Hűtlen V
Petrus 2007.12.20. 18:53
Egész nap a parton voltunk. Fürödtünk, napoztunk és rengetegszer le is feküdtünk. Be kell vallanom, nagyon jó volt. Ronnak óriási és hihetetlen fantáziája van. Homokos parton, tengerben, ágyon, földön, sziklán, hajnalban, délben és este...
Eljött az utolsó este is. Mint eddig mindig sétálgattunk Athén egyik kisváros részén. Rengeteg bolt van, egymás mellett vannak az éttermek, mindenhol zene szól, az egész nagyon hangulatos. Leültünk a kedvenc Gyros kuckónkba.
- Szokásos? – kérdezi a pincér.
- Né, egó parakalo gyro me pita horisz kremidi – mondta Ron, aki elsajátított néhány görög kifejezést. Ez azt jelenti, hogy gyrost kér pitában hagyma nélkül – ké mia bíra – folytatja. Persze egy kis sört is kér. Én sem vagyok rest.
- Egó sze parakaló ohtápódi ké pszári – vagyis polipot és halat kérek – ké éna potiri ouzó – meg egy pohár úzót.
A pincér felveszi a rendelést és elmegy.
- Úzót? – kérdi szívszerelmem.
- Lassan fel kell hagynom vele.
A pincér kihozza a sört meg az úzót.
- Hogyhogy? – elkezdi inni.
- Lehet, hogy terhes vagyok.
Ron el kezd köhögi, félrenyelte a sört.
- Hogy mondod? – kérdezi, amikor már kap levegőt.
- Gondold meg, mit csináltunk mi az elmúlt héten... Hányszor és mit nem használtunk, ráadásul peteérésem is volt – közlöm vele.
Kis csönd borul ránk.
- Nem is tudom, mit mondjak... – mondja halkan – ez nagyszerű!
- De még ne éld bele magad! Nem biztos, de minden eshetőségre fel kell készülni.
9 hónap múlva:
A minden eshetőség volt a legmegfelelőbb szó. Bár húztam volna rá erővel a gumit! Honnan tudhattam volna, hogy a szülés ennyire fáj? Éppen egy normális mugli kórházban tolnak be a szülőszobába egy hordágyon. Ron itt rohan mellettem és fogja a kezem.
Már elfolyt a magzatvizem.
Nagyon fáj.
Először féltem, hogy egy idegen pasi fog nyúlkálni a magánszférámban. Malfoy óta Ronon kívül senkit nem akartam odaengedni. S lám, most azon szurkolok, hogy mindegy, hogy ki, csak valaki szedje ki belőlem a szenvedésem okát!
Sokat olvastam erről, mondták is, hogy fáj, de hogy ennyire! Azt hittem, hogy nem annyira, hisz Molly hétszer is végig csinálta, ráadásul egyszer ikrei lettek!
Azt is mondta, hogy a következő nem fog ennyire fájni.
KÖVETKEZŐ???
Ezt elég egyszer is átélni.
Már három hímorvos is matat bennem. De nem érdekel, legyen már végre vége!
Ron nincs velem, ide nem jöhetett be.
- Hölgyem, nyugodjon, meg, nincs nagy baj... – kezdi az egyik fehérruhás.
- Csak annyi, hogy a kisbabája nagyon virgonc és a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór.
- Attól tartunk, császároznunk kell.
Többre nem emlékszem, mert elájultam.
Nagy csendre keltem fel.
Egy kis szobában fekszem. Ron ül az ágyamnál. A nagy dudor eltűnt a hasamról. Körben virágok vannak.
- Csakhogy felkeltél – mosolygott Ron.
- Mi történt?
- Császárral született – hajtotta le a fejét Ron.
Tudta, hogy mindig is én akartam szülni, nem akartam volna felvágott hassal, de nem bánom.
- A lényeg az, hogy Ő jól legyen – sóhajtottam és kérdőn néztem rá.
- Inkubátorba rakták, de hamarosan idehozzák – közelebb jött és átölelt.
Pont ekkor jött az orvos is, kezében egy nagyon apró kis izével.
Átadta nekünk a lányunkat.
- Olyan kis pici – sírtam fel és az ölemben tartott csöppségre néztem.
- De gyönyörű és... vörös – nevetett rám Ron.
Ahogy a picit néztem, észembe jutott az ájulásom előtti fájdalom, de megérte. Már nem is tűnt annyira fájdalmasnak. Csak egy emlék maradt.
Úgy ahogyan Malfoy.
Amikor visszajöttünk a nyaralásból, még rengetegszer próbálkozott, egészen addig, amíg már nem volt nagy a hasam, és el nem hitte, hogy Rontól vagyok terhes. Még azt is megkockáztatta, hogy tőle van. Persze... Először megijedtem, de aztán nem, hiszen egy Malfoy sokkal jobban vigyázna magára...
És lám: vörös. És igen.. szeplős is, akárcsak az apja.
Kopogtak az ajtón. Mindenki betódult. Harry és Ginny, Molly, Arthur, az ikrek, az egész család.
Ahogy végig néztem rajtuk, legszívesebben magamat vertem volna, hogy lehettem olyan lotyó! Megfogadom, hogy a lányunkat úgy nevelem, hogy szeressen, hogy szeressék éssoha ne legyen hűtlen...
|