Tom: A laza raszta-fiú

Tom megelőzte öccsét, tíz perccel korábban jött a világra, mint ő. De később ez maradt z egyetlen különbség kettőjük között, ugyanis az ikrek úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás. Mindketten barna szeműek, világos barna hajúak és meglehetősen vékonyak voltak, ami a mai napig nem változott.

Az édesanyjuk eleinte egyforma ruhába öltöztette őket, és ilyenkor az emberek egyáltalán nem tudták megkülönböztetni a két legénykét.

Tom a BRAVO-nak mesélte: „Amikor kicsik voltunk, a mama teljesen egyformán öltöztetett minket. Mi azonban hamarosan különböző ruhákat akartunk hordani. Nyolcéves korunkra teljesen eltérő ízlésünk alakult ki.”

A kezdetek kezdetétől rosszaságokon törték a fejüket. Már az óvodában ártatlan, de hatásos tréfákat eszeltek ki: „Az őrületbe kergettük a nevelőnőnket. Volt egy-egy pólónk „Bill” és „Tom” felirattal, amit időnként összecseréltünk. És akkor ő többet nem tudta megállapítani, melyikünk kicsoda. Halálra nevettük magunkat. Mire iskolába mentünk, ez a trükk már nem működött, mert egész máshogy alakítottuk a külsőnket.”

Bill és Tom kisgyerekként mindent együtt csinált, és a showbizniszben is együtt startolt. Először nem zenészként, hanem egy tv-film szereplőjeként. 1995-ben ikerpárt alakítottak egy német tv-drámában, a „Verrückt nach dir”-ben (Bolondulok érted). Csaknem meghiúsult a ténykedésük, mert természetesen a forgatáson is hozták a formájukat. Tom nevetve emlékezett vissza egy jelenetre, mikor a Tokio Hotellel 2006 februárjában a Stern TV-ben vendégeskedett: „Egyáltalán nem akartunk részt venni a felvételen, és ezért bezártam a főszereplő nőt a mosdóba, a kulcsot pedig eldobtam.”

Végül csak egyetlen epizódban tűntek fel az ikrek a filmvásznon. A forgatás után gyorsan más irányt vett a művészi karrierjük. Hét éve mozognak a rockzene világában. Nevelőapjuk, Gordon Trümper, aki maga is zenész, felakasztott egy gitárt a kis Tom szobájának a falára, és kíváncsian figyelte a kissrác első találkozását a hangszerrel, melyet azóta szinte le sem tett a kezéből. A Giga magazinnak mesélt Tom a gitártanulással kapcsolatos élményeiről: „A nevelőapám tanítgatott, aki korábban maga is egy hardrock- bandában gitározott. Van egy zeneiskolája, ahol eléggé szabadon, érdemjegyek nélkül lehet tanulni. Ez nagyon klassz, mert így az első pillanattól kezdve támogatni tudja a kreativitásunkat. A zeneiskolában folyton próbáltunk. Ki tudtuk próbálni, mire vagyunk képesek.”

Tom nagyon kitartó, és jelenleg is minden nap gyakorol a hangszerén. Gitározni sokkal jobban szeret, mint énekelni, annak ellenére, hogy az is jól menne neki. Bill elárulta a Bravonak: „Tomnak nagyon jó hangja van, csak nme mert énekelni.”

Ezért maradt meg mindeddig a gitárnál. Az Events und Trends online magazinnak elárulta: „Egész idő alatt nálam volt a szerencsehozó pengetőm. Ez a legelső pengetőm, amivel annak idején gitározni kezdtem. Már nem tudom használnim annyira elnyűttem. Ennek ellenére mindig magamnál hordom.” Tomnak ezen kívül van még egy talizmánja is: egy kő, aminek a közepén természetes módon keletkezett egy lyuk. A régmúltban azt tartották, hogy az ilyen kő megvédi a házi szárnyasokat a gonosz szellemektől.

A zene, amit Tom gyerekkorában hallgatott, egészen más volt, mint amilyet most játszanak. Az első albumán könnyű popzenei számok szóltak. Hatéves korában kapta ajándékba, és nagynénje autójában hallgatta állandóan. Amikor a zenei ízlése megváltozott, kemény rockot kezdett hallgatni. Az első önálló CD-je egy Aerosmith album volt.

Megismerkedett a hip-hoppal, majd a graffitivel, és mindkettőt nagyon jónak találta. A kedvence és egyben a példaképe a német rapper, Samy Delux lett. Az ő koncertjét látogatta meg életében először. Kedven együttese a német rockcsapat, a Guano Apes. A csöpögős dalokat viszont ki nem állhatja: „Sok mindent meghallgatok, de Withney Houstontól az „I Will Always Love You”-t ki nem állhatom. Állatira az agyamra megy.” A legjobban az elektromos gitáron alapuló zenét szereti. Amikor a színpadon áll, mindenki láthatja, hogy ezt a hangszert kifejezetten neki találták ki. Rengeteg energiája van, amit a koncertek alatt a húrokon vezet le.

Tom egy energiabomba, és hogy a tartalékait levezesse, nem mindig elegendő a zenélés. Így hát belekóstolt a fociba, a baseballba, és a karatéba is. Ez utóbbit elsősorban a nagyapja kedvéért próbálta meg, amit a Bravonak mesélte: „A nagyapám a példaképem. Neki akartam örömet szerezni, amikor karatézni kezdtem. Nagyon nehéz volt bevallani neki, hogy ez a sport nem különösebben nekem való. Először azt hitte, csalódott lesz, de nagyon megértően viselkedett.”

Tomnak és Billnek kisgyerekként és kamaszként rengeteg szabadideje maradt. A szüleik lehetőséget adtak nekik, hogy próbálgassák a képességeiket és a korlátaikat. Tom így mesélte az édesanyjáról a Bravonak: „Nagyon jó viszonyban vagyunk. Minden problémánkkal hozzá fordulhatunk, és segít nekünk megoldani azt. De amúgy mindig hagyott minket önállóan dönteni, ezért tudom manapság, hogy mit akarok és mit nem.” Az Event und Trends-ben pedig: „Világos ,hogy ha valaki baromságot csinál, az szül némi feszültséget otthon. De a mi szüleink soha nem voltak túl szigorúak velünk.”

A Kaulitz-ikrek bosszúsága az iskolában kezdődött. A Bravonak ecsetelte Tom az első tanítási napját: „Először állatira izgalmasnak találtam. A mai napig emlékszem az ajándékcsomagra, amit kaptam. Nemcsak édességgel volt tele, hanem tanszerekkel is. Volt benne csomó minden. Töltőtoll, filctoll, még egy kis tolltartócska is. Iszonyúra örültem. Az első tanítási napon egyenesen felnőttnek éreztem magam.”

Ez az érzés sajnos hamar elmúlt: „Már a második napon nagyon pocséknak tűnt minden. A tanórák alatt nem szabadott Billel beszélgetnem. Természetesen nem hagytuk magunkat. A tanító nénink nagyon mérges volt. Kezdettől fogva pikkelt ránk. Még jó, hogy nem akartam többet iskolába menni.” De természetesen muszáj volt, ahogy Tom meséli tovább: „A mama erőltette az iskolába járást, de mi nem hagytuk magunkat legyőzni. Persze a mamával ellenkeztünk. Az iskola miatt vele soha nem volt különösebb vita.”

A kis Tom izgalomra vágyott, az iskola pedig nagyon unalmasnak bizonyult: „Nagyon utáltam, hogy nem ökörködhettem egész idő alatt kedvemre, hanem ehelyett csendben kellett üldögélni. A tanárok meg voltak áldva velünk! Ma már nem vádolom őket semmiért.”

Tom abban az időben nem tanult valami szorgalmasan, és a házi feladatait is rendre elfelejtette megcsinálni. Ennek ellenére a wolmirstedti Kurfürst-Joachim-Friedrich Gimnáziumban a 10. osztályban már Billel együtt egész jó jegyeket szerzett.

Tom leginkább a művészeteket, a társadalomismeretet és az etikát kedvelte. A Sputnik nevű ifjúsági rádióadón felvilágosította a hallgatókat, miért nem boldogultak velük a tanárok: „Ha egy tanár nem szépen szólt egyikünkhöz, egyből két ellenséget szerzett magának, mert mindig egymás pártját fogtuk. Érthető, hogy meggyűlt a bajunk a tanárokkal.”

Tom egy tanár reakcióját ecsetelte a Popcornban 2005 szeptemberében: „Gyakran az egész osztály elé kiállítottak minket rossz példa gyanánt.” Az ikrek nemcsak szóval védekeztek a szerintük igazságtalan bánásmód ellen, hanem az is előfordult, hogy megdobálták a tanárt papírgalacsinokkal, vagy leöntötték tintával. A hetedik osztályban végül megelégelték a pedagógusok, és erőszakkal szétválasztották őket. Ettől kezdve a gimiben csak a szabadon választható tantárgyakat tanulhatták együtt. A tanárok ezért sem lelkesedtek túlságosan.

Az ikrek elég nehezen viselték az iskola megpróbáltatásait. Tom talán még nehezebben, mint a testvére, ugyanis kettőjük közül ő számít szeszélyesebbnek. A tanárok nem találták a hozzájuk vezető utat. És mivel így nem boldogultak velük, kialakult pár kellemetlen szituáció.

Tom a Yamnek mesélte bosszúsan: „A tornaterem szertárában egy tanuló elrontotta a világítást, és koromsötét lett. A tanár természetesen azt hitte, hogy én voltam. Persze tagadtam, mire ő azzal vádolt, hogy túl hangos voltam. Végül az iskolavezetés előtt kötöttünk ki, ahol azt állította, hogy szidalmaztam. Jó nagy letolást kaptam.”

Tom a Popcorn szeptemberi számában sem volt túl jó véleménnyel hajdani pedagógusairól: „Egy tanár azt mondta, hogy begolyóztam, és emiatt beszélni akar a szüleimmel. Már rengeteg beírásom volt a naplóban, és csak miattam össze kellett hívni egy szülői értekezletet.”

Tom az iskolában és az óvodában nem igen kötött szoros barátságokat. A Bravoban elmesélte: „Hamar összehaverkodta egy sráccal, akivel a frászt tudtuk hozni a nálunk idősebbekre is. Totál kiakadtak, mi pedig baromira élveztük. Sajnos a haverom másik városba költözött, és azóta sem találkoztunk. Nagyon nehezen dolgoztam fel, mert ő volt az egyetlen és legjobb barátom.”

Később a srácok megismerkedtek Andreasszal. Róla így beszélt Tom: „Ő a legjobb barátunk. A mai napig együtt vagyunk, és a féltékenységnek nyoma sincs köztünk. Azt hiszem, Andreas mindkettőnket egyformán kedvel.”

Az osztálytársak visszautasítása miatt az ikrek az első osztály óta elég sok mindenen keresztül mentek. Úgy öltöztek, ahogy akartak, zenéltek és pimaszok voltak- és a lányoknak ez nagyon bejött. Ez persze a többi fiúnak nem tetszett, és még több haragost és irigykedőt szült. Rengeteg komisz megjegyzést kellett a fiúknak eltűrnie, ami Tomnak nagyon rosszul esett. „Szar érzés úgy végigmenni a folyosón, hogy közben mindenféle korlátolt dolgot el kell tűrnünk.” A helyzet odáig fajult, hogy az egyik iskolatársuk egy szép napon olyan pólóban jelent meg, aminek az elején egy felirat díszelgett, melyben világossá vált, hogy a helyzet tarthatatlan. Nem maradhattak tovább az iskolában. A normális tanulói élet lehetetlenné vált. Tehát a négy srác magántanuló lett, és kapott egy év felmentést az iskola alól. Most is tanulnak, de a Tokio Hotel nagyon kevés időt hagy nekik erre.

A sztárságról Tom a Bravo-Special-nak mesélt: „Kiemelkedtünk a tömegből, mert híresek lettünk. Köszönet mindenért! Ma is ugyanolyan vagyok, mint azelőtt voltam. Jelenleg gitárosként ugyanolyan szerepet töltök be a bandában, mint korábban, amikor még csak ketten voltunk Billel, vagy később a Devilishben. A testvéremet erősítem a háttérből. Bill a latin mottó szerint él: carpe diem, vagyis élj a mának. Ő a zene iránti szenvedélyének él, és azt teszi, amihez kedve támad, és mindig jól szórakozik.”

Szemmel látható, hogy Tom lehengerlő sármjával, laza dumájával és igéző mosolyával mindenkit az ujjai köré csavar - különösen a lányokat. Érte is majdnem olyan sokan vannak oda, mint Billért. A kínálat tehát nem szűkös, Tom jelenleg mégis egyedül van.

Tehát, amit a Tom a Tokio Hotel áttörése óta mutat magáról a nyílvánosságnak, nem különbözik korábbi énjétől. A raszta haj, a piercingje, az alsó ajkában és a túl hosszú rapper-nadrágja a márkajelzésévé vált, még mielőtt ilyen ismert lett volna a banda.

Tom fontosnak tartja a külsőségeket. Gyakran jelenik meg rapperhez méltó öltözékben, raszta haját egy kendő alatt összefogva. Mielőtt a frizurája elnyerte mai formáját, Tomnak meg kellett növesztenie a haját. Azután 12 évesen elment egy afro-shopba, és raszta tincseket csavartatott magának. Ha azt akarja, hogy a haja formában maradjon, állandóan utána kell csavartatni a tincseket, ahogy nőnek. Elég körülményes viselet, mert ha vizes lesz, akkor két napig is eltart, míg megszárad. A tincseit egy speciális vaxszal ápolja.

A hip-hop stílushoz hűen Tom legszívesebben hosszú és bő szárú nadrágokat hord, a kedvenc színében, kékben. Így öltözködik negyedikes kora óta. Megjelenéséhez elengedhetetlenül hozzá tartozik a sapka, a kendő vagy a fejpánt. Piercingjét 14 évesen lövette be. „Szeretnék egyet az orromba is, de az biztosan nagyon fáj.”

Tom nem költ annyi pénzt ruhákra, mint Bill. Ő is 50 euró zsebpénzből gazdálkodott korábban, de ő mindig jobban állt hó végén, mint Bill. Így vélekedik erről: „A pénz jó dolog, de nem ez a legfontosabb az életben.” A Bravo megkérdezte tőle, mihez kezdene, ha megnyerné a lottón a főnyereményt: „Vennék magamnak autót, házat, gitárt meg hasonlókat, de a pénzt egy részét biztosan jótékony célokra fordítanám.” Tom úgy alakította ki a stílusát, hogy ne vegyen el tőle sok szabadidőt a készülődés. Ráadásul egészséges önismeretének hála, érzi, hogy kedvező benyomást tesz a lányokra.

„Nagyon tetszik, hogy az idősebb tanulókat idegesíti, amikor a lányok körülöttem keringenek.”

Nem nagyon érdekli, mit mondanak róla a háta mögött. Mivel már sok ostoba beszédet kellett eltűrnie, vastag bőrt növesztett.

Sokkal inkább érzékeny a kritikára, ha az nem őt, hanem a banda többi tagját érinti, különösen, ha Billről van szó. Billhez hasonlóan Tom is szívesen van otthon. Ő is „Drinni”. Tom szeret a kényelmes díványon heverészni és a kedvenc sorozatát nézni a tv-ben, vagy bármilyen filmet, amiben a kedvenc színésznője, Eva Longoliera játszik. Ő is szeretne eljutni moziba, és megnézni a Mr. És Mrs. Smith-t, éppúgy, mint Bill. És minenek előtt szeretne egy felejthetetlen partyt rendezni.

Kedvenc ételeiről mesélt a Bravonak: „Amit én szívesen eszem, azt Bill is szereti, és ez fordítva is igaz. Szeretjük a gyorskajákat, a pizzát, a tésztaféléket és a tejberizst. És én nagoyn szeretem az édességeket. Amit nem ismerünk, azt nem esszük meg. Főzni viszont egyikünk sem tud.” Azért ha muszáj, akkor Tom össze tud ütni egy spagettit.

A testvérek szeretik az állatokat, de csak a sajátjaikat. Nagyon jól kijönnek Kazimir cicával és Scotty kutyussal. Tom rajtuk kívül szeretne még egy majmot is háziállat gyanánt.

Csecsemőkorukban a fiúk nagyon hasonlóak voltak, de időközben teljesen egyéni stílust alakítottak ki maguknak. Tom 54 kilójával kicsit nehezebb, és 175 cm-es magasságával némiképp alacsonyabb, mint Bill. Mindketten 42-es cipőt hordanak, és az arcvonásaik nagyon hasonlóak. Jobbkezesek, de tudnak bal kézzel is írni. Mindketten zenészek, és ha új hivatást kellene választaniuk, mindketten a művészvilágban kamatoztatnák továbbra is kreativitásukat. Tom grafikusként, Bill pedig divattervezőként. Minden hasonlóságuk ellenére teljesen önálló egyéniségek, de nemcsak elfogadják a másik sajátos stílusát, hanem kimondottan idilli a kapcsolat a srácok között.

Tom így mesélt a Billhez fűződő kapcsolatáról: „Korábban arra vágytunk, hogy minél jobban különbözzünk, és ezzel megmutassuk, hogy különálló személyiségek vagyunk. Nem tudnám elviselni, hogy ugyanolyan külsővel futkossak, mint a testvérem. Viszont nem tudnám elképzelni az életem Bill nélkül. Szorosan összetartozunk, amióta kibujtunk a tojásból. Nagyon klassz dolog egy ikerpár egyik felének lenni. Szép dolog, ha az ember mellett mindig áll valaki.”

Georghoz és Gustavhoz fűződő kapcsolata természetesen nem ennyire szoros, de azért nagyon jól kijönnek egymással. Tom így látja: „A barátságunk nagyon erős, és igazán fontos nekem. Ez ad erőt.”

Georg és Gustav sem tudná kitörölni az életéből Tomot. A hármas gyakran ugratja egymást, viccelődnek, vitáznak és kibékülnek. Nagyon nyíltan beszélnek egymással. Mindannyian tűzbe tennék a másikért a kezüket. Tom időközben annyira kiismerte zenésztársait, hogy vakon megbízik bennük. Tom így nyilatkozott a barátságról a Bravonak: „A barátság szép dolog. Nehéz megtalálni az igaz embereket, nagyon sok a hamis. Az ember néha kénytelen a haverjaiban megbízni.”

A Tokio Hotel mottója is lehetne az ismert idézet, kicsit átalakítva: „Egy mindenkiért, mindenki egyért. És mindenki a Tokio Hotelért.”