Másnap Hermione már alig tudta kivárni a hat órát. A nap mintha csigalassúsággal telt volna csak mert neki egyetlen időpont volt fontos belőle. Órák után, amikor már kész volt a tanulással, csak ült a szobájában, és egyszerűen nem tudott mit csinálni. Elővette a könyvet, hogy átnézze a Verber Venenum receptjét, szinte már tudta kívülről, annyira sokszor elolvasta.
Végül fél hatkor úgy döntött, hogy elindul lefelé, úgyis a négy órába belenyúlik majd a megbeszélés. Bekopogtatott Piton magánlakosztályába, majd várt. Egy kis motozás után, megjelent tanára arca az ajtóban, amely először elég sötét volt, majd amikor meglátta Hermionét, szemei mintha örömmel csillantak volna meg.
- Még csak fél hat van. Mit keresel itt? – kérdezte végül.
- Lejöttem, mert meg akarok beszélni valamit. De előbb… – tette hozzá, majd meg sem várva az invitálást, bement az ajtón, betuszkolva Pitont, becsukta maga után, és teljes odaadással csókolta meg kedvesét. Piton először meglepődött a támadáson, de aztán ő is belevetette magát teljes hévvel. Szinte szikrázott a levegő körülöttük. Majd pihegve abbahagyták, de Piton nem vette le a kezét Hermione derekáról. Hermione viszont még nem ért eddig Pitonhoz, aki furcsállta is ezt. Hermione vigyorogva felmutatta a bájitalos könyvet.
- Egy kis segítségre lenne szükségem.
Piton felhúzta a szemöldökét, és csodálkozva nézett rá.
- Neked? Miben?
- El szeretném készíteni a Verber Venenumot. Ismered ugye?
Piton elhúzta a száját.
- Micsoda kérdés… Hát persze, hogy ismerem! De ez az egyik legbonyolultabb bájital. És egyben a legveszélyesebb is. Mire kell neked?
- Ez egy hosszú történet, ezért jöttem előbb. Tegnap, amikor találkoztunk, Dumbledore-tól jöttem, mert akkor kértem tőle engedélyt, hogy elmondhassam neked. Nem, nem a kapcsolatunkra hivatkoztam… – nevetett fel Hermione. – Hanem a bájitalra. Ilyen veszélyes bájitalt indoklás nélkül biztos nem engednél meg senkinek, hogy elkészítsen. Tehát…
Azzal Hermione elmesélte a horcruxok történetét Pitonnak, miután beleültek két fotelbe. Piton végig teljes figyelemmel koncentrált, néha bólintott. Valószínűleg megértette, hogy akkor miért is nem tűnt el a Nagyúr Potter meggyilkolási kísérlete után. Sok mindent megmagyarázott ez a történet. Amikor Hermione azt is megemlítette, hogy Voldemort hét horcruxot készített, Piton meglepődve kitágította a szemét, és megcsóválta a fejét. A történetben elmesélte azt is, hogy Harryék hol jártak mostanában, és hogy sikerült elpusztítaniuk egyet, de éppen hogy csak megúszták. Így Piton is megértette, hogy miért lenne olyan hasznos ez a bájital, hiszen csak ’rálöttyentik’ az elátkozott tárgyra, az pedig szétbomlik, megsemmisítve a benne lévő lélekdarabot.
- Segítesz akkor nekem? – kérdezte végül Hermione, befejezve a történetet.
- Természetesen igen, még ha ez Potter segítését is jelenti… Végül is mindannyian ugyanazért a célért küzdünk – jelentette ki, talán önmagát is győzködve.
- Köszönöm – mosolygott Hermione, majd elgondolkozva hozzátette. – Valószínűleg hétvégén kell elkészítenünk, hiszen az elkészítése majdnem egy teljes napot vesz igénybe. Most hétvégén neked jó? – kérdezte.
- Azt hiszem, igen. A Nagyúr hétvégéken szokott ugyan gyűléseket tartani, de én mostanában nem vagyok meghívva rájuk – húzta el a száját, mintha nem tetszene neki a dolog. – Így körülbelül ugyanolyan hasznosak vagyunk a Rendnek…
- Nem igaz, rád sokkal nagyobb szükség van! – ellenkezett Hermione. – Attól még, hogy Voldemort most nem a legbizalmasabb körébe sorol téged, ez később változhat! Különben is, legalább így van egy kis nyugtod, nem? – kérdezte, mire Piton beletörődve bólintott egyet, majd felállt, és így szólt:
- Most már elkezdhetjük a mai munkát, ugye? Innen menjünk a laborba… – mondta, majd előreengedve Hermionét a hálószobába, még hozzátette. – Ne nézd a rendetlenséget, nem számítottam vendégre!
Hermione előreengedte Pitont, hogy ő menjen be elsőnek a laborba. Kíváncsi volt, hogy milyen ruhában alszik kedvese, így az egyik pillanatban vetett egy gyors oldalpillantást az ágyára. A közepén feküdt egy alsó, de mást nem látott. Természetesen fekete volt. Ezek szerint Piton egy szál alsóban alszik a takaró alatt. Hiába erőlködött, nem tudta elképzelni a jelenetet, amikor is tanára egy szál alsóban áll.
Közben bement a laborba, és igyekezett elrejteni a gondolatait, nehogy Piton megharagudjon, mert ilyenekről képzelődik. Inkább figyelt, hogy milyen bájitalt kell elkészítenie ma. Nem túl bonyolult, egyfajta metamorf-bájital, mert olyanná transzformálta az arcvonásokat, amilyenné elképzelte az illető. Mint a Százfűlé főzetnek, ennek is egy óráig tartott a hatása, de ez csak az arca hatott. Az elkészítése sokkal egyszerűbb volt, mint a Százfűlé főzetnek, csak három óráig tartott.
Ezen az órán úgy érezték, sokkal kellemesebb a légkör. Néha ábrándosan egymásra mosolyogtak, majd visszatértek a főzeteikhez. Perselus főzete bonyolultabb volt, mint a Hermionéé, az övé négy órát vett igénybe. Amikor Hermione kész lett, még nem ment el, csak nézte kedvesét. Leült egy székre, és boldogan nézelődött. Piton észrevette ezt, és rosszkedvet szimulálva rászólt:
- Jól szórakozol?
- Ennél jobb nem is lehetne – mosolygott rá Hermione. – Szerinted Harryék hol találhatnak még horcruxokat?
- Ezen gondolkodsz? Én meg azt hittem, hogy engem nézel – jegyezte meg Piton, mire Hermione elnevette magát. – Hát, a Nagyúr sok helyre elrejthette őket, és már csak kettőt kell megtalálniuk ugye? Elég sok lehetőség van, de… Van egy hely, ami elég fontos neki, legalábbis én, mint Halálfaló, úgy vettem észre, hogy az egyik táborhelyen van egy rész, amit nem szereti, ha megközelítünk. Akármikor jártam arra, Voldemort rögtön hívatott, néha olyan apróságokért, hogy tudok-e újdonságot, közben pedig nagyon is jól tudta, hogy még ki sem mozdultam az utolsó híradás óta a helyről…
- És hol van ez a tábor?
- Egy erdőben, Anglia északi részén. De Potteréknek esélyük sincs bejutni oda, mert sok Halálfaló tartózkodik ott, ráadásul egy bizonyos helyre már csak azok mehetnek be, akik meg vannak bélyegezve.
- De hát, akkor hogy tudják elpusztítani, ha még meg sem tudják közelíteni? Valahogy csak lehet hatástalanítani azt a bűbájt! Nem?
- Természetesen lehet, de elég feltűnő lenne, ha most Potterék, akár láthatatlanná tévő köpenyben is, de hatástalanítanák a bűbájt, nem? A Nagyúr egyből rájönne, és biztos vagyok benne, hogy a horcruxhoz menne elsőnek az ellenőrzéskor. Viszont van egy lehetőség…
- Mire gondolsz?
- Mi lenne, ha én mennék a horcruxért? Semmi akadálya nincs, hogy bejussak, még el sem kell hoznom, mert ott helyben elpusztítom. Aztán szépen visszateszem a védőbűbájokat, és senki sem veszi észre, hogy járt ott valaki. A Nagyúr csak akkor jön rá a hiányára, amikor már Potter megöli.
- De ez nagyon veszélyes! Nem csinálhatod, hiszen elég egyetlen pici hiba, vagy gyanús mozdulat, egy arra tévedő Halálfaló, és nem csak a horcrux titkának lőttek, hanem Téged felelősségre vonna Voldemort, elveszíted a bizalmát, és akár meg is ölhet! Túl veszélyes!
- Van jobb ötleted?
- Hát… Ki lehetne várni, míg eljön a végső összecsapás Harry és Voldemort között, és akkor el lehetne intézni… Hiszen akkor biztos nem fog azzal foglalkozni!
- De a Nagyúr nagyon körültekintő. Ha eljön ez a végső párbaj, akkor egy csomó Halálfalót a horcrux védelmére fog állítani, hiszen az az esélye a túlélésre!
Hermione lehorgasztotta a fejét. Igaza van Pitonnak, Voldemort a legnagyobb titkára többszörösen fog vigyázni, ha háború lesz. Tehát csak az a lehetőség maradt… Felkapta a fejét:
- Akkor veled megyek! Hasznodra lehetnék, legalábbis addig a körig! Biztosan átkutatnak, amikor odamész! Nem?
- Mire gondolsz? Szerinted bárki is be merne vinni olyan tárgyat, ami veszélyes a Nagyúrra? Hermione, naiv vagy! El tudnám intézni egyedül is.
- De, ha mondjuk, megsérülsz? Ha ki is jutsz ebből a körből, kint erősítő bájitalokra lesz szükséged!
- Elég sok helyzetből jöttem már ki sérülten, és itt vagyok…
Hermione felsóhajtott, és bólintott. Ha egyedül akar menni, akkor menjen. Aggódott érte, nem akarta egyedül elengedni. Dumbledore valószínűleg úgyis egyből megengedi, hogy magára vállalja ezt a küldetést. Remélte, hogy legalább felfogta: aggódik érte. Piton most kész lett a főzetével.
Hermione odament hozzá, és átölelte. Piton is körülfogta karjaival, és így álldogáltak körülbelül öt percig, amikor kopogtattak a labor ajtaján. Hermione gyorsan elugrott Piton mellől, és felvette a saját főzetét, valamint a könyvet, mintha most ellenőrizné az utolsó stádium megfelelő színét. Piton lassan odasétált az ajtóhoz, és kinyitotta azt. Dumbledore professzor mosolygott rájuk.
- Perselus! Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy megtudtad-e az információkat?
- Igen, Albus. Elmondhatta volna nekem, mert azt hiszem, tudom, hogy hol van az egyik horcrux.
- Nocsak! Hallgatom! – ráncolta a homlokát Dumbledore.
Piton elmondta ugyanazt, amit Hermionénak, majd azt is elmesélte, hogy mi az elképzelése a megsemmisítésről. Dumbledore hallgatott, majd Perselus vállára tette a kezét.
- Remek terv, fiam, remek… Gondolom Ms. Granger segített kiagyalni, ugye? – Hermione bólintott. – Akkor jobb is, ha segít neked. Hozzátenném a tervhez, hogy Ms. Granger láthatatlanná tévő köpenyben megvár téged, amíg kijössz, és együtt távoztok, vagy pedig, ha baj van, akkor hív segítséget. Ez elkerülhetetlen, mert nem veszíthetünk el egy ilyen értékes Rend-tagot! – Dumbledore bíztatóan rájuk mosolygott, majd elköszönt, és kiment az ajtón.
Hermione szélesen vigyorgott, hogy mégiscsak elkísérheti kedvesét, Piton viszont dühösen nézett a professzor után.
- Most örülhetsz – szólt Hermionénak. – Ha miattam valami bajod lesz, akkor a te életed is az én lelkemen fog száradni.
- Tudok vigyázni magamra! – mondta Hermione, látszólag felháborodva, majd odament kedveséhez, és egy „jó éjt-csók” után ő is kisétált a laborból, egyedül hagyva Pitont, aki látszólag nem bírta feldolgozni, hogy ketten is így elintézték.