Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Reggel fölkeltem, a szokásosnál egy órával később, mivel kedd volt, és nem kellett bemenni 1. órára. De én így is nagyon mérges voltam, hogy fel kell kelni, mivel félbeszakadt az álmom. A My Chemical Romance-szel álmodtam. De sajnos sohasem fogom megtudni mi lett az álom vége…

Nagy nehezen föltápászkodtam az ágyból, megmosakodtam, felöltöztem, gyorsan megreggeliztem, és indultam a suliba.

Ilyenkor, amikor nincs első óránk, mindig a főbejáraton, a tanárin keresztül kell bemenni az épületbe, mivel a kapukat reggel 8-kor bezárják. Fél 9 volt. Nagyon hideg, novemberi nap volt. Álmosan ballagtam föl a lépcsőn, majd beléptem az ajtón, rögtön a tanáriba. Minden tekintet rám szegeződött. Köszöntem, aztán gyorsan tovább akartam menni, minél gyorsabban, el innen a tanárok közül. Viszont egyszercsak megtorpantam. Az igazgatói iroda ajtaja tárva nyitva volt. Odabenn az asztal mellett egy fekete hajú férfi állt, háttal nekem. Az arcát nem láttam. Megdobbant a szívem. Így hátulról teljesen olyan volt, mint Gerard!

Bizonyára észrevették, hogy leskelődöm, és az igazgatónő gyorsan becsukta az iroda ajtaját. Erre megrémültem, és gyorsan továbbmentem. Szinte futottam végig a folyosón, míg végre beértem a tanterembe. Nem volt ott senki. Biztosan túl korán érkeztem. Leültem a helyemre, néztem magam elé, és gondolkodtam. A titokzatos fekete hajú férfira gondoltam. Nem elhetett Gerard! Mit keresne itt?! Pont itt! Az iskolában!

Akkor hirtelen betoppant az ajtón az egyik osztálytársam, aztán szépen sorban a többiek. Már mindenki itt volt, kezdődött is az óra. Senkinek nem szóltam semmit, aznap alig beszéltem. Folyton csak Gerardon járt az eszem. Nem tudtam figyelni, ha a tanár kérdezett, nem tudtam felelni.

Ez volt életem leghosszabb napja. Alig vártam, hogy vége legyen az óráknak, és végre hazamehessek. Nagy nehezen eljött ez az idő is. Ahogy hazaértem, az volt az első, hogy hanyatt vágtam magam az ágyon, és gondolkodtam azon a titokzatos fekete hajú férfin.

Viszont tanulni is kell… de nem tudtam. Mindig Gerardon járt az eszem.

Másnap én voltam a csengetős, ezért egy kicsit korábban kellett beérnem az iskolába. Ez a nap is nagyon hideg volt. Kivételesen alig vártam, hogy beérjek a suliba. Ugyanis elhatároztam, hogy utánajárok a dolognak, meglesem Gerardot. Mert én akkor már biztos voltam benne, hogy az a férfi, akit én tegnap az igazgatóiban láttam, Gerard volt.

Megérkeztem a suliba. Most nem szabadott volna a főbejáraton bemenni, mert a kapun kell, mindenki ott megy. Így amikor beléptem a tanáriba, mindenki hatalmas szemeket meresztett rám. Nem érdekelt, én csak az igazgatói irodára koncentráltam. Viszont az ajtó csukva volt. Csalódottan mentem tovább. A csengő a tanáritól pár lépésnyire volt. Nagyszerű! Gondoltam, mivel így belátok a tanáriba, és észreveszem, ha feltűnik a fekete hajú férfi. Izgatottan vártam, mikor történik már valami, de semmi sem történt. Minden a megszokott rendben zajlott. Már órára kellett csöngetnem. Megnyomtam a gombot, és nagy csalódottan kullogtam az osztályterem felé. Soha többé nem fogom látni, soha többé nem fog kiderülni, hogy tényleg Gerard volt e -gondoltam. Ez nagyon fájt. Alig bírtam végigülni az órát, alig vártam, hogy kicsöngethessek. Végre eljött az idő. Mentem jelzőt csöngetni. A folyosó ilyenkor olyan csendes, és üres. Nincs ott egy lélek se. Ilyenkor olyan elveszettnek érzem magam az épületben.

Odaértem a csengőhöz. Már éppen megnyomtam volna, de hirtelen lefagytam. A fekete hajú férfi… ott állt a tanári előtt! Most nem háttal állt. Láttam az arcát! És…és… Uramisten! Tényleg Gerard volt az!!! A szívem hevesen dobogott, a szemem majd kiesett a helyéről, úgy kidüllesztettem, a számat tátottam, és úgy éreztem, csak úgy forr a levegő körülöttem. Gerard csak nézett rám, és mosolygott. Én pedig csak álltam, és néztem. Szerettem volna megszólalni, szerettem volna mondani valamit, de nem tudtam. Csak álltam egy helyben. Egyszercsak valaki megfogta a vállam. Az igazgatónő volt. Azt hittem, most ki fogok kapni, amiért leskelődtem. Még mindig nem tudtam megszólalni. Csak makogtam. Én… én… én…De az igazgatónő csak kedvesen mosolygott rám, és olyan jóságos arcot vágott, hogy én olyat még nem láttam. Aztán megszólalt:

-Gondolom, tudod, ki az úr…

-Igen! – nyögtem ki végre.

-Sejtettem. Akkor hát nem kell bemutatnom. Gerard azért van itt, mert a My Chemical Romance új klipének elkészítéséhez szeretne egy kis segítséget kérni az iskola tanulóitól. Elsősorban rajongóktól. Főleg statisztákra lenne szükség, de kell egy-két olyan ember is, aki többet szerepelne a klipben.

Aztán mondott valami olyat, hogy az számomra egyszerűen hihetetlen volt:

-Úgy gondoltuk, te pont alkalmas lennél erre a szerepre.

Azt hittem, mindjárt helyben elájulok! Meg sem tudtam szólalni! Aztán végre mondtam valamit:

-Szóhoz se jutok!

De ezt akkora örömmel mondtam, hogy Gerard, aki eddig csak állt, és mosolygott, most odajött hozzám, és átölelt. Még mindig nem hittem el, hogy ez velem történik!

Egy hét múlva elkészítettük a klipet. Nagyon jó buli volt! Gerardal nagyon jól elvoltunk, és igaz, hogy nem nagyon tudok angolul, kitűnően megértettük egymást!

Ráadásul én voltam a klip egyik főszereplője.

Ez volt életem legszebb napja! Sosem felejtem el!!! Gerardal pedig azóta is nagyon  jóban vagyunk, és tartom a kapcsolatot az egész bandával.