|
6 fejezet- Talán...
Eliza 2007.08.30. 20:58
Szerző megjegyzése:
Köszönöm a bétázást Spirit Blissnek :)
Másnap nagyon fáradtan ébredt, de szombat volt, így még sokáig aludhatott. Tizenegy óra körül ébredt fel. Már jobban volt, és meg is éhezett. Fürdött húsz percig, szinte csak áztatva magát, felöltözködött majd lement reggelizni. Útközben találkozott Ginnyvel, aki mondta, hogy már mindenütt kereste. Hermione nem mesélte el a történetet, csak azt mondta, hogy nagyon sok csokit evett tegnap, ezért egy kicsit fájt a hasa, és még ágyban maradt. Ez végül is igaz volt, mert még sosem evett ennyi csokit egy este.
A reggeliből végül is ebéd lett. Komótosan megebédeltek, majd Ginny ötletére sétáltak egyet a tó körül. Ginny elmondta, hogy nagyon aggódik Harryékért, mert semmi életjelet nem adnak magukról. Erre Hermione megnyugtatta, hogy mivel titkos küldetésen vannak, valószínűleg nem is fognak jelentkezni, csak a háborúban. Tudta, hogy Ginny szerelmes Harrybe, nem akarta elkeseríteni, de ez az igazság volt. Nem szabad álmokba ringatnia, hiszen ha Harrynek valami baja lesz, akkor véglegesen összetörik a szíve. Hermione örült, hogy nem szerelmes Ronba, mert tudta, hogy akkor nem lenne egy nyugodt éjszakája sem a fiú nélkül. Egyébként azt gondolta, hogy meg tudják védeni magukat a fiúk.
Miután visszamentek a kastélyba, visszaballagtak a klubhelyiségbe. Út közben találkoztak Piton professzorral, köszöntek neki, és Hermione el is pirult egy kicsit, de Ginny szerencsére nem vette észre. Most jutott csak eszébe, hogy mit tett tegnap. Megpuszilta a tanárát! Azonban azt nem tudta, hogy hogy merte megtenni. Egyszerűen csak megtette. Úgy érezte, hogy meg kell tennie, olyan ösztönös megérzés volt. Emlékezett, hogy hogy vitte a férfi a lakosztályáig, és most is arra gondolt, hogy de jó volt a karjai között lenni...
A klubhelységben aztán elbúcsúztak, Hermione felment a szobájába, és elkezdte megtanulni a pénteki anyagot plusz átismételni azt, ami hétfőre kellett.
Nagyon gyorsan szállt így az idő, és már be is esteledett. Hermione hamar lefeküdt aznap is, meg másnap is, hiszen mindkét napot végigtanulta.
Hétfőn bájitaltan óra előtt a folyosón ácsorgott, a Különleges főzetek különleges mestereknek című könyvvel a kezében, amikor észrevette, hogy Malfoy őt nézi. Most döbbent csak rá, hogy most látja őt először az ominózus eset óta. Nagyon mérges lett, kis híján pálcát rántott rá, de inkább aztán visszafogta magát, mert nem akarta, hogy Piton mérges legyen rá. Egyébként biztos volt benne, hogy a bájitaltan tanár is egyetértene vele a megátkozásban, de a nagy tömeg előtt valószínűleg csak pontlevonással jutalmazná a lányt.
Hátat fordított tehát neki, és emelt fővel bevonult a terembe, ahol Piton már várta őket. Elmosolyodott, és leült a szokásos helyére. Malfoy mögötte haladt el, és menet közben belerúgott Hermione táskájába, majd gúnyosan rámosolygott a lányra.
- Hogy lehet az, hogy te most itt vagy, sárvérű? – kérdezte, talán egy kicsit dühösen is, de nem tudta folytatni, mert Piton közbeszólt:
- Mr. Malfoy, kérem, a személyes ügyeit az osztálytermen kívül intézze el!
- Igenis, tanár úr – mosolygott Malfoy a legmegnyerőbb vigyorával.
Óra végéig nem történt semmi, majd amikor vonultak ki a teremből, Piton utánuk szólt:
- Mr. Malfoy és Ms. Granger, maradjanak egy percre!
Hermione és Malfoy visszafordultak. Piton közelebb jött hozzájuk, és Malfoy felé fordult.
- Megtudhatnám, hogy mi volt az a pénteki incidens!? – kérdezte olyan fenyegető hangon, hogy még Hermione, aki ártatlan volt, is megijedt tőle. Malfoy hátrahőkölt, és ránézett Hermionéra megdöbbent arccal. – Nem, ne hibáztassa Ms. Grangert, láttam az egész jelenetet, ne is tagadja! Ha még egyszer ilyet mer tenni, én magam fogok arról gondoskodni, hogy kirúgják! Igen, jól hallotta! Most pedig elmehet!
Malfoy megszégyenült, vörös arccal távozott a teremből, Hermione meg szélesen elvigyorodott. Piton pedig úgy nézett ki, mintha elfojtott volna egy mosolyt.
- Csak azt szerettem volna mondani magának, hogy máskor vigyázzon a sötét folyosókkal! És ha már nem tanították meg patrónust idézni, akkor az egyik különóra végén majd én megtanítom!
Hermione meglepődött, de boldog volt. Bólintott. – Rendben, köszönöm, Uram!
- Elmehet, este találkozunk!
- Viszlát!
Hermione szinte rohant fel a klubhelyiségbe örömében. Nem csak, hogy Piton felajánlotta a segítségét, de megfenyegette Malfoyt! Bár lehet, hogy az utóbbi nem volt jó ötlet, mert így Malfoy lehet, hogy meg akarja majd bosszulni, hogy a kedvenc tanára leszidta őt. De ez sem érdekelte. Malfoy ellen akkor is ki tudna állni! Csak ne hozzon dementort – gondolt rá, megborzongva az ötlettől.
Alig várta már az esti órát, hogy megint kettesben lehessen Pitonnal. Addig olvasgatott, házit csinált, néha csak bámult a semmibe. Amikor végre öt óra ötvenöt lett, boldogan felugrott, és lerohant az alagsorba.
Mint mindig, most is Piton magánlaborjában dolgoztak, de ezúttal egy kis változás történt. Egy nagy üst volt középen, mellette állt Piton, és Hermionéra nézett.
- Ma egy igen bonyolult főzetet kell készítenünk, a neve Putesco Intus.
Hermione a szája elé kapta a kezét. Ismerte a bájitalt, nagyon erős méreg, és ha az ellenszert egy percen belül nem adják be az áldozatnak, biztos halált okoz. Ez a szer belülről bontja a szerveket és beleket, az ember szinte belülről rohad meg. Nagyon kegyetlen halál, iszonyatosan nagy fájdalmakkal jár. A mugli világban körülbelül azzal egyenlő, ha az ember lenyel egy liter tömény lúgot.
- Látom, érti, hogy miről van szó…
- Igen, de … Biztos, hogy el kell készíteni? Ez nagyon kegyetlen halál…
- Nos, akiknek szánjuk, ők több embert is megöltek, és biztos nem kínzás nélkül. Gondoljon erre… De ha nem akar részt venni az elkészítésben, csak szóljon – tette hozzá, bár biztos volt a visszakozásban.
- Nem, itt akarok lenni – vágta rá rögtön Hermione, és megerősítésül Piton mellé állt. A professzor csak bólintott, és Hermione elé rakta a könyvet. – Azt szeretném, hogy megosztottan dolgozzunk. Maga készítse el a hozzávalókat, én pedig, megfőzöm! Rendben? – kérdezte még, hogy biztos legyen benne: Hermione segíteni akar.
A lány csak bólintott egyet, majd el is kezdte a munkáját. Piton alágyújtott az üstnek, és beleöntött egy kis vizet, hogy felmelegítse a megfelelő hőmérsékletre. Közben néha rápillantott a lányra, aki úgy látszik, ezt a munkát is tökéletesen akarta elvégezni.
Így dolgoztak csöndben. Hiába álltak egy helyben, a távolság valahogy csökkent közöttük. Hermione az asztal mellett mindig arrébb ment, amikor elkezdte szeletelni és aprítani a hozzávalókat, egyre közelebb kerülve Pitonhoz. Persze, amikor felszeletelte, az asztal végére kellett vinnie, mert felhasználási sorrendben csinálta a vagdosást. Egyszer csak felkiáltott, mert elvágta a kezét, pont egy adag salétromcsiga között. Mivel ez maró hatású, így nem lehetett egyből bezárni a sebet. Hermione pedig csak azt tudta, úgyhogy így meg kellett várnia, míg Piton minimálisra veszi a lángot, és a következő hozzávaló beledobásával öt perc szünetet nyer a készítésben.
- Mutassa – sürgette Hermionét. Hermione odanyújtotta a kezét. Tenyerében egy hosszú, mély seb tátongott, benne a maró folyadékkal. Nagyon fájt neki, de nem nyavalygott. Piton hozta a fertőtlenítőszert, és ráfolyatta a sebre. Hermione felszisszent, Piton pedig még szorosabban markolta a kezét, nehogy elrántsa. Amikor kitisztult a seb, Piton egy pöccintéssel bezárta, csak egy fehér csík maradt utána. Hermione felsóhajtott.
- Köszönöm… Mindig csak hálálkodok magának – eresztett meg egy bátortalan mosolyt.
Piton csak zavartan megköszörülte a torkát.
- Nos, igen…
Hermione elgondolkodott. Vajon megpuszilja, vagy ne? Végül is a múltkor sem ellenkezett, de mi van akkor, ha most fog, és következményei lesznek? De milyen következményei lehetnének? Piton valószínűleg nem fog az igazgatóhoz rohanni, hogy az egyik diákja megpuszilta… Így előrehajolt, és megpuszilta Piton arcát.
Tanára nem szólt semmit, de aztán megfogta Hermione másik kezét, és így szólt:
- Ms Granger, nem hiszem, hogy ez helyénvaló lenne… A tanára vagyok, körülbelül húsz évvel idősebb. Kérem, ne csábítson, mert ez egyáltalán nem helyes…
- Miért nem helyes? Ez a saját döntése mindenkinek… – Hermione elcsüggedt, csalódottan lehajtotta a fejét. Nem akarta, hogy ez egy álom maradjon. Abban reménykedett, hogy ez az álma valóra válik. Piton az álla alá nyúlt hosszú mutatóujjával, és így szólt:
- Gondoljon bele… Háború van. Nem bírnám ki, ha miattam lenne valami baja.
- De nekem szükségem van erre… Maga sem zárkózhat el! Ne higgye, hogy nincs szüksége senkire!
- Nos, ezek ismerős mondatok. Azt hiszem, Mr Weasley is ezt mondta magának az összeveszésük napján – majd Hermione kérdő tekintetére hozzátette. – Azt hiszem, túl hangosan kiabált a folyosókon. Pont arra jártam és hallottam…
Hermione bólintott. Most megtudta, hogy Piton is vonzalmat érez iránta… Csak a háború az oka. Viszont el tudnák titkolni! Felemelte a fejét, hogy elmondja, de Piton közbevágott.
- Igen, talán el tudnánk titkolni… Nem, nem olvastam a gondolataiban, de én is erre a következtetésre jutottam. Majd megbeszéljük a bájital elkészülése után. Most jöjjön… – mondta, és elhúzta Hermionét, az asztala mellé állítva őt.
Csendben folytatták a munkát. Továbbra is tökéletes összhangban dolgoztak, bár valószínűleg mindketten ugyanarról gondolkodtak.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
