Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítségemre voltak az oldal létrejöttében: Izikének, aki a banneremet és vendégkönyvemet csinálta, valamint megtanított a képek készítésére, Fantának aki a buttonjaimat csinálta, Napsinak a mozgó Nyúlmami feliratot és az üzenőfalat, Sissinek pedig, hogy mindig buzdít!
Köszönöm!!!
|
|
|
|
ÁLOM
Legyen az
álomban tenger,
Végtelen ég kék,
messziről jövő
nyári zápor…
Aszfalton gőzölgő
forró pára legyek,
Lenyugvó napba
mikor belenézek…
Síratom emlékeimet,
s újra végigélem,
Pereg a perc,
s én futok utána,
Jelenemet egyszer
talán utolérem…
Akasa: Hajnali közhelyek
Emlékezem.
Azaz múltam morzsáit
Rágom.
Próbálom tetten érni
Sosemvolt bátorságom.
Neked semmit sem
Hoztam.
Kezemben semmi
Sincsen.
De arcom ráncaiba véste,
neved kezdőbetűit az
Isten.
S ha elalszanak bennem
A Dalok…
Eljön majd értem Apám,
És kézen fog a Halott.
S ha az Úr kérdezi,- Fiam!
Megérte?
A Te neved suttogom
Akkor.
S a földig hajolok a
szélbe
Marinaweb: A Tündérpor lángja
Ég, lobog a fájdalom tüze
S egy kistündérke szárnya,
Megpirul benne.
Hullámzik, csobog
a csodák tengere
S egy szép hableány
fényét
Leli benne.
A hajnali nap sugara
rámered,
S a fény lassanként
elrebeg.
Ebben lesz,
mit hosszan nézel,
A lángoló tűzben
tudod mit érzel.
Li Tai-PO:
Tündérsziget
Ó drága Napfény,
tündér Holdvilág!
Sugárotokból él
e holt világ,
S körökben,
miknek útja végtelen,
Ó hogy szeretnék
élni veletek!
Hallottam egykor,
régen, hajdanán,
Van egy sziget,
melyet túl Indián
Rejt kék ölén
a Déli Óceán:
hol smaragd-erdőn
aranyág fakad,
S tündér les rád
minden virág alatt!
Ki ide ér, az többé
sohse sír,
haja nem őszül
arca rózsapír,-
Ó Boldogság,
hadd jöjjek most veled,
Míg a tündérek
szigetére érünk,
Hol örök fényt
szitál a kikelet!
|
|
Reményik Sándor:
Csak így...
Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm őt,
ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor,
s örök idegen.
József Attila:
Úgy szeress
Tedd a kezed
Homlokomra,
Mintha kezed
Kezem volna
Úgy őrizz, mint
Ki gyilkolna,úgy
Mintha éltem
Élted volna
Úgy szeress,
mintha jó volna
Úgy, mintha
szívem szíved volna
Úgy őrizz,
mint ki gyilkolna
Úgy, mintha
éltem élted volna
Apolliner:
SZEMEDEN
Szemeden e
tengerszemen
Alámerül szegény
szivem
S a szerelem
S téboly vizében
oldja bent szét
A Bánat és az Emlék.
|
|
Lunának köszönöm!
|
|
|
|
Az elmaradók
Egy fészket ismerék, Három szinűt: Benn váltva három szép Madárka űlt.
Sok szem repűle fel, Sok szív örült, Mely láthatásokon Megédenült.
Oly bájos, oly derűlt Tekintetök: Az est örömtelen Volt nélkülök.
A fészek most üres: A szem komor, S a hűlt szivekre száll Csendes szomor.
Hová vesztéd, oh est, Szépségidet? Ha ők is hűtlenek, Ki lesz hived?
1838. január
HOLT HITVES SIRATÁSA
Jüan Csen
Ki hal előbb meg? - tréfáltunk veled. Egyszerre aztán elvesztettelek. Ruháidat majd mind másoknak adtam. Csak a hímzésed nem. Az zár alatt van. És nem merem megnézni sohasem. Most jó vagyok, amint te, kedvesem. Háznépem ellátom pénzzel, vigasszal, álmomban meg-megleplek ezzel-azzal... Ez itt a sorsa a gazdagnak, szegénynek, az istenek a dúsat is verik, de ezt a bút csak azok ismerik, kik hajdanában oly szegényen éltek...
Hsieh leánya, ó te szép, te boldog, ki egy rongyos költőé lettél ifjan, kis szatyrodból varrtál ruhámra foltot, én meg aranyhajtűid is elittam. Ebédre hányszor gizt-gazt szedegettünk, télvíz-időn rőzsénál melegedtünk. Most kézhez kaptam százezer ezüstöt. S mit vettem néked? A templomba füstöt. Itt üldögélek, és gyászollak téged, édes. Számlálgatom, mikor leszek már hetven éves. Jobb embereknek sem adott fiút az ég, és jobb költőket is ért ily nagy veszteség. De én halál után se látlak, hitvesem, mert nem hiszek ebben, és nem hittél te sem. Csak éjjelente, hogy rád gondolok, látom a porban fáradt homlokod.
(Kosztolányi Dezső)
Apolliner
A pokol
Ment a pusztában egy ember s egy korty vizet se Lelt. Egy este megállt a tengerár előtt, Látja a sós habot s szomja még égetőbb. Az ember vágyam, az ár szíved győzedelme.
Kékbe öltözve, bár éjfekete a lelke, Szép maszk szív egy bitó lábánál levegőt, Mintha szerelmet - e zöld-sárga lebegőt Iszonyú kárhozat varázsa sütögette.
Az akasztott, a szép maszk és a szomjazó Pokolra száll alá, mit magam ások egyre, S a pokol mindig ez: "Szeretném, ha szeretne!"
S más már soha nem is lesz kedvemre való, Csak ez a szép halál, ha nem lehet szerelmem. Mondd csak, honnan tudod, hogy halandó a lelkem?
(Rónay György fordítása)
Birtalan Ferenc Halottak és élők napja
Gyújtanak-e gyertyát értünk az ÖRÖKLÉTŰEK? Van-e ÉLŐK NAPJA? Átutaznak-e a SEMMI VIZÉN letekinteni ránk? Mi elmegyünk. Mi megyünk, míg lábunkból kifogy a lépés, míg van út NINCSEINK felé. Elmegyünk, áldjuk az őszi napfényt, ha eső, ha köd, mert áldhatunk. Fenyőág, krizantém, fagyöngy. És a mécsesek... Reszketnek a léleknyi fények. Reszketünk. Jönnek-e hozzánk így, szeretettel, lesz-e ki jöjjön, lesz-e hová? Hát óvjuk, tesszük szélvédett helyekre, lángjon, segítse haza, segítse az éppen-élőt, mert minden mi van, milliomodszor is újravirágzik innen, hol már nincs joga a szónak, s csillagokra szóródnak a miértek. Ezek a tisztaság percei. Ma, itt, HALOTTAK NAPJA VAN. Látjátok feleim... s voltunk bár Istentől bármi távol, itt reszketünk mind, miként a sok kis mécs világol, ...por és hamu...
| |
|
|
EMLÉKEZZ
Christina Georgina
Rossetti
Emlékezz rám,
ha tőled
messze-messze
a hallgatag
országba érkezem,
s nem foghatod meg
többet a kezem,
és nem fordulhatok
el tévedezve.
Emlékezz rám,
ha majd magad
leszesz te,
s nem szólsz
jövőnkről, úgy,
mint rendesen:
csak emlékezz és
értsd meg,
kedvesem,
késő tanács,
imádság,
minden eszme.
De ha felejtesz, s
aztán valahogy
emlékezel reám,
ne búslakodj,
mert hogyha
Éj s Romlás
a szenvedélyt
nem ölte meg,
mely hajdan
bennem élt,
százszorta jobb,
hogy mosolyogj
s felejts,semmint
emlékezz és
egy könnyet ejts
REMÉNY, MIT REMÉLSZ?
Camôens
Remény, mit remélsz?
- Semmit, soha többé.
Miért?
- Valami megváltoztatott.
Élet, mi vagy?
- Csak gyötrelem vagyok.
Mit mondasz, szív?
- Szeretek, mindörökké.
Lélek, mit érzel?
- Igy kell tönkremenni.
Hogy élsz?
- Nem várva semmi jót, szerencsét.
Mégis, mi éltet?
- Csak a mult, az emlék.
Csak ennyi a fény életedben?
- Ennyi.
Látsz végső célt?
- Csak egy gondolatot.
Mire gondolsz?
- Hogy várom a halált.
Jó lesz?
- Parancs kényszerít, hogy tegyem meg.
Mért kényszerít?
- Mert tudom, ki vagyok.
Ki vagy?
- Az, aki megadta magát.
Kinek?
- A fájó, örök Szerelemnek.
Albertini: Az angyal
Az ajtókba beleütődik
a fákba is bele.
A fény se látja Őt, a szél se,
s az ablakok szeme.
Igen: az ablakok szeme.
A városokban idegen már.
Róluk emléke sincs.
Holtan bolyong.
Holtan bolyong utcák során át.
Ne kérdezzétek! Csak elébe,
Vagy mégse, mégse.
Szeme, hangja, árnyéka sincs
Az sincs, bizony.
Láthatatlan Ő a világon
mindenkinek.
FEHÉR SIRÁLYOK
Yeats
Volnánk fehér sirályok,
édes, a gyors habokon!
Még száll a meteor-csík,
s nekünk már unalom;
s a szürkületi égalj
kék csillaga, kedvesem,
szivünkben bút ébresztett,
mely nem múlik sosem.
Fáraszt a harmatos álom,
rózsáké, liliomé;
ne álmodj róluk, édes;
se a meteor felé
ne epedj; se a kék csillagra
harmathullás idején:
az volna jó, ha sirályok
lennénk
a habon, te meg én!
Lelkem szigetvilágok
s partok dala veri fel,
ahol az idő feledne
s a bánat nem érne el;
de mögöttünk maradna
láng, rózsa, liliom,
volnánk csak sirályok,
édes, a ringató habokon!
|
|
|
|