Már beköszöntött a téli szünet. A suliban alig maradtak néhányan, a legtöbben a háború miatt visszatértek a családjukhoz, hogy együtt tölthessék az időt. Az itt maradottak között volt Malfoy is, valamint még néhány mardekáros; a Hugrabugból senki nem maradt, a Hollóhátból egy-két lány, a Griffendélből pedig csak Hermione.

Az egész klubhelység az övé volt, szabadon elterpeszkedhetett a kanapékon, kipakolhatta a könyveit. Az első napokban olvasgatott, de nem nagyon tudott koncentrálni. Mindig egy fekete hajjal keretezett arc járt az eszében, aki a mély, fekete szemeivel olyan őrjítően tudott ránézni. Már két napja csak az étkezésnél látta, mert mégsem voltak különórák. Nem tudott okot találni, hogy lemehessen – legalábbis olyanokat nem, amit egy arra járó tanárnak, vagy éppen Malfoynak mondhatna.

Sokat gondolkozott ezen, de végül úgy döntött, hogy nem érdekli, le fog menni kedveséhez. A harmadik napon délután leosont a pincébe. Az egyik saroknál egy kicsit várnia kellett, míg néhány mardekáros eltűnt, de aztán sikerült elérnie Piton lakosztályát. Bekopogott, de semmi választ nem kapott. Még egyszer bekopogott hát, egy kicsit hangosabban, de akkor sem nyitott ajtót senki.

Úgy látszik, Piton házon kívül volt. Talán épp Voldemortnál? A gondolatra is libabőrös lett, de próbálta elfojtani rossz érzéseit. Inkább úgy döntött, hogy lemegy Roxmorstba. Karácsony alkalmából a hetedévesek lemehettek a faluba, hogy bevásárolhassanak.

Jó vastagon felöltözött, majd elindult lefelé. A nagy hóban lassan haladt, de nem bánta, legalább ezzel is telt az idő. Egyszer szórakozásból csinált egy hóangyalt, de aztán gyorsan haladt tovább, nehogy valaki óvodásnak nézze. Az egyik fordulóban összetalálkozott Malfoyjal.

Integetett neki, majd közelebb ment. Malfoy visszaintett, majd cinkosan rávigyorgott Hermionéra. A lány gyanakodva összevonta a szemöldökét, majd lekuporodott a hóba. Kiderült, hogy jól tette, mert a fiú már meg is dobta egy hógolyóval. Nevetve dobálóztak egy kicsit, majd együtt lementek a faluba.

- Mit akarsz csinálni? – kérdezte Malfoy, amikor megérkeztek.

- Szétnézni… Ajándékokat akarok nézni karácsonyra.

- Akkor jó, mert én is azt terveztem – biccentett Malfoy.

Draco elmesélte, hogy nem ment haza a szüleihez, de már valószínűleg sosem fog. Kitagadták a családból, amiért nem Voldemort mellé állt. Egyáltalán nem látszott szomorúnak emiatt, inkább mintha tetszett volna neki a dolog.

- Nem bánod? – kérdezte Hermione.

- Nem, örülök, hogy itt lehetek. Sokkal jobban élvezem az iskola nyugalmát, mint a Halálfalók társaságát, azt elhiheted… Leginkább Pitont sajnálom, hiszen neki mindig ott kell lennie a Nagyúr közelében… Most is valószínűleg ott van, mert gyűlést tart. Én is éreztem a Sötét Jegy felizzását, de persze nem mentem.

- Sokáig tartanak ezek a gyűlések? – csapott le Hermione rögtön a témára, hiszen bármit megtett volna, hogy megtudja: mikor ér haza kedvese.

- Általában két-három óra az egész, szóval ez a mostani biztos véget ér holnapig. Miért, csak nem hiányolod Pitont?

- Ki mondta? De most inkább hagyjuk ezt. Itt az első bolt. Ginnynek, Harryéknek, a szüleimnek meg egy-két embernek akarok venni ajándékot.

A bevásárlással viszonylag hamar megvoltak, Malfoy nem válogatott sokat, hiszen fiú volt, így nem szeretett vásárolgatni. Hermione egy picit igényesebb volt, főleg Perselus-téren. Egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy mit vegyen neki. Ginnyt meg a többieket egyszerűen elintézte, praktikus, hasznos ajándékot vett nekik. Pitonnak viszont mit vegyen, ami hasznos és praktikus? Nem vehet bájital-hozzávalókat, az nem valami romantikus…

Végül megtalálta az ideális ajándékot: egy különleges növény volt, a neve: Infucatus. Mindig változtatta a színét attól függően, hogy a gazdája milyen hangulatban volt. Szép volt, kicsit átmenet a tulipán és a liliom között, ahogy félig kinyitotta a hosszú szirmait. Félárnyékot kedvelő növény, így tökéletes helyen lesz Perselus szobájában. A legjobb az volt benne, hogy a virágpora hasznos lehet a bájitalfőzésben, mert helyettesíteni tudott egy tucat port a főzetben.

Malfoy kicsit csodálkozva nézett a növényre, de nem kérdezett semmit Hermione nagy örömére, aki viszonzásképp szintén nem kérdezte meg, hogy Malfoy miért vett valakinek egy kékes-zöld sálat, amibe aztán ezüsttel beleíratta, hogy Dracotól… Talán Malfoy életében is van valaki, aki többet jelent, mint barát? Nagyon kíváncsi volt, de visszafogta magát.

A suliba visszaérve elköszöntek, majd felballagtak a hálószobájukba. Hermione elküldte a karácsonyi ajándékokat úgy, hogy pontosan karácsony reggelén, azaz holnap után jelenjenek meg tulajdonosuknál. A növényt viszont nem küldte el, saját kezűleg akarta átadni kedvesének. Lement vacsorázni, ahol már örömmel vette észre, hogy valaki mogorván lapátolja magába az ennivalót. Rámosolygott, mire Perselus egy aprót biccentett felé a fejével. Nem akart túl feltűnő lenni, hiszen most mindannyian egy asztalnál ettek, tanárok és diákok egyaránt.

Hermione úgy döntött, hogy holnap este lemegy Perselushoz, és átadja neki az ajándékot. Erre a gondolatra halványan elmosolyodott, hiszen furcsa volt már a gondolat is, hogy ő ajándékot visz tanárának.

Másnap alig tudta valamivel lekötni magát, annyira izgult. Végül elérkezett az este, így elindult lefelé. Úgy érezte, ez egy különleges alkalom, így egy zöldesen csillogó szoknyát vett fel fekete, kicsit kivágott fölsővel. A növényt tartva már a pincében járt, amikor Dumbledore jött vele szembe. Az igazgató mindig ott van akkor, amikor nem kellene?

- Jó estét, Ms. Granger! – mosolygott rá az igazgató. – Hova megy?

- Jó estét, Igazgató Úr! – köszönt a lány is, de beleharapott az ajkába, mert semmilyen kifogást nem tudott kieszelni. – Nos, én… ööö… - nyögte végül.

- Tudja mit? Menjen csak! Én nem akarom zavarni! Viszlát! – köszönt el pajkosan az igazgató, hátrahagyva a csodálkozó iskolaelsőt.

Nem bírta egyszerűen felfogni. Dumbledore rájött! Persze az igazgató többről tud, mint mindig is gondolta, de erre hogy jöhetett rá? Biztos észrevette a jeleket…

Végül elindult, mert nem akarta, hogy más is rátaláljon. Bekopogott Perselus lakosztályán, aki azonnal ajtót nyitott, picit talán jobb kedvvel. Elmosolyodott, amikor meglátta Hermionét.

- Örülök, hogy végre itt vagy – mondta Hermione, majd bement a lakásba.

Piton egy lenge, fekete ingben volt, valamint rövid alsóban. Valószínűleg nem várt látogatót, de azért persze örült Hermionénak.

- Mi az a kezedben? – kérdezte a növényre mutatva.

- A karácsonyi ajándékod – mosolygott Hermione. – Boldog karácsonyt!

Azzal átadta a növényt, ami Pitonhoz érve zöldes színre váltott. Ez zavarra utalt. Hermione odament hozzá, és érzékien megcsókolta.

- Köszönöm – suttogta Piton, majd szenvedélyesen visszacsókolt. – Én is tartogatok neked valamit…

A lány meglepődve követte a nappaliba, ahol egy becsomagolt ajándékot látott.

- Én reggel akartam elküldeni, de így is jó – mondta Piton, majd ő is átadta az ajándékot.

Hermione kinyitotta, és örömmel vette észre, hogy egy könyv van benne, egy igen különleges fajta, természetesen bájitalos. Bámulattal kibontotta, majd ki akarta nyitni az első oldalon, de Piton megfogta a kezét.

- Ne! Várj… Valami bele van írva, amit holnapra akartam időzíteni… – mondta halkan, de Hermione rámosolygott, és kinyitotta a könyvet. Az első oldalra mindössze egy rövid üzenet volt írva Piton jellegzetes írásával:

Kedves Hermione! Boldog karácsonyt kívánok Neked!

Szeretlek,

Perselus

Hermione csodálkozva bámulta a kilenc betűs szót, amit még senki nem mondott neki a szülein kívül. Ez járt az ő fejében is, sosem gondolta volna, hogy Piton fogja előbb bevallani… Meghatódottan felemelte a fejét. Közelebb lépett tanárához, átölelte.

- Én is szeretlek, Perselus – suttogta végre.

A férfi átölelte a kezével, majd megcsókolta a nyakát. Hermione beleborzongott ebbe az érzésbe, amit egyedül szerelme tudott kiváltani belőle. Elkezdte simogatni a hátát, néha a csipőjére tévedt a keze. Megcsókolta kedvesét lassan, tele szerelemmel, majd elkezdte lesimogatni róla a felsőt. Piton megfogta a kezét.

- Biztosan akarod? – kérdezte vágytól csillogó szemekkel.

- Igen! – Hermione is ugyanígy érzett, majd megőrült azért, hogy végre még közelebb kerüljenek egymáshoz.

Piton erre megint megcsókolta, szinte követelően. Hermione folytatta a vetkőztetést. A férfi felkapta, bevitte őt a hálószobába, ahol ráfektette az ágyra. Ott folytatták, immár Piton keze is Hermione felsőjét húzta le.

Mindketten meztelenek voltak már felül. A lány végigbarangolta a férfi mellkasát kezével, majd követte ajkával is az útvonalat. A Sötét Jeggyel nem törődött, amit Piton valószínűleg értékelt, mert felrántotta, és az eddigieknél is szenvedélyesebben csókolta meg. Ezután ő barangolta be a lány felsőjét, elidőzve a melleinél, amiket hosszasan cirógatott. Hermione nyögdécselt élvezetében, nem tudta visszafogni magát. A hangok csak még jobban feltüzelték Pitont, amit már az alsójában is érzett, de nem csak ő…

- Perselus, én még… – kezdte Hermione, de nem tudta befejezni, mert Piton gyengéden megcsókolta. Úgy érezte, kötelessége tájékoztatni, hogy még sosem volt senkivel.

- Ne aggódj, vigyázni fogok rád – suttogta Piton. A lány megnyugodott, teljes biztonságban érezte magát kedvese karjai között.

Keze lejjebb tévedt, megérezte szerelme merev férfiasságát, amint a combjához nyomódott. Elkezdte simogatni, ami a férfit is egy nyögésre késztetett. Egyre hevesebben simogatta a lányt, az ő keze is lejjebb ért. Letépte a szoknyát róla, majd a bugyijához érkezett. Először csak azon keresztül simogatta a lányt, de végül az is lekerült róla. Izzott körülöttük a levegő.

Hermione még hangosabban felnyögött, amikor megérezte Piton hideg ujjait magában. Piton egy kicsit kényeztette, közben Hermione már alig bírta.

- Perselus, kérlek… – nyögte a lány teljesen feltüzelve. Kis kezeivel ő is letépte a férfi alsóját, és még erőteljesebben simogatta a nagy férfiasságot.

A férfi csak erre várt, feljebb kúszott Hermionén, majd lassan beléhatolt. A lány összerándult az égető fájdalomtól, de fájdalmas nyögése nem hallatszott, mert Piton szenvedélyesen csókolta.

Amikor elmúlt, lassan elkezdett körözni a csípőjével, mire Piton is elkezdett mozogni. Hihetetlen érzés volt, hogy a férfival így eggyé vált. Tempójuk egyre hevesebbé vált, majd egyszerre érték el a csúcsot. Egy-két pillanatig úgy érezték, hogy a semmiben lebegnek, majd Piton ránehezedett Hermionéra. Nagy nehezen legördült róla, majd együtt pihegtek.

A lány fél kézzel átölelte kedvesét.

- Szeretlek – suttogta.

- Én is szeretlek – válaszolt Piton, majd gyengéden megcsókolta a lányt.

Fél kézzel fogta a takarót, és betakarta magukat. Így nem fáztak meg a hideg, téli éjszakán, amely a pincében még erősebben hatott. Egy ideig még szerelmesen nézték egymást, közel húzódtak, érezték a másik testének a melegét. Végül egymás karjaiban aludtak el.