Teltek-múltak a napok, már december elején jártak. Két hét múlva téli szünet lesz, Hermione már alig várta. Mostanában Perselussal közelebb kerültek egymáshoz, sokat beszélgettek a múltról is, elmesélte, hogy miért állt be Halálfalónak, aztán miért jött át kémkedni. Kiderült, hogy az egész a rossz iskolai éveknek köszönhető, mert Potter piszkálódása miatt Piton bosszúra szomjazott, így Denem felajánlotta neki a lehetőséget, ráadásul egy sokkal könnyebb utat mutatott az életben.

Hermione megbocsátotta ezt kedvesének, hiszen ő sem lehet tökéletes, gyerekkorában ő is lehetett forrófejű, még ha most már tökéletesre fejlesztette is az önuralmát. Tökéletesnek látta tanárát minden tekintetben. Külsőleg és belsőleg is, még ha nem is volt olyan nyílt másokkal szemben, de talán épp ezt imádta benne, hogy ő a kivétel, aki előtt megnyílik, és képes beszélgetni.

Néha még fél órát ott maradt a külön órák után, hogy beszélgessenek, vagy hogy csak együtt legyenek. Olyan szenvedélyesen csókolóztak, hogy Hermione sokszor kipirult utána. Ezért azt tervezte, hogy a téli szünetben a Roxfortban marad, és a karácsonyt vele tölti. Ezt ugyan még nem mondta el Pitonnak, de remélte, hogy nincs más terve karácsonyra, így nyugodtan leugorhat hozzá.

Épp vacsoráztak Ginnyvel egy szerdai napon, amikor szóba került a téli szünet.

- Tényleg, Hermione! Anya szeretettel vár Téged a karácsonyi ünnepekre az Odúba! Harry és Ron is eljönnek valószínűleg, hiszen szünetet is kell tartani a kutatásban. Eljössz?

- Nos, ne haragudj Ginny, de itt maradok a Roxfortban. Te tudod, hogy miért… Együtt akarom tölteni a karácsonyt valakivel. – halkította le a hangját. – De Harryéknek persze ne ezt mondd magyarázatnak. Amúgy is itt maradnék, mert sok a dolgom, bájitalokat kell főzni. A háború nem szünetel a karácsony miatt…

- Pontosan, Granger! Csak nem itt akarod tölteni a karácsonyt? Ajánlom, hogy vigyázz aztán a dementorokkal! – röhögött Malfoy alattomosan, amit a csatlósai aztán visszhangoztak.

- Malfoy! Mintha te el tudnál bánni egy dementorral! – húzta el a száját Hermione, bár tudta, hogy ez nem volt nagy visszavágás, mert nem tudott semmit arról, hogy Malfoy hányadán áll a dementorokkal.

- El tudok bánni, közlöm veled. Te ellenben még egy mumussal sem tudnál elbánni…

- Azt gondolod? Na és veled? – kérdezte hirtelen ötlettel. Le akarta győzni Malfoyt, bosszúra szomjazott, hogy visszavághasson neki a dementoros esetért.

- Velem? Szemtelenkedsz, sárvérű? – sötétedett el Malfoy arca.

- Nem. Kihívlak egy párbajra! – állt fel diadalittasan Hermione. – Ki mersz ellenem állni? – kérdezte, hogy biztos legyen benne: Malfoyjal párbajozni fog. Az asztal körül ülők elcsöndesedtek, és csodálkozva néztek Hermionéra, aki most egy szintre került a fiúval, bár a mardekáros egy kicsit magasabb volt.

A fiú csodálkozva elkerekítette a szemét, felhúzta a szemöldökét, testőrei pedig bután eltátották a szájukat. Hermione elmosolyodott a látványon, amit Malfoy még inkább kihívásnak vett.

- Rendben, benne vagyok a párbajban. Készülj fel a vereségre! Pénteken hat órakor a tó előtti parkban. A segédem Crak lesz.

- Én ott leszek, Malfoy. Nekem nem kell segéd. Ha gyáva vagy, te nem fogsz eljönni. – vigyorgott Hermione. A fiú csak nagy nehezen bírta ki, hogy ne pofozza fel a lányt, de végül hátat fordított neki, és visszaballagott az asztalához.

Hermione látta, hogy most meséli el a barátainak, hogy mi történt. Visszaült a helyére, majd körülnézett az asztalnál ülőkön.

- Szerintetek rosszul tettem? – kérdezte kicsit elbizonytalanodva.

- Nem, itt az ideje, hogy valaki móresre tanítsa ezt a görényt. Ha nem haragszol, én elmennék megnézni – mondta Ginny, rámosolyogva barátnőjére.

- És mi is elmegyünk – tette hozzá Parvati, Lavenderre pillantva.

Később kiderült, hogy szinte az egész Griffendél ott lesz a párbajon, hogy szurkoljanak Hermionénak. A lány kicsit megijedt a nagy tömegtől, de megnyugtatta magát, hogy a DS sokat segített neki, ráadásul ő már sokkal több harcban vett részt, mint Malfoy. Viszont már régen gyakorolt… Úgy döntött, hogy holnap külön órán segítséget kér Pitontól.

Az óra után, tíz körül aztán el is mesélte neki, hogy mire vállalkozott. Perselus először egy picit mérges volt, aztán egyetértett, mert igazán csúnya dolog volt, amit Malfoy Halloween-kor művelt vele. Hermionénak eszébe jutott valami:

- Szabad most párbajozni egyáltalán? Itt van a háború, mi meg egymást irtjuk, közben Malfoy valószínűleg nem fog az apja nyomdokaiba lépni… – gondolkozott el.

- Azért nem lesz annyira durva a helyzet, hogy azt mond „Egymást irtjuk” – horkant fel Piton. – Egy kis párbaj nem árt. Viszont lehet, hogy McGalagony például nem engedélyezné. Ha nem rólad lenne szó, akkor én sem tenném… De így ráfoghatom arra, hogy Malfoyt védem, neki megengedem a párbajozást. – vigyorodott el gonoszan kedvese.

- Nagyon kedves, köszi. – Hermione látszólag megsértődött, de ez csak egy kis játék volt, ahogy Piton is tudta.

Miután kellőképpen kiengesztelte, Hermione megkérte, hogy esetleg tartsa fel McGalagonyt, ha közbe akarna szólni, hogy ne párbajozzanak. Perselus nagy nehezen beleegyezett a dologba.

Már menni készült a lány, mikor eszébe jutott valami.

-Valószínűleg nonverbális átkokkal fogunk küzdeni. Nem tudnád véletlenül megtanítani, hogy hogy olvassam ki a fejéből az átkokat? – kérdezte tőle.

Piton azonban megcsóválta a fejét.

- Nem, Hermione, ez nem egynapos tudomány. A legilimencia vagy okklumencia elsajátításához legalább egy fél év kell. Egyszer megtanítom neked, de inkább a párbaj után kezdjük el. Hagyatkozz a reflexeidre, hiszen az átkokat nem csak egyféle bűbájjal lehet kivédeni, csoportosítva vannak, te is tudod. Meg el is ugorhatsz előlük, ha már nincs időd a védekezésre. Az sem rossz taktika.

Hermione bólintott egyet, puhán megcsókolta kedvesét, majd kilépett a laborból.

Éjszaka kicsit rosszul aludt. Várta már a párbajt, de egy kicsit tartott is tőle. Ha ezt most elveszíti, örökre elveszik a tekintélye is. Malfoyjal még sosem párbajozott, de nem beszélhette be magának, hogy a fiú csak henceg, mert tudta, hogy igenis van esze, és holnap használni is fogja.

Másnap a tanórákon ugyanolyan jól teljesített, bár nem azon járt az esze. Bájitaltanon rutinból is mentek neki a dolgok, hiszen a különóra miatt már lassan megszokássá vált, hogy szinte minden nap készít valamilyen főzetet. Piton egy kicsit aggódva nézett rá egyszer, de nem érdekelte. Nem kell, hogy aggódjanak érte, csak bíztatásra volt szüksége. Malfoy nagyon magabiztosan viselkedett egész nap, nála jele sem volt az izgalomnak.

Öt órakor legyűrt pár falatot a nagy teremben, majd háromnegyed hatig csak lustálkodott, erőt gyűjtött a párbajhoz. Plusz egy pár bájitalt is összeszedett, amelyekkel magát vagy esetleg Malfoyt gyógyítja meg a párbaj végén, hiszen nem mehetnek vissza sebesülten a kastélyba, az biztos büntetést vonna maga után. Végül elindult lefelé a parkba.

Amikor leért, Malfoy már ott volt. A lány csodálkozva nézett körül. Nem csak az egész Griffendél, hanem a Mardekár is megjelent az eseményen, ráadásul úgy nézett ki, hogy a fél Hollóhát és Hugrabug is lejött a nagy izgalomra. Legyűrte félelmét, hogy ilyen sok ember előtt kell esetleg veszítenie, majd Malfoy elé ment.

- Azt hittem, nem fogsz eljönni – mondta gonoszan Malfoy.

- Ne aggódj, ezt nem hagynám ki soha – válaszolt Hermione ugyanolyan stílusban. – Na, figyelj. Itt van ez az asztal. – intett egyet a pálcájával. – Hoztam gyógyító bájitalokat, amit a készletemben találtam, hogy a párbaj végén mindketten egészségesen távozzunk. Plusz még arra gondoltam, hogy felhúzhatnánk egy burkot, ami a többieket megvédi az átkoktól, ami elnyeli őket, de nem veri vissza. Rendben? – kérdezte hidegen, bár nem nagyon érdekelte Malfoy véleménye, mert már húzta is a burkot. Az asztal kívülre került.

- Nem is rossz ötletetek egy griffendélestől – húzta el a száját Malfoy, majd lenézően megvárta, míg Hermione elkészül a burokkal. – Akkor kezdhetjük már?

- Hát persze… – mosolygott Hermione.

A feszültség érezhető volt a levegőben, minden szem Hermionéra vagy Malfoyra szegeződött. Ők megálltak egymással szemben, türelmetlenül meghajoltak, majd rögtön egymásra szegeztél a pálcájukat. Hermione úgy döntött, hogy védekező taktikát fog alkalmazni, és ha a fiú kifárad, akkor fog ő támadni. Valószínűleg a fiú is pont így gondolkodott, csak azzal a különbséggel, hogy olyan intenzíven fogja támadni Hermionét, hogy nem lesz ideje védekezni.

- Capitulatus! – kiáltotta először Malfoy. Hermione védekezett, de meglepődött. Azt hitte, Malfoy nonverbálisan fog harcolni. – Reducto! Stupor! Obstructo!

Az átkok csak úgy záporoztak a lányra, aki folyamatosan védekezett. Néha olyan pajzsot húzott föl maga elé, amiről visszapattantak az átkok, azzal pedig Malfoyra célzott. Színekkel telt meg a levegő, amelyek a fiú pálcájából származtak: piros, narancssárga, kék…

Öt perc múlva Hermione észrevette, hogy a kastély felől McGalagony tart feléjük. Figyelmetlenségének megvolt a következménye. Egy hátráltató-átok hasba találta, így hátrarepült vagy öt métert, a pálcája elgurult. Gyorsan utánaszaladt, nem törődve a hasában lévő fájdalommal. Még épp időben húzott fel egy újabb pajzsot, ami megvédte őt egy kábító átoktól.

Vetett egy gyors oldalpillantást McGalagony felé, és örömmel tapasztalta, hogy Piton máris lefoglalta, visszafelé tartottak a kastélyba, ahol valószínűleg Pitonnak valami iszonyúan fontos és megoldhatatlan problémája akadt. Halványan elmosolyodott.

Malfoy elbizonytalanodott Hermione mosolyától, mert azt hitte, hogy már elfáradt. Ő már egy picit lassúbb lett, amit a lány rögtön kihasznált. Nonverbális átkokat küldött a mardekáros felé, aki nem számított néma bűbájokra, így nem tudott védekezni. Eltört a karja, a pálcája elrepült. Utána vetette magát, majd Hermionéra szegezte, és egy olyan varázsigét mondott, amelyet Hermione nem tudott kivédeni megfelelő pajzzsal.

- Sectumsempra! – kiáltotta a fiú.

Elugrott az átok elől, de az így is megsebezte a combját, amin egy hosszú, mély seb keletkezett, és folyt belőle a sötétvörös vér. Hermione vetett rá egy ijedt pillantást, majd a fájdalommal nem törődve tovább harcolt.

Sikerült Malfoyt kigáncsolnia egy átokkal, aki még gyorsan küldött rá egy kábítóátkot, ami Hermione füle mellett zúgott el. A lány rászegezte a pálcáját, és kimondta a párbaj utolsó átkát:

- Capitulatus! – a fekvő, megkötözött lábú Malfoy pálcája kirepült a kezéből, egyenesen a Hermionééba.

Ő örömmel elkapta, majd eldobta, és térdre esett. A combjából immár vagy két liter vér kifolyt. Alig volt eszméleténél. Az őrjöngő diákok leszaladtak a burokhoz, hatástalanították, majd Malfoy és Hermione felé szaladtak. A mardekárosok talpra állították a dühös Malfoyt, aki a törött karját szorongatta. A griffendélesek – Ginnyvel az élen – Hermionéhoz szaladtak, felkapták.

- Ginny! Szükségem van vérzéscsillapítóra! Kérlek, hozd ide! – kiáltotta Hermione, aki már alig látott a vérveszteségtől, a világ forgott vele. Ginny odaszaladt, felkapta az üvegcsét, majd barátnője kezébe adta.

Ő egy kortyra felhajtotta, majd kérte, hogy hagyják egy picit, mert nem érzi jól magát. A tömeg nem ment el, csak kicsit elcsöndesedtek, amíg Hermione megerősödött, valamint Malfoy kezét meggyógyították az egyik bájitallal. A lány sebe nem tűnt el, csak már nem vérzett. Tudta, hogy Pitontól kell segítséget kérnie, mert ezt az átkot ő találta fel. Malfoy pedig Harrytől hallotta hatodikban, de nem csak hallotta, hanem ezek szerint meg is jegyezte.

Malfoy fintorogva odament hozzá, majd szégyenét és dühét legyőzve így szólt:

- Gratulálok… Granger!

- Kösz, Malfoy – mosolygott szerényen Hermione. Hát győzött. Ez hihetetlen volt, hiszen nagyon félt ettől a párbajtól. Felvette a fűről Malfoy pálcáját, de még nem adta vissza neki.

- Malfoy… Szeretnék kérni tőled valamit annak örömére, hogy győztem – mondta egy kicsit halkan. A fiú csodálkozva nézett rá, de biccentett, hogy mondja.

- Szeretném, ha többet nem veszekednénk, és nem piszkálnánk egymást. Egy oldalon állunk ebben a háborúban, úgy gondolom. Az, hogy tavaly nem ölted meg Dumbledore-t és azóta a védelmét élvezed, a jók közé sorol téged. Nem tévedek ugye?

- Nem, igazad van. Nem követem apámat, aki megalázkodik a nagyúrnak. Azt hittem, ha elég nagy tettet hajtok végre, akkor a kiválasztottak közé fogok tartozni, de ez nem így megy. Jobb ezen az oldalon állni, amelyik valószínűleg győzni fog. – egy halvány mosoly jelent meg a szája sarkában. – Ne hidd, hogy ezentúl olyan nagy barátságban leszünk, de nem foglak piszkálni, ha te sem nézel le cserében engem. Áll az alku? – húzta fel a szemöldökét.

Hermione bólintott, majd visszaadta a fiú pálcáját. Kezet fogtak, majd mindketten elindultak a kastély felé, de nem együtt, a griffendélesek ugyanis körbevették Hermionét, hogy gratuláljanak neki. A lány úgy érezte, nem is a győzelem volt a legfontosabb, hanem az, hogy kibékült Malfoyjal, aki a harcostársa lesz a háborúban. Nem gondolta volna, hogy a fiú ilyen éretten fog viselkedni, hogy mindenki előtt béküljön ki a lánnyal. Kezet is fogtak, ráadásul semmi sárvérű-dolog nem hangzott el közben.

Úgy gondolta, hogy Malfoy gyerekes viselkedése csak egy kifogás, hogy ne kelljen meghálálnia az iskolának és az igazgatónak, hogy befogadta őt. A dementoros akcióért még mindig haragudott, nem tudta elhinni, hogy hogy tehetett ilyet Malfoy. Most már viszont mindegy volt, az már megtörtént, elmúlt.

A nagyterembe érve elvált a rajongóitól, egyenesen a pince felé tartott. Bekopogott Piton lakásába, aki mogorván ajtót nyitott. Amikor viszont meglátta, hogy Hermione az, kicsit felvidult.

- Nos?

- Győztem! – vetette Hermione Piton nyakába magát, amikor besétált az ajtón. Addig próbált komoly arcot vágni, hogy nagyobb legyen a meglepetés. Piton elmosolyodott.

- Előre megmondtam volna. De azért gratulálok – tette hozzá, amikor Hermione játékosan felhúzta a szemöldökét. – Egy kicsit sápadt vagy. Minden rendben?

A lány elmesélte, hogy mi történt, majd Piton megcsóválta a fejét, és begyógyította a sebét. Hermione örömmel mondta, hogy Malfoyjal immár már nem ellenségek, kibékültek. Kicsit még beszélgettek utána, majd Piton felküldte a klubhelységbe, mondván, hogy az ünneplők már biztosan várják őt. Már az ajtóban volt a lány, amikor is visszafordult.

- Egyébként hogy vitted el McGalagonyt?

- Ne is kérdezd! Őt is várom a pillanatokban látogatásra, mert az ötödikes pályaválasztós papírokban kértem a segítségét… Már alig várom, hogy kioktasson.

- Nagyon rendes tőled, hogy lefoglaltad. Köszönöm – mosolygott rá Hermione, majd látta, hogy McGalagony már a folyosón van, ezért fennhangon ezt mondta. – Köszönöm, máskor nem fogom elfelejteni a külön órát. Viszlát!

- Viszlát, Granger kisasszony – morogta Piton, majd McGalagony felé fordult.

Hermione vigyorogva távozott, majd felment a klubhelységbe, ahol már meg is kezdődött a buli. Éjfélig tomboltak, majd mindenki lefeküdt aludni. Hermione boldogan hajtotta álomra a fejét, hiszen ez a nap nem is sikerülhetett volna jobban.