Végül, csak elérkezett a pillanat, amikor készen lettek a bájitallal, és kiöntötték a lombikokba. Hermione felhúzta a szemöldökét, és odament tanárához, hogy megvitassák a dolgokat, de Piton azt mondta:
- Várjon, mára még patrónus-bűbájt is terveztünk.
- Tényleg… - húzta el a száját Hermione, de tudta, hogy nem fog menni neki, mert jelenleg nem sok reménye és boldog emléke jutott az eszébe. Úgy gondolta, csak egyetlen dolog tehetné igazán boldoggá…
- Tudja az elméletet, feltételezem – Hermione bólintott. – Tehát, már csak egy igazán boldog emléket kell keresni.
- Nem tudom, hogy találok-e… – Hermione felnézett tanárára nagy, ártatlan szemekkel. Piton belenézett a mogyoróbarna szemekbe, és mintha valami elszakadt volna benne. Talán az akaraterő? Nem nagyon érdekelte, hogy Hermione a tanítványa és az se, hogy háború van. Csak arra tudott gondolni, hogy itt áll előtte a lány, akire olyan sokat gondolt, és ő is ugyanarra gondol. Nem mert lépni, hiszen a lánynak kell döntenie.
Hermione is valószínűleg így gondolkodott, mert lassan lábujjhegyre állt, és nyomott egy puszit tanára szájára. Piton ezen felbátorodva magához húzta, és megcsókolta, először csak ízlelgetve Hermione piros ajkait, majd bebocsátást nyerve, elkezdték felfedezni egymás száját.
Sokáig álltak így, majd pihegve szétváltak. Piton még mindig tartotta Hermionét, így a lány a vállába fúrta a fejét, és elmosolyodott. Úgy érezte, egy tucat dementort is el tudna űzni ezután.
- Biztos vagy benne? – kérdezte végül Piton, mert úgy érezte, ő nem érdemli meg ezt a lányt. Túl jó volt, ő meg túl rossz.
- Igen – mondta Hermione, majd hozzátette. – De, kérlek, ezt máskor ne kérdezd meg, mert ennél biztosabb nem lehetek! – nevette el magát, majd felnézett Pitonra, és látta, hogy ő is mosolyog. Sosem látta még mosolyogni tanárát, pedig nagyon jól állt neki. Annyira más lett tőle az arca: az apró ráncok kisimultak, éveket fiatalodott. Hermione próbálta bevésni az emlékezetébe ezt az arckifejezést, mert félt, hogy el fogja felejteni. A legjobb az volt, hogy tudta: ez a mosoly csakis neki szól.
Még így álltak egy ideig, mert egyiküknek sem akaródzott elengedni a másikat. Végül Piton tudta hamarabb rávenni magát az elválásra, mert lassan már fél tizenegy lett. Megbeszélték, hogy majd máskor gyakorolják a patrónusbűbájt. Hermione biztosította Pitont, hogy most már tud majd megfelelően boldog élményt felidézni. Piton erre is halványan elmosolyodott.
A laborban még váltottak egy gyors csókot, majd mindketten elindultak a Griffendél klubhelysége felé, hiszen Piton felkísérte Hermionét. Furcsa érzés volt színlelni, pedig mindketten tudták, hogy ez még így lesz legalább hét hónapig, amikor is Hermione megkapja a bizonyítványát és nem lesz akadálya a kapcsolatuknak. Persze, csak, ha addig kitartanak…
Végül a Kövér Dáma előtt elmormoltak egy-egy „Jó éjt!”-tet, de tudták, hogy ez most másfajta, mint az eddigiek. Legszívesebben még egymással lettek volna, de az nem volt lehetséges.
Hermione a klubhelységben meglepődve vette észre, hogy Ginny még ébren van. El akart köszönni tőle éjszakára, de Ginny megállította. Komoly volt az arca.
- Hermione, végre itt vagy.
- Valami baj van? – kérdezte ijedten Hermione. Ginny nem szokott ok nélkül rosszkedvű lenni.
- Harryék küldtek levelet. Jól vannak, de megsérültek már egy párszor… – nyújtotta a levelet Ginny, amit Hermione kikapott a kezéből.

Kedves Ginny, Hermione!
Harryvel úgy döntöttünk, hogy írunk egy levelet, amiben beszámolunk az eddigi kalandokról. A levelet olyan bűbájjal kezeltük, aminek hatására csak ti ketten és Dumbledore tudja elolvasni. Hermione, ne lepődj meg, de Ginny tud a horcruxokról. Biztosak vagyunk benne, hogy nem árulja el senkinek, ezért osztottuk meg vele a titkot.
Amikor elindultunk a „kirándulásra”, három helyszínt szándékoztunk ellenőrizni: Denem árvaházi szobáját, a Borgin&Burkes boltot és a barlangot, ahol a medál volt.
Az első helyre viszonylag könnyű volt bejutni, csak egy kis emlékezet-módosításra volt szükség (Harry érdeme), és máris hivatalos ellenőrökké váltunk. Harry azt mondta, hogy ez valami mugli dolog, és az ilyeneket mindenhová beengedik. Denem szobája elég kicsi volt: egy szekrény, ágy, polc volt benne. Viszont, amikor átkutattunk mindent, felfedeztük, hogy a szekrény hátulja valami beépített fajta, aminek a hátuljában még van folytatás. De ez mágiával volt lezárva. Bezártuk az ajtót, bemásztunk a szekrénybe, és kiderült, hogy a barlanghoz hasonlóan, itt is vért kellett adni az ajtónak. Én voltam az áldozat, mert Harry sokkal jobban ért a horcruxokhoz.
Amikor bementünk, földön találtuk magunkat, és egy szakadék volt előttünk. A szakadék másik oldalán pedig egy sziget, amin volt egy láda. A szakadék fölött keresztbe volt döntve egy fa, azon kellett átmennünk. Először azt hittük, hogy csak át kell rajta sétálni, de aztán kiderült, hogy a fa megrövidül, és mozog, amikor rálép valaki. Harry szerint ez olyan, mint egy mugli játék, csak rá kell ugrani, aztán a végén lelépsz. Meg tudtuk csinálni. Harry azt mondta, hogy Tudjátokki ezzel a mugli hülyeséggel akarta lezárni a gyerekkorát. A ládában megtaláltuk a kupát, ami Hugrabugé Helgáé volt. A horcrux-megsemmisítésnek viszont az a módja, hogy meg kell küzdeni a benne lévő lélekkel, vagy pedig egy olyan bájital, ami valahogy szétmarja, de nem tudjuk pontosan, hogy mi az, és sejtjük, hogy amúgy sem tudnánk elkészíteni. A lélek szerencsére még nem volt olyan erős, mint a mostani Tudjátokki, de azért ketten alig boldogultunk vele. Ekkor eléggé le is gyengültünk, Harrynek eltört pár bordája, nekem meg megint a lábam, plusz még a kezem is. Meg tudtuk gyógyítani őket (hála egy könyvnek, amit még az Abszol Úton vettünk az utazás előtt), de azért maradt pár zúzódásunk.
A Borgin&Burkes-be még nem jutottunk el: úgy őrzik, mint egy börtönt. Szó szerint, mert dementorokkal. A barlangban pedig nem találtunk semmit. Arra gondoltunk, hogy hátha van vele szemben egy másik hely, ahol van egy másik horcrux. Ez lett volna a csavar benne: ki gondolná, hogy egy helyen van két horcrux? De úgy látszik, tévedtünk. Tehát már ’csak’ 3 horcrux van hátra: a medál, a kígyó és egy valami, amit még nem tudunk. R.A.B. valószínűleg a Black-családhoz tartozott, Sirius bátyja volt, tudjátok, akit Halálfalók öltek meg, mert ki akart lépni. Most majd utánanézünk, hogy hol járt, megpróbálunk információt kiszedni valakiből. Megkérdezhetnétek Dumbledore-t is, ő lehet, hogy tud egy-két dolgot.
A levelet ti is kezeljétek a Specialis bűbájjal, Hermione, te biztos tudod, hogy hogy működik. Ne aggódjatok értünk, ha megvan még egy horcrux, írunk majd, de fölöslegesen nem akarunk levelet küldözgetni, nehogy feltűnjön az embereknek Hedvig vagy Puli.
Puszilunk titeket, reméljük, jól vagytok!
Ron és Harry

Hermione leroskadt egy székbe. Nagyon nagy megkönnyebbülést érzett, hogy Harryék jól vannak. Nem is vette észre, de aggódott értük. Ginnyre nézett, aki halványan elmosolyodott, és így szólt:
- Remélem, tényleg nincs nagyobb bajuk annál, amit mondtak.
- Nem, Ginny, nyugi. Megírnák, ha valami komoly lenne. Gondolod nem tudják, hogy aggódunk értük?
- Igen, igazad van. Megyek, lefekszem… Amúgy hol voltál ilyen sokáig? – ráncolta a homlokát Ginny.
- Pitonnál voltam. Tudod, segítek a Rendnek bájitalokat főzni… – mondta Hermione, remélve, hogy Ginny nem veszi észre az enyhe pirulását. Bólintott, majd egy intéssel elbúcsúzott, és felballagott a saját hálókörletébe.
Hermione még egy picit lent maradt, újra meg újra elolvasva Harryék levelét. Mi lehet az a maradék horcrux? Utána fog nézni. Eszébe jutott valami: segíthetne neki Perselus. Az a baj, hogy nem mondhatja el nekia horcruxok titkát. Harry elmondhatta Ginnynek, mert ez az ő titka, de ő hogy adhatná tovább? Ahhoz kérni kéne Harry engedélyét, ő pedig biztos nem akarná, hogy Piton beleszóljon a dolgaiba. Dumbledore viszont adhatna rá engedélyt! Ez lesz az! Majd valahogy kitalálja, hogy miért akarja elmondani Pitonnak.