Hűtlen
crystine004  2007.03.26. 18:47

Összefoglalás: Ezt a novellát Rihana: Unfaithful száma ihelette. Hermione szemszögéből van az egész, nem tudja eldönteni, hogy a szívére vagy az ösztöneire hallgasson. Ha elolvastátok, kérlek mondjátok el a véleményeteket, hogy feltegyem-e a folytatását is! Jó olvasást!

Hűtlen (Unfaithful)

Reggel van, érzem a napsugarak melegét az arcomon. Tudom, hogy mennem kellene, de inkább közelebb bújuk ahhoz a férfihez, akivel tegnap egy nagyszerű estét töltöttem el. Lassan kinyitom a szememet és elmosolyodom, amikor meglátom kedvesem arcát. Nézem, milyen édesen alszik, miközben mellkasa egyenletesen emelkedik fel és le. A száján egy apró mosoly jelenik meg, és arra gondolok, vajon miről álmodhat. Fejemet a mellkasára hajtom, hallgatom a szíve dobbanását. Kezemet lassan végigsimítom a mellkasán, és arra gondolok, hogy mennyire megőrjít ez a férfi. Ezt ő nagyon jól tudja és ki is használja. De mit tegyek, ha egyszerűen nem tudok ellenállni a szemeinek, a mosolyának, a szavainak és az őrülten kívánatos testének. Kicsit feljebb ülök az ágyban, és úgy nézem tovább. Óvatosan végigsimítom az arcát, majd lágyan megcsókolom az ajkait, mire ő álmosan kinyitja a szemeit, és rám mosolyog. Ez a mosoly az én vesztem. Visszamosolygok, mert egyszerűen nem tudok ellenállni neki, pedig ha tudná, hogy belül legszívesebben sírnék és elfutnék. Elfordulok, és öltözködni kezdek.

- Hova mész?

Nem nézek rá, tovább öltözöm, és úgy válaszolok.

- Tudod azt nagyon jól. Ron már biztosan vár.
- Elmondtad már neki?

Nem válaszolok, hallom, hogy ő is elkezd öltözködni. Mit tettem már megint? Miért esem bele újból és újból ugyan abba a hibába? Miért hazudok annak az embernek, akit mindenkinél jobban szeretek, és tudom, hogy ő is ugyan úgy érez, mint én. Tudom, hogy ő tudja, hogy most itt vagyok. Érzi, hogy hűtlen vagyok, mégsem kérdez soha semmit. Persze, hiszen nem akar elveszíteni, és én sem akarom őt bántani, de egyszerűen nem tudok ellenálli a csábításnak, túl gyenge vagyok hozzá. És most a „kísértő” azt kérdi, elmondtam e már…

- Nem. De szerintem, tudja. – válaszoltam alig hallhatóan.

Érezem, ahogy két erős kéz átölel hátulról, és magához húz, majd megcsókolja a nyakamat, amibe teljesen beleborzongok.

- Akkor maradj még! – suttogta a fülembe bódítóan Draco.

Én megfeledkezve mindenről, megcsókolom. Újra a bűvkörébe kerültem, ahonnan a bűntudat sem tud kihúzni. Kívánom, hogy átöleljen, hogy megcsókoljon, hogy végigsimítson a hátamon… Őt kívánom. Nehezen bár, de eltolom magamtól és lesütöm a szemem.

- Mennem kell.

Draco felhúzza az államat, és mélyen belenéz szürke követelőző szemeivel, az én bűnbánattal teli szemembe.

- Nem tettünk semmi rosszat.

Gyengéden eltolom magamtól, és lemondóan megrázom a fejem.

- Ron nem így gondolná… Ne találkozzunk többet!

Erre ő csak hanyagul hátradől az ágyon, a feje alá rakja a kezét, és öntelten elmosolyodik.

- Ezt mintha már hallottam volna. Úgy is jössz, nem tudsz nekem ellenállni!

Tehetetlenül nézek rá. Legszívesebben a képébe ordítanám, hogy „Nincsen igaza”, de legbelül tudom, hogy minden szó szerint úgy van, ahogyan mondta. Utálom érte, hogy mindig igaza van, hogy nem tudok kiállni magamért és azért is utálom, mert ennyire nem tudok neki ellenállni.

- Gyűlöllek te egoista barom!

Azzal sarkon fordulok, de még hallom, hogy utánam kiáltja:

- Akkor legközelebb!

Már megint övé az utolsó szó, és én pontosan tudom, hogy nemsokára újra a karjai között leszek tehetetlenül.
Ahogy kilépek a házából, nyomban átjár a bűntudat. Hiszen szeretem Ront! Hogy vagyok képes ezt csinálni vele? Ő annyira aranyos, csak velem törődik, mindent megtesz értem, megért ha bajom van. Ellentétben Dracoval, aki csak magára gondol, és én hidegen hagyom. Ha nem veszek össze Ronnal azon a bálon, akkor nem történik meg ez az egész. Hogyan lehettem olyan ostoba, hogy akkor belementem ebbe az egészbe „Most az egyszer” felkiáltással.

Eddig is nagy léptekkel haladtam, de most elkezdek futni. A hideg őszi szél kegyetlenül az arcomba csap, mintha a természet is büntetne amiatt, amit tettem. De miért van az, hogy amikor megteszem, nem érzem magam bűnösnek? Olyankor minden teljesen egyértelmű, az ösztöneim vezérelnek, de mihelyst kilépek Draco házából, máris érzem, hogy hülyeséget csináltam… újból. Egy hatalmas gombócot érzek a torkomban, egyre jobban fojtogat a sírás. Megállok és leülök egy padra, kapkodom a levegőt, sírni szeretnék, ordítani. Felpillantok, meglátok egy házaspárt, akik előtt ott ugrál egy aranyos kipirosodott arcú kisfiú. Az apuka felveszi a nyakába, és úgy szaladgál vele a parkban. Összeszorul a szívem, vajon Draco képes lenne így szaladgálni egy kisgyerekkel? Nem hiszem. Ellentétben Ronnal, aki mellett érzem azt a kedvességet, odaadást, ami szükséges egy ehhez hasonló meghitt családi képhez. Nyáron is, mikor Ronnal nyaralni voltam, elhalmozott mindennel és még csak eszembe sem jutott Draco. Nem is hiányzott, ám mikor visszakerültem a Minisztériumba, ahol mindig is látom, újból átjárta a testemet a vágy, hogy „Csak még egyszer”. Miért kell neki is a Minisztériumban dolgoznia? Át kellene helyeztetnem magam, nem jó ez így! De most már tényleg ez volt az utolsó!

Újult erővel pattanok fel. Mostantól nem hazudok többet Ronnak! Továbbindulok, kizárva minden kételyt magamból. Igen is, hogy képes leszek rá! Futok, ahogy csak a lábam bírja, hogy minél hamarabb érezhessem a biztonságot Ronnál. Lendületből berontok a házba, Ron már várt rám, volt nála egy szál vörös rózsa. Hirtelen megtorpanok.

- Már nagyon hiányoztál! – azzal felém nyújtja a rózsát – Hogyan telt az este Mistiéknél?
- Jó volt… beszélgettünk, és filmet néztünk…

Nem merek a szemébe nézni. Nagyon jól tudja, hogy nekem soha nem volt igazán jó barátnőm, és most sincs. Szerintem azt is sejti, hogy Mistit utálom, és hogy ilyenkor valójában hol vagyok… De miért nem kérdez legalább rá? Miért nem vágja a fejemhez, hogy egy hűtlen liba vagyok? Hogy tud mosolyogni rám, ölelgetni, holott nem érdemlem meg? Így még nagyobb lesz a bűntudatom.

Átölelem, ő visszaölel, szinte egyé válunk. Ron még szorosabban magához húz, rögtön Draco reggeli ölelése jut az eszembe. Az teljesen másmilyen volt. Most érzem, hogy Ron félt, szeret, és óv, most teljesen nyugodt vagyok, biztonságban érzem magam mellette.

- Nagyon szeretlek! – suttogta

Ez a két szó a szívem mélyéig hatolt. Egy könnycsepp csordul ki a szememből, és még erősebben szorítom magamhoz.

- Én is! – válaszoltam elcsukló hangon.

Lassan elengedjük egymást.

- Mi a baj? – kérdezte aggódva, közben kezével letörölte a könnycseppet az arcomról.
- Semmi, csak olyan jó érzés a karjaidban lenni!
- Nekem, pedig jó érzés téged a karjaimban tartani!

A nap további része teljesen átlagosan telt. Másnap munkába igyekezve egyre erősödött bennem az érzés, hogy most véget vetek a Dracoval való „kapcsolatomnak”. Egész nap el voltam foglalva a munkámmal, és eszembe sem jutott arra gondolni, hogy bármikor összefuthatok Dracoval. Ez természetesen elkerülhetetlen volt, hiszen ebédidőben mindketten ugyanabba az étterembe jártunk…

Az étterem bejárata előtt nagy levegőt vettem, és beléptem az ajtón. A megszokott helyén már ott ült, és az étlapot olvasgatta. Tudomást sem véve róla, leültem egy másik asztalhoz, és szóltam a pincérnek, hogy ma a menüből kérek. Elővettem az egyik kedvenc könyvemet, és olvasgatni kezdtem.

- Szia szépségem! – Hajolt felém meglepetésszerűen Draco – Miért nem mellém ültél?
- Mondtam, hogy vége, és kérlek, ne hajolj ilyen közel! Bárki megláthat! – Válaszoltam ridegen.
- Szóval akkor ezt se csináljam? – kérdezte ravaszul miközben végigsimított a derekamon.

Teljesen beleborzongtam az érintésébe. Ehhez nagyon értett, mindig tudta, hogy hogyan vegyen le a lábamról. A szívem egyre hevesebben dobogott, és újra vágytam az érintésére, a csókjaira… De ekkor eszembe jutott Ron. Nem tehetem ezt vele. Hiszen szeretem.

- Hagyj békén, kérlek. – mondtam halkan. – Le akarom ezt zárni. Én tényleg szeretem Ront. Nem akarom elveszíteni. Ezt meg kell értened.
- Én értem… - válaszolta, majd tovább simogatott. – de ma este épp ráérek. Ha esetleg meggondolnád magad…

Azzal hátat fordított, és elindult az asztala felé.

- Ne várj, mert úgyse megyek – szóltam utána.
- Hát persze, tudom – nézett vissza a válla fölött, majd rám kacsintott.

Na ilyenkor tudnám felpofozni, ez az öntelt nézés… És ha tudná, hogy mennyire várom az estét, hogy mehessek hozzá… de hisz tudja… és ezért gyűlölöm, ám meg kell hagyni, nagyon cuki feneke van.

Már öt óra van. El kéne kezdenem készülni, de mit mondjak már megint Ronnak? Már egy órája ezen gondolkozom, hogy mit tegyek. Minden porcikám arra vágyik, hogy végre Dracoval lehessek, de a szívem nem engedi. Nézem Ront, ahogyan olvassa az újságot, és közben néha felnéz, majd rám mosolyog. Talán most utoljára elmehetnék… Csak beszélek vele. Igen. Azt hiszem most elmegyek és lezárom ezt az ügyet.

- Ron, édesem, most el kellene mennem. Nem maradok sokáig.

Ron hirtelen lefehéredett. Szemmel láthatóan nem számított rá, hogy ma este is elmegyek.

- Hát öhm… menj csak. – válaszolta zavartan Ron, majd tovább olvasta az újságot.

Az igazat megvallva nem erre a válaszra számítottam. Miért nem harcol értem? Miért nem kérdezi meg, hogy hova megyek? Tudom, hogy nagyon is jól tudja, hogy ilyenkor hova megyek. Szó nélkül fölmentem a fürdőszobába. Egy fél óra múlva elkészülve vettem a kabátomat.

- Gyönyörű vagy – szólalt meg mögöttem Ron.

Megfordultam, és ő elkezdte levenni rólam a kabátot, majd a szemembe nézett.

- Kérlek, ne menj el. Szükségem van rád, Hermione.
- Ugye tudod, hogy hova készülök?
- Sejtem… és ez most a te döntésed, ha úgy döntesz, hogy elmész, akkor többet nem tartóztatlak. Maradj inkább mellette.
- De én szeretlek.
- Ne magyarázkodj. Ez így nem fog működni. Tegnap is azt mondtad, hogy szeretsz. Akkor úgy éreztem, hogy tényleg így is gondolod. Ma meg már megint előállsz azzal, hogy „menned kell”.
- Amit tegnap mondtam, komolyan gondoltam. Nagyon szeretlek, és annyira jó veled. De be kell, hogy valljam, hogy erre vágytam, hogy végre megbeszéljük a dolgokat, és ne tűrd szótlanul, hogy kisétáljak az életedből.
- Akkor maradsz? – kérdezte reményteli pillantással Ron.

Nem válaszoltam semmit, csak bólintottam, és szorosan átöleltem. Most várhatsz rám Draco Malfoly…

Folyt. köv…

Rihana: Unfaithful
story of my life
searching for the right
but it keeps avoiding me
sorrow in my soul
cause it seems that wrong
really loves my company

hes more than a man
and this is more than love
the reason that the sky is blue
the clouds are rolling in
because i'm gone again
and to him i just can't be true

and i know that he knows i'm unfaithful
and it kills him inside
to know that i am happy with some other guy
i can see him dying

i don't wanna do this anymore
i don't wanna be the reason why
everytime i walk out the door
i see him die a little more inside
i don't wanna hurt him anymore
i don't wanna take away his life
i don't wanna be...
a murderer

i feel it in the air
as i'm doing my hair
preparing for another day
a kiss up on my cheek
he's here reluctantly
as if i'm gonna be out late
i say i won't be long
just hanging with the girls
a lie i didn't have to tell
because we both know
where i'm about to go
and we know it very well

cause i know that he knows i'm unfaithful
and it kills him inside
to know that i am happy with some other guy
i can see him dying

i don't wanna do this anymore
i don't wanna be the reason why
everytime i walk out the door
i see him die a little more inside
i don't wanna hurt him anymore
i don't wanna take away his life
i don't wanna be...
a murderer

our love, his trust
i might as well take a gun and put it to his head
get it over with
i don't wanna do this
anymore (anymore)

i don't wanna do this anymore
i don't wanna be the reason why
everytime i walk out the door
i see him die a little more inside
i don't wanna hurt him anymore
i don't wanna take away his life
i don't wanna be...
a murderer (a murderer)