Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 MENÜ

 
Múlt folytatás

1903. júl. 19-én úgy dönt a presbitérium, hogy mivel a templom építése a következő évre tolódik át, a lelkészlakás átalakítását megoldja 1903-ban. A döntés meg is valósul.

          1904-ben a templomépítési költségének – ami 12. 250 korona – törlesztési megoldását módosítják a következőképpen. Mivel a lakosság már földbirtokkal rendelkezik – hiszen 1865 óta már nem zsellére, haszonbérlők-, úgy dönt a közgyűlés, hogy a kölcsöntörlesztést kinek-kinek a földbirtokára nézve határozza meg. Holdanként 6 korona. Akiknek pedig a tulajdonuk nem haladja meg az öt holdat, azok ajánlásukkal járuljanak a templom építéséhez. Ezt méltányosabbnak tartják.

          Többfelől kap az egyház költségvetést, melyek közül –Mándy Lajos esperes javaslatára – Gere Károly gödöllői vállalkozó ajánlatát fogadják el.

          A régi imaházban az utolsó istentiszteletet 1904. márc. 20-án tartják, 1904 márc. 26-án már le van rakva az új templom alapköve, amelybe elhelyezik az építési vállalkozó, lelkész, tanító, gondnok, presbiterek nevét, valamint egy koronát, és filléreket.

          A terv 16m hosszú, 7m szélességű templomra szól, amihez 29m magas torony kapcsolódik.

          Az alapkő letétele után a presbitérium úgy dönt, hogy 2m-rel hosszabbra kéri a templomot (12), amit Gere vállalkozó 1. 000 korona többletért vállal (13). Így tehát a végösszeg 13. 250 korona.

          Ezt az 1. 000 korona többletet az egyháztanács nem kivetés, hanem vármegyei gyűjtögetés által óhajtott fedezni. (Pest vármegyében engedélyezett gyűjtögetésre vállalkozók id. Mészáros György és Szabó Gábor egyháztagok.)

          Az alapkő letétele után megindul a templom építésének folytatása, amit különböző fázisaiban nagy öröm, lelkesedés kísér. Június 12. én pl. a boldog egyháztagok jelenlétében, húzzák fel a felvirágozott és szalagozott csillagot, ének és beszéd kíséretében, s ugyancsak hasonlóan kerül fel a toronyba okt. 9-én a két új harang. Az egyik „b” hangú 334 kg-os, a másik „d” hangú és 164 kg-os. Ezeket Seltenhoffer Frigyes soproni harangöntő készítette 1. 400 koronáért. A gyülekezet saját jó szándékából önként adakozott a harangokra.

          1904 okt. 16-ára tűzik ki a felszentelés napját, mely nagy ünnepélyességgel megy végbe, Felszentelési beszédet mond az esperes Mády Lajos, prédikál a péceli lelkipásztor Arany Gusztáv, és Úrvacsorát oszt a hévízgyörki Bárdy Pál, és az üllői lelkipásztor Mocsy Mihály. Ezen kívül van még egy keresztelési istentisztelet, amit a nyáregyházi lelkipásztor Pálffy Károly végez. Végül a helybeli lelkipásztor beszámol a templom építéséről. A lelkészcsalád egy orgonát ajándékozott az egyháznak, amin Kapa Gergely gyömrői és Csép Gyula üllői kántorok játszanak.

          Kívül a templom utcájában mézeskalács, és cukorkínálat fokozza az ünnepélyességet. (Egyébként az óta a felszentelés évfordulójára mindig kivonulnak egyre nagyobb mértékben a mindenféle vásáros sátrak. Innen datálódik az úgynevezett „vasadi bucsu”.)

          Míg az ünnepély folyik senki sem sejti, hogy néhány levélváltás – amit őriz az egyházközség irattára -, nem kis izgalmat, okozó perceit örökítette meg a gyülekezet agilis, mindenre kiterjedő figyelmű lelkipásztorának. Íme a levelekből.

          Hoffer Mihály újpesti mérnököt kirendelte Mády Lajos esperes a vasadi templom építés fölülvizsgálására, mert mint leveléből megtudjuk, sürgős, mihamarábbi kérése volt ez Károssy Gyula lelkésznek, aki nyilván, mint nem szakember, de mégis érzékelte, hogy valami nincs rendben Gere János munkája körül (14).

Hoffer mérnök 1904. okt. 9-én, a helyszínen leírja többek között.”Az építés folyama alatt nem volt alkalmam a munkát megszemlélni, ennél fogva a megejtett felülvizsgálat nem terjedhetett ki az alapzatok, falazat és boltozatok, továbbá a faszerkezetek minőségének megvizsgálására, csupán az épület látható alkatrészei és szerkezetei vizsgáltattak meg. „(Ez, mint látni fogjuk, az utókor számára egy komoly dokumentum.)

          A látható alkatrészek vizsgálatánál felsorol mindjárt négy hibát. Az a javaslata, hogy 900 korona összeget vissza kell tartani a vállalkozótól mindaddig, míg a hibákat ki nem javítja.

          A hibák közül a legsúlyosabb a negyedik. A karzat életveszélyesnek nyilvánítása. A következőket írja róla: „.. Minden ideig, míg a karzatnak most előírt megerősítése végre nem hajtatik, oda közönség fel nem bocsájtható. „Mindez a szentelési ünnep előtt egy héttel történik.

          A felvett helyszíni jelentést elküldte a mérnök az esperesnek. Mándy Lajos esperes úrnak sem lehettek könnyű percei, mivel ezt a mestert éppen ő ajánlotta. Figyelemre méltó az az alázat, hogy nem mentegetve magát, szépítve tévedését a következő utasítást adja.

          „Felkérem a tisztelt Egyház tanácsot, valamint az építési vállalkozó urat, hogy legyenek szívesek a jelentést átolvasni, s különösen kérem a vállalkozó urat, szíveskedjék a hiányokat a lehető leggyorsabban pótolni, ha pedig a vállalkozó úr mindezeket nem látná hiányoknak, az esetben saját költségére az Államépítészeti Hivatal egy szakközegét kérjék ki ezen hiányok felülbírálására, amikor is a hiányokat megállapított Hoffer mérnök úr szintén meg fog jelenni. … E hó 16-án különben személyesen megjelenek a templomszentelési ünnepélyre. S lehetőleg Hoffer mérnök urat is kérni fogom a megjelenésre, hogy mindezekről a helyszínen személyesen is meggyőződhessen.

          A karzat használata – mely életveszéllyel járhat -, mindaddig míg az teljesen rendbe nem lesz hozva, meg nem engedhető. „(16).

 

          A lelkipásztor és a gyülekezet áldozatkézsége nem lankad ennek ellenére. Utólag kiderül, hogy a mérnök által már meg nem vizsgálható alapzattal, és falakkal is probléma van. Nem találok nyomát a templom támpillérekkel való megerősítésének, de a hagyomány szerint mindjárt az építkezés utáni évben kerültek oda, hogy a falakat megtámasszák. Az öt éve épült templomról 1909-ben a következőket olvashatjuk. „Az egyháztanács szükségét látja a templom javításának. Kötelezi a vállalkozót, hogy a 260 koronában megállapított költségért a templom és cintériumben található összes repedéseket, hibákat javítsa ki. Kívülről egy méter magasan verje le a vakolatot, és vakolja be cementtel. „(17).

          Nagyméretű renoválás történik 1926-ban a tornyon, és a templomon. Míg az építkezés 13250 koronába került, a renoválás tizennégy millió koronába. A következőket írja róla Károssy Gyula lelkipásztor. Izsó János ceglédi lakos volt a vállalkozó, ki kifogástalanul, és pontosan a kitűzött időre be is végezte a munkáját.

          Annál is inkább nagy öröm lehetett ez, mivel 13 évvel azelőtt 1923-ban Tóth György monori vállalkozóval sok baja volt a gyülekezetnek. Egyéves késéssel végezte el a felvállalt munkát, a lelkészlakás újjáépítését. Ennek az összege volt 280+40 métermázsa rozs, amellett, hogy a gyülekezet adta a 42. 000 téglát, 100q meszet, amit korábbi évben már beszerzett. (18)

          1926. nov. 28-án nagy hiány oldódik meg. Az 1916-ban a háborúba elvitt két harang helyett, új harangok kerülnek a toronyba. Egy 352 kg-os „b” hangú, és egy 100 kg-os „f” hangú. Ezeket Szlezák László készítette, aminek kg-ja 80. 000 korona volt.

          1928-ban Ravasz László püspök úr látogatásával a 3. canonica visitatióra kerül sor.

          Újabb előrehaladások történnek. 1928-ban felépítik a második iskolai tantermet. 10.429 pengőbe kerül. Ezek után tanítói lakást építenek (19).

          1936-ban 3120 pengőért új hatváltozatú orgonával gyarapodik a gyülekezet. Az orgona készítője Rieger János. Még ugyanabban az évben javíttatásra kerül a templomtorony.

          1937. máj. 7-án autóban utazva hirtelen halállal elhunyt 40 évi szolgálat után a lelkipásztor, aki a felsorolt sok építkezésen a közben folyó lelki munkán túl, létrehozója lett a Hitelszövetkezetnek, Hangy-szövetkezetnek, sőt a vasadi posta megszervezésének is.

          Felesége Kerek Mária monori ügyvéd lánya volt, s Isten házasságukat három gyermekkel áldotta meg. István orvos, Terézia postamesternő, Eszter tanítónő lett.

 

A MISSZIÓI MUNKA MEGÚJULÁSÁNAK AZ IDEJE

 

          Az önálló egyház második lelkésze Basa Sándor lett, akinek megválasztásáig Bódis Lajos végezte a szolgálatot, mint helyettes lelkész.

          Sajnos a választás idején a gyülekezet két táborra szakadt. Az egyik a tápiószelei Farkas Miklós s.lelkészt szerette volna a gyülekezet lelkipásztorának, a másik pedig Basa Sándor. Egy szavazattal kapott többet Basa Sándor, így ő lett a vasadi gyülekezet lelkipásztora.

          Sajnos a választási harc úgy kiéleződött, hogy testvérek, rokonok, barátok lettek éveken át haragosokká. Az újonnan megválasztott lelkész nagy tapintattal munkálta az ellentétek elsimítását, aminek az lett az eredménye, hogy ellenségei mind megbékéltek, s nagyon megszerették. Ami pedig érthetetlen, hogy pont akik őrá szavaztak azok váltak ellenségeivé. Ötévi szolgálat után végül is lemondott, és elment tábori lelkésznek. (20)

          Az öt év viszont missziói szempontból kitörölhetetlen nyomot hagyott a gyülekezetben. Működött egy lánykör, ami már korábban is megvolt, amit az elhunyt lelkész lánya vezetett, akit mindenki nagy szeretettel Tercsike néven emleget. Ő aki az édesapja által szervezett postán dolgozott, különösen értett színdarabok betanításához, vallásos esték szervezéséhez. A lelkész pedig a fiúkat gyűjtötte össze a KIE egyesületébe.

          Ez a két egyesület hetente egyszer külön-külön időben működött. A lelkipásztor először tartott egy bibliaórát, s ezután volt a játékprogram. (Társasjátékok, sakk dominó, ping-pong, asztali kugli stb.) Órákat töltöttek el együtt petróleumlámpánál, különösen a téli estéken. Közben rengeteg éneket megtanultak. Szívesen önként mentek a fiatalok, egy-egy alkalommal 90-100-an voltak együtt. Eljutottak a gyömröi KIE konferenciára is, ahol külföldi előadókat hallgathattak meg tolmács segítségével.

          A mostani idősebb emberek, akik akkor voltak fiatalok, kivétel nélkül nagyon szívesen emlékeznek vissza az akkori időszakra.

          Basa Sándor ezen kívül leventéket oktatott, s a külterületi állami iskolában hitoktatást végzett.

          Minden munkája mellett volt energiája arra, hogy a lelkészlakás hátsó részét átalakítsa. (22).

 

 

 

NEHÉZ ÉVEK

                                                                                                           

          1942. okt. 18-án Bertalan Sándort üllői esperesi s. lelkészt hívja meg a gyülekezet teljes egyhangúsággal lelkipásztorául, akit 1942. nov. 15-én iktattak be szolgálatába. (Bertalan Sándor 1910. okt. 19-én született Sármellék községben, Zala megyében. Édesapja gazdasági intéző volt. Édesanyja Jakab Julianna. Iskoláit Léván, Komáromban, Nagykanizsán, és a theológiát Budapesten végezte. Exmittált, s. lelkész, és helyettes lelkész volt Érsekcsanád Dombóvár, Alcsút, Vértesacsa, Ókécske, Hatvan, Veresegyház, Őrszentmiklós egyházközségekben, és Üllőn esperesi s.lelkész. )

          Az új lelkipásztorra Vasadon igazán nehéz évek következnek. A második világháború frontvonala mind közelebb jött. Bár egyesek a nagy veszélyre való tekintettel menekülésre biztatták, ő gyülekezetével maradt. Tűzharcok idején, halálos veszedelemben forogva felkereste híveit, erősítette és vigasztalta őket kimondhatatlan nehéz helyzetükben. S míg nem egyszer állott puska-csövek előtt, golyók és repeszdarabok süvítettek el mellette, majd később robogó vonatról kellett leugrania, -minannyiszor megtapasztalta, hogy csupán Isten kegyelméből maradt meg s nyert kegyelmi időt a további szolgálatra.

          Vasad egyike volt azoknak a községeknek, mely a front alatt a legsúlyosabb időket élte át. 1944. nov. 3-án pénteken jöttek be az oroszok a faluba. 10 napon át bombák gránátok, aknák pergőtüzében állott. Közben háromszor cserélt gazdát. Majd több mint két hónapon keresztül Vasad a Budapest ellen felvonuló hadseregek szétosztási pontja lett.

          A templomot három bomba érte, mely a tetőt, és mennyezetet nagymértékben átszakította, és a belső berendezésben is rongálást okozva az összes ablakot kitörte. A tornyot is érte találat az oldalán. A toronyfedél bádogzatán pedig 240 lyukat forrasztottak be később a falujárók. Az orgona a csapatok dúlásának lett áldozata.

          A parochiát egy bomba, és gránát érte, melyek a tetőzetet, mennyezetet rongálták meg. Az egyház többi épületei főleg tetőrongálást szenvedtek, és egyetlen ablak sem maradt épen. 60%-os kár állapíttatott meg.

          Hatheti szünet után az ablaktalan iskolában kezdődött meg az istentisztelet, majd a befedett és ideiglenesen helyreállított templomban folytatódott.

          Elveszítette a presbitérium három hűséges tagját: R Mészáros Istvánt, A.Keszeg Istvánt, A. Piróth Sándort és a kurátor egyetlen fiát, továbbá 45 áldozatát községünknek a front következtében. Megrendítő temetések követték egymást, mikor az ideiglenesen földbe helyezettek exhumálása elkezdődött.

          (Bertalan Sándor lelkipásztor 1945. dec. 26-án megnősült, és Kiss Borbálával kötött házasságukból két gyermekük született: Borbála és Barnabás.)

          A templom és iskolák újjáépítését 1947. évben sikerült elvégezni, mintegy 13. 000 Ft. Költséggel, és társadalmi munkákkal. – Amilyen igyekezettel végezte a gyülekezet ezeket, az újjáépítési munkákat, nem kisebb igyekezettel folyt a lelki újjáépítés is.

          Isten segítségével 1949. szeptember 24-ére az orgonát is sikerült újjáépíteni. Kétszáztizenhét síp elveszett, a többi nagy részben megrongálódott és lehangolódott. Rieger Ottó – orgonagyár végezte a helyreállítást 6000 Ft-ért.

          1950-ben az egyházi iskolák államosítattak. 1951-ben az egyházi földet 4 kat. Holdat és 1528 négyszögölt kellett átadni az államnak. Háztájinak csupán 550 négyszögöl paróchia – kert maradt. Ebből 1959-ben 280 négyszögöl került kisíjátításra, az új négytantermes általános iskola építésekor. Megmaradt ingatlan a paróchia-kertből 265 négyszögöl, és a cserébe kártalanításul nyert (régebbi kert) 1423 négyszögöl szántó, „háztáji-föld”.

          1954 okt. 10-én a belülről újólag tatarozott templomban megünnepeli a gyülekezet a templom felszentelésének 50. évfordulóját. A szolgálattevő Dr Fónyad Dezső monori lelkipásztor volt gondnokával, és néhány presbiterével.

          1955. ápr. 24-én templomi ünnepély volt a Ceglédi Sztárai Vegyeskar Arany László lelkész-karnagy, és a helyi lelkipásztor szolgálatával.

          1957. márc. 17-én a presbitérium megbecsülése és szeretete jeléül lelkipásztorát, szolgálatának 15 éves évfordulója alkalmából selyempalásttal, és süveggel ajándékozta meg. Az átadás ünnepélyes istentisztelet keretében történt, amikor is a lelkipásztor alkalmi igehirdetése és imája után a presbitérium kivonult az úrasztala köré, és F. Mészáros István és É. Keszeg István presbiterek üdvözlő beszédei után S. Keszeg Sándor gondok adta át a palástot áldáskívánással.

          1958-ban a templomtorony süvegét 3200 Ft. Költséggel piros-mínium alap-és zöld-oxid festékkel átfestette a gyülekezet.

          1959. évben Csévharaszt szórvány, mely eddig Nyáregyházához tartozott, hozzánk való közelségénél fogva Vasadhoz csatoltatott. Így a lelkipásztori munka, és felelősség megnőtt, mert a külterületi vasadi tanyákhoz most Csévharaszt lelkigondozása is kapcsolódott.

          1960. évben az összes egyházi épület, templomtorony, parochia, mellékhelyiségek átrenováltattak, bevakoltattak és átfestettek sárga-oxiddal. Az összes munkálatokat Lassu Imre postással a lelkipásztor saját kezűleg végezte.

          Ugyancsak 1960-ban a gyülekezet asszonyai, mivel még a front idején a szószék és az úrasztali terítők elvesztek, bordó kínai selyembársony anyagból, új szószék és úrasztali terítőt adományoztak, két kis szőnyeggel 3685 Ft. Értékben.

          Ezen kívül a lelkipásztor sokat volt úton, Vasadon, a külterületi tanyákon, csévharaszti szórványban, gyalog, kerékpáron vagy motoron, jó és rossz időben…

          Bertalan Sándor lelkipásztor 1980-ban még egyszer renováltatta a templombelsőt, az időközben újra megjelenő repedések miatt, majd 1983-ban 40 évi vasadi szolgálat után ment nyugdíjba.

 

 

NEM VÁRT FORDULAT                                     

 

          Az utolsó tíz év ismeretében szeretnék az eddigi formától eltérni. Az elmúlt évek eseményeinek magam is szemlélője voltam, így lehetőségem van arra, hogy helyenként a hivatalos adatok pontos közlését felváltsam azokkal a tapasztalatokkal, amit jegyzőkönyvekből, sorba iktatott levelekből az utókor nem tud úgy érzékelni.

          1984. márc. 8-án önálló gyülekezet negyedik lelkipásztora családjával együtt elfoglalta az új szolgálati helyét.

          1984-ben már felmerült a gondolat, hogy építeni kellene egy gyülekezeti termet, hogy legyen alkalmas hely bibliaórák, gyermek-istentiszteletek, szeretetvendégségek tartására.

          1985. jan. 14-i presbiteri gyűlésen született meg a határozat a gyülekezeti terem megépítésére. A presbitérium az előző évi tartalékalapot is felhasználva, önkéntes adakozás útján, önerőből kívánta megoldani az építkezést. F. Mészáros Sándor javaslatára 15 méterben határozták meg a hosszmétert, hogy az istentisztelet tartására is alkalmas legyen a téli leghidegebb hónapokban.

          A presbitérium felkéri Nagy Béla okleveles építészmérnököt a tervek elkészítésére, a lelkészt pedig, hogy a tervek elkészülte után a szükséges iratokat terjessze fel az esperesi hivatalba (23)

(24).

          Közben szeptember vége felé a lelkész azt észlelte, hogy mintha a templombelsőn több repedés lenne látható, mint az idekerülés alkalmával. Az addig meglévő legnagyobb repedésnél pedig az a gyanú, hogy talán nagyobb lett. Így Nagy Béla építészmérnököt a gyülekezeti terem építésén túl, a templom épületének átvizsgálására kérte.

          Ezután következett a többszörösen nem várt fordulat. Szeptember végén került sor a mérnöki vizsgálatra. (A mérnök feleségének elmondása alapján, míg férje végezte a számolásokat, a ránehezedő felelősségtől mintegy két héten át nem tudott aludni.) A szakvélemény elkészült 1985. okt. 10-re.

                                                               Részletek:       A falak

          „ Az épület külső falánál megbontottuk a tetőszerkezetet, s a vitás kérdések eldöntése érdekében elrendeltük a faszerkezet belülről történő kibontását a felfekvési pont közelében. …

          Nem találtunk a tetőszerkezetben koszorút, vagy az azt helyettesítő falkötő vasat sem. A húzóerő felvételére semmiféle szerkezetet nem alkalmaztak a fal belső síkjában.

          … Az épület falszerkezete mozgásban van. A mozgás iránya a teremből nézve kifelé történik. … Ezt igazolja az is, hogy a templom szélessége padlósíkban 7,19 m. A fal és a csatlakozások magasságában már 7,4 m, s vannak helyek, ahol ettől 10-15 cm-rel még több…

                                                               Faszerkezet

          Sem gomba sem rovarfertőzés a fát nem gyengíti.

          …A háborús sérüléseket szakszerűen kijavították. Mindezek ellenére minden szarufánál tapasztalható igen erős terhelés hatására történő behajlás. Ez az első fószaruállásnál a legsúlyosabb. Eléri 15-20 cm nagyságot is. Ezt követi az oldalsó szelemennek a meghajlása, valamint a gerincszelemenen síkból való kimozdulása. Ez 10-12 cm elmozdulást eredményezett helyenként.

 

 

          …Az állószéket megtámogató két dőlt szék valószínű függesztőmű szerepét töltötte volna be, ha ismerte volna készítője a függesztőmű erőjátékát. …

          Mindezek alapvető konstrukciós hibára vezethetők vissza, amelyet a templom építésénél követtek el. …

 

          …. A számítások azt bizonyították, hogy a főszaruállások a határfeszültségig vannak megterhelve normál állapotban. Katasztrofális helyzet jöhet létre egy hóterhelés, vagy egy erősebb szélvihar esetén. …

          A szakvélemény javasolt megerősítéseket haladéktalanul el kell végezni, nehogy az épület életveszélyesen és súlyosan megsérüljön. …” (25).

          Nem részletezném tovább, csak még annyit, hogy a mérnök az alapot is többhelyen kiásatva megvizsgálta, s az ott felmerülő súlyos hibákat is az építés idejére vezette vissza.

          A születésétől beteg templom rosszabbodását felgyorsította az 1985-ös berhidai földrengés ide is elérő hullámai.

          … A lelkész által a repedések – szabad szemmel is látható növekedését, a mérnök szakszerűen igazolta.

          Átragasztotta a legnagyobb repedést papírcsíkkal többhelyen. Ezek elszakadása is bizonyította, hogy a fal mozgásban van.

          Mérnöki utasításra rövid időn belül megtörtént a templom aládúcolása. Nem elég a gyülekezeti terem építése előtt ez a váratlan esemény, újabb meglepetés, hogy a fentiek nem győzték meg az embereket. Sokan nem akartak hinni igazán annak, hogy a templom végveszélyben van. Ha eddig kibírta, kibírja ezután is!- járt körbe ilyen és hasonló jelmondat. Mások pedig azt mondták; nem fogunk adakozni a gyülekezeti teremre, csak a templomra! Az az első! A lelkész hiába próbálta mondani, hogy az új helyzetben kétszeresen fontos a gyülekezeti terem felépítése. Amíg a templommal foglalkozunk, kell, hogy meg tudjuk tartani valahol az istentiszteletet.

          Az aládúcolás után a lelkész meg volt győződve arról, hogy a gyülekezeti termet fel kell építeni mindenek előtt. A sokféle hitetlen hang között legfontosabbnak tartotta, hogy Istenre figyeljen, aki hamarosan sziklára is állította belső meggyőződésében.

          „Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, mert az Úr Isten a te Istened veled lészen téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen bevégzed az Úr háza szolgálatának minden művét. „ I. Krón 28:20

Isten szava olyan bátorítás volt számára, hogy meghirdette az adakozást a gyülekezeti terem építésére.

Az újabb meglepetés az lett, hogy az emberek felbolydultak, ellene álltak a felhívásnak. Akik talán adakoztak volna nem mertek lépni a hangadók miatt. Még a monori piacról is azt lehetett visszahallani, hogy nem fogunk adakozni.

          Isten azonban nem hagyta cserben az ő szolgáját, aki közben egyet tett: a bátorító szavakba kapaszkodva imádkozott. Egyszerre csak kezdett lecsendesedni a háborgó tenger, s megindul az adakozás. Egy presbiter ezen szavakkal hozta szép adományát:

„Tessék megmondani tiszteletes úrnak, hogy ne hirdesse ki, esetleg csak akkor, ha megérjük az építkezést, s lesz belőle valami!”

          Csodát élt át a gyülekezet. 86 tavaszán már elkezdődött az építkezés, s 87 tavaszán már az új gyülekezeti teremben hallgatta az evangélizációt. Saját készítésű székeken ülve, padlófűtésnél melegedve. 87-ben kívülről is bepucolást nyert az épület.

          Az egész gyülekezet szépen adakozott, s nagyon sokan kétkezi munkával is segítették a cél megvalósítását.

          Az építés után a templom aládúcolásában megnyugodva pihenni vágyott egy pár évet a gyülekezet.

Közben 1989-ben fizikailag és anyagilag is segítette a paróchia szigetelésének, korszerűsítésének – a templomhoz képest kis lélegzetű – munkáját.

          Közben a lelkésznek komoly gondja volt, hogy valamilyen megoldással kell-e megállítani a veszélyt, vagy újjá kell-e építeni az egész templomot.

          Isten felé hangzottak el ezek a kérdések, aki felelt szolgájának imádságára világosan, egyértelműen a következő képen:

„Egy kevés idő van még, és én megindítom az eget és a földet, a tengert és a szárazt. És megindítok minden népet… Enyém az ezüst és enyém az arany, azt mondja a Seregek Ura. Nagyobb lészen a második háznak a dicsősége az elsőnél, azt mondja a Seregeknek Ura, és e helyen adok békességet…” Agg 2:6,8,9.

          Ezek után 1991. elején a presbitérium ismételten döntött a pihenés mellett, Isten kívülről kezdte ébreszteni népét.

          A lelkész egy szolgatársa beszámolóját hallotta, hogy milyen szép összeggel segítette az önkormányzat a parochia építését. E példa hallatán bátorságot nyerve átment, és érdeklődött a polgármesteri hivatalban, a helyi lehetőségekről. A legközelebbi képviselőtestületi ülésen beszámolt a templom állapotáról ismertetve a szakvéleményt. Márc. 8-án már levélben értesült arról, hogy Vasad község képviselőtestülete ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyöntetűen ötszázezer forintot szavazott meg az akkor már létrehozott Vasadi Templom és Gyülekezetépítési Alapítvány céljára (26).

          Ugyanebben a hónapban a gyülekezet lelkipásztora Dr. Fodor István országgyűlési képviselővel beszélgetett a vasadi templom állapotáról, aki készségesen ajánlotta fel segítségét, és vette fel a kapcsolatot a Művelődésügyi Minisztérium illetékesével (27). Helyszíni szemlére kihozta a szakembert, aki az ügy támogatásáról nyilatkozott, s június hetedikén, már a Minisztérium főosztályvezetője 1. 000. 000 Ft. Átutalásáról intézkedett (28).

          Két Bp-i személy is küldött 10.000-10.000 Ft-ot amikor megtudták a templom állapotát. Bár ilyen nagy összeghez képest kicsinek tűnik, de Isten előtt igen jelentős az ő áldozatuk is, mint kívülvalóké, akik a helybelieket is megelőzték.

          Csak a helyi gyülekezet mozdult nehezen az adakozásra, sőt kézség sem volt bennük a templom újjáépítésére. Egyszerűbb megoldást tudtak volna elképzelni, nem az újjáépítést. A tavaszi presbiteri gyűlés meddő vitának bizonyult. Az egyházközségi közgyűlésen Isten kegyelme jó irányba fordította a gyülekezet tagjainak a szívét Kovács Géza gyülekezeti tag támogató javaslata által. Végül szinte mindenki átállt az újjáépítés oldalára.

          Június 7-én indultak a bontási munkálatok saját erőből. Mire a téglapucolásra került a sor, egyre többen mozdultak. Gyerekek felnőttek, fiatalok idősebbek.

          Június 17-én kezdődött, s egy hónap alatt készen állva sorakozott a mintegy 48.000 tégla. Sokan jöttek fáradhatatlanul, hűséges kitartással.

          Ahogy a munkálatok megindultak a falu népe rendkívül nagy áldozatkézségről tett bizonyságot. Félév alatt anyagi áldozata elérte az 1. 100.000. Ft-ot. Az anyagi áldozat mellett rendkívül nagy értékű szolgálatot végzett a sok férfikéz. A betonozás nehéz munkája aug. 3-án már be is fejeződött, -elkészült az alap.

          A történelem Ura – akinél mindennek rendelt ideje van -, megadta, azt a kegyelmet, hogy a nemsokkal később feloszlott Pestépszer vállalat végezhette az építést. Rendkívül kedvezményesen vállalták a nagy munkát. A mérnöki előírásokat betartották. Legjobb szaktudású brigádjaikat küldték a templom építésére. Szeptemberben kezdődött el a falazás munkája, folyamatosan dolgozva december elejére a falak fölé elkészült a tető is.

          Segítségkérésünkre Főtiszteletű Dr. Hegedűs Loránt püspök úr február 28.-i levelében 1. 500. 000 Ft támogatásáról értesít. (29).

1992. február március áprilisban, ahogy az idő engedi, folytatódik a munka, a szigetelési, és mennyezetburkolati munkálatok. Ezeket követték a villanyszerelési feladatok.

A további munkák folytatásához újabb 1. 500. 000 Ft-ról értesít Főtiszteletű püspök úr április 10-én. (30)

          Helyükre kerülnek az ablakok, ajtók. Dolgoznak párhuzamosan a torony renoválásán és a templomhajó vakolási munkáin.

          A helyi önkormányzat az 1991. évi 500. 000 Ft. Kölcsönt – amit a támogatáson felül kaptunk – segélyként adja az április 23-i ülés határozata szerint, (31)

          A munkálatok folyamatosan, jó minőségben haladnak tovább. A hollandiai Schlidrecht református gyülekezete 450 kg vörösrézlemezt hoz ajándékba a templomsüveg újrafedéséhez. Elkészül az aljzatbeton, az alapvakolatra a színezések, folyik a mázolás és a karzat munkája a burkolás után pedig a szószék.

Rajna-Westfalia-i pünkösdi perselyadományból 385. 000 Ft-ot kap még Vasad. Így megújulnak a padok, és összeszerelésre kerül az orgona.

          A gyülekezet összes kiadása 10.000.000 Ft. Volt.

          A nagy eseményen – a templomszentelő istentiszteleten – Főtiszteletű Dr. Hegedűs Loránt püspök úr szolgált 1992. nov. 22-én.

 

SOLI DEO GLORIA

 

Aktuális

2011
Gyermekhét Vasad

 

Elérhetőség

Lelkészi hivatal elérhetősége:
2211 Vasad Kossuth L. u.23.
Telefon: 06 29 494 009

Lelkipásztor elérhetősége:
A lelkészi hivatalban hivatali órák idején
E-mail: - kinggat@gmail.com    
           - vasad.ref@gmail.com

Honlap:
//vasadirefegyhaz.gportal.hu/

 

 

Aranymondás

Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!

Zsolt 100,2

 
Óra
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.