- Igen – válaszolt a férfi, és lekuporodott, hogy szemmagasságban legyen a csöppnyi egyszarvúval. Angyal sokat nőtt amióta Kevin és az ikrek rátaláltak a tiltott rengetegben, de nemére és korára való tekintet nélkül még mindig kedvelte Harryt.

- Szia, kicsi – Harry gyengéden megpaskolta az állat fejét, ahogy Angyal odabújt hozzá és szeretetteljes pillantást vetett rá. Különös, hogy a csikó szeme színe mennyire emlékeztetett Hedvigére…

- Azt hiszem, örökbe fogadott téged – szólt Liu mosolyogva.

- Hogyan? – nézett fel Harry. – Hát… nem is tudom… Mondd csak, Angyal, szeretnél velünk élni?

A csikó beleegyezően nyihogott egyet.

- Én nagyon örülnék, ha ott lenne velünk a ház körül – szólt hirtelen Liu. – A testvéreim is biztosan szeretnék… és te is, nem igaz, Apa?

Harry mosolyogva bólintott. Szóval Liu elfogadta őt… és Angyal is. Úgy tűnt, hogy hamarosan három új taggal gyarapodik a Potter család. Harry már alig várta…

* * * * *

Amikor Dan végre kiszabadult a gyengélkedőről és Gildával sétált a folyosón, Albus Dumbledore lépett oda hozzájuk.

- Beszélnem kell veled, fiatalember – szólt az igazgató. Gilda épp azt akarta mondani, hogy akkor ő megy is, de Dumbledore folytatta: - Lockhart kisasszony maradhat, semmi olyasmit nem szeretnék mondani, amit ő nem hallhatna. Kérlek, gyertek az irodámba.

Gilda csak álmélkodni tudott az igazgatói iroda láttán, hiszen sosem járt még ott. McGalagony, Piton, Bimba és Sinistra professzor – a négy ház feje – várt rájuk a kör alakú szobában. Danielnek fogalma sem volt róla, hogy az igazgató miért hívta oda a többieket, de legalább nem volt rossz érzése a dologgal kapcsolatban.

- Nos, Daniel, jó hírem van a számodra – szólt az idős varázsló. – A tanári kar úgy döntött, hogy folytathatod a tanulmányaidat, mert már nem vagy senkire sem veszélyes. Én magam fogom folytatni a Képzelő kiképzésedet. Emellett tudomásunkra jutott, hogy Lucius Malfoy mágikusan befolyásolta a Teszlek Süveget, hogy a Mardekárba osszon be téged. Ezért a tanári kar és jómagam úgy gondoltuk, hogy megérdemelsz még egy esélyt.

- Még egy esélyt, uram?

- Pontosan, Daniel. Ezért is kérettem ide a négy ház fejét: hogy jelen legyenek, amikor a süveg meghozza döntését. Úgy gondolom, a tisztesség megköveteli, hogy egy olyan beosztásban vehess részt, amikor a valós tulajdonságaid és nem egy aljas átok alapján oszt be a süveg. Nos, akkor légy oly szíves, és tedd ezt föl – mutatott az igazgató a háromlábú széken álló, rojtosra szakadt süvegre.

Daniel remegő lábakkal a székhez botorkált, és a keze is remegett, amikor felemelte a süveget. Gildára pillantott, és látta, hogy a lány arca egyszerre tükröz izgalmat és aggodalmat. Sőt, szomorúságot is észrevett a vonásain.

Csak Dumbledore kapta el Dannek Gildára vetett pillantását, és széles vigyorra húzódott a szája.

A Teszlek Süveg egészen a fiú orráig lecsúszott és eltakarta a szemét.

- Á, szóval megint te vagy az!

- Hát, igen – gondolta Dan. – Az igazgató szerint újra be kell osztanod valamelyik házba.

- Igen, tudom, megbűvöltek engem, hogy a Mardekárba tegyelek – felelt a süveg. – És oda is tettelek, nem igaz?

- Igen, oda.

- Hm… nehéz a döntés… Mardekár, Mardekár… Nem vagyok ám biztos benne, hogy a Mardekárba küldtelek volna, ha nem lettem volna a varázs hatása alatt. Talán inkább a Griffendélbe. Igen, azt hiszem, inkább oda tartozol, mint a Mardekárba...

Noha Daniel semmit sem látott az orráig lecsúszott süvegtől, Gilda szomorú arca jelent meg az elméjében. - Mondd csak, Süveg, muszáj a Griffendélbe osztanod?

- Miért? Tán nem szeretnél oda tartozni? – csodálkozott a süveg.

- Muszáj vagy nem muszáj? – kötötte az ebet a karóhoz Dan.

- Nos… nem is tudom. Azt hiszem, a Griffendélbe jobban illenél, mint a Mardekárba, de…

- De maradhatnék a Mardekárban, ha szeretnék?

- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Egy Potter a Mardekárban? Elég különös ötlet!

- Tudom. Fogalmad sincs róla, hogy hónapokon keresztül mennyire vágytam rá, hogy a Griffendélben legyek…

- Már hogyne lenne fogalmam róla! Belelátok a fejedbe, kisöreg, emlékszel? Ezért is vagyok meglepve, hogy a jelenlegi házadban akarsz maradni.

- Talán nem látsz bele teljesen a fejembe – vigyorgott Daniel. – Ha teljesen belelátnál, akkor azt is látnod kellene, hogy miért szeretnék a Mardekárban maradni.

- Óóóó! Amiatt a lány miatt?

- Igen, miatta. Gilda miatt. Ő a legjobb barátom… és több is annál. Nem akarom elhagyni őt.

- Ez az utolsó szavad?

- Igen, az.

- Rendben. Legyen akkor… MARDEKÁR!

Daniel megkönnyebbült mosollyal vette le a süveget. McGalagony professzor meg volt rökönyödve, Piton viszont különösképpen elégedettnek tűnt. Albus Dumbledore szeme vidáman csillogott, és a tekintete azt sugározta: ’tudom én, miért történtek így a dolgok’.

Gilda Lockhart sugárzott a boldogságtól.

- El sem merem hinni, Dan! – mondta lelkesen, miután eléggé messze kerültek az igazgatói irodától. – Teljesen biztos voltam benne, hogy a Griffendélbe kerülsz!

- Hát, pedig nem oda kerültem, mint látod. A süveg szerint jól elleszek a Mardekárban – válaszolt Dan, átkarolva a lány vállát. – Egyébként tényleg jól érzem magam itt. És ki tudja? Az én rémes hármasiker tesóim is roxfortos diákok lesznek szeptembertől, és őket ismerve lehet, hogy ők is a Mardekárban kötnek ki.

- Tudod… igazán örülök neki, hogy nem mentél el – suttogta Gilda.

- Pontosan mennyire is örülsz? – mosolygott a fiú.

- Ennyire – viszonozta Gilda a mosolyt és az ajkát Danére tapasztotta. Percekig csókolóztak, amikor Gilderoy Lockhart hangját hallva végül szétrebbentek.

- De komolyan, Perselus, nem értelek! – szólt Gilderoy valahol a közelben. – Miért titkolod el? Nem lehetsz annyira önző, hogy ne engedd, hogy másoknak is olyan csillogó legyen a fogsora, mint neked! – a tornatanár hangja egyre erősebb lett, tehát valószínűleg közeledett.

- Gyere! – súgta Gilda Dannek, és lerohantak a lépcsőn, hogy minél messzebb legyenek a lány apjától. Egyikük sem gondolta, hogy Gilderoy szívesen látná a lányát a folyosón csókolózni egy fiúval.

Nem is figyelték, meddig szaladnak, és csak akkor álltak meg, amikor már mindketten kimerültek. Nevetve, Daniel a falhoz nyomta Gildát, hogy megint megcsókolja.

- Hééé, még megfulladok a végén! – lökte vissza Gilda.

- Miért vagy úgy oda? Hát nem gyönyörű halál az, ha az embert halálra csókolják?

- Jaj, de lökött vagy – kacagott Gilda, amikor hirtelen megint megszólalt Lockhart professzor hangja:

- Szörnyen önző alak vagy, Perselus Piton! Nem is érdekel, tartsd csak meg a nyavalyás titkodat!

- Hát ezektől nem tud megszabadulni az ember? – morgott Dan, és lenyomta a kilincset az ajtón, amelynek Gilda támaszkodott. Az ajtó azonban nem nyílt. – Alohomora!

Az ajtó végre engedelmesen feltárult, és a két gyerek belépett, majd csendesen becsukták maguk mögött. – Legalább egy hasznos dolgot megtanultam Norberttől – jegyezte meg Dan, de Gilda nem is figyelt oda rá: figyelmét egy hatalmas tükör kötötte le, amely a sarokban állt.

- Ó, már megint Edevis? Nem is figyeltem oda, hogy milyen terembe jövünk be – mondta Dan.

- Edevis? – kérdezte Gilda.

- Szívedé, fordítva olvasva. Ha ez elé a tükör elé állsz, szíved legnagyobb vágyát fogod látni benne.

A lány gondolkodás nélkül a tükör elé állt és belenézett. Egy ideig szótlanul bámulta, majd megfordult. – Ez a tükör meghibásodott.

- Ezt meg hogy érted?

- Semmi különöset nem mutat… csak engem.

- Állj csak odébb, hadd nézzek én is bele! – szólt Dan, és Gilda arrébb állt, hogy a fiúnak legyen helye. – Azt hiszem, igazad van. Tényleg meghibásodott. Csak engem mutat… pont úgy, ahogy vagyok.

A lány körülnézett. – Az az a híres Roxforti Nyilvántartó Könyv?

- Az – bólintott a fiú. – De tudod mit? Engem nem érdekelnek tükrök meg könyvek, amikor egyedül vagyok veled egy üres teremben…

- És mégis, mit forgatsz a fejedben? – kérdezte ártatlan pillantással Gilda.

Dan egy szó nélkül magához húzta őt, és megcsókolta. Egyiküknek sem volt a leghalványabb fogalma sem arról, hogy mit jelentett a tükör ’meghibásodása’: azt, hogy boldogok voltak. Azt, hogy ennél már nem is lehettek volna boldogabbak.

* * * * *

Az év végi ünnepség előtt néhány órával Harry az irodájában tartózkodott és azokat a dolgait pakolta össze, amelyekre a nyáron is szüksége lesz. Láthatatlanná tevő köpenyét egy sóhajjal a ládájába dobta. Ha Draco Malfoy nem vette volna ’kölcsön’ tőle a köpenyt, akkor lehet, hogy Lily már nem is élne, sőt, talán mindnyájan meghaltak volna.

Az élet szörnyen ironikus tud lenni, gondolta az ifjú varázsló. Miért történnek vele mindig ilyen dolgok? Persze, Trelawney előre megmondta szeptemberben, nem? Harry azonban sosem vallaná be magának, hogy az öreg csalónak most az egyszer igaza volt.

Ajka vigyorra húzódott, ahogy felidézte a halloweeni partit, amikor Petunia néni benézett ’Sybill szögletébe’, majd kitört rajta a hisztériás roham… Épp egy hete érkezett egy levél Petuniától – méghozzá egy meglehetősen vidám hangvételű levelet. A nagynénje elmesélte, hogy megszületett a második (harmadik) unokája – ez utóbbi csak nézőpont kérdése: ha az ember David-et Petunia fiának számítja, akkor Dudley és Millicent második lánya, Dee Dee, Petunia második unokája, ha azonban Dave-et Petunia unokájának vesszük, akkor Dee Dee már a harmadik unoka. Úgy látszott, hogy mind Daisy mind Dee Dee Dursley boszorkány lesz, de Petunia már nem is nagyon bánta. Vernon még mindig elég sokat morgolódott a dolog miatt, de hát mit tehetett ellene?

Petunia azt is megírta Harrynek, hogy Marge teljesen ledöbbent, amikor meglátta a beszélő festményt, melyet unokaöccsétől kapott karácsonyra. Harry vad vigyorgásba tört ki, ahogy elképzelte, amint Marge néni vaskos ujjával a festményre mutogat, miközben a szeme majd’ kiesik a meglepetéstől. Valamiért Harry már nem is tudta máshogy elképzelni Marge-ot, mint egy felfújt lufiként.

Az ifjú bűbájtan professzor épp befejezte a csomagolást, amikor valaki kopogott az ajtón.

- Szabad! – kiáltott Harry, és legnagyobb meglepetésére Remus Lupin lépett be.

- Ö… remélem, nem zavarok – szólt az idősebb férfi.

- Nem zavarsz – vont vállat Harry. – Szükséged van valamelyik könyvre a szünet idejére? Nyugodtan vedd kölcsön bármelyiket.

- Nem… nem azért jöttem, hogy valamit kérjek tőled… azaz… talán mégis. – Remus nagyot sóhajtott. – A bocsánatodat kérem, Harry.

Potter professzor összehúzta a szemöldökét. – De hát miért?

- Mindenért – hajtotta le a fejét Remus. – Meg… megtudtam az igazat.

- Az igazat? Mégis, miről?

- A kívánságodról – nézett fel Lupin bűnbánó arccal.

- Ó! Nem akartam, hogy megtudd – válaszolt Harry, és lehajolt, hogy bezárja a ládáját.

- De mégis megtudtam… ne kérdezd, hogyan, nem fontos… csak az a lényeg, hogy most szörnyen szégyellem magam. Akkora egy idióta voltam… hazugságokat vágtam a fejedhez…

- Ne szabadkozz! Én is szörnyű dolgokat mondtam neked – szólt Harry. – És nagyon sajnálom.

- Én is sajnálom, Harry. Igazságtalan voltam veled. Jobb barátokat érdemelsz nálam… szóval megértem, ha már nem akarsz a barátom lenni… de legalább bocsáss meg nekem, kérlek.

- Már régen megbocsátottam.

- Tényleg? – pislogott meglepetten Remus.

- Igen. De igazad van… tényleg idióta vagy… Idióta vagy, ha azt hiszed, hogy már nem akarom, hogy a barátom légy.

Széles vigyor jelent meg Lupin arcán. – Kösz, Harry.

- Nincs mit – mosolygott vissza az ifjabb varázsló. – Mi másra valók a barátok, mint hogy megértsék egymást és megbocsássanak egymásnak?

- Milyen igaz – bólintott Remus. – Erre emlékezni fogok a jövőben.

* * * * *

A diákok vidáman és izgatottan csevegve léptek be a nagyterembe az év végi lakomára. Kevin az ajtóban megállította Danielt.

- Hé, csak vissza akartam ezt adni neked. – Ezzel kihúzta a Tekergők Térképét a zsebéből. Még Daniel kérte meg Gildát, hogy adja oda a térképet Kevinnek, miután őt ’kicsapták’.

- Tartsd csak meg – mosolygott az ifjú Potter. – Neked és az ikreknek nagyobb szükségetek van rá, mint nekem.

Ez még igaz is volt, hiszen Daniel, Képzelő lévén, rendkívüli képességekkel rendelkezett. Ha bajba került, könnyedén meglóghatott egy tanár elől még a térkép segítsége nélkül is.

- Hűha, kösz – derült fel Kevin arca. – Viv és Val odáig lesznek!

- Az biztos – bólintott Dan. – Na szia, mennem kell az asztalomhoz.

Még mielőtt a vacsora megjelenhetett volna az arany tányérokon, Albus Dumbledore felállt, hogy elmondja szokásos év végi beszédét.

- Újabb év telt el. Remélem, hogy mindnyájan sokat tanultatok és jól éreztétek magatokat a tanév folyamán. Sok minden történt, jó és rossz dolgok egyaránt, de nyugodtan állíthatjuk, hogy legalább nem unatkoztunk – szólt az idős varázsló vidám csillogó szemekkel. – Mielőtt bejelenteném, hogy melyik ház nyerte el idén a házkupát, hadd tegyek egy másik bejelentést is. Először is, meg kell tudnotok valamit a gondnokunkról, Bradley úrról – Dumbledore Beryl felé mutatott. A nő szégyenlősen mosolygott. – Szeretném, ha tudnátok, hogy a valódi neve Beryl Bradley, és nem férfi, hanem nő.

Hangos moraj töltötte be a termet, ahogy minden diák szeme Berylre szegeződött.

- Bradley kisasszony azért keresett állást a Roxfortban, hogy volt férje, egy szökött mugli fegyenc elől meneküljön. Én beleegyeztem, hogy itt dolgozhasson, de mivel a Roxfortban még sosem volt női gondnok, az volt a kikötésem, hogy férfinek kell álcáznia magát. Elég jól sikerült az álcázás, nem igaz? – vigyorgott Albus, és a diákok lelkesen bólogattak. – Szerencsére Bradley kisasszony volt férjét néhány napja kézre kerítette a rendőrség, így ő megint szabad. Az első lépés, melyet élete újjáépítése érdekében tesz, az, hogy családot alapít… feleségül megy kiváló bájitaltan tanárunkhoz, Piton professzorhoz.

A teremben még hangosabb lett a moraj. Néhány diák levegőért kapott, mások hahotáztak, megint mások hangosan sajnálták Berylt. Piton arca mintha egy kicsit rózsaszínűbb lett volna, mint egyébként, és merően a tányérját bámulta.

Valentine Weasley könnyekben tört ki.

- Szóval nem is vagy belé szerelmes, mi? – ugratta az ikertestvére.

- És most, térjünk rá a pontok ügyére – szólt az igazgató. – A pontok a következők: negyedik helyen a Griffendél áll 297 ponttal. – A diákok illedelmesen tapsoltak. – Harmadik helyezett a Hollóhát, 331 ponttal. Második a Mardekár, 409 ponttal. – Mardekár nyerte el ugyan a kviddics kupát, de ez a győzelem sem volt elég ahhoz, hogy a házak közötti versenyben megszerezze az első helyet. – A győztes pedig a Hubgrabug, 482 ponttal!

Néhány mardekáros kivételével mindenki tapsolni kezdett, de természetesen leglelkesebben a hugrabugosok éljeneztek. David Dursley volt közülük a leghangosabb, és még a kis Julie Dumbledore is kitett magáért. A Hugrabug már több mint száz éve nem nyerte el a házkupát, de ebben az évben, különösen a halloween-i bónusz pontoknak köszönhetően, végre győztek.

- Már igazán ideje volt – suttogta Harry Hermionénak, aki rábólintott.

- Megérdemelték – mondta a nő. – De tudod… Piton házassága egy kicsit… ö…

- Vicces? – segítette ki Harry.

- Az.

- Fogalmam sem volt, hogy ez a Bradley egy nő… és most ráadásul hozzámegy Pitonhoz – somolygott Harry, ahogy kézbe vette a kanalát.

- Szerintem nemcsak simán hozzámegy Pitonhoz – tette hozzá Hermione.

- Hogy érted?

- Nézz csak rá! Bő talárt visel, de még abban is látszik, hogy… egy kicsit meghízott… közép tájt.

Harry majdnem kiköpte a kanálnyi levest, amit épp a szájába vett. – Csak nem azt akarod mondani, hogy…?

- Miért ne? – vigyorgott Hermione.

- Jaj… az a szegény gyerek – sóhajtott Harry. Még emlékezett rá, hogy mit mondott Ginny Minerva és Aberforth esküvőjének éjjelén, amikor arról viccelődtek, hogy mi lenne, ha Piton megnősülne és gyerekei lennének: ’Képzeld el a gyerekeit: görbe orr, zsíros haj és bájital-mánia’. Harry akkor roppant mulatságosnak találta ezt a megjegyzést. És most… nem tehetett róla, még mindig mulatságosnak találta.

* * * * *

Ez volt az első éjszaka, amelyet Harry és Ginny a kamrában történt végzetes események óta együtt töltött. Csodás, meleg nyáréjszaka volt, és a csillagok úgy ragyogtak odafönn, mint ezernyi apró gyémánt. A Potter házaspár az ablaknál állt és csendben kinézett a kertre. Harry szorosan átölelte Ginny derekát.

Eddig nem volt éppen könnyű életük, de a jövő talán kegyesebb lesz hozzájuk, mint a múlt volt… és Voldemort immár a múlt része. Sosem tér vissza.

Harry és Ginny meglepődött, amikor egy nap Lily és Daniel odament hozzájuk és megkérte őket, hogy részletesen mondják el nekik Tatyana történetét. Harry nem lelkesedett az ötletért, de úgy érezte, hogy a gyerekei megérdemlik, hogy megtudják az igazat, különösen azok után, amin keresztül mentek. És a két gyerek megértette őt. Azt mondták az apjuknak, hogy nem szabad magát hibáztatnia a történtekért, mert nem ő tehet róla. Harry fel sem fogta, hogy nőhetett fel ilyen hirtelen két legidősebb gyereke, de rájött, hogy Lilyt és Dant a sokk és a megpróbáltatások tették felnőttebbé valódi koruknál.

Harry örült, hogy végre egy megfelelő udvarlóval látja a lányát: Christopher Wood nagy kedvesnek látszott és roppant udvariasan bánt Lilyvel. Ami pedig Danielt illeti… egyre gyakrabban tünedezett el, és Harrynek volt egy olyan sanda gyanúja, hogy a fia egy bizonyos Lockhart kisasszonnyal látogatja az üres tantermeket. Arról sejtelme sem volt, hogy Gilderoy mit szólna gyermekeik kapcsolatához, de biztosra vette, hogy ’Fürtöske’ még csak nem is gyanítja a dolgot.

- Úgy látszik, végül minden rendbe jön – szólt Ginny csendesen, fejét férje vállára hajtva. – Liu jól érzi magát velünk. Tudom, hogy nagyon hiányzik neki az édesanyja, de amikor ránézek, már nem látok szomorúságot a szemében. Megszeretett minket, különösen Leát. Azt mondta, mindig is szeretett volna egy ilyen kistestvért.

- Helyes – suttogta Harry mély levegőt véve, beszívva a bodza édes illatát. – Gin…

- Igen?

- Szeretnék kérdezni valamit.

- Tessék.

- Miért… miért teleportáltad magad a kamrába… amikor tudta, hogy a hoppanáláshoz hasonló dolgok veszélyesek lehetnek a babára?

- Jaj, te kis buta… - Ginny kibontakozott férje öleléséből, hogy teljesen szembe fordulhasson vele. – Szeretlek, és nagyon fontos vagy nekem… fontosabb, mint egy meg nem született gyerek. Ha elvesztettem volna őt, még mindig lehetett volna egy másik… de ha téged vesztettelek volna el, én… én nem is tudom, mihez kezdtem volna… annyira szeretlek, Harry.

- Én is téged – hajolt le a férfi, hogy megcsókolja feleségét. A nő a karjába olvadt és pillanatról pillanatra hevesebben csókolta. Elkezdte leráncigálni férje talárját, és Harry Ginny gombjaival kezdett matatni, amikor Ginny hirtelen visszahúzódott, levegő után kapkodva.

- Mi történt? – kérdezte homlokráncolva a férfi.

- Emlékszel… emlékszel, hogy mit mondott Voldemort? – szólt Ginny idegesen. – Hogy… hogy a halottak mindent látnak… mindent, amit mi itt fenn művelünk…

- Emlékszem, és őszintén szólva a legkevésbé sem érdekel – válaszolt Harry. – Hadd lásson minket Voldemort, és pukkadjon meg dühében, látva, hogy mennyire boldogok vagyunk!

Ginny felkacagott. – Igazad van. Szóval, akkor most mit csinálunk, Potter úr?

- Először is becsukjuk az ablakot… aztán elvégzünk egy Silentio bűbájt, aztán…

- Azt hiszem, a többit már ki tudom találni – felelte az asszony.

Silentio bűbáj ide vagy oda, kora reggel hangos puffanásra ébredtek. Harry ásított egyet, feltette a szemüvegét és felhúzta az alsónadrágját, majd az ablakhoz sietett.

- Mi az? – kérdezte Ginny a takaró alól.

- Úgy néz ki, hogy Gabrielle költözködik.

- Hogyhogy?

- Gyere, és nézd meg magad – invitálta a férje. Ginny kikelt az ágyból és az ablakhoz ment. Egy rakás bútor – szekrények, székek, asztalok és szőnyegek – lebegtek át Potterék kertje fölött, ki Gabrielle házából és be Malfoyéba. Az egyik szekrény beesett a Potter kertbe – bizonyára az okozta a puffanást, amely felverte őket legszebb álmukból.

Harry elmesélte Ginnynek a Dracónál tett látogatását, és annak a véleményének adott hangot, hogy Draco és Gabie egy ideje már együtt lehettek.

A Potter házaspár még reggeli előtt úgy döntött, hogy lemennek a kertbe és megkérdezik Delacour kisasszonyt, hogy meddig fog tartani a költözködés és az azzal járó felfordulás.

Gabrielle a háza kapujában állt, és onnan ellenőrizte a költöztető varázslók munkáját. Látszott rajta, hogy bosszantja a leesett szekrény esete.

- Jó reggelt, Gabie! – köszöntötte őt Harry. – Költözöl?

- Igen – pirult el a lány. – Dhraco és én úgy döntöttünk, ’ogy együtt fogun’ élni, és eladtam a ’ázamat.

- Eladtad? – kérdezte Ginny. – És megtudhatnám, ki vette meg?

- Nos – vont vállat Gabrielle – nem igazán ismehrem őt… valami Piton nevű bájitaltan phrofesszohr vagy kisoda…