-Azonnal áruld el, hogy ki vagy?- ordítozott a szörnnyel Yusuke.- Nem
hallod? Válaszolj már, vagy talán arra sem vagy képes, te nagy marha
állat?!
Az nem szólt egy szót sem.
- Na, gyerünk, mondj már valamit! Azonnal áruld el, hogy hogy volt képed
ide jönni a mi világunkba és gyilkolászni!- kiabálta Kuwabara.
- Vagy azt akarod, hogy megöljünk most rögtön?- pimaszkodott Urameshi.
Ekkor a szörny hirtelen megszólalt:
-Okhi.
- Tessék???- kérdezték a fiúk egyszerre.
- A nevem Okhi. És ha nem muszáj, nem szeretnék veletek harcolni.
- Mi van? Már ahhoz is gyáva vagy, hogy kiállj ellenünk?!- csattant fel
Kuwabara.
- Egyáltalán nem erről van szó, de ti ezt úgysem érthetitek. Mindenesetre
azért bemutatkozhatnátok, hisz, ha nem tévedek, itt ezt diktálja a jómodor.
- Még te papolsz nekünk jómodorról te szemét?! Na megállj, majd adok én
neked.- replikázott Yusuke.
- Ja, úgy van, adjunk neki!- csatlakozott Kuwabara is.
- Megőrültetek?- tért magához ekkor hirtelen Botan.- Ő itt éppen beszélni
próbálna veletek, emberhez illő módon, erre ti meg akarjátok támadni?! Szép
kis detektív vagy Yusuke mondhatom!
- Jól van, na! A nevem Yusuke, ez itt a barátom Kuwabara, ez meg a segítőm
Botan. De ez nem változtat semmin, jobb, ha tudod.
- Persze, tudom. Tisztában vagyok azzal, hogy bűnt követtem el, és hajlandó
vagyok veled menni a túlvilágra és vállalom a tettemért a felelősséget.
- Tessék???- kérdezték mind egyszerre.
- Ha jól értettem azért jöttél, hogy letartóztass, nem?
- Nos hát, igen…De nem igazán értem. Ha nem akarsz velünk megküzdeni,
akkor miért nem adtad már rég fel magad? Egyáltalán mire volt jó ez az
öldöklés?- tette fel a kérdést Yusuke.
- Kíváncsi voltam a világotokra. Igazán büszkék lehettek rá, az állatok, a
növények, a természeti jelenségek, minden nagyon szép. Igazából ez az egyik
ok, amiért nem akarok harcolni, nem szeretném tönkretenni ezt a gyönyörű
erdőt. És bár tudom, hogy ez nem mentség, de soha nem lennék képes egyetlen
halandó embert sem megölni.
- Hát, én most már egyáltalán semmit nem értek…- jegyezte meg
Kuwabara igencsak értelmetlen ábrázattal.
- Ha tényleg így van, ahogy mondod, akkor miért kaptuk azt az információt,
hogy ti úton-útfélen gyilkoltok?- vetette ellen Yusuke.
- Én csak szörnyeket öltem. A társaim viszont nem voltak ilyen
válogatósak.- felelte Okhi nyugodtan.
-Értem. Nos hát akkor nincs semmi egyéb mondanivalód?- érdeklődött szúrós
szemmel Yusuke.
- Nem, nincs, részemről mehetünk.
- Botan, el tudod vinni őt a túlvilágra?
- Természetesen. Máris indulhatunk!- válaszolta a lány azzal elő is húzta a
roppant érdekes közlekedő eszközét, ami egy sütőlapát volt és úgy
használta, mint ahogy a boszorkányok a seprűjüket szokták.
- De várj még egy percet!- állította meg őket a detektív.- Áruld még el
azt, hogy hol vannak a társiad!
- Azt nem mondhatom el. Bár nem mindenben értettem velük egyet, de mégsem
szeretném őket elárulni. Nektek kell őket megtalálni.- felelte a szörny.
- Mehetünk, akkor?- nézett Botan Urameshire.
- Persze menjetek csak. Úgy érzem többet tőle már úgysem fogunk megtudni.-
sóhajtotta az, s ezzel a révész Okhival együtt eltűnt.
- Na ilyet se pipáltam még, hogy egy szörny adjon valamit a jómodorra.-
motyogta elképedten Kuwabara.
- Hát igen én se nagyon találkoztam még ilyesmivel, pedig lényegesen
tapasztaltabb vagyok.- mondta erre Yusuke.
Erre egy jókora ütés volt a válasz Kuwabara részéről:
- Tapasztaltabb, mi Urameshi! Majd adok én neked!
-Hé fiúk azonnal hagyjátok abba! Ne feledjétek, hogy még két szörny hátra
van! És attól félek, hogy őket nem lesz ilyen könnyű legyőzni. Ez Koenma
nagyúr véleménye is.- szólt rájuk az épp megérkező Botan.
- Igazad van, menjünk!- válaszolta Kuwabara miközben mindketten
feltápászkodtak a földről.
Nem is kellett messzire menniük, amikor egyszer csak egy különös fiú állta
az útjukat. Átlagosan öltözködött, farmert és egy egyszerű szürke pulóvert
viselt, állig érő fekete haja volt, barnás szeme és a nyaka köré egy sálat
tekert. Ha iskolába járt volna bizonyosan ő lett volna a lányok között a
sztár, hiszen mindent egybevetve egészen jóképű volt.
Mikor észrevette csapatunkat sunyin elmosolyodott:
-Á, szóval itt vagytok. Mit mondjak, igencsak sokáig tartott, amíg
megtaláltatok. De ne féljetek, meghalni már nem lesz szükségetek ennyi
időre. Én nem vagyok olyan, mint az az ostoba Okhi!
A két fiú szikrázó szemekkel meredt rá.
- Te döglesz meg, te mocsok!- kiabált rá Urameshi.
- Csak ne olyan hevesen srácok! Úgy gondolom, úgy tisztes, ha megtudjátok a
hóhérotok nevét: Tohru vagyok. Nos, hogyan akarjátok, egyszerre támadtok,
vagy egyenként? Nekem mindegy, hisz így is, úgyis meghaltok.- mondta a
szörny kajánul.
- Majd meglátjuk azt még, hogy ki öl meg kit!- válaszolta erre Yusuke, aki
már teljesen elvesztette a fejét a beképzelt szöveg hallatán. Ám ekkor
Kuwabara elé állt:
- Nem, Urameshi ezt most bízd rám!
- De Kuwabara….
- Te csak tartogasd az erődet a következő szörnyre. Valami azt súgja, hogy
ő még erősebb, mint ez itt.- azzal előhozta a tenyeréből a szellemkardját.
„Ha kell, akkor meghalok, de azt nem engedhetem, hogy ez a szemét
megölje Urameshit. Mindenképp végeznem kell vele.”- gondolta magában
Kuwabara miközben ellensége felé tartott. Az ismét kajánul elmosolyodott:
- Hm. Jól meggondoltad? Biztos vagy benne, hogy egyedül akarsz kiállni
ellenem? Hiszen, te nevetségesen gyenge vagy! Alig érzek benned szellemi
erőt ostoba kis halandó! Ha- ha- ha!
„Mondj csak, amit akarsz, úgysem érdekel.”- ilyen gondolatok
kavarogtak a fiú fejében. Látszott rajta, hogy már véglegesen elhatározta
magát.
„Mi ez, mi történt?”
- Kuwabara!- kiáltotta ekkor Yusuke.
Az ellenfél ugyanis eltűnt és egy szempillantással később már Kuwabara
mögött állt és karjával átdöfte a fiú testét. Annak szájából vér fröcsögött
ki csakúgy, mint a testéből, ahol hatalmas seb keletkezett.
- Oahh!- kiáltott fel a fájdalomtól Kuwbara.
Ám támadójának ez nem volt elég, egy hatalmas pofonnal akkorát ütött a
fiún, hogy az elesett és végig szánkázott a földön és egy fának ütközött.
- Ah.- nyögött fel mikor a fához csapódott.
Hát Yusuke és barátai miután sikeresen hatástalanították első
ellenfelüket, nem örülhettek sokáig, hiszen máris szembetalálták magukat a
következővel. Tohru ráadásul nem az a békés fajta és igencsak erős. Vajon
képes lesz-e Kuwabara egyedül megbirkózni vele? És ha igen vajon túléli-e?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés