Másnap felébredt, és furcsán érezte magát. Mintha valami hiányzott volna az életéből. Aztán gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat, mert újra eszébe jutottak a tegnapi események, és felvidult már a bájitalfőzés gondolatától is. Első órájuk Sötét Varázslatok Kivédése volt, amit ebben az évben újra egy minisztériumi alkalmazott tanított. Ezúttal nem csak elméletet magoltak, hanem gyakoroltak is. Mr Fister auror volt, ezért nagyon sok tapasztalatát elmesélte, tippeket és hasznos tanácsokat tudott adni a jövőre vonatkozóan. Hermione nagyon örült, hogy végre megint jó tanáruk van. Persze Piton jó volt tavaly, de túl sok stressz volt az óráin, így nem tudtak annyira dolgozni. Most biztos rosszkedvű volt, hogy elvették tőle, de Lumpsluck professzor nem bírt már tovább tanítani, belefáradt az örökös jókedvbe.
Bevonultak a terembe, és leültek. Mr Fister körülnézett, és így szólt:
- Nem hiányzik valaki? Tudom már! Hol van Mr Potter és Mr Weasley?
Senki nem válaszolt, de sokan néztek Hermione felé, mintha tőle várnák a választ. Hermione is elcsodálkozott a hiányukon.
- Nem tudom, tanár úr, én nem beszéltem velük.
- Nos, rendben. Biztosan magyarázatot tudnak rá adni... A mai órán a lefegyverző átkok nonverbális megidézést tanuljuk. Eddig a védekezést sikerült tökéletesen elsajátítaniuk, így most a támadást tanuljuk, hogy a későbbi órákban párokban tudjanak gyakorolni. Mint ahogy tudjuk, a legegyszerűbb, de talán leghasznosabb átok a Capitulatus. Segítségével, már a párbaj elején el tudjuk venni az ellenfél pálcáját, ha pontosan végezzük el. Gondolom, ez már verbálisan mindenkinek megy. Most kezdjenek hozzá a nonverbális gyakorláshoz, rendeződjenek párokba. A tökéletesen elvégzett átok pontosan a kezükbe röpíti az ellenfél fegyverét.
Hermione Neville-lel került párba. Már negyedjére sikerült nonverbálisan elvennie a pálcáját, de Neville-nek nem ment tökéletesen. Most éppen a tanár úr magyarázott neki, hogy mit kell javítania a gondolatmenetén, és, hogy hogyan koncentrálhat száz százalékosan az átokra. Ekkor benyitott az ajtón McGalagony professzor.
- Elnézést, Fister professzor, de kikérhetném az óra végéről Hermione Grangert?
- Természetesen. Ő már úgyis végzett a mai tananyaggal.
McGalagony bólintott, és Hermione felé intett. Ő, csodálkozó arccal utánament, ki a folyosóra, a táskáját is magával cipelve. McGalagony balra intett a folyosón a fejével, majd elindultak. Nem szólt egy szót sem, komornak tűnt. Hermione kitalálta, hogy Dumbledore irodája felé mennek. Csak nem akarják őt felelősségre vonni, mert Ron és Harry hiányzott az óráról? Talán eltűntek?
Megszaporázta lépteit, és felzárkózott McGalagony mellé.
- Tanárnő... Harryről és Ronról van szó? Nem találják őket?
- Igen, Ms. Granger, de én nem tudok semmit az ügyről. Dumbledore professzor mondta, hogy hívassam magát, és hármunknak, tehát Önnek, nekem és Piton professzornak, elárulja távozásuk titkát.
- Értem – mondta Hermione. Egy kicsit megnyugodott. Ha az igazgató tudja, hogy hova mentek, akkor nem lehet olyan nagy a baj. Neki miért nem szóltak? Ennyire megbántotta volna őket? Nem volt több ideje az elmélkedésre, mert már meg is érkeztek az igazgatói szobába. McGalagony kopogás nélkül belépett, majd leült a középső székre, mert az asztal előtt három szék várakozott.
Hermione leült az utolsóra, majd kérdőn nézett az igazgatóra.
- Tehát, Harry Potter és Ron Weasley elmentek az iskolából egy kis körútra. Az útjuk célja, hogy megszerezzenek egy pár tárgyat, amit Voldemort nagyúr rejtegethet valahol. Azt ne kérdezzék, hogy mire kell, vagy hogy miért keresik. Csak Ms. Granger tudhatja a titkot, ha tavaly elárulta neki a barátja – nézett Dumbledore Hermionéra, aki bólintott. – A barátai hagytak magának egy levelet, amiben megmagyarázzák, hogy miért nem hívták az útra. Én, személy szerint örülök, hogy nem vitték magukkal, kisasszony, mert azt hiszem, a bájitalfőzéssel sokkal többet tud segíteni a Rendnek. Harryék egy veszélyes útra mentek, de azt hiszem, tudnak minden támadó, illetve védekező átkot, amivel túlélhetik a támadásokat. Sokféle óvintézkedést tettem az érdekükben, tehát ne aggódjanak. És azért hívattam ide mindhármójukat, hogy megkérjem önöket, terjesszenek egy pletykát az eltűnésükről – mosolygott Dumbledore. – Igen, egy pletykát, ami mind a tanárok és diákok között elterjed, és nem lesz kétséges, hogy hova mentek. Ron bátyja, Charlie, kéreti az öccsét, illetve a barátját, Romániába, mert úgy érzi, csak ők segíthetnek egy igen bonyolult probléma megoldásában. A sárkányokkal van egy kis probléma, még a Tűz Serlegéből adódóan, és az egyik résztvevőnek jelen kell lennie, hogy megfőzhessenek egy olyan bájitalt, ami segít. Hát, talán hihető történet...
Hermione felnevetett. A sztori elég furcsán hangzott, de végül is... A diákok valószínűleg nem sokat fognak gondolkozni rajta, hiszen nem nagyon szoktak kérdezni...
- Itt a levél, Ms Granger, most pedig további kellemes napot mindenkinek!
Piton felpattant a székéből, és kiviharzott a teremből. Nem értette, hogy hogy hívhatták be ennyiért az igazgatói szobába. Csak hogy az orra alá dörzsöljék, hogy egy kis csitri jobban van informálva a barátairól és a nagy küldetésről, mint ő maga? A pletyka pedig... Ő Perselus Piton! Mégis hogy képzeli Dumbledore, hogy pont ő fog pletykálni? El tudja képzelni, amint néhány diák és tanár jelenlétében bizalmasan suttog két tini terveiről? Naná. Aztán lenyugodott. Dumbledore biztos csak azért hívta, hogy nehogy ő is a pletykát higgye igaz történetnek. Mit tudhat Granger, amit ő nem? Mik azok a tárgyak? Egyszer majd megkérdezi, talán a lány elárulja...
Hermione közben felment a klubhelységbe, ahol még nem volt senki, mert az első óra még nem ért véget. Kinyitotta a levelet, és elkezdte olvasni.

Kedves Hermione!
Remélem nem haragszol a hirtelen eltűnésünk miatt, és, hogy nem vittünk magunkkal. Az utóbbi időben nem nagyon beszéltünk, így nem láttuk értelmét, hogy ráderőltessük a túrát, amelyre megyünk. Gondolom kitaláltad, hogy horcruxkeresésre indultunk Harryvel. Te sokkal többet tudsz nálunk az elméleti síkon, de párbajozásban talán ketten is boldogulunk. Van egy pár ötletünk a fennmaradó tárgyakat illetően, azokat fogjuk felkutatni. Ne aggódj értünk, és ne haragudj, hogy a múltkor úgy letámadtalak. Ezért is írom én ezt a levelet, hogy személyesen kérhessek bocsánatot Tőled. Remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy még találkozunk. Szia!
Ron és Harry!

A levél nem mondott szinte semmit a küldetésről. Van egy pár ötletük? Hát, lehet, hogy utánanéztek a Roxfort alapítóinak a hagyatékáról szóló könyveknek. Sosem lehet tudni. Mindenesetre, megnyugodott, hogy így végül is harag nélkül váltak el. Remélte, hogy nem lesz semmi baj az út során, meg tudják magukat védeni. Ezzel a gondolattal együtt ki is csöngettek, így ment a következő órájára.
Végül elérkezett a másnap hat óra. Már alig várta az időpontot, tudta, hogy most olyan bájitalokat fognak főzni, ami órán nagy valószínűséggel nem fog előfordulni. Izgatottan kopogott be a labor ajtaján, ahonnan rögtön kiszólt egy mély hang: "Jöjjön be!"