1.rész

Egy hűvös,októberi estétől mi mást várhatna az ember,minthogy gyorsan hazamegy,jöhet egy forró fürdő,meg a pihe-puha ágyikó. Ráadásul a holnapi nap különösen jó lesz. Holnap lesz a kedvenc bandám,a My Chemical Romance koncertje a mi városunkban! Egész nap jártam az utcákat reménykedve, hátha meglátok valakit a bandából. Nagybátyám annak a stadionnak a biztonsági szolgálatánál dolgozik, ahol a koncert lesz,tőle tudom, hogy ma délelőtt megérkeztek.(na persze ezt nem verték nagydobra!) Nem volt szerencsém. Akárhogy vizslattam a legszebb, legnépszerűbb helyeket, sehol nem akadtam ismerős arcokra. De nagybátyám megígérte, hogy koncert után bejuttat oda,ahová halandó ember csak ritkán teheti be a lábát, és ott biztosan tudok szerezni autógrammot!

Boldog gondolataimból egy mellékutcából kiszűrődő furcsa zaj zökkentett ki. Tompa puffanások, majd futó léptek zaja. Elbújtam egy mélyedésbe, még éppen időben, hogy a mellékutcából kirohanó három alak ne vegyen észre.

Igen rossz errefelé a közbiztonság, sejtetem mi történhetett. Valószínűleg kiraboltak valakit. Arra gondoltam, ha már itt vagyok segítek szerencsétlennek.

Sejtésem helyes volt, a kis utcában, a kukák mellett egy fekete ruhás alak feküdt a szemét tetején. Lehajoltam hozzá.

   -Hé, uram! Jól van? Tudok segíteni?

Nem mozdult. Megpróbáltam a hátára fordítani, de nem ment könnyem. Mikor végre sikerült a sötétben nem láttam semmit. Elővettem a mobilom, azzal csináltam némi fényt, hogy megnézzem a sérüléseit. Ahogy belevilágítottam az arcába a meglepődéstől kiesett a telefon a kezemből. Nem akartam hinni a szememnek. Tényleg igaz lenne? Újra megvilágítottam az arcát és most már egészen biztos voltam benne,hogy ő az! Gerard Way! Ha mégsem, akkor nagyot tévedtem!

Istenem! Valahogy fel kéne ébreszteni! Alig mertem hozzáérni. Mi van ha kárt teszek benne? De hisz nincs cukorból, ugyanúgy kell ébresztgetni, mint az ájult embereket szokás! Csak az a gond, hogy én nem szoktam ájult embereket ébresztgetni.

Megpróbáltam megmozdítani,de nagyon nehéz  volt,nem bírtam vele. A mozgatással csak annyit értem el, hogy még lejjebb csúszott a feje a szemétkupacról és koppant egyet a földön.

Szegény! Nem elég a púp a homlokán (ezt a sérülést találtam rajta) nekem köszönhetően még  agyrázkódást is kap!

De tévedtem! Úgy látszik a koppanás jót tett,mert kicsit nyöszörgött és megmozdította a fejét. Akcióba lendültem! Most jöhet egy kis pofozkodás! Istenem! Megérintettem az arcát, de amit műveltem az inkább simogatás volt.

   -Jól vagy? - kérdeztem megszeppenve.

   -Mmm.....-ennyi volt a válasz.

Lassan kinyitotta a szemét és RÁM nézett. Segítettem neki felülni( már amennyire segítségnek lehetett nevezni szerencsétlenkedésemet).

Körbenézett, végül újra rajtam állapodott meg a tekintete.

   -Hol.....   vagyok?

Elmondtam, hogy melyik utcában.

Értetlenül nézett rám.

Elmondtam, hogy melyik városban.

Még mindig semmi!

Elmondtam, hogy melyik országban. És mi volt a válasz?

   - Á-há!

Mi? Azt sem tudja hol van? Itt nagy a baj!

   -És te ki vagy? - kérdezte, miközben a homlokán lévő dudort tapogatta.

   -Debby vagyok

A következő kérdéstől lecsüccsentem a hideg betonra.

   -És...én ki vagyok?

   -Nem tudod a neved?

   -Hát...ööö... nem!

   -Te vagy Gerard Way! A My Chemical Romance énekese!....Na? Dereng valami? Holnap itt lesz koncertetek!

   -Way.... énekes... koncert....

Már-már úgy látszott beugrik neki valami. Nagyon erősen koncentrált, de végül semmi.

   -Nem emlékszem!

   -Annyira sajnálom! - mondtam együttérzőn,majd támadt egy ötletem.

Az én szobám tele van poszterrel,meg relikviákkal,megvan minden lemezük,ha ettől nem tér vissza az emlékezete,akkor semmitől!

   -Gyere! - nyújtottam felé a kezem. - Megmutatlak magadnak!

Lassan, óvatosan feltápászkodott,majd rám támaszkodva eltotyogtunk a lakásomig.

Egy barátnőmmel együtt bérelünk egy lakást,mindkettőnknek van külön szobája. Tudtam,hogy ma éjszakás és csak reggel jön haza. Bár ő nem olyan őrült fan, mint én de azért szívesen hallgat MCR-t. Főleg, hogy mást nem is igen hall a hangerőtől! :)

Jól sejtettem, a lakás üres volt. Betuszkoltam Gerardot a szűk előszobába és segítettem levenni enyhén szólva koszos kabátját.

Először leültetem a konyhában, hogy meg tudjam vizsgálni a sérüléseit. Mikor közöltem vele,hogy mit szeretnék csinálni automatikusan levette a pólóját, csöppet sem zavartatva magát. Én pedig szépen elfelejtetem levegőt venni. Annyira hihetetlen volt, hogy itt áll velem szemben félmeztelenül! Mielőtt még tovább vetkőzött volna ( bár nem tudom volt-e ilyen szándéka) megfogtam a két karját és leültetem egy székre. Kívülről nem látszott rajta sérülés, de mivel én alapos vagyok ( no meg egy ilyen helyzetet nem lehet kihagyni!) óvatosan megnyomogattam a karját, hátát, meg ahol még nem volt túl intim.

Úgy tűnt a fején kívül nem érte sérülés,köszönhetően a nagy rakás szemétnek, amire ráesett. Viszont a szag,ami az orromat megcsapta cseppet sem volt rózsaillatú. Némi szaglászás után rá kellett jönnöm,hogy belőle jön.

Következő utunk a fürdőszobába vezetett. Egész pontosan csak az övé. Bár titkon reménykedtem benne,hogy talán azt is elfelejtette,hogyan kell megfürdeni és ebben is szüksége lesz a segítségemre. De nem így volt. Feltett kérdésemre azt válaszolta,hogy "igen, meg tud zuhanyozni,nem szédül,jobban érzi magát!" Nagyszerű! Azért megmutattam neki mit hol talál és adtam neki egy tiszta törölközőt, meg egy fürdőköpenyt. A ruháit ki akartam mosni,hogy reggelre használható állapotba kerüljenek, addig meg csak elvisel magán egy piros szívecskés fürdőköpenyt.

Amíg zuhanyzott szusszantam egyet. Olyan hihetetlen volt ez az egész,föl sem tudtam fogni. Gerard Way itt van nálam és nekem kell segítenem rajta. És bizony nagyon úgy tűnik,hogy nemcsak az ő "élete" múlik rajtam, hanem sok-sok rajongóé is, akik várják a holnapi koncertet.

Egy pillanatra megrémített a feladat nagysága. Mi van,ha nem tudok segíteni? Valahogy meg kellene találnom a banda többi tagját. Bár kellemesen bizsergetett a gondolat,hogy egy egész éjszakát és még ki tudja mennyi időt kettesben tölthetek Gee-vel, a lelkiismeretem(mert nekem az is van) azt diktálta,hogy vissza kell őt adnom az "övéinek"! A gond csak az, hogy fogalmam sincs hol szállt meg a zenekar. Holnap délután a stadionba be tudok jutni, de addig....

Átkutattam Gee ruháit,hátha akad nála valami árulkodó jel,esetleg egy mobil. Sajnos, ahogy sejtettem a rablók alapos munkát végeztek, semmi nem volt a zsebekben. Maradt tehát nekem a feladat,mielőbb emlékezésre bírni imádott kedvencemet.

Gerard bekopogott a szobámba ( előzőleg megmutattam neki,melyik az enyém) és kicsit megszeppenve beoldalgott. Nagyon szexis volt a szivecskés fürdőköpenyben! Látva mosolyomat végignézett magán, majd ő is elkezdett nevetni. De milyen édesen......

Megfogtam a kezét és odavittem a legnagyobb, életnagyságú poszteremhez.

   -Ez te vagy! - mutattam rá a képre.

Nézte-nézte, majd odament a falitükörhöz és saját magát kezdte vizsgálgatni benne.

   -De nekem fekete hajam van, annak a pasinak meg szőke!- állapította meg csalódottan.

„Hoppá! Nem a legjobb képel kezdtem!”

   -Igen,de akkor is te vagy, csak ott más a hajad!

Még egyszer ránézett a képre,majd csalódottan lehuppant az ágyra.

Végignéztem a falon lévő posztereken. Vagy szőke volt rajtuk,vagy fekete,rövid hajú. Egy olyat sem találtam,ami a mostani kinézetére hasonlított volna. Ejnye,ejnye Gerard! Mért kell neked mindig máshogy kinézni! Azért mégis találtam egyet,amin hasonló haja volt,mint most,de ez nagyon kicsi volt. Ezt is megnézte, de semmi!

   -És a többiek? - kérdeztem reménykedve. - Ők sem ismerősek?

Felsoroltam a neveket, mindig megmutatva, hogy ki kicsoda. Az egész olyan volt, mintha iskolában lennénk és épp az anyagot oktatnám neki. Néha-néha, mintha megcsillant volna valami a szemében,de aztán megint semmi.

Most jött a zene. Az utolsó albumukkal kezdtem. Miközben hallgattuk a CD-t leültem mellé az ágyra és vártam a kérdéseit.

   -Ezt én énekelem? - kérdezte meglepetten.

   -Igen! Nem ismerős?

   -Hát... nem!

   -Próbáld meg te is, hátha beugrik!

Elpirulva(esküszöm elpirult!) elfordította a fejét.

   -Én nem tudok énekelni!

   -Jaj, dehogynem! csak próbáld meg!

Olyan volt, mint kisgyerek. Követte az utasításaimat, félénk volt és persze zavart. Gyanítom, hogy az "igazi" Gerard nem ilyen!

Kb. 2 óra intenzív MCR hallgatás után láttam, hogy az álmosságtól majd leesik a feje, és én is hasonlóképpen éreztem. Magamnak kényelmesen megágyaztam a földön, neki pedig átengedtem az ágyat.

   -Jaj,ne csináld! Jó lesz nekem a földön! - szabadkozott.

   -Nem, nem! Te vagy a vendég, tiéd az ágy!

Gyorsan el is foglaltam helyem a földön, jelezve, hogy nincs apelláta, ő pedig ledőlt az ágyra. Kb. 2 perc múlva hallottam egyenletes szuszogását.