A ló helyesen mozog
Vágtában a ló önkéntelenül is helyesen mozog, hiszen csak így tarthatja meg az egyensúlyát. Soha nem vágtázik rossz kézen. A legtöbb lónak idővel ki szokott alakulni, hogy melyik lábára ugrik be vágtába, és ez állandó marad. Viszont neki sem árt, ha néha a nem megszokott lábára ugratjuk be vágtába. Ez erősíti a lábát, és az egyensúlya is javulhat tőle.
Kanyarodáskor viszont a ló ugrást, ezzel együtt lábat vált, ha kell. Nem szabad, hogy a kanyart rossz lábon vegyük be. Ugyanis ekkor valószínű, hogy a ló megbotlik, akár el is eshet. Inkább ügetésben kanyarodjunk, és így ezzel magunknak is jót teszünk, hiszen a vágtában történő kanyarodást nem mindig könnyű – különösen akkor nem, ha nagyon éles a kanyar – jól bevenni.

Melyik lábára vágtázik a ló?

Jobb oldali vágtánál a ló jobb első lábával a harmadik ütemben jól láthatóan előreugrik, bal vágtánál mindez fordítva. Ha tudni szeretnéd, lovad melyik lábára vágtázik – ha nem érzed – figyeld a vállait!

 

 

 

Ellenvágta

Ellenvágtában a lovat arra utasítjuk, hogy külső láb helyett belsőre ugorjon vágtába (azaz "rossz" lábra vágtázzon).

Ezt úgy a legkönnyebb elérni, ha jó lábon vágtázol a lovardában. Aztán csinálsz egy átváltást (befelé fordulva csinálsz egy félkört és az ellenkező irányba fordulsz ki), de ne válts át másik lábra.

Meglehetősen nehéz feladat, főleg kanyarodásnál, célja a ló egyensúlyának továbbfejlesztése és az ugrásváltás bevezetése.

 

Ugrásváltás

Ugrásváltáskor a ló az egyik lábáról indított vágtából a lebegés pillanatában vált a másik lábról indított vágtába. Ehhez a lovasnak épp a megfelelő pillanatban kell pontos segítségekkel jeleznie, a lónak pedig tökéletes egyensúlyban kell lennie. Az ellenvágta ezért igen fontos lépcső a betanítás során.

 

Forrás: Lovaglás kártyák, Lovaglás (Útitárs Kézikönyvek) | Képek: toffiimages.de


Szia Lóbarát!
Ahogy látod, az oldalam a
LOVAKRÓL szól. Ha lovagolsz, ajánlom a LOVAGLÁS menüt, ahol sok-sok új dolgot tanulhatsz. Az EXTRÁK menüben mindenféle lovas dolgot megtalálsz. A GALÉRIA menüben képeket nézegethetsz. És ha már itt, vagy, kérlek írd le a véleményed a VENDÉGKÖNYVbe!
Jó böngészést! :)

CHAT :-)
Csak normálisan!
Köszi! :)



TÁRSOLDALAK
Csak meghívásra!


 
bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
LINKHEZ!
 
számláló
Indulás: 2007-04-20
 

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK