- Tényleg nem – válaszolta Dumbledore. – Ha ez a kívánsága, beszélni fogok Harryvel… de csak akkor, ha valami történik önnel, ami remélem, nem fog bekövetkezni.

Cho hálásan elmosolyodott. – Köszönöm. – Épp felállni készült, mikor tekintete az íróasztalon fekvő egyik könyvre esett. – Ó, A Képzelő!

Albus meglepetten vonta fel a szemöldökét – Ön ismeri ezt a könyvet?

- Igen. Már találkoztam egy példányával az arizonai Nemzetközi Varázsló Könyvtárban – válaszolta a nő. – Világosan emlékszem rá, hiszen egy csomó időt töltöttem el a könyvtárban, amikor az Államokban éltem. Még bele is olvastam.

- Ez nagyon különös, Chang kisasszony. Tudja, hogy csak két példány létezik ebből a könyvből? Két példány az egész világon?

- Tényleg? – az asszony hangja meglepetést tükrözött – Ez érdekes.

- Chang kisasszony, üzletet ajánlok önnek – mondta az igazgató – Én elkísérem önt a tönkre ment éttermébe és megvédem minden szörnyűségtől, amitől tart, és cserébe ön elkísér engem a könyvtárba. Látnom kell azt a könyvet.

- Áll az alku, professzor úr. De… miért olyan fontos az a könyv, ha önnek is van belőle egy példánya?

- Azért, kedves Chang kisasszony, mert ebből hiányzik egy lap, és remélem, hogy a könyv ’testvérében’ megtalálom azt a bizonyos lapot.

* * * * *

Piton egy nagyon komplikált bájitalt akart tanítani a hetedéveseknek. Volt azonban benne egy hozzávaló, melynek nem emlékezett pontosan a mennyiségére, bármennyire is törte rajta a fejét. A bájital leírása egyedül az Igaz szerelmem – a Bájitaltan c. könyvben volt megtalálható, és azt a könyvet még karácsony előtt kölcsönadta Bradleynek. Bármennyire is berzenkedett az ötlettől, látogatást kellett tennie a gondnoknál, ha rendesen meg akarta tartani az órát a hetedéveseknek.

Elindult tehát Bradley szobája felé. Kopogott az ajtón, de nem kapott választ. A nő talán nem is tartózkodott bent.

De már este tíz óra volt, mit keresett volna máshol?

Perselus nem törte rajta a fejét tovább, hanem körülnézett, hogy nincs-e valaki a közelben, és életében másodszor, besurrant Bradley szobájába. Kissé bűntudata volt, de elvégre csak azt a könyvet veszi vissza, ami az övé, akkor meg miért lenne lelkiismeret-furdalása?

A szobában teljesen sötét volt, így Piton ’Lumos’-t suttogott. Mikor a fény a szemközti falra esett, majdnem elejtette a pálcáját.

A falon, ezüst betűkkel írt felirat fénylett:

PITON,  LEHET,  HOGY  TE  IMMUNIS  VAGY  A  HALÁLLAL  SZEMBEN,  DE  Ő  NEM AZ !

Piton nagyot nyelt, és pálcáját lefelé irányította, mely megvilágította a gondnok talárral fedett alakját, mely mozdulatlanul feküdt, pont a felirat alatt. A szituáció pont olyan volt, mint az a tizenkilenc évvel ezelőtti eset… De már nem létezett  baziliszkusz, ugye?

A bájitaltan tanár Bradleyhez ugrott, és megérintette az arcát, de a nő nem reagált. Szeme csukva volt és a bőre hideg volt, mintha már meghalt volna. Perselus megérintette a nyakát és valami nagyon gyenge lüktetést érzett. – Hála az égnek – sóhajtott. Még életben volt.

A karjába vette Bradleyt és a gyengélkedőre sietett vele.

- Sajnálom, hogy ilyen későn zavarom, Poppy, de ez sürgős.

Az idős ápolónő ásított és intett a bájital professzornak, hogy tegye le a beteget egy közeli ágyra.

- Mi történt vele?

- Nem tudom, Poppy, de azt hiszem, hogy megátkozták, vagy megmérgezték – nyögte Perselus, akinek az arca még sosem látszott ilyen sápadtnak. – Meg tudja menteni?

- Megteszek minden tőlem telhetőt – bólintott Madame Pomfrey és lehúzta a talárt az eszméletlen nőről, hogy egy átvilágító bűbájt tudjon elvégezni rajta. Míg a védőnő a koncentráció és a páciense miatti aggodalom hatására vonta össze a szemöldökét, addig Piton szemöldöke a magasba szaladt, látva a gondnok hasának enyhe domborulatát – azt a domborulatot, melyet a talár elrejtett.

A férfi hátratántorodott és le kellett ülnie a szomszédos ágyra, mert úgy érezte, hogy a lába nem bírja el a súlyát.

A nő terhes volt. Valószínűleg az ő gyermekével… és neki nem volt róla tudomása!  Észre kellett volna vennie! Legalább az után, hogy Bradley márciusban összeesett! De nem, ő olyan átkozottul vak volt! Piton soha életében nem érezte még ilyen idiótának magát, sem ilyen szerencsétlennek… az asszony gyermeket hordott a szíve alatt… és úgy tűnt, hogy haldoklik.