreértette, így azt mondta.
- Ne haragudj, csak egy ötlet volt, erre még biztos nem vagy felkészülve. Csak gondoltam, esetleg a jövőben bővíthetnénk a családot…
- Én is erre gondoltam, ne aggódj. Csak meglepődtem, hogy már neked is eszedbe jutott – mosolygott Hermione a félhomályban, majd lehetetlen módon még közelebb húzódott szerelméhez, így már szinte rajta feküdt.
- Akkor jövő hónapban kezdjünk hozzá a projekthez, rendben?
A válasz egy boldog csók volt, ami nagyon hosszúra nyúlt, szinte az éjszaka maradékát is kitöltötte.

*

A King’s Cross pályaudvaron nagyon sok ember várakozott, de a tömegben senki nem vette észre, hogy néhány gyerek a szüleivel eltűnik egy bizonyos falban.

Tizenegy év telt el azóta a bizonyos este óta, amikor is Perselus és Hermione eltervezték, hogy kibővítik a családot. Most pedig ott álltak a Roxfort Express előtt, ketten közrefogva egy fekete hajú kisfiút, aki izgatottan pislogott a piros gőzösre.

- Meg kell ígérned, hogy minden héten írsz majd, Melvin – mondta a nő a kisfiúnak. – Vagy legalább te írsz majd róla – tette hozzá, ránézve az apjára, aki semmit nem változott a tíz év során.

Perselus Piton még mindig a Roxfortban tanított, de tudta, hogy most nehezebb év következik majd, mert ott lesz a fia is. Már megpróbálta felkészíteni rá, hogy ugyanolyan szigorú lesz vele, mint a többiekkel, de félt, hogy nem tudja majd teljesíteni.

Sokáig integettek a fiúnak, amikor elindult a vonat, aztán hazamentek. Perselusnak csak a vacsorára kellett odamennie, addig még nem akarta egyedül hagyni a feleségét.

Gyerekes módon egy kicsit elvitatkoztak arról, hogy melyik házban legyen Melvin, de végül nem jutottak dűlőre, hiszen Hermione griffendélesnek akarta, Perselus meg természetesen marekárosnak. Aztán megállapodtak, hogy majd a süveg dönt, csak Perselus ne babonázza meg.
Végül eljött az este, Perselus pedig elment az iskolába.

Hermione kicsit elszomorodott, hogy egyedül marad hét közben, de megígérte szerelmének, hogy nem lesz depressziós, értelmesen fogja kitölteni az idejét.

Az utóbbi években nem sok ideje maradt Melvin nevelése mellett. Most úgy döntött, hogy újrakezdi a kutatásait, amiket az évek során felhalmozott. Ő maga is tanított, az egyik magasabb képzésű mágikus iskolában. Mivel ott csak naponta volt két-három órája, így nagyon sok ideje maradt a kutatásokra.

Remélte, hogy büszke lehet majd Melvinre, mert nagyon sokat foglalkozott vele, nem csak bájitalok terén, de mindenféle tudományban. Melvin nagyon tehetségesnek bizonyult, amin az ismerősök nem is csodálkoztak.
Este nyolckor aztán kapott egy levelet Perselustól.

Kedves Hermione
Máris írok neked egy levelet, nem csak azért, mert hiányzol, hanem mert híreket adhatok Melvinről.
A beosztás nagyon érdekes volt, nem csak a mi kisfiunkat ismerte mindenki, ott volt Potter és Weasley lánya is, Lily Potter. Ötletes név, nem gondolod? Nem is csodálkozom rajta, ilyen sok a fantáziájuk… De te biztosan tudtál róla, hiszen leveleztek Potterrel. Csak közlöm, hogy természetesen griffendéles lett a kölyök.
De nem kínozlak tovább, megmondom melyik házba került Melvin. Amikor a Teszlek Süveget a fejére tették, Melvin azt mondta, hogy a vékony hang elmondta róla a következőket: okos, éles eszű, bizonyítani akar, hűséges barát, bátor, ravasz. Elég változatos nemde? Végül a kalandvágya miatt a Griffendélbe rakta a süveg, így most barátkozhat Potterrel meg Weasleyvel, akit még nem is említettem.
Gondolom, nem csodálkozol rajta, hogy az új Weasley is vörös lett és griffendéles. Megmondom őszintén, nem nagyon örülök neki, hogy így el fogják rontani Melvint, mivel be kell, hogy valljam, örültem, hogy ennyit tanítottad…
Most már befejezem a levelet, a fiad puszil, én pedig csókollak…
Hétvége előtt még írok, de az is lehet, hogy beugrom majd. A jövőben ki fogok költözni a Roxfortból, hiszen nem olyan nagy dolog reggelente behoppanálni az iskolába, még sétálva is beérnék… Egy hét, mire beköltöztetem az összes cuccomat, addig még beszélünk.
Nagyon vigyázz magadra!
Perselus

Hermione mosolyogva tette le a levelet. Nagyon boldog volt, hogy híreket kaphatott Melvinről, hogy griffendéles lett, de a legjobban az tette boldoggá, hogy szerelme idejön hozzá. Olyan érzés volt, mintha megint tizennyolc éves lenne, amikor még ketten éldegéltek egy évet a házban.

Tudta, hogy senki és semmi nem akadályozhatja meg a boldogságukat. Mindig hálát adott a sorsnak, hogy ilyen szép életet szánt neki, mindig próbált úgy cselekedni, hogy senkinek ne legyen oka elrontani a családja boldogságát. Perselus Piton hozott boldogságot az életébe, ezt jól tudta.