Gustav, az elgondolkodó bohóc 

Mikor Franciska Schäfer nyolcéves lett, határtalan öröm érte: megtudta, hogy kistestvére fog születni. A szülei a kicsit, aki 1988. szeptember 8-án látta meg a napvilágot, Gustav Klaus Wolfgangnak nevezték el. A nővér és az öcsike kezdetektől fogva jól kijöttek egymással. És mikor Gustav idősebb lett, bizalmas barátokká váltak. Gustav mindig a nővéréhez fordult, ha szükségét érezte néhány jó tanácsnak, főleg akkor, amikor elkezdett a lányok iránt érdeklődni. Ma Gustav a szüleivel él Magdeburgban, Franciska már kirepült a fészekből. Nagyon büszke az öccsére,  aki a Tokio Hotel dobosaként vált ismertté.

A kis Gustav már ötéves tökmagként felfedezte a zenét magának. Egy e-mail interjúban így emlékezett vissza: „Apa korábban sok Phil Collins, Eric Clapton és hasonló videoklipet nézett. Én az asztal alól lestem a felvételeket, és ütöttem a ritmust, miközben a bácsik a tévében zenéltek.”

Schäfer papa felfigyelt a fia dobolás iránti szenvedélyére. Valahányszor Led Zeppelint, Peter Gabrielt, vagy az övékhez hasonló igazi rockzenét hallgatott, a kis Gustav egyből ütni kezdte a saját mini dobkészletén. Szerencsére a szülői ház szomszédságában működött egy zeneiskola, ahova beíratták Gustavot doboktatásra. A többi hangszer nem érdekelte. Megpróbálkozott a gitárral, de hamar letett róla. Így indokolta: „Túl robosztus vagyok a gitárhoz.”

Gustav dobolt, és dobol ma is mindig és mindenhol: a térdén, a hasán, a mellkasán, az asztalon, a kanapén, üvegeken, dobozokon, bárhol. Gustav azokat a rockbandákat kedveli, amelyekben hangsúlyt kap a dob. A Bravoban így beszélt zenei ízléséről: „Szívesen hallgatom a Metallica Saint Anger című albumát és a Slipknot együttest. Ezen kívül a System of a Down-t és a Green Day-t is.”

Gustav abszolút kedvence a Metallica. Ennek a heavy metal bandának az albumát vette meg először önállóan, a dobosuk, Lars Ulrich a nagy példaképe. Gustav így beszélt erről: „Mindig is lelkesedtem érte.”

A Bravonak azonban elárulta, hogy néha szívesen játszana szelídebb stílusban is: „Mindig szerettem volna egy színpadon állni Phil Collinsszal.” És ha jobb hangja lenne, akkor szívesen énekelne együtt a kanadai jazz-zenésszel Michael Buble-lal. A tánczenéhez viszont nem vonzódik.

Az első koncert, amit életében először látott Joe Cocker fellépése volt, aki szintén lágyabb rockot játszik.

Gustav egy hangolókulcsot választott kabalának, és ezzel azt fejezi ki, hogy a zene nélkül nem tudná elképzelni az életét. De nem a zene az egyetlen, amiért már kiskora óta érdeklődik. Már régóta szeret focizni és kerékpározni. A doboláshoz jó kondícióra van szükség, és a különböző sportok segítenek neki az izmait formában tartani. Néhány éve még egy hobbit talált magának: a biliárdozást. Amikor csak alkalma adódik, dákót ragad.

 izommunkához kellő energia szükségeltetik, amiről Gustav gondoskodni is tud magának: dobosunk ugyanis szeret főzni. A Bravo-Specialnak elárult: „A kedvencem az általam készített lasagna.” Egyébként a nővére burgonyagombócát értékeli a legtöbbre vagy egy jó pizzát. Sajnos nem ehet és ihat mindent, amihez kedve támad, mert kisgyerekkora óta élelmiszer-allergiával küzd. Tilos a hal, a sertéshús és az eper. Ezen kívül árt neki a házipor, sok fűféle és a virágpor. Ha elkapja az allergia, csúnya bőrkiütései lesznek. De úgy tűnik, ez nem zavarja különösebben: „Együtt tudok élni ezzel a betegséggel. Néhány embernek még pattanásai sincsenek, mégis csúnyák.”

A főzésen kívül Gustav a moziért is rajong. Kedvenc színésze Bruce Willis, a kedvenc akciófilmje pedig az ő főszereplésével forgatott Armageddon. Ő is szívesen megnézné a Mr. és Mrs. Smith-t.  A tévében legszívesebben olyasmit néz, amiben Eva Longoliera feltűnik, mert őt nagyon szexinek találja. Az érzelemtől csöpögős szerelmesfilmeket viszont ki nem állhatja.

De mindenekelőtt a zenélés az igazi szenvedélye. Ezzel kapcsolatos hivatást is szeretne magának, ha valamiért a Tokio Hotel nem működne tovább: szívesen lenne profi stúdiózenész. Gyerekkorában azonban egészen más tervei voltak. Akkoriban tűzoltó, rendőr vagy teherautó sofőr szeretett volna lenni.

Ha Gustavnak támadt egy ötlete, amit szeretett volna megvalósítani, a szülei és a nővére mindig támogatták és ösztönözték. Így volt ez akkor is, amikor a Tokio Hotellel rocksztárok rögös, bizonytalan és időnként nem is veszélytelen útjára lépett. Gustav hálás is a családjának ezért: „Röviden szólva: a családom mindig mögöttem állt.”

Akkor is bíztatták, amikor gyerekkorában a magassága, illetve az alacsonysága miatt szomorkodott. 168 cm-es magasságával nagyon kicsinek tartotta magát. És hogy ezt ellensúlyozza, nagyszájú kamasz vált belőle. Mindenki megkeserülte, aki a termetével bosszantotta.

A Bravo-Specialban így emlékezett: „Az általános iskolában én voltam a legkisebb, a legnagyobb pofával.” Viszont a lelke mélyén nagyon bizonytalan és félénk maradt, ezért félt a gimnáziumi évektől: „Nem bíztam magamban. Tartottam az új emberektől, és attól, hogy majd bámulnak. Nem akartam kívülállónak tűnni.”

Ennek ellenére beiratkozott egy gazdasági gimnáziumba. Ebben közrejátszott, hogy abban az időben a barátnője is ott kezdett el tanulni. Így már nem tűnt olyan nehéznek a beilleszkedés.

Leginkább a gazdaságtant és természetesen a testnevelést szerette. Viszont a németet, a fizikát és az oroszt ki nem állhatta.

A tanárokkal érdekes viszony alakult ki. A Yamben így mesélt erről: „Az angoltanárommal jól megértettük egymást, és kötöttünk egy egyezséget. Megígérte, hogy nem árulja el a jegyeimet a szüleimnek – annak ellenére, hogy az apám a szülői közösség képviselője volt, ezért rendszeresen bejárt az iskolába -, de cserébe rengeteg plusz feladatot kellett megoldanom.” Néhány tanárával Gustav azután is jó viszonyba maradt, hogy a Tokio Hotel révén híressé vált. Egyesek néha még autogramot is kérnek tőle.

Hasonló volt a helyzet Gustav iskolatársaival is. Soha nem volt különösebb problémája a többi diákkal, akkor sem, amikor kitört a Tokio Hotel-láz. Így mesélt róluk: „Legtöbben klassznak találták a sikerünket. Csak néhányan reagáltak rosszindulatúan, de ehhez meg hozzászoktam. Megtanultam, hogy lehet az ilyesmit kikerülni. Magasról teszek rá, ha valaki az udvaron hülyeségeket ordibál.” Mindenesetre mióta Gustav sztár lett, sokkal több figyelem irányul rá. Gyakran megszólítják, sokszor teljesen ismeretlenek is. Néha nem is érti, mit akarnak tőle. Időnként vadidegenek akarnak a barátságába férkőzni. Egy emberben azonban mindig biztos lehet: Alexban, aki már nagyon hosszú ideje jó barátja. Sokkal régebb óta, mint ahogy a Tokio Hotel megalakult. Éppen úgy megbízik benne, mint a nővérében, Franciskában, és nagy segítséget nyújt számára a nehéz időkben. Alex is Magdeburgban lakik, Gustávék házának szomszédságában. Gustav jelenleg a szüleivel, kutyájával, Brunóval és a kandúrjával, Richarddal él. A szülői házban vissza tud vonulni, ha egy kis nyugalomra vágyik.

Mióta a Tokio Hotel dobosaként a figyelem középpontjába került, a lányok odavannak érte. Főleg akkor vesztik el a fejüket a rajongók, amikor a koncert vége felé leveti az átizzadt pólóját. Bill úgy véli, Gustavnak van a legjobb felsőteste a bandában. Gustav szerint a dobosok előnyben vannak. Vicces kiszólásaival kivívta a banda bohóca címet. Mindig meg tudja nevettetni a többieket. Egy másik jellegzetessége: mindig sapkát vagy kalapot visel, ami eltakarja a sűrű szőke haját. Ha szabadon hagyná, sűrű loknikban keretezné az arcát. És ki tudja, mit szólnának ehhez a lányok?

Gustav a kevésbé feltűnő öltözékeket szereti. Farmert és fehér pólót hord a legszívesebben. Zselézi a haját, és borotválja az arcát. Tetoválása és piercingje ezidáig még nincs, de szívesen megpróbálkozna valamelyikkel.

Gustav nem akar külsőségekkel kitűnni. Legtöbbször természetesen és szerényen viselkedik, nem szeret középpontban lenni annak dacára, hogy ő a banda bohóca. A Comet-átadáson így beszélt erről: „Örülök neki, hogy nem vagyok feltűnő jelenség. Ha megyek az utcán, engem senki nem ismer meg, mialatt Bill már 20 autogramot kiosztott.”

Azért van, amint változtatni szeretne: „Nagyon önfejű vagyok, és hamar begurulok. Jó lenne, ha kicsit lazább tudnék lenni.”

Gustav szeret mindent megtapasztalt dolgot alaposan végiggondolni, és szilárdan állni a valóság talaján. Szívesen hangoztatja a véleményét a politikáról. Úgy véli, a német politikai életben elkelne valamivel több becsületesség. Mindig figyelemmel kíséri, ha valahol nem mennek rendjén a dolgok.

Gustav fejlett humorérzéke dacára érzékeny lelkű, elgondolkodó srác. A hírnév nem szállt a fejébe, éppen olyan egyszerű srác maradt, mint korábban volt. A többiekhez hasonlóan ő is kapott egy év felmentést az iskolából, és magántanuló lett. Ettől függetlenül 2007-ben feltétlenül le szeretne érettségizni. Ha a Tokio Hotel valamiért nem működne tovább, akkor is mindenképpen a zenénél akar maradni, és sok pénzt keresni, bár a sztársághoz nem feltétlenül ragaszkodik. Leginkább profi stúdiózenészként tudja elképzelni magát.

Természetesen az első helyen az ő életében is a Tokio Hotel áll.