Jewel Kilcher 1974. május 23.-án született az USA-ban(Utah, Payson) Atz Kilcher és Lenedra Carroll gyermekeként. A család hamarosan az alaszkai Anchorage-ba költözik.
Jewel már gyerekkorában elkezd dalokat írni, szülei is hatással vannak rá, ők is zenészek. 6 éves korában már együtt énekel szüleivel lokálokban, bárokban, főként a jódlizásban egészíti ki apját. Egészen 14 éves koráig folyamatosan együtt szerepel édesapjával Homer-ben Alaszkában. Sok mindent megtanul ez idő alatt, pl. lovagolni, és azt is, hogyan kell kezelnie a közönség reakcióit.
Középiskolás éveit Michigan-ben tölti. Miután lediplomázott 1992-ben San Diego-ba költözik szüleihez. Ezidőtájt sokféle munkát vállal, beleértve a pincérkedést is,és sokat gondolkodik miként folytassa életét.
Lenedra buzdításának és hitének eredményeképpen hogy életben tartsa nagy álmát, kiköltöznek a házukból, különálló VW kisbuszokba.Semmi másra nem koncentrál, csak a dalírásra, zenélésre és éneklésre. Ekkoriban találkozik Jewel az énekes/dalszerző Steve Poltz-val és bandájával(The Rugburns). Több lokálénekessel együtt, Steve Poltzot is beleértve, bárokban lép fel, hogy gyakorolja tehetségét, ahol nemcsak énekelnie kellett, hanem improvizálni és a dalokhoz vicces kommentárt fűzni. - " Ez egyszerűen hihetetlen volt, fantasztikus milliő volt ez " - igy emlékszik vissza Jewel - " Ott voltam ezekben a kávézókban és úgy éreztem mintha Párizsban lennék az 1920-as években.Mindannyian éheztünk és senki sem ismert minket, de itt vannak ezek a brilliáns, tehetséges írók. Megtisztelő volt, hogy velük lehettem és velük együtt írhattam." -- Ebben az időben Jewel több mint 100 dalt írt.
1993 vége felé az Atlantic Records szerződést kínál neki. Előlegként a cég kibérel neki és Lenedrának egy házat. Majd Jewel vesz egy használt Volvót és egy új gitárt.
Ben Keith-t kéri fel producernek első albumához. A felvételek 1994-ben kezdődnek el Neil Young stúdiójában Redwoodban(California)
1995-ben végre elkészül az első lemez, Pieces Of You címmel, és hatalmas sikert arat. Olyan toplistás dalokat tartalmaz mint a Who Will Save Your Soul, You Were Meant For Me és a Foolish Games. Nem véletlenül jelölték a legjobb új művész dijra.
2.albuma a Spirit 1998-ban jelent meg, és a Billboard 200-as listáján a 3.helyet foglalta el, és tripla platina lemez lett.
Jewelt háromszor jelölték Grammy-díjra, szerepelt a Time, Rolling Stone(2X is), Vogue, Interview, Entertainment Weekly, People magazinok címlapján. A Times Of London így méltatta: " a legsziporkázóbb énekesnő Joni Mitchell óta "
Legutóbb 2006-ban jelent meg lemeze.:)
|