|
11 fejezet- Verber Venenum
Eliza 2007.08.30. 21:16
Végre eljön a nap, amikor Hermione és Perselus egész éjjel együtt van XD Majd meglátjátok, hogy hogy
Tökéletes összhangban dolgoztak, mintha évek óta ezt csinálták volna. Piton csak kinyújtotta a kezét, Hermione máris adta neki a szükséges hozzávalót. Néha voltak szünetek, körülbelül öt percesek, amikor nem kellett semmit csinálni. Ilyenkor csak álltak csöndben, egymás karjaiban, és nézték a rotyogó bájitalt.
Tíz óra körül Hermione gyomra elkezdett korogni. Már éhes volt, mivel általában fél kilenckor szokott reggelizni. Aztán, amikor Piton hasa is hangokat kezdett hallatni, akkor mindketten elvigyorodtak.
- Azt hiszem, itt a reggeli ideje – szólt Hermione.
- Mindjárt jön egy tizenkét perces szünet úgyis. De nagyon gyorsnak kell lenni. Van órád? – Hermione bólintott. – Remek. Amint kimegyünk innen, és leülünk az asztalhoz, pontosan nyolc perc múlva állj fel, én pedig követlek. Egy perc késés is tönkreteheti a bájitalt.
- Igazán gyors reggeli lesz. Majd szólj, hogy mikor indulhatunk.
Hermione már igencsak megelőzte Pitont a hozzávalók előkészítésével, így már csak állt, és korgó hassal nézte kedvesét, amint picit megizzadva kavargatta a főzetet, türelmetlenül várva, hogy elérkezzen a szünet ideje. Piton egy kicsit hátrébbállt, majd elengedte a kanalat.
- Kezdődhet a sprint! – vigyorodott el. Hermione erre kiviharzott a teremből, Pitonnal a sarkában. A folyosó üres volt, ők csak rohantak felfelé. A saroknál Piton be akarta előzni Hermionét, de mivel Hermione kisebb termetű volt, elfért azon a pici helyen, amit Piton hagyott neki. Aztán a fölsőbb emeleten egy picit lassítottak, nehogy a tanulók és tanárok valamit megsejtsenek.
A nagyterembe már húsz méteres távolságban mentek be, Hermione elöl, Piton hátul. Odamentek az asztalaikhoz, és leültek. Hermione már evett is, amikor Piton nekikezdett.
A negyedik percnél tartottak, amikor Ginny vigyorogva leült Hermione mellé. Ő vetett egy riadt pillantást Piton felé, aki összehúzta a szemöldökét. Erre nem számítottak, hogy valaki fel fogja tartani Hermionét.
- Szia! Mi újság? Azt hittem, főzitek a bájitalt! – vigyorgott Ginny.
- Igen, csak most szünet van, így lejöttünk reggelizni. Ne haragudj, de majd itt kell, hogy hagyjalak, mert ez a szünet pontosan ki van mérve. Ugye nem haragszol?
- Nem, persze, megértem. De még elmesélek valamit. Képzeld, Mr Fistert az órán átváltoztattuk varjúvá.
- Mi? Azt meg hogy csináltátok? – értetlenkedett Hermione. Hatodikban még nem lehetnek képesek ilyesmire.
- Nem tudom, hogy hogy sikerült, de azt sem tudjuk, hogy ki volt pontosan. De nem volt valami tartós, mert a következő percben már vissza is változott. Nekem az a gyanúm, hogy valaki utánanézett ennek a transzformációs varázslatnak, és nem végezte tökéletesen. Szerencsére. Mert mi lett volna, ha úgy marad? McGalagony professzor biztos nem örült volna neki…
- Valószínűleg nem – bólogatott vigyorogva Hermione, aztán ránézett az órájára, és megijedt. – Bocsáss meg, Ginny, de már fél perce el kellett volna hagynom a termet. További szép napot! – Hermione felállt, és integetett a lánynak. Ő fejcsóválva, mosolyogva visszaintett neki, majd odafordult egy barátnőjéhez, és folytatta a beszélgetést.
Hermione kiviharzott a teremből, olyan gyorsan, ahogy csak tudott. Látta, hogy Piton komótosan feláll, majd ő is elindul. Amikor a pince felé vezető folyosóhoz ért, lelassított, és megvárta tanárát. Ő először közömbös arccal közeledett felé, majd amikor kiderült, hogy nincsenek a folyosón, felgyorsított. Végül mindketten futottak a labor felé, gyorsan bementek, és pihentek egy kicsit. Éppen időben értek oda, Piton fogta a következő hozzávalót, és beledobta az üstbe.
- Sajnálom, de Ginny elmesélt egy történetet, és elfelejtettem kimenni a teremből.
- Nagyon érdekes lehetett akkor… Végül is idejében érkeztünk. Most folytassuk, rendben? – Hermione bólintott, és visszaállt Piton mellé. Rámosolygott, majd visszatért a munkájához.
Így dolgoztak egész nap, kitartóan. Újra elmentek enni, de most lementek a konyhába, és becsomagoltattak a manókkal különböző ennivalókat, hogy Piton lakásán nyugodtan megehessék. Amikor ettek, Hermionénak hirtelen eszébe jutott valami.
- Ez az első közös vacsoránk – mondta, majd rámosolygott tanárára. Mivel nem volt valami nagy az asztal, ezért ő visszamosolygott, majd előrehajolt, és gyengéden megcsókolta kedvesét.
- De nem az utolsó – mondta utána, majd újra megcsókolta.
Vacsora után Hermione odaállt Piton elé, és lassan, a nyakáról felfelé elkezdte puszilgatni, míg fel nem ért az arcáig, végül megcsókolta. Lassan, de szenvedélyesen csókolóztak. Hermione elkezdte vetkőztetni Pitont, de ő megfogta a kezét.
- Ne. Még ne. Nagyon korai lenne – mondta, majd eltávolodott Hermionétól. Hermione sóhajtva lehorgasztotta a fejét. Erre Piton visszament hozzá, és az álla alá nyúlva megszólalt. – Sajnálom, de ez az igazság. Különben is, főznünk kell a bájitalt, már menni is kell vissza.
Tehát újra visszatértek a bájitalhoz. Hermione végül magában egyetértett Perselusszal. Tényleg korai lenne még, alig vannak együtt egy pár hete. Bár mostanra talán rájött, hogy mit érez Perselus iránt. Úgy érezte, nála tökéletesebb férfi nincs a világon. Titokzatos volt, bár vele egy kicsit nyíltabb. Imádta a mély hangját, a sötét, mély, fekete szemeit… Beleszeretett, de ezt még nem akarta vele is közölni, nehogy megijedjen.
Éjfél körül Hermione már kezdett álmosodni, egyre laposabbakat pislogott. Piton folyamatosan mondta neki, hogy kitartás, és figyeljen a munkájára. Úgy döntött, hogy kétszer olyan gyorsan fogja végezni a szeletelést, így egy óra körül már kész is volt a hozzávalók kiadagolásával teljesen. Pitonra nézett, aki így szólt:
- Itt kell maradnod, nehogy elaludjak. Mert akkor az egész nap fáradozása semmibe vész. Rendben? – Hermione csak fáradtan bólintott. Elővarázsolt egy fotelt a semmiből, lehuppant rá, és figyelte kedvesét, amint kevergeti a bájitalt: hatszor óramutató járásával megegyezően, ötször fordítva. Még nézni is fárasztó volt.
Végül egy picit elbóbiskolt, és háromkor arra ébredt, hogy Piton bökdösi.
- Kész van. Már ki is mértem.
- De jó! – örült Hermione félálomban. – Akkor most már aludhatunk.
- Esetleg… Itt maradhatnál – mondta halkan Piton, de Hermione felélénkült, és bólintott. Ásított egyet, és megpróbált feltápászkodni, de olyan fáradt volt az egész napos állástól, hogy visszaesett, és majdnem elaludt.
Pitonnak támadt egy remek ötlete. Odament a lányhoz, megpuszilta, és a karjaiba vette. Hermione mosolyogva kapaszkodott belé, közben a nyakát puszilgatta. Piton kivitte a laborból, az ágyába rakta, majd átöltözött az éjjeli alsójába, és befeküdt mellé. Hermione boldogan átölelte a kezével, ahogy eddig a takarójával tette, fent a hálószobájában. Tényleg! Mit szólnak a barátnői majd? Hiszen nem volt ott lefekvéskor. Aztán rájött, hogy úgysem aludtak ott ők sem. Már Parvatinak és Lavendernek is volt barátja, és ők már hetek óta náluk aludtak hétvégenként. Így megnyugodva kapaszkodott bele kedvesébe.
Míg el nem aludt, simogatta a mellkasát, majd rajta szunyókált el. Nem sokkal utána Piton is álomba zuhant. Így aludtak reggel tízig, amikor is egy kopogtatás zavarta meg őket. Ijedten felültek. Piton reagált hamarabb. Fogta a pálcáját, ráintett az ágyra, mire az kettévált, Hermione része a falhoz csapódott, míg az övé a másik irányba. Aztán kikelt az ágyból, felterítette az alsójára a talárját, majd a laboron keresztül kiment az ajtón, mert ott kopogtattak. Nem más állt az ajtóban, mint Albus Dumbledore.
- Igazgató Úr! Mit keres ön itt?
- Szervusz, Perselus. Gondoltam, megnézem, hogy hogy haladtok a bájitallal. De látom, hogy már készen is van – bólintott a bájitalra. – Mikor végeztetek?
- Hajnali háromkor.
- Nahát, és Ms. Granger még visszament olyan fáradtan a szobájába? – kérdezte mosolyogva.
- Nem, nos… Itt aludt nálam, egy másik ágyban – mondta a féligazságot Piton, mivel tartott tőle, hogy Dumbledore meg akar győződni a másik ágyról személyesen is.
- Nocsak – ráncolta a homlokát az igazgató. – Milyen… öhm… kedves gesztus ez tőled, Perselus. Ne haragudj, de fölkeltenéd? Meg akarom beszélni veletek a tervet, hogy hogy hajtsátok végre. Jobb is, hogy itt aludt, mert így legalább nem kell lehívni. Ha nem haragszol… – mondta, és beljebb lépett, átment a laboron, majd a hálószobában üdvözölte Hermionét. Elmondta, hogy miért van itt, majd továbbment a nappaliba, ahol leült az egyik fotelba, és elővarázsolt még egyet, mivel hárman voltak.
Hermione kicsit rendbe szedte magát, az ajtó takarásában Pitonra mosolygott, majd kilépett a nappaliba. Ott nagyjából körülnézett, mintha most járna itt először, majd leült az egyik fotelba. Pár másodperccel később Piton is csatlakozott hozzájuk.
- Nos, a küldetést jövő hétvégén érdemes megcsinálni, úgy gondolom. Perselus?
- Nem értek egyet, igazgató úr. Hétvégén van a legtöbb halálfaló a táborban, mivel hét közben dolgoznak.
- Igen, igazad van. De hét közben mikor csinálhatnák meg? Ms. Grangernek órákra kell járnia, magának meg tanítania kell.
- Nos, Ms. Granger feltételezhetően már előre megtanulta az egész évet… A diákjaim pedig biztos nem hiányolnának annyira… – tette hozzá, maró gúnnyal és öngúnnyal. Hermione majdnem elnevette magát, alig tudta megfékezni arcizmait. Ez a stílus annyira jellemző volt Pitonra, hogy nevetnie kellett. Dumbledore persze ’legálisan’ mosolyoghatott, hiszen ő ismeri Perselust, mindenki tudja.
- Rendben, akkor hét közben. A szerda jó, nem? Az a hét közepe – Piton bólintott. – Ms. Granger, arra szeretném kérni, hogy csak kísérje, és esetleg támogassa Piton professzort, nem kell varázsolnia, támadnia. Védekeznie pedig akkor, ha szükséges, de ne hívja fel magára a figyelmet, mert ha elkapják, akkor nemcsak, hogy az ön élete kerül veszélybe, hanem Harryék küldetése is befejeződik, mert zsarolni fogják őket magával. Érti, ugye? Ne csináljon fölösleges mozdulatokat. Gyógyító bájitalokat vigyen magával! A részleteket beszéljék meg, mielőtt elmegy. Viszlát!
Azzal Dumbledore kisétált az ajtón, otthagyva Pitonékat. Most már Hermione szabadon elvigyorodhatott, de aztán leolvadt a mosolya, miután belenézett Piton villámló szemeibe.
- Tehát tényleg velem akarsz jönni? Ez hihetetlen! Ahelyett, hogy itt ülnél, inkább velem jössz, és kockáztatod az életed! Nem vagy normális! – szidta le gyorsan, de Hermione nem ijedt meg. Inkább közelebb ment hozzá, és ezt mondta.
- Ez a nem normális nő aggódik érted, így veled megy! Nem akarlak elveszíteni!
Piton csak fáradtan megcsóválta a fejét, majd így szólt:
- Rendben. Akkor azt ajánlom, kedden este induljunk. Nem szokatlan, hogy este megyek a táborba, mert olyankor nem dolgozom. Elmondom, hogy nincs semmi újság, és hogy Potterék eltűntek, de nem tudom, hogy hova. Aztán bemegyek, és elpusztítom a horcruxot. Majd visszamegyek hozzád. Mivel nem foglak látni, kell valami jel, hogy tudjam: ott vagy. Fogd meg a karomat, rendben? – kérdezte, mire Hermione bólintott. – Úgy számolom, körülbelül egy órára lesz szükségem, hogy mindezt véghezvigyem. Ha egy óra múlva nem leszek ott, akkor kezdhetsz aggódni…
Hermione félősen bólogatott. Nem is akart belegondolni, hogy hogyan végződhet legrosszabb esetben ez a küldetés. Majd szótlanul odament Perselushoz, megcsókolta, aztán kiment az ajtón.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
