| 3.
Daniel Parker kipattant a kocsiból, gyorsan megkerülte és kinyitotta az ajtót Tara-nak. A lány mosolyogva köszönte meg. A férfi szeme barnán csillogott, ami jól illet sötét, rövidre nyírt, enyhén hullámos hajához. Legalább 190 centiméter magas volt. A barna nadrágjában és fehér ingében nagyon komolynak tűnt. Erőt és tekintélyt sugárzott. Tökéletes férfi. Nem elég, hogy jóképű, jó a humora, hatalmas a szíve, udvarias, és még pénze is van. Nagyon szerencsés az a nő, aki el tudja nyerni a szívét.
- Biztos nem gond, hogy eljöttem veled? – zökkentette ki gondolaiból a férfi.
- Nem, egyáltalán nem. – felelte mosolyogva Tara, miközben beléptek az étterembe.
- Hé, Tara itt vagyunk! - A barátságos hang a távolabbi sarokban álló asztalra irányította a figyelmüket, ahonnan Lucy integetett feléjük. Hű, de helyes pasi! - futott át Lucy agyán, amint meglátta a barátnőjével érkező férfit.
- Sziasztok. – Bobby nincs itt! Tara igyekezett titkolni csalódottságát. - Srácok, hadd mutassam be Daniel Parkert, régi, kedves barátom. Egy Csendes-óceáni üdülősziget tulajdonosa. Daniel, ők a barátaim és munkatársaim Lucy Dotson, Sue és Jack Hudson, Demetrius Gans, a felesége Donna, Myles Leland a III. és ….. ki ne felejtsem, ő itt Levi. – mutatott Sue széke mellett ülő kutyára.
- Örülök, hogy megismerhetlek benneteket. – mosolygott a csapatra Daniel – Tara sokat mesélt rólatok.
- Rólad viszont nem. – mondta szemrehányóan Lucy, miközben Tara-ra nézett.
- Lucy! – szólt rá Tara.
- Tényleg van egy szigeted? – kérdezte D.
- Igen, de csak egy egészen kis sziget – mosolygott Daniel.
- Figyelmetekbe ajánlom, ha egy kis trópusi kikapcsolódásra vágytok. – mondta Tara egyenesen Sue-ra és Jack-re nézve.
- De még mennyire vágyunk! – jegyezte meg Jack, miközben megszorította ifjú felesége kezét. - Mesélj a szigetről – kérte Jack.
- Tényleg nem nagy az egész, viszont elég közel fekszik a nagyobb szigetekhez, úgyhogy több hajójárat is érinti. Vendégeink átjárnak ezekre kirándulni, vásárolni, esténként kaszinókba, azonban a szigeten is számtalan lehetőség van: lovaglás, teniszezés, golfozás, strandolás, csónakázás. A klubhelyiségünkbe sikerült leszerződtetni néhány nagyszerű művészt. A vendégeink többsége nászutas….
- Ez pont nektek való – fordult Lucy Sue-ék felé. – Itt a lehetőség.
- Meggondoljuk. – mosolygott Jack.
- Ó, igen Tara említette, hogy most volt az esküvőtök. Gratulálok.
- Köszönjük. – bólintott Jack, átkarolta Sue vállát.
- Hosszú évek kitartó munkájának köszönhetően – nevetett fel Lucy.
- Lucy! – szólt rá mosolyogva barátnőjére Sue.
Daniel kíváncsian vonta fel szemöldökét.
- Hosszú történet, majd egyszer elmesélem. – mosolygott Tara.
- Mióta működik a sziget? – kérdezte Myles.
- A harmincas években hozták létre az üdülőtelepet. Abban az időben nagyon népszerű volt. A háború azonban közbe szólt, így sokáig elhagyatottan állt, amíg édesapám meg nem vette. Ő befektetésnek szánta. Halála után megörököltem és úgy döntöttem, hogy megpróbálom visszaállítani régi fényét.
- Dicséretes vállalkozás. – jegyezte meg D.
- Próbálkozom. Építettünk egy-két nagyobb apartmant, így vendégeink köre is bővült, családok, kisebb-nagyobb baráti társaságok is egyre gyakrabban látogatnak el. Sok tervem vár még megvalósításra, - vonta meg vállát Daniel. – azonban most csak egy dolog fontos…
- És mi lenne az? – érdeklődött Lucy.
- Hát, hogy végre sikerüljön elcsábítanom az én kis barátnőmet egy kis pihenésre – mondta mosolyogva Daniel, miközben átkarolta Tara vállát. Milyen szép pár! – gondolta Lucy.
Bobby pont abban a pillanatban lépett be az étteremben, amikor Daniel közelebb húzta magához a lányt. Hirtelen úgy érezte, mintha leforrázták volna. Ki lehet ez? Nem mondta, hogy hoz magával valakit! El fogom veszíteni, ha nem igyekszem. Nem említette, hogy van barátja, pedig az elmúlt időben elég sok időt töltöttünk együtt.
- Na, végre megjöttél! – üdvözölte Jack barátját.
- Bocs a késésért. Baleset történt, elterelték a forgalmat. – mondta Bobby, amint megállt az asztaluk mellett.
Tara szíve nagyot dobbant a férfi hangja hallatán. A Tara mellett ülő férfi az érkező felé fordult. A két férfi néhány pillanatig némán figyelte egymást, majd Daniel felállt és Bobby-hoz lépett.
- Ezt nem hiszem el. – mondta komolyan. – Ismét találkozunk, Manning.
- Parker! Soha nem gondoltam volna, hogy itt futunk össze. Miért pont Ő? Vele nem kelhetek versenyre Tara szívéért! – hasított Bobby-ba.
Tara csodálkozva bámult egyik férfiról a másikra. Mi folyik itt? Ezek ketten ismerik egymást?Jack-re pillantott, de ő is ugyanolyan értetlen arcot vágott, mint ő.
- Haver, mióta is nem találkoztunk! – ölelte át Daniel mosolyogva Bobby-t.
- Hát, van annak már vagy 5 éve – felelte. – Mi szél fújt erre? – kérdezte, miközben leült Tara mellé.
- Egy-két üzleti tárgyalás, meg Tara-ért jöttem, hogy elvigyem egy kis nyaralásra. Évek óta próbálom elcsalni, de mindig közbe jött valamit, így idén személyesen jöttem érte. –vigyorgott Daniel, akinek nem kerülte el figyelmét Bobby tekintetében felvillanó féltékenység.
- Ti…ti ketten honnan ismeritek egymást? – kérdezte a két férfi között ülő Tara.
- Még a katona időkből, de ez egy hosszú történet. – válaszolta Daniel, Bobby egyetértően bólogatott.
- Soha nem mondtad, hogy ismered Bobby-t, amikor beszélgettünk. – fordult Daniel-hez Tara.
- Hát édesem, mind a Robert, mind a Manning elég gyakori név, nem gondoltam, hogy ő az a Robert Manning.
- És ti? – érdeklődött Bobby. Egyre jobban fúrta oldalát a kíváncsiság, hogy megtudja, milyen kapcsolat van élete szerelme és egyik legjobb barátja között.
- Legalább 1000 éve ismerjük egymást. – nevetett Daniel.
- Hé! – ütött játékosan a férfi karjába Tara – olyan öreg azért nem vagyok. Gyerekkorunkban egymás mellett laktunk – felelte mosolyogva Tara.
- Milyen kicsi a világ! – jegyezte meg Myles.
Ekkor egy pincér lépett az asztalhoz, hogy felvegye a rendelést. Vacsora alatt Tara többször észrevette, hogy Bobby őt nézi. Zavarban volt, nem tudta mire vélni a férfi kíváncsi tekintetét.
Bobby nem tudta eldönteni, hogy ez a két ember csak barát vagy esetleg a barátságnál mélyebb érzéseket is táplálnak egymás iránt. | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
